WeRead Powered by ReaderPub
Glória és más novellák cover

Glória és más novellák

Chapter 39: FLIRT
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

A novella követi Csillag Árpád, egy takarékos banktisztviselő esti kimozdulását, aki fizetését elköltve ünnepelni indul, és egy kollégája invitálására előkelő szórakozóhelyen tölti az estét. Ott megismerkedik egy szenvedélyes táncosnővel, akit vendégül fog, majd a távozásnál két ezüstpénz felkavaró reakciót vált ki: a nő gúnyos nevetéssel megveti a gesztust, ami mély megaláztatást és önvizsgálatot szül a férfiban. A történet az ambíció, a társadalmi státusz és a pénz erkölcsi súlyáról szól, és az emberi önbecsülés sebezhetőségét mutatja be.

FLIRT

A fürdőn egy budapesti társaság verődött össze: jómódu, kényes és exkluziv családok. Az öregek együtt töltötték az időt, a fiatalok is együtt mulattak.

A leányoknak ebben a társaságban egytől-egyig volt valami becéző-nevük: Tusi, Nusi, efféle nevek. A fiukat is csak a keresztnevükön szólitották.

Egy estén magas, szőke fiatalember társaságában jött közéjük a két Kürth-leány. Kérdő pillantások fogadták őket és a kisebbik leány kissé kómikus méltósággal mutatta be az idegent:

– Kürth Kálmán, az unokabátyánk…

A leányok kezet fogtak vele, a fiuk szervuszszal fogadták és mindjárt tegezték, Kürth Kálmán nyugodtan nézegette kék szemével a társaságot. Magashomloku, erős ember volt, rideg és kemény vonásokkal, amelyekről sugárzott a dacos energia és amelyekkel különös ellentétben volt kék szemének meleg és álmodó pillantása félig lecsukott szemhéja alatt.

Az egyik leány megkérdezte tőle:

– Hogy van az, hogy eddig nem ismertük?

Kürth mosolyogva válaszolt:

– Amig Budapesten voltam, addig igen sok volt a dolgom, különben pedig évek óta Jénában lakom.

Az egyik fiu ijedten kapta fel a fejét:

– Csak nem te vagy az a Kürth, aki most egyetemi tanár lett?

– De igen.

– A kisérleti kémia…

– Igen.

A fiu – aki az egyetemre járt – megilletődve hallgatott és a többieknek is kényelmetlen volt a szőke fiatalember hiressége, tudós mivolta, professzorsága.

Kürth Kálmán igyekezett azon, hogy ezt elfeledtesse. Jókedvü volt, készen volt minden bolondságra és – tréfásan – életre-halálra udvarolt a leányoknak, akik eleinte bizalmatlankodva, később teljes jóindulattal egyszerüen Kálmánnak szólitották.

Maga Kürth legtöbbet talán Koltay Sárival foglalkozott. Az első órában észrevette, hogy a feketeszemü leány uralkodik az egész társaságon, és eleinte gunyolódott Sári királykisasszony felett. Lassankint azonban maga is beállott a karcsu leány táborába.

A leányt eleinte kissé zavarta a Kürth Kálmán ismeretlen, megszokatlan és idegenszerü viselkedése, arca, szikár alakja. Kürth akárhogyan igyekezett, nem tudta egészen eltalálni a társaság hangját: azt a tónust, amely évek ismeretségéből, bizalmasságából, együtt átmulatott éjszakákból és hajnalig táncolt táncokból szürődik le.

A leány merészségét, vakmerőségét, biztos parancsolását megzavarta az uj ember arca és tekintete. De azután összebarátkoztak. Kiderült, hogy Kürth tud jó pajtás lenni, és kiderült, hogy a leány több is tud lenni, mint csak éppen jó pajtás. A leány, aki eladdig mélyen lenézett minden komolyságot, rajtakapta magát, hogy komolyan beszél, és Kürth rajtakapta magát, hogy a leány kacagását szebbnek tartja minden tudománynál. A szerelem közeledett a két ember felé. Már ott is volt. Már szerették is egymást.

Mert egymást keresték már a társaságban, amelynek nem volt értéke egyikükre sem, ha a másik nem volt ott. Hallgatag megegyezéssel találkozásokat rendeztek, mikor a többiek távol voltak. És együtt sétálgatni egyszerüen és közömbös dolgokról beszélgetve, szép volt, jó volt, dicsőséges volt.

Házasságról nem beszéltek, de Kürth ezt mondta magában:

– Mielőtt hazamennének, megkérem a kezét.

A leány ezt gondolta – elfeledvén egész hirtelenkedő, tüzes és meggondolatlan természetét – édes és alázatos odaadással:

– A felesége leszek.

Ekkor egy napon rettenetes dolog történt. Ebéd után, a kis kioszkban, feketekávénál – nők nem voltak jelen – a leányokra terelődött a beszéd. És a fiuk közül az egyik – valamelyik, akinek éppen olyan gondosan simára volt fésülve a haja, mint a többieknek – ezt mondta teljes nyugalommal:

– Koltay Sári!… Az aztán a leány! Milyen leány, istenem!… Remek leány!

Azután elhallgatott alávaló hallgatással és egy undoritó mosoly ömlött el az arcán:

– Hogy táncol az a leány… Ha hozzásimul az emberhez!… Mennyi tüz, mennyi temperamentum. Csupa láng és forróság az a leány. A télen egy egész éjszaka csak vele táncoltam hajnalig.

Ismét hallgatott egy másodpercig és undoritó mosolyával finoman és pointirozva hozzátette csattanó gyanánt:

– Akkor pedig elbujtunk egy sarokba…

Kürth valóságos fizikai rosszullétet érzett. A gyomra összeszorult és a torkát az undor fojtogatta.

A társaság tovább beszélt a leányról és mindegyik tudott egy nevezetes táncot, egy emlékezetes éjszakát, egy felejthetetlen összebuvást előadni. És dicsérték a leányt, magasztalták és mindegyiknek az arcán ott volt az emlékezésnek, a tudásnak, az ismerésnek az a jelentős, egymást értő, undoritó mosolya.

A Kürth megdöbbenése és undorodása elviselhetetlenné vált. Felkelt és otthagyta a társaságot.

Ugyanaznap délután a kisebbik Kürth-leány, aki láthatólag rajta volt, hogy unokabátyját magának hóditsa meg, elkeseredetten fakadt ki.

– Utálatos az a Sári. Mindenkivel kikezd. A télen Tass, a festő volt a flirtje, azelőtt Győrffy Géza, tavaly Domokossal bujt össze mindig. Egy tucatszor kompromittálta már magát és még mindig nem elég neki.

Kürth Kálmán nagyon hallgatott. Hallgatott egész este is, de mikor a társaság egy kicsit szétszóródott, sétálni indult Sárival. Szótlanul mentek. A leány érezte, hogy az első elhangzó szó valamely fontos, komoly és nagyjelentőségü szó lesz, de Kürth csak ennyit mondott:

– Üljünk le erre a padra.

Leültek. Ismét nagy hallgatás következett. Végre Kürth minden bevezetés nélkül, idegesen, zavartan és rekedt hangon megszólalt:

– Sári, mi volt az a dolog Tassal, Győrffyvel…

A leányon egy rándulás futott végig. Olyan váratlanul, olyan megdöbbentően, olyan rettenetesen érte ez a kérdés, hogy a lélegzete a torkán akadt. A szive egy kinos görcsben facsarodott össze és fehér arccal bámult a férfira. Az a bajuszát tépte és szorongva nézett rá. Kinos, feszült hallgatás volt.

És a rettenetes hallgatásnak ebben a percében a leány megértette, hogy ezzel a férfival ő már nem indulhat el az élet nagy utjára. Megértette, hogy az ő tisztaságát tüzes éjszakák tüzes táncai, forró odasimulások és mámoros táncölelések rabolták meg, hogy ő lányságát, érintetlenségét részletekben kiszolgáltatta lelkétől idegen férfiaknak, akik csak a mulatásra voltak társai, megértette, hogy az ő teste és az ő lelke tulajdona volt már másoknak és hogy ez a keményvonásu és álmodó pillantásu férfi nem elégedhetik meg azzal, ami érintetlenségéből megmaradt…

Mereven felállott ekkor, egyetlen szót sem ejtve megfordult és elindult.

Fehér alakja lassan távolodott az éjszakában. A férfi csüggedten ült és fáradtan tekintett utána. De nem hivta vissza.