EGY DOLLÁRKIRÁLY LEVELEZÉSE.
I.
Miniszter úr,
van szerencsém levéltáramat – az értékhez mérten csekély áron való megszerzés czéljából – az államnak felajánlani. És pedig: úgy levelezésem könyvalakban való kiadásának jogát, mint a levelek eredetijeit valamelyik nemzeti múzeum részére.
A miniszter úr kétségtelenül ismeri nevemet. Csupán hivatalos megokolás végett jegyzem fel ide a következő életrajzi adatokat:
Ezelőtt negyven évvel New-Yorkban mint gyufaárus fiu kezdtem meg pályámat. De még idejekorán áttértem az ujságárulásra, majd más vállalkozásba fogtam, s mintegy harmincz évi működés, többféle, de mindig sikeres vállalkozás után, több millió dollárt szereztem. Hogyan gazdagodtam meg? – itt nem tárgyalom, mert hiszen ezt részletesen leírtam »Egy dollárkirály viszontagságai« czímű művemben. E mű először Chicagóban jelent meg; de nemsokára minden európai nyelvre leforditották és francziául is számtalan kiadásban forog közkézen. Megjelenése után a világsajtó készségesen ismerte el, hogy munkám a meggazdagodás figyelemre méltó művészetének első komoly tankönyve, valóságos katekizmusa.
Itt meg kell jegyeznem – sőt félreértések elkerülése végett ki kell emelnem – hogy, katekizmusomnak mintegy illusztrálásául, még ugyanekkor közzétettem az említett vagyonszerzésre vonatkozó egész levelezésemet. Az angol kiadás jogát egy philadelphiai kiadó vásárolta meg, de ez a könyv is minden európai nyelven megjelent s franczia fordítása számtalan kiadást ért. A levelek eredetijeit a pittsburgi múzeumnak adtam el.
Tehát nem erről a levelezésről van szó, hanem egy uj gyüjteményről.
A sikeres vagyonszerzés után tudniillik átjöttem az ó-világba s Párisban telepedtem meg azzal a szándékkal, hogy itt a jól kiérdemelt nyugalomnak és kényelemnek fogok élni. A henye élettel azonban sehogy se tudtam megbarátkozni s hogy öreg napjaimra is legyen némelyes foglalkozásom, megalapítottam a »Déli Ujság« czímű világlapot, mely két nyelven: francziául és angolul jelenik meg naponkint. Jól ismert és minden dicséreten felül álló hirlapom nemsokára tizedik évfolyamába lép s e nevezetes évfordulót annak a tanulságos levelezésnek, a melyet mint e világlap kiadótulajdonosa gyüjtöttem össze, a nyilvánosság számára való átengedésével akarom megünnepelni.
Miniszter úr! Ősrégi igazság, hogy a vagyont megszerezni könnyű, de a vagyont megtartani nehéz.
És erről a legmagasabb rendü művészetről nem szól semmiféle könyv.
Biztos tudatában annak, hogy a miniszter úr egész teljességében át fogja érteni a tárgy rendkivüli fontosságát, csak azt az egy megjegyzést fűzöm ajánlatomhoz, hogy az én levelezésem az első oklevél-gyüjtemény, mely kimerítően tárgyalja a gazdasági kérdések legnehezebbikét. Hogyan lehet a vagyont megőrizni? – erre a mindennél fontosabb kérdésre a kellő részletességgel az én levelezésem felel meg először. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a tudományok tudományát fogja megtanulni belőle számtalan olvasó. A milyen becses tanulsággal szolgált első gyüjteményem az ifjuságnak, olyan hasznos okulást meríthet ebből a másodikból úgy az ifju, mint az öreg; főképpen az öreg, de az ifju is, mert ezt a tudományt nem lehet elég korán megtanulni.
Bár ajánlatom nem szorul semmiféle támogatásra, hogy hivatalos alakban is tájékoztassam a miniszter urat levelezésem értékéről: az ötezer levél közül az első százat másolatban ide csatolom, izelítőül.
Minthogy az ár, a melyet kikötök, az értékhez mérten fölötte csekély, ajánlatomhoz azt a két feltételt fűzöm, hogy először, minden tanuló ifju ingyen megkapja az államtól levelezésem egy nyomtatott példányát, és másodszor, hogy a levelek eredetijeit a múzeumban minden tisztelőm bármikor megtekinthesse.
Tisztelettel
Niggard-Greedy.
II.
Uram,
abbeli felszólítására, hogy a »Déli Ujság« szerkesztőségének rendelkezésére bocsátott három darab állandó szabadjegyet vegyük vissza és e helyett évenkint száz darab egyszeri bemenetre jogositó jegyet küldjünk, a melyet a Niggard Greedy családnak úgy felnőtt, mint kiskorú tagjai bármikor használhassanak, van szerencsénk kijelenteni, hogy kivánságának készséggel teszünk eleget.
De legyen szabad megjegyeznünk, hogy a mellékelt száz darab szabadjegyet csupán az ismerősök körében való szétosztás czéljából – a rokonok, barátok, szállitók és szolgák használatára – küldjük, mert mindenkor kiváló szerencsénknek fogjuk tartani, ha a Niggard-Greedy család tagjait az állatkertben vendégül tisztelhetjük, s a remélt látogatások esetén minden szabadjegy fölösleges.
Niggard-Greedynek nem lehet annyi gyermeke, s a Niggard-Greedy család nem látogathat meg bennünket annyiszor, hogy a Niggard-Greedy családot bármikor örömmel ne üdvözölje az állatketben
az állatkert igazgatósága.
III.
Uram,
szives soraiból örömmel értesültem, hogy a »Déli Ujság«-ban mellőzni szándékozik a szokásos, úgynevezett szini birálatokat, és e helyett mérsékelt áron közli az igazgatóságnak az ujdonságokról szóló, bármilyen terjedelmű – s természetesen mindig az elismerés hangján irt – jelentését.
Magam is abban a véleményben vagyok, hogy ez a közérdekű intézkedés a »Déli Ujság«-nak a szabadjegyekhez való jogát nem érinti, s ha a »Déli Ujság« két szabadjegyét a kiadótulajdonos úr csak az első előadások alkalmával kivánja a maga számára igénybe venni, kárpótlásul gondoskodni fogok róla, hogy a többi előadás alkalmával Niggard-Greedy úrnak mindannyiszor páholy álljon rendelkezésére, a hányszor csak kivánja.
Tisztelettel
a »Nemzeti Pajkosságok« igazgatója.
IV.
Uram,
szives ajánlatára, hogy a »Déli Ujság«-nak tiszteletpéldányként küldött könyveket és folyóiratokat vásároljam meg a boltiár negyedrészének megfelelő összegért, s a havonkint összegyüjtendő nyomtatványokat minden hó elsején készpénzbeli leszámolás mellett vegyem át, a következőkben kell felelnem:
Uram! Nincs értéktelenebb dolog a világon, mint a könyv, és nincs értékesebb, mint a készpénz. De ha, Niggard-Greedy úr, méltányolva azt az átkot, mely már évezredek óta sujtja a könyvkereskedelmet, beéri a boltiár tizenöt százalékával: szivesen rendelkezésére áll
az Uj Franczia-Angol Ódon Könyvkereskedés.
V.
Költő úr!
Előbb szigoru, de igazságos birálatot kér tőlünk. Utóbb sürget és minduntalan háborgat. Végül azt irja, hogy, ha nem közlünk birálatot a verseiről, küldjük vissza a kötetét.
Értesítjük, hogy:
1. Két nyelven megjelenő lapunkban a könyvbirálatok közlésének dija soronként egy frank. A birálat lehet olyan, a milyet akar; lehet magasztaló, lehet szigoru, még igazságos is. De minden soráért egy frankot kell fizetni. Ön ezt elmulasztotta.
2. Olyan értéktelen tárgyakat, mint a milyen az ön kötete, nem őrzünk meg.
Fiatal ember, ne alkalmatlankodjék többször!
A »Déli Ujság« szerkesztősége.
VI.
A »Déli Ujság« szerkesztőségének
Páris.
Tudakozódására, hogy Niggard-Greedy úr, a ki Marseillebe óhajt utazni, lefoglalhat-e a vasuton egy első osztályu bérelt szakaszt abban az esetben, ha magához veszi a saját és a »Déli Ujság« szerkesztőségének öt darab első osztályu szabadjegyét? – sajnálattal kell értesítenem, hogy a szabályzat ezt nem engedi meg.
Bérelt szakasz csak abban az esetben volna igénybe vehető, ha a hat szabadjegynek mind a hat tulajdonosa valóban utaznék.
A P. L. M. vasuttársaság igazgatóságának megbizásából:
a titkár.
VII.
Szerkesztő úr!
Este tizkor utazom Marseillebe. Kilenczkor a szerkesztőségnek öt olyan tagja, a kinek állandó vasuti szabadjegye van, várjon a pályaudvaron.
Ha másképpen nem foglalhatok le bérelt szakaszt: velem fognak utazni.
Nekem mindenáron bérelt szakasz kell. Ki akarok nyujtózkodni; aludni akarok reggelig.
Ők majd künn fognak állni a folyosón.
VIII.
Niggard-Greedy úrnak
Páris.
A közoktatásügyi miniszter úr megbizásából értesitem, hogy elfogadja az ön ajánlatát s a levéltárért megadja a kivánt összeget. Elfogadja továbbá a többi feltételt is, s az ajánlathoz fűzött kikötést az államhatalom nevében szerződéssel fogja biztosítani.
Elég volt a mutatóul csatolt száz levél közül az első hatot elolvasnia s már felismerte az ön oklevél-gyüjteményének kivételesen nagy pedagógiai értékét.
A mikor erről értesítem, úgy az ő, mint a magam nevében, lelkesedéssel üdvözlöm önt azért a nemes elhatározásáért, hogy ezt a nagy érdekességü oklevélgyüjteményt nem vonta el a nyilvánosság elől, hanem közhasznu tevékenységének egy örömünnepe alkalmával mindenkinek okulására átengedte az emberiség közkincséül.
A miniszter helyett:
az államtitkár.