XVIII.
Debreczen, febr. 18. 1849.
Testvéreink! Hazánkfiai! Magyarok!
Szálljon reátok az egyetértés szent lelke az égből.
Most, midőn vérben, lángban áll az ország, midőn a nemzet közös veszélye minden érdeket egyesíte, ismerjétek meg egymásban a testvért, nyújtsatok egymásnak kezet, felejtsétek el a múlt bűneit és a jövő érdekeit, mindent, mindent, a mi emberi s gondoljatok a hazára, ki most az egyedüli istenség, melynek oltárán áldozni szabad és kötelesség.
Az ég keményen próbálja e hazát, isten látogató keze ellene hagyta lázadni idegen ajkú fiait, kitette őt a harczok mezejére, vérrel és könynyel hagyta megáztatni földét, – de egy áldása még akkor is maradt rajta: – az, hogy magyar nem küzd magyar ellen.
Körül mindenütt ellenség, de míg mi, kik megtámadtatánk, egymásnak testvérei maradunk, addig isten nem hagyta el e hazát.
Mindenki ellenünk küzd és mi mindenki ellen, de hála a sorsnak, még nem magunk ellen.
A magyarnak nem ez az első szabadsága, de ez a legdicsőbb.
A Zápolyák, a Rákócziak szabadságharczaiban két ellenséges tábor volt a magyar, mely egymás vesztére ellenségeivel kötött szövetséget, egyik az osztrákkal, másik a törökkel, hogy magának ártson; most minden határról ellenség tör reánk, sehol sincs barátunk, de azért a nemzet meg fogja érni győzelme napját, mert a magyar önmagával kötött szövetséget, mert a magyart csak a magyar győzte le mindig, most a magyar nemzet egy.
Egy nép, egy érdek, egy óhajtás, egy élet, egy halál.
Kívül harcz, belül egyetértés.
Míg mi el nem hagytuk egymást, addig isten nem hagyta el e hazát.
Míg mi önmagunknak jó baráti vagyunk, addig a magyarnak nincs félelmes ellensége.
Adja az ég: hogy ez mindig így legyen, akkor a magyar nép örökké fog élni.
Ne virradjon meg az a nap soha, mely Magyarországot pártokra szakadva találja, ne ünnepeljen meg ily napot halálos ellenségünk.
Ha van közöttünk ember, ki szívében személyes gyülöletet visel, mely őt testvérei bármelyikének ellenségévé teszi, gondoljon rá: hogy e hazának csak egy ellensége van s minden gyülöletet ez egy számára kell fentartani.
Ha van közöttünk, kit egy fellengősebb eszme társai sorából kiválaszt, gondoljon rá, hogy semmi sem magasabb eszme a hon életénél, és ez egyetlen és legelső, mire hazafinak most gondolni szabad.
Ha van közöttünk, kit dicsvágy vagy sértett hiúság hontársai bármelyike ellen daczolásra hív fel, gondoljon rá: hogy most csak egy dicsőség van, s az a harczmezőn terem, csak egy hiúság s az a hon megmentése.
Ha van közöttünk, kinek önérdeke eszébe tud jutni, gondoljon rá: hogy csak egy haza van és ez minden, ha ez elveszett, akkor minden érdemnek vége.
Magyarok!
A mely nemzet magához hű marad, örökké él. A nemzet örök élete kezetekben van, azt tőletek csak a visszavonás veheti el.
E küzdő hon szentséges nevében! Őrizzétek meg az egyetértés kincsét. Felejtse el mindenki önérdekét, felejtse el a gyülöletet, a hiúságot, a pártköltő chimaerákat, felejtse el és gondoljon a hazára.
E nemzet addig él, míg egy marad.
Kívül harcz, belül béke s élni fog Magyarország!
XIX.
Debreczen, febr. 25-kén.
Egy hazánkfia Pestről nemrég ezt izente kormányunknak:
«Adjátok fel a harczot, mit akartok ti küzdeni százhuszezer gyermekkel, hatvanezer férfi ellen!»
Ki a fehér sorokban olvasni tud, ezt így fogja érteni:
«Jőjjetek bátran, erőtök kétannyi, mint az ellenségé!»
És ha gyermekek volnánk is mind, jó nekünk ez iskolába járni: hol a háborút tanítják; ki tanulni tudott, az majd tanítani is tud. S az a katona, ki tudományainak legelső alpháját a harczmezőn tanulta, fél év alatt mestere lesz annak, ki hat évig tanult sarkon fordulni s dobszóra lépni.
Ilyenek voltak Napoleon legelső katonái s ilyenekből váltak a legelső katonák a világon.
Bízzatok ti ezen gyermekekben.
Rövid idő férfiakat fog csinálni ezen gyermekekből, rövid idő halottakat fog csinálni ama férfiakból.
A csatamező, az ágyúk dörgése, az ellenség vére férfiúvá tesz mindenkit. Nemsokára azt fogjátok mondani: százhúszezer hős, hatvanezer kényszerített zsoldos ellen.
És ha megfordítva volna is az arány, azt mondanók: ne csüggedj magyar nép. Nincs még oda Magyarország!
És ha nem volna egy katonánk is: hogy meg kell halnunk, azt mondanók; ne csüggedj magyar nép, ha meg nem mentheted éltedet, mentsd meg becsületedet, előre!