(Az »Uránia« tud. szinház bemutatója a 8342. év 117-ik napján.)

Legrégibb kor.

Már Ádám-Éva korában volt közlekedés. Tudvalevő például, hogy nevezett őslények a paradicsomból magántulajdon elleni kihágás következtében illetőségi helyükre toloncoltattak, ami pedig csak úgy lehetett, hogy megfelelő tolonckocsi rendelkezésre állott.

A közlekedés első nyomai.

Első közlekedési eszköze az emberiségnek egy egészen sajátságos, nem éppen érdektelen gépezet volt, melyet a törzs két oldalára alkalmaztak. Méteres csontrudakból állt a gépezet, számszerint kettőből, mely ütődés ellen meleg hússzeletekbe volt becsavarva. Ezek közül a rudak közül az egyiket nekiszorították a talajnak, a másikat fölemelték és kissé távolabb megint letették. Erre az egész eljárás újra kezdődött. Állítólag így előre lehetett jutni. Ezt a gépet »láb«-nak nevezték, a régi, hasonnevű mértékegységről, több okból, főként azért, mert ez nem volt akkora, mint egy láb.

Bibliai idők.

Az úristen, hogy az embereket erről a rossz módszerről leszoktassa, özönvizet csurgatott a földre, amibe nem lehetett lábalni, mert a víz bement a cipőn. Ekkor Noé feltalálta a nevéről elnevezett bárkát, mely korlátlanul közlekedett oda és vissza. A csekély konkurrenciára való tekintettel meglehetősen jó üzletet csinált: embereket, állatokat és művészeket szállított; a díj kissé magas volt, de voltak szamarak, akik megfizették. A negyvenedik napon beleütköztek az Ararátba, ara rátértek és kinn voltak a vízből.

Jákob idejében mindenki lajtorján közlekedett; az öreg Ábrahám már a sárkányrendszerű feleséget is ösmerte. Ezentúl a közlekedés elég simán folyt a zsidóknál – komoly zavarok egyetlen eset alkalmából léptek csak fel – akkor volt ez, mikor Potifár kergette a zsidókat, akik a Vörös-tenger előtt majdnem megrekedtek. Mózes azonban okosabb volt és elrendelte a zsidóknak, hogy csak tegyenek úgy, mintha beleszaladnának: mire a Vörös-tenger inkább gyorsan kettévált, attól való ijedtében, hogy neki kelljen megfürdetni először Mózes népét. A zsidók így szárazan jutottak át Budapestre.

Középkor.

A középkor elején barbár hordák törtek át Ázsiából, rettenetes, négykerekű járműveken beszáguldozva egész Európát. E járművek még ma is láthatók Budapest utcáin, hol az egyszerű nép konflisnak nevezi őket.

A középkor egyik legszokottabb közlekedési eszköze a ló volt; bár kissé kényelmetlenül alkalmazták: az utast hajánál fogva hozzákötötték a farkához és hagyták lógni utána, míg a ló szaladt. Ilyen járművön azonban csak protestánsoknak szabadott utazni, mikor a másvilágra közlekedtek, spanyol menetjeggyel. Ugyancsak a spanyolok alkalmazták először a kereket; ebbe meg fejjel belegyömöszölték az utast, aki némileg megtörve érkezett rendeltetési helyére.

Újkor.

Végre új hajnal pirkadata derengett fel a közlekedés egére: Schwarz Berthold feltalálta a puskaport, melynek segítségével igazán gyerekjáték volt a levegőbe röpülni. Még csak azt kellett elérni, most, hogy egy darabban is fentmaradhasson az ember és a repülés problémája meg volt oldva.

Vasutak.

A XXX. században végre általános szükségét érezte már mindenki, hogy a vasutat feltalálják: a síneket, állomásokat, jelzőlámpákat előre lerakták mindenütt, kalauzokat és fűtőket fogadtak és jegyeket nyomattak ki. Végre már a szabadjegyesek is megvoltak, nem várhatott tovább Stevenson és gyorsan feltalálta a vasutat. Sajnos, eleinte kissé nehezen ment a dolog, nem lévén elég vonal, sok ellenkező irányú vonatnak egy sínen kellett közlekedni. Ha a lokomotívok találkoztak, szabályszerüen össze kellett csapniok, mire az erősebbik kinyomta a másikat a sínből. Ez az eljárás, melyet műszaki néven »vasúti szerencsétlenség«-nek neveztek, olcsóságánál fogva sokáig dívott. Nehány új kocsi és motor kellett csak mindig: orvosi segítségre, hálistennek, nem volt szükség: az utasok rendesen mind meghaltak.

Villamos.

Egyik érdekes járműve ennek a kornak az ú. n. villamos, mely négy kerékből, egy kalauzból, egy csengőből és egy »Megtelt« felirású táblából állt. Belsejében tilos volt állva köpködni. A »Megtelt« tábla leeresztése után lepecsételték a feljárást, hogy az utasok ne dagadjanak ki: a végállomáson azután fejszével szétdarabolták a kocsit és egy darabban kiszedték a tömeget, melyet a következő villamosra raktak. A végállomás a Rókus udvarán volt, ahol az útközben elejtett gyaloglók hulláit szortirozták és ellenőrizték.

Bérkocsi.

Ide tartozik még a bérkocsi vagy konflis, melyet két ló, vagy negyven egyetemi hallgató húzott: a lovakat ugyanis, tekintve, hogy a kocsiban többnyire szinésznők vagy nagygyörgyök ültek, rendesen kifogták az egyetemi hallgatók. A konflisokat később, a kocsisoknak túlságosan az erotikus művészetek felé hajló beszédmodora miatt, konfliskálták.

Kormányozható léghajó.

Végre megszületett a várvavárt Zeppelin is, 70 éves korában: és kormányozható léghajóján elrepült volna Berlinbe, de ellenkező szél támadván, megváltoztatta szándékát. Működése igen káros volt Németország körtetermelésére, mert az összes körtefákat kivágatta. Igen szép sikerei voltak, még ma is élne, de később már mindenbe beleütközött, és le kellett vágni.

Napjaink.

Mindezek a közlekedési eszközök lejárták magukat. Napjainkban tisztán csak a levegőben élnek az emberek. A földet csak temetkezésre használják. Különcök persze mindig voltak, nálunk például sokat beszélnek egy Kutassy nevű mérnökről, akit állítólag nem lehet rávenni, hogy elhagyja őseinek dús talaját. Inkább aszongya: nem közlekedik.

HARMADIK RÉSZ.
BÖLCSÉSZET.