Fekete gyémántok

Iván komor tekintetet váltott.

Minek énekelik még ezt a nótát? Minek veszi más is a szájára ezt a dalt? Hogy nem hagyják ezt is elmulni: elfeledtetni?

– Most jön az a leány, uram, mondá a vén Pál. Hallom a nótáját. Most jön fel a szénhalom tetejére.

Egy percz múlva megjelent a leány a fekete domb hegyén.

Futvást hajtotta fel terhes talyigáját s odaérve ruganyos gyorsasággal üríté ki annak tartalmát. Az öreg szénhantok gurultak alá.

Egy fiatal, kifejlett hajadonalak volt az; kék mellénye, kurta piros rokolyája.

De az a piros rokolya nem volt feltűzve az övébe: csak karcsú bokáit, domború lábfejeit engedé láttatni.

Fejéről lecsuszott a tarka kendő, s fénylő fekete hajtekercsét feje körül csavartan engedé láttatni.

Arcza poros volt a széntől, s ragyogó a jókedvtől. Földi szenny és túlföldi gloria.

S a mit nem takarhatott el a szénpor: az a két nagy fekete szem, az a két nagy fekete gyémánt. Csillagokkal teljes sötétség.

A leány egy perczig mozdulalanul állt a szénhalom tetején, bámultan tekintve le az összegyült sokaságra.

A másik perczben ott állt mellette Iván.

Az öröm őrjöngő rémületével szökött át a vasutmélyedésen az őrház küszöbéről s felrohant a szénhalomra.

– Eveline! kiálta, megragadva a leány kezét.

A leány ránézett s azután csendesen ingatva fejét, viszonzá:

– Nem! – Evila.

– Te itt vagy! Ide jöttél!

A leány szelíden válaszolt:

– Itt dolgozom, uram, az ön tárnájában egy év óta… S ha megengedi ön: itt fogok dolgozni ezután is.

– Óh nem! Te nőm fogsz lenni! kiálta hevesen Iván s keblére vonta a leány kezét.

Láthatta, halhatta mindenki, a ki ott körül állt.

A leány lehajtá fejét Ivánnak kezére, mit ajkához emelt.

– Nem! Nem! uram. Engedje, hogy cselédje legyek: szolgáló a házánál. Nejének szolgálója. Én ott is boldog leszek! Nem akarok én többet.

– De akarom én! Hozzám jöttél, hogy enyim légy. Hogy lehettél oly kegyetlen, egy évig ily közel lenni és nem szólni nekem?

– Óh uram. Ön nem emelhet föl engem magához, szólt a leány fájdalomtelt arczczal, kínos vonakodással. Ön nem bocsáthat meg nekem. Ön nem tudja, hogy én ki voltam?

– Mindent tudok! És mindent megbocsátok.

Ezzel a megbocsátó szóval tanusítá Iván, hogy semmit sem tud. Mert ha mindent tudna, akkor nem ennek a leánynak kellene az ő lábánál térdepelni, hanem ő neki a leány lába előtt és csókolni annak a kezeit, melyeket meg nem fertőzött az utálatos pézsma s megbecsült a szénpor!

Iván keblére szorítá a leányt.

Az pedig rebegve mondá:

– Ön megbocsát nekem; de azt önnek nem bocsátja meg a világ soha.

– Világ! kiáltá Iván, úrtagadó büszkeséggel emelve föl fejét. Az én világom itt van! szólt mellére ütve. A világ? Nézz szét e dombról. A ki e völgyben él, mind énnekem adósom halála órájáig! Minden fűszál nekem köszönheti, hogy tovább zöldülhet itt! Hegy, völgy tudja, hogy Isten után én tartottam meg őt! Egy milliót szereztem! És a nélkül, hogy valakit megfosztottam volna tőle. A hány fillért, annyi «Isten áldjon»-t kaptam hozzá. – A herczegi palotáktól az özvegyasszony kunyhójáig én szárítottam fel a kétségbeesés könyeit. Kiástam ellenségeimet a sírból s árváikról, özvegyeikről elvettem az árva és özvegy nevet. Magasztalva kürtölte híremet ország-világ, s én a föld alá bújtam, hogy ne halljam. A nők legszebbikét láttam rám mosolyogni, s e mosolyban volt az egész világ! S én csak koporsója kulcsát tartottam meg annak, a kitől a világ olyan szép volt. Az én világom itt van belül. És abban soha sem lakott senki, és soha sem fog lakni senki, egyedül te. Szólj. Fogsz-e szeretni engem?

A leány szemei homályosultak. A mennyországot érzé fejére szakadni. Zeusz fénylő arcza volt az, melyből egy pillantás Semelét megölte.

– Óh uram, rebegé, ha most meg nem halok,… akkor szeretni fogom önt örökké; de én tudom,… hogy most meg kell halnom…

Azzal Iván karjaiba rogyott élettelenül. Arcza, néhány percz előtt még olyan piros, sárga lett, mint a viasz; szemei, az imént oly ragyogók, merevek lettek, mint a kő; termete, a mult pillanatban ruganyos, mint fakadó rózsa, lankadt lett, mint lehullt rózsalevél.

Iván ott tartá ölében a leányt, a kiért annyit küzdött, annyit szenvedett, s a ki azt mondá neki, «ha most meg nem halok, szeretni fogom önt örökké,» aléltan, élettelen, szívdobbanatlan.

«De én tudom, hogy most meg kell halnom!…»

De nem halt meg…

UTOLSÓ FEJEZET.

A mi gyémánt volt, gyémántnak maradt.

JEGYZET.

Latinul nem értő olvasóim számára ide mellékelem az «Ördögüző» fejezetben előforduló gúnyvesperæ fordítását.

A szövegben ez csak zavart okozott volna.

Egyuttal megjegyzem, hogy e kitünő latin költemény egy valódi, régi, eredeti hagyomány, melynek szerzője a «vörös barátok» korszakában élt.

«Bacchus, készülj a pohártöltéshez!»

Más hang:

«És a nyakalásra siess!»

«Dicsőség Bacchusnak és leányának a sörnek és borszesznek, ki született Bacchusban, most és minden poharak poharain át. «Stramen!» (Szalma.)

Antiphona:

Psalmus:

A Capitulum.

«Testvérek figyeljetek és serénykedjetek, hogy a korcsmából hazajövet minden korsót megvizsgáljatok, s a mit abban találnátok, azt azonnal kiigyátok. S ezt csináljátok minden poharak poharain át. Stramen! Bacchusnak hála!»

Chorus.

Papi hang.

Chorus:

Oratio:

«Zabáljunk!»

«Bélfordító Bacchus. Ki a mi szövetségünket a te tiszteletedre alakítani engedted, add, kérünk, hogy ez a mi czimboraságunk, minden üldöztetéstől menten, kemény nyakalókkal szaporodjék. Minden poharak poharain át. Stramen.

TARTALOM.

• Mielőtt ember lett volna a földön 1
• Mikor már nem fér el az ember a földön 23
• Egy fekete táj 26
• A fekete gyémántok rabja 35
• A másik fekete gyémántok 44
• Az emberevő 59
• A pénzcsináló 67
• Doktor úr 81
• Theudelinda grófnő 93
• Az album és lakói 108
• Az ördögűző 122
• A kellemetlen ember 155
• Sublimior mathesis 168
• Soirées amalgamantes 177
• Iván felolvasása 191
• Mágnes lovag 214
• Egy kis niaiserie 240
• A harminczháromféle asszony 255
• Kettőt «előre» 271
• Adieu! 277
• A tizenharmadik próba 288
• A pénztudomány 294
• Az előénekelt tallérok 299
• Nem! – Evelina! 318
• A halina-tisztelet 329
• A két imádó 340
• A hol a gyémánt nem fog 351
• A bondavölgyi vasut corollariumai 355
• A szegény jó herczeg 362
• Dies Iræ 365
• Du sublime au ridicule 385
• Két gyermek 389
• Immaculata 394
• Férj és férfi 402
• Dirmák Éva 408
• Semmivé lenni 412
• A kőszén 421
• A görög végrendelete 429
• Mikor a föld ég a talpunk alatt 436
• Gyermekjátékok 442
• Hevreka! 448
• Al pari! 455
• A harcz az alvilággal 462
• Apotheosis 477
• Angela Iváné lesz 480
• Ki hogyan gyászol? 487
• Nem! – Evila 490

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.