KESERŰ HANGOK.
(1848. nov. 12.)
Annyi ember lesz földönfutóvá!
Annyi becsületes férfi, ki honát és a szabadságot imádta, veszté el hazáját, de nem a szabadságot.
Kizavarta őket anyai fészkükből a koronázott bűn, a hű polgárok vándor madarakká lettek. De jön még tavasz, melyben a vándor madarak fészkeikbe ismét visszatérnek s futni fog a zsarnok s nem fogja követni senki, csak gyilkos tetteinek kisértő emléke.
És azok, kiket a szolgák királya hontalanokká tett, találni fognak egy közös hazát, hol tán inséggel fognak küzdeni, de nem rabszolgasággal.
A szabadság vándorai mindenütt feltalálják egymást Legyen e hon Francziaország vagy Magyarország, az olaszföld vagy a Kaukasus, ott találkozni fognak azoknak arczai, kiknek lelkei együtt jártak a szabad eszmék szellemországában, s azon föld, mely őket befogadja, szent lesz az emberek és az Isten előtt, határait sem zsarnok, sem szolga át nem fogja lépni. Ott lesz a szabadság Jeruzsáleme, melyhez a tiszta lelküek messz e földről vándorolni fognak, ott fogják őrizni a legyilkolt népszeretet örök frigyládáját, onnét fognak szétmenni hirdetni a népeknek, hogy a szabadság Jézusa nem halt meg, hanem föltámadott!
Talán a te földed lesz az én hazám! mely hivatva van arra, hogy vérrel kereszteltessék meg s jövendő neve minden szabad népek hona legyen.
Forr, gyűlöng határaidon belül a népség, minden ajku nemzet, melynek szabadsága össze van tiporva, siet szent földekre: kezében fegyvert hoz, szívében lázas keserű érzeményt: a boszú reményét.
Országod szívében, fővárosod utczáin naponta harczi zene mellett idegen férfiak fegyveres csoporti vonulnak, fiaid táborába sietve.
Lengyelek, olaszok, tyrolok, francziák, németek esküsznek szent zászlóid háromszíne alá.
Kiket kiűzött minden országból a koronás önkény, itt jönnek össze, ide vonja őket szabadságuk közös veszedelme, a közös elkeseredés.
Tehát itt jönnek össze a vándormadarak…
Tehát itt lesz a véres oltár, melyen vagy a szabadság hősei, vagy annak zsarnokai fognak megáldoztatni…
… Óh kedves szép hazám! Kedves – édes – hazám!…