A MAGYAR ASSZONY.
Az én német barátom, a lipcsei egyetemi tanár, húsz év óta először jutott eszembe. Egy napiglan való barátom ugyan, de mégis barátom. Vasuti barátom ugyan, de jól esik rá emlékeznem. Most mégis csak azért jutott eszembe, mert barátaim arra szólítottak, írjak valamit a magyar családról.
Ennek története van.
Külföldön és vasuton utaztam. A vasuti kocsiban rajtam kívül egyetlen utazó volt. Ez nem tett egyebet, csak olvasott szakadatlanul. Egy kopott táblás, fakó papirosu könyvet le nem tett kezéből s szemét le nem vette a lapokról. Falu jött, város jött, állomás jött: ő csak olvasott. Rekkenő volt a hőség, izzadott erősen, az állomásokon hűs ivóvizet kiabáltak: ő se látott, se hallott, csak olvasott.
Kiváncsi lettem rá is, könyvére is. Egy kissé irigykedtem is, boszankodtam is. A cseh Érczhegyek legszebb szakadékain dübörgött át vasutunk, ő ki sem nézett az ablakon. Vizesés harsogott le a szikláról, mókus ugrált a faágon, sötét fenyves borult reánk: ő nem vett észre semmit. Csak olvasott örökké, még pápaszemét se jutott eszébe megtörülni.
Elvégre megszólítottam. Udvariasan könyvének tartalmát kérdeztem.
Előzékenyen, szivesen felelt s könyvét kezembe adta. A könyvnek czímére biztosan nem emlékszem. Német könyv volt, Münchenben jelent meg 1844 körül. Körülbelül ez volt czíme is, tartalma is: »A német nép, bölcsészeti szempontból megvilágítva.« Belepillantottam előbeszédébe s ebben hégeli műszavakat láttam. Véletlenűl egyik lapjára nyitottam, ott meg egy bajorországi parasztasszony szoknyaránczainak elrendezését találtam a hegeli bölcsészet világánál megmagyarázva.
Némi szánalommal tekintettem a fiatal, alig harmincz éves utazóra. A könyvet összecsuktam s visszaadtam neki. Azt kérdezé: mit szólok hozzá?
– Ostobaság ez a könyv egészen.
– Bocsánat, uram, – a német etnografiai irodalomban ez egyike a legjobb műveknek.
– Sajnálom, hogy más véleményben kell lennem. Ön uram, úgy látszik, Hegel iskolájának hive s én ön előtt is vállalkozni merek bebizonyítani, hogy ez a könyv ostobaság.
– Kiváncsi vagyok rá.
Kértem, hogy véletlenűl nyissa föl a könyvet s én az ott talált legelső mondatot fogom e czélból megvitatni.
A könyvet fölnyitotta s nekem átadta. A fejezet czíme volt: »A német család.« A fejezet e mondattal kezdődött:
»A német család nem úgy épül meg, mint a román épület, tudniillik: kivülről befelé, hanem úgy épül meg, mint a góth épület, tudniillik: belülről kifelé.«
– No itt álljunk meg, – így szóltam. S erre elkezdtem neki magyarázni, hogy az egészséges német család csak úgy a férfi és a nő vonzalmán alapszik, mint minden más egészséges család. Gyermekei csak úgy születnek s azokat csak úgy neveli föl a hazának, a jó erkölcsnek s a kenyérkeresetnek czéljaira, mint a franczia, vagy a kirgiz, vagy a kaffer. Sőt épen a hegeli spekulativ gondolkodás törvényei szerint a német család csak ép oly naturalis intézmény, mint a fecskék és galambok szerelmes párzása, amikor összeállnak, közös fészket raknak s kicsinyjeiket kiköltik és fölnevelik.
Láttam az én utazótársam arczán, hogy kezdetben bizonyos kicsinyléssel figyelt az én parasztos eszem járására s azért, hogy jobb véleményre bírjam, teletömtem beszédemet Hegel műszavaival, a logika és metafizika frázisaival, az itéletek és következések szabályaival, a meghatározások és kategóriák tömegével, az eszmének és a létnek a különbözések és ellentétek talaján felnőtt tovafejlődésével s e fejlődés örök törvényeivel, a valóság és lehetőség egységével, az ideálnak kezdetleges és végzetleges alakzataival s több efféle katedrai haszontalansággal.
Ez aztán hatott. Komoly figyelemre egyesült arczának minden vonása s amikor szavaimat befejeztem, zsebébe nyúlt, elővette tárczáját, két ujjával kivett egy látogató jegyet, átadta s udvariasan bemutatta magát. Heilbrunner Ottó lipcsei egyetemi magántanár a bölcsészeti szakban, de reményli, hogy pár év mulva nyilvános rendes professzor: ha Lipcsében meglátogatom, szivesen kalauzol a gyűjtemények megtekintésében. És hát neki kihez van szerencséje?
Én is megmondtam nevemet s mely országból és miféle nemzetből való származásomat.
– Örömmel sejtem, – úgymond, – hogy professzor kartárshoz van szerencsém.
Ez örömét, fájdalom, el kellett oszlatnom s be kellett előtte vallanom, hogy én bizony csak mezei gazda vagyok s ahhoz se értek sokat, mert nincs hozzá elég pénzem.
Bizalom fejlődött ki köztünk. Csodálkozását adta ugyan tudtomra a fölött, hogy a magyar gazda némileg Hegel bölcsészetével is foglalkozik, de azt meg egészen természetesnek találta, hogy a magyar gazda Hegel bölcsészetének magaslatára egészen még sem tud fölszállani s amikor ezt én is egészen természetesnek találtam: ő visszatért az eredeti kérdésre.
– Lássa, tisztelt uram, – mondá, – ha ön e könyvet elolvasná, mégis rájönne talán arra, hogy a német család és például a magyar család közt mégis csak van valami különbség.
– Tisztelt uram, ön nem ismeri a magyar családot, én pedig nem ismerem a német családot, tisztába tehát úgy se jönnénk a kérdéssel. Hanem Hegel szerint tökéletesen igaz, hogy ha a német család különbözik a magyartól: akkor a magyar család is különbözik a némettől. Hogy a két család közül melyik a bazilika és melyik a gót templom: azt se én nem tudom, se az ön könyve, se Hegel. Hanem azt mégis tudom, hogy az a család a tökéletesebb, a melynek kebelén tisztább, bensőbb s magasztosabb a férfi és nő boldogsága. És azt is tudom, hogy a családi boldogság annál a népnél legfenségesebb, a mely a nőt legjobban tiszteli. De nem jobban és nem magasabban mint a magyar. Nincs a kerek föld népei közt alkotmány és jogrend, a mely a feleségnek annyi nemes és szép jogot biztosítana, mint a magyar. S így van ez ezer esztendő óta. Pedig a magyar keletről jött, ahol a nő nem családtag, hanem családi vagyon. S már keletről is magával hozta a nő magas tiszteletét. S ha szilaj haragjában kitör s mosdatlan szájára veszi a vallás jelszavait: még akkor is az Istent és a Krisztust és a Jehovát káromolja, de soha szűz Máriát.
S utána tettem: Mit jelent mindez, professzor úr, Hegel bölcsészetének világánál?
Azzal váltunk el, hogy én őt meg fogom látogatni Lipcsében, ő pedig engem Mező-Szent-Györgyön. Ez is megeshetik még.