EGY DEÁK-ADOMA.
Sok adomát adnak szájról-szájra, melyről azt hiszik és vallják, hogy az Deák Ferencztől származik, melynek azonban Deák soha hírét se hallotta. De viszont Deáknak is sok adomája jár szájról-szájra jó vagy rossz alakban, gyakran eltorzítva, gyakran eredeti, egyszerü alakjából s találó jelentéséből teljesen kiforgatva. Zichy Antal is egykor egy Deák-adomát szőtt parlamenti beszédébe, melylyel demonstrálni akarta, hogy Deák miként vélekedett a vármegyéről s miként azokról, kik a megyerendszert a negyvenes években üldözőbe vették. A Deák-adomát azonban nem igazi alakjában adta elő.
Sietek megjegyezni, hogy Zichy Antal nem akarta az adomát kiforgatni, sőt annak egészen helyes értelmét s jelentőségét akarta a parlament előtt feltüntetni. Hanem hát, az adoma is, ha igazi, saját alkatu költői mű, melyben meg kell lenni a mese egyszerüségének és plasztikájának s az epigramma szellemszikrájának és élességének. Deák adomái különösen kitünők e tekintetben, de Zichy Antal előadásából az adomáknak épen e kitünősége hiányzott.
A Deák-adomák kétfélék.
Voltak Deáknak pikáns és nem pikáns adomái, melyeket ő a magán és társaséletből ellesett, vagy másoktól hallott, a melyeket ő minden konkrét alkalmazás nélkül pusztán kellemes időtöltésül, társaságának mulattatására szokott elbeszélni. Czélszerű, ha az ily adomák is lehetőleg azzal a czikornyátlan egyszerüséggel adatnak elő, melynek Deák példányszerű mestere volt annyira, hogy összes íróink és közférfiaink közül alig lehet valakit e tekintetben hozzá hasonlítani. S különösen nyelvének és beszédmódjának magyarossága az, mely megérdemli, hogy íróink és elbeszélőink lelkiismeretesen tanulmányozzák és kövessék. Természetes azonban, hogy nincs valami szembeötlő abban, ha az ilyfajta adomákat kiki az eredetitől többé-kevésbbé eltérő alakban adja tovább.
Egészen másként kell tekintenünk Deák más fajta adomáit.
Deák ugyanis klubban vagy magán tanácskozásban nem egy politikai és irodalmi kérdést gyakran egy élczes ötlettel vagy egy alkalmazott adomával vagy egy szándékosan előidézett komikus helyzettel döntött el vagy világosított meg. Az ily ötletek vagy alkalmazott adomák azok, melyek különösen megérdemlik a Deák-adoma nevet. Ezek gyakran nagy politikai bölcseséget tartalmaznak, gyakran hosszu és komoly gondolkodásnak s mély megfigyelésnek néhány szóban kifejezett becses eredményei. S hasonlítanak gyakran az emberiség nagy gondolkozóinak úgynevezett »bölcs mondás«-aihoz.
Az e fajta adomákhoz tartozik az is, melyet Zichy Antal a parlamentben elmondott s jó czélzattal ugyan, de nem egészen hű alakban mondott el. Hiányzott adomájából a valódi plasztika s az adoma epigrammai éle se volt egészen az igazi.
Az adoma az én tudomásom szerint lehető hűséggel a következő:
Deák a negyvenes évek elején – mint később is – – igen jó bizalmas viszonyban volt az akkor úgynevezett czentrálistákkal, kikhez báró Eötvös József is tartozott. Ezek különben mind az általa vezetett nemzeti oppoziczióhoz tartoztak, de e pártban külön árnyalatot képeztek. Ők a parlamentáris kormányzat és miniszteri felelősség behozására törtek, de a municzipálisták elleni eszmecserében a vármegyék hibáit, gyöngeségeit, visszaéléseit rikitó szinekben festegették s gyakran megtámadták a vármegyékben azt is, a mi ezekben jó és üdvös volt. Deák ezért gyakran megintette, nem egyszer élczeinek tárgyává tette őket.
Báró Eötvös a »Falu jegyzője« czímű regényét egyenesen a vármegye-rendszer ellen írta s a mi vétek, bűn és visszaélés a kiváltságos nemesi osztály által a vármegyében valaha elkövettetett, azt egyetlen vármegyében személyesítve tárta a közönség elé a regényben. Mikor a regény készen volt, annak egy díszes kötésü példányát személyesen elvitte Deákhoz, átadván azt baráti emlékül s megkérvén Deákot, hogy ha elolvasta, mondja meg róla véleményét.
Abban az időtájban jelent meg dr. Máttyus-tól a lovakról egy különben becses szakkönyv, melynek ez volt a czíme: »Lótudomány.« E könyvnek czímlapján le volt rajzolva egy beteg ló s erre rá volt rajzolva mindennemű betegség, mely a lovakon csikó koruktól fogva vénségükig előfordulhat. Mindennemü belső és külső betegség.
Deák rögtön elolvasta báró Eötvös irányregényét s midőn pár nap mulva báró Eötvös őt meglátogatá s a regény felől véleményét kérdezé, Deák nem felelt egyenesen, hanem eszében tartva azt, hogy báró Eötvös minden elképzelhető megyei visszaélést egy megyére alkalmazva, élénk költői tehetséggel felhord a regényben, egész komolysággal oda fordul Eötvöshöz:
– Ismered Máttyus Lótudományát?
Báró Eötvös megütközve feleli:
– Nem ismerem.
Deák erre előveszi Máttyus könyvét s a czímlapot s azon a beteg lóalakot mutatva, ezt mondja:
– Nézd barátom, mind ez a lóbetegség előfordul, hanem azért ilyen ló nincs a világon s nem is volt.
Báró Eötvös, a költő, a tudós s az államférfi egy szót se szólt többé, mert ebből teljesen megértette, miként vélekedik Deák a megyerendszer elleni hajtóvadászatról.
S különösen miként vélekedik a »Falu jegyzője« czimü regény politikai értékéről.