DEÁK UTOLSÓ BÉCSI ÚTJA.
(Visszaemlékezés 1867-re s az első nagy egyházpolitikai kérdésre.)
A kiegyezési tárgyalások alatt a hazai főpapság szenvedőlegesen viselte magát. Nem vélte időszerűnek kifogásait érvényesíteni az 1848-ik évi törvények ellen, melyek az egyház és iskola kormányzati ügyeinek vezetését is parlamenti felelős miniszterre bízták s a parlament interkonfesszionális ellenőrzése alá helyezték.
Az egész nemzetnek pártkülönbség által meg nem zavart egyetlen kivánalma volt a 48-iki törvények visszaállítása. Restitutio in integrum: ez volt a jelszó. A főpapság elég hazafias és elég eszélyes volt az ő külön álláspontját nem hangsúlyozni.
A bibornokprimás, Szcitovszky agg volt és beteges. A kiegyezés létrejöttét nem érheté meg, az országgyülés elején meghalt.
A főpapság nélkülözte szokott vezetőjét. Különben a konzervativ Apponyi-párttal tartott, de mikor ez Deák heves támadásai alatt széttöredezett, a főpapság is hallgatag maradt.
De nézetéről – mint a következés megmutatta – nem mondott le.
A kanczellár Mailáth György volt, ki, valamint báró Sennyey Pál tárnokmester is, a konzervativekkel tartott. Mailáth ismerte és helyeselte a főpapság külön nézetét. A mit csak kanczellárságának utolsó napjaiban árult el az esztergomi primás kinevezésével. Ámbár, s ezt itt hangsúlyoznunk kell, maga Mailáth nem erőltette a dolgot s egyáltalán nem exponálta magát a magas klérus programmja mellett.
1867. januárban már odáig érlelődtek a viszonyok, hogy a magyar felelős miniszterium kinevezésére került a sor. Belcredi állása meg volt ingatva s a korona Beust báró támogatása mellett is el volt határozva az alkotmányi és államjogi viszályt Deák Ferencz javaslatai szerint megoldani s az ország kormányát Deáknak és társainak adni át.
E helyzetben egészen természetesnek, a politikai ildom követelményeivel egészen összeférőnek volt tekinthető az üresedésben levő esztergomi érseki és primási állás betöltésével néhány napig várakozni s ily magas méltóságnak, ily nagy közjogi hatalomnak s ily nagy javadalomnak adományozását a néhány nap múlva kinevezendő törvényes kormányra hagyni s ennek engedni át.
Mindamellett Mailáth György a korona elé terjeszté, hogy Simor János győri püspök az esztergomi primási székre sürgősen neveztessék ki. A korona elfogadta a tanácsot s 1867. január 20-án aláírta a kinevezési okiratot.
Erről előzőleg se Deák Ferencz, ki otthon az ügyeket vezette, se gróf Andrássy Gyula, ki miniszterelnök leendett, se báró Eötvös József, ki a kultuszminiszteri tárczát volt átveendő, nem bírt tudomással.
Bécsi jól értesült lapok hozták a hírt január 22-ikén. Megjegyzendő, hogy a hivatalos lapok mind Bécsben, mind Pesten mélyen hallgattak a kinevezésről.
A kinevezés híre a Deák-párt köreiben nagy visszatetszést szült. Deák maga helytelennek mondá bizalmas körökben. Andrássy gróf épen nem csinált titkot neheztelő érzelmeiből. Vérmesebb deákpárti politikusok a klubban és a képviselőház folyosóin kijátszásról, meglepetésekről beszéltek. Készen volt a fulmináns hírlapi czikk, melylyel a Deák-párt főlapjában támadtatott volna meg a Mailáth-Sennyey-kormány e tapintatlanságért.
A czikket azonban Deák Ferencz nem engedte közzé tenni s általában tiltá, hogy ebből zajt üssenek, sérelmet formáljanak. A dolgon, mint mondá, úgy sem lehet változtatni, tehát csak kárral járna, ha mind a korona, mind az uj primás elkedvetleníttetnék.
Simor János kineveztetése csak tizennégy nap mulva, január 31-én tétetett közzé a bécsi hivatalos »Wiener Zeitung«-ban.
Itthon Deák Ferencz lapja agyonhallgatta a kinevezést, nem szólt róla se jót, se rosszat, csak az ujdonságokban vett róla két sornyi tudomást.
Simor János püspök eleve már Bécsbe hivatott. Mint akkor kiszivárgott a hír, neki nem nagy kedve volt a primási széket elfoglalni s csakis ő felsége hangsúlyozott kivánságára nyugodott bele a kinevezésbe.
De a midőn már belenyugodott, nem késett a magyarországi róm. kath. egyház sérelmeit a 48-iki törvényekben instituált kultuszminiszteri állás ellen formulázni. Már január utolján átnyujtott ő felségének egy erről szóló, gondosan kidolgozott promemoriát.
Az ebben kifejtett nézet s annak indokolása teljesen azonos azzal, melyet Schlauch Lőrincz szatmári püspök a 80-as évek elején terjesztett elő a Szent László-társulat egyik ülésén.
Eszmemenete legszűkebb vázlatban a következő:
A magyar király a magyarországi római kath. egyháznak legfőbb kegyura s mint ilyen, mint supremus patronus gyakorolja ez egyház fölött a fölségjogokat: a püspöki kinevezéseket, az egyházi javadalmak adományozását, az alapok, alapítványok és iskolák feletti legfőbb felügyeletet, a legfőbb fegyelmi jogot stb. Ámde a legfőbb patronátusi jogot az egyház ruházta a magyar királyra, de nem mint puszta államfőre, hanem mint »apostoli király«-ra. A minden más felekezet fölötti legfőbb patronátus csak a rex apostolicus-t illeti. Ez oly jelleg, mely specziális; oly jog, melyet a fölség nem gyakorolhat egy esetleg más vallásu miniszter közvetitésével s nem bocsáthat egy interkonfesszionális parlament ellenőrzése alá. A kultuszminiszter kinevezése s a róm. kath. egyház és iskolaügy legfőbb kormányzati ügyeinek erre bizása tehát nyilván sérelmes az egyházra, a miből következik, hogy vagy kultuszminisztert nem lehet kinevezni, vagy erre a róm. kath. egyház ügyeit nem lehet bízni, hanem ezeket ő felsége a felelős kormányon és parlamenten kívül a primás közvetítésével intézheti.
A promemoria e nézetet bőséges idézetekkel s történeti hivatkozásokkal támogatta s ő felségének különösen figyelmébe ajánlá az egyházhoz buzgón ragaszkodó őseinek dicső példáit.
Ez előterjesztés mély benyomást tett ő felségére. Meggyőzni látszott őt arról, hogy a magyar ősi közjoggal s az egyház valódi érdekével csak az a nézet hangzik össze, melyet Simor János primás fejt ki az előterjesztésben.
Ő felsége meghallgatá e tárgyban Mailáth György kanczellárt. Valószinüleg meghallgatott másokat is. A kanczellár egyenesen hivatkozott a 48-iki törvényekre, melyek visszaállítása a kiegyezés feltételét képezi s melynek csonkán való visszaállítása nem nyugtatná meg se a nemzetet, se a Deák-pártot; a 48-iki törvények pedig a róm. egyház kultur és iskolai stb. ügyeire kivételt nem tesznek s nem is engednek. Főleg e körül mozgott Mailáth érvelése.
Ez nem tudta eloszlatni ő felsége aggodalmait. Szükségesnek látta Deák Ferencz tanácsát is meghallgatni.
Deák erről a kanczellár által értesíttetvén, február 7-én a reggeli vonattal Bécsbe indúlt s oda érve, ott a Bécsben tartózkodó magyarok által a pályaházban nagy ovácziókkal fogadtatott. Még ez este fölkereste Mailáth Györgyöt, ki viszont őt látogatta meg a »Hôtel Frankfurt«-ban. Itt tudta meg Deák tüzetesen, miért hivatta őt ő felsége különösen.
Február 8-án tíz órakor fogadta ő felsége Deák Ferenczet. Ekkor kínálta meg formaszerüleg a miniszterelnökséggel s ekkor kérdezé meg véleményét a leendő miniszterek iránt is.
Mindezekről ezúttal nem akarok szólani. Csak a primás előterjesztéséről, melyet ő felsége maga is megismertetett Deákkal s melyre nézve tüzetes véleményét kérte, érintvén egyúttal azt is, minő véleményt adott erre nézve Mailáth kanczellár.
Deák Ferencz lényegileg a következő véleményt nyilvánítá:
Hogy a magyar király »apostoli« czíme szorosan mit jelent, ezt törvényeink nem határozzák meg s egész biztosan ő sem tudja. Valószinüleg czímnél nem sokkal több s királyaink a múlt századokban nem is használták – ha jól tudja – Mária Teréziáig. Azt azonban biztosan tudja, hogy a legfőbb patronátusi jog nem a »rex apostolicus«-t illeti, hanem a mindenkori államfőt. Ezt illeti most, midőn örökös királyságunk van, ezt illette a választott királyok alatt, sőt a mikor a fölségjogokat nem király gyakorolta, hanem gubernátor, t. i. Hunyady János: a legfőbb kegyúri, püspökkinevezési, egyházi adományozási stb. jogok ő általa is törvényesen, sőt egyenesen a római szentszék egyetértésével gyakoroltattak. Előfordult ugyanis, hogy az Álmos herczeg által alapított s fia vak Béla király által gazdagon dotált dömösi prépostság megürülvén, erre Hunyady János az esztergomi szent Tamás prépostját, István mestert akarta kinevezni s a javadalmat ennek adományozni, de V. Miklós pápa ebben megegyezni nem akart, hanem saját penitencziáriusát, a szent Remeték rendjéhez tartozó Valentinust óhajtotta kinevezni. A pápa nem hajolván, végre Hunyady János a pesti országgyűlésből 1450. évi junius 12-ről a pápának egy erélyes levelet írt, melyben szórul-szóra ezt mondá a többi közt: »Ita induxisse in animum, ita denique omnium generalem voluntatem esse, ut in dicta Ecclesia hosti prius, quam tali hospiti licebit portas patefacere, quippe libertate in regno finis, idem regno fiet. Proinde Beatitudo Vestra, si devotam sibi fide et officio, salvam cupit esse Hungariam, patiatur et liberam fore.« (Magyarul: »Ugy vagyok elhatározva s mindeneknek akarata az, hogy amaz eklésiába, t. i. a dömösi prépostságba, inkább ellenség jusson, mint ilyen vendég, mert ha vége lesz az ország szabadságának, legyen vége magának az országnak. Ha tehát Szentséged Magyarországot hűnek és engedelmesnek óhajtja: tűrnie kell, hogy szabad legyen.«) Véleményét Deák Hunyady János örökké igaz szavainak hangsúlyozása után ekként végezé:
V. Miklós római pápa e levélre elismerte Hunyady nézetének jogosságát. Ha tehát ő, a ki király se volt s annál kevésbbé lehetett apostoli király, mint választott kormányzó teljes joggal gyakorolhatá az összes legfőbb patronátusi és fejedelmi jogokat s ha ebben maga a római szentszék is teljesen megnyugodott: akkor ő felsége is nyugodt lélekismerettel kinevezheti a kultuszminisztert s gyakorolhatja ennek közvetítésével az egyházra vonatkozó felségjogokat.
A felhozott történeti példa nagy hatást tett ő felségére annál inkább, mert az nagyon találó volt az alkotmányviszályra is. Deáknak ezzel kapcsolatos egyéb fejtegetései teljesen meggyőzték őt és Simor János primásnak reprezentáczióját nyomban félretette.
Deák február 9-én jött el Bécsből.
Ugyanezen a napon Simor János ő felsége kezébe letette az esküt.
Február 10-én gróf Andrássy, báró Eötvös, Lónyay, Wenckheim és Horváth Boldizsár mentek fel Bécsbe.
Február 16-án visszalépett Mailáth s 17-én kineveztetett a magyar miniszterium. A kinevezési okiratot nem Mailáth szignálta.
Mind e részleteket, t. i. a Simor előterjesztésére vonatkozókat, maga Deák Ferencz beszélte el előttem s mások előtt. Báró Eötvös József és Csengery Antal naplóiban, különösen Csengeryében meg kell örökitve lenni ez esetnek.
Midőn elbeszélte: elbámultam amaz emlékező és itélő tehetségen, mely képes volt ő felségének rögtönözve e kérdésben a legmeggyőzőbb érvet előhozni s miután Hunyady János ezen leveléről én addig sohase hallottam semmit, kérdém tőle, hol lehet azt a levelet olvasni:
– Arra már biztosan nem emlékszem, – mondá, – hanem vedd elő Kelemen Historia Juris Hungarici Privati könyvének első kötetét s a Johannes de Hunyad Gubernator czím alatt marginalis jegyzésben megtalálod, hol olvasható a levél.
Deák ez után még tizenkét nap hián kilencz esztendeig élt, de többé sohase látogatta meg Bécset. Beszélt ugyan a királylyal még többször is, de mindig Budán a királyi palotában vagy vendéglőbeli lakásán Pesten, a mikor a király látogatta meg őt.