AZ ELSŐ UT KOSSUTHHOZ.
I. FEJEZET.
(A vajda szerepe a függetlenségi pártban. – Nem akarja Kossuthot fölkeresni. – Mégis elmegyünk Turinba. – Turinba érünk.)
Nem az én első utamról van szó, hanem Eötvös Károlyéról.
Én már nagyon sokszor voltam Turinban, laktam is ott s a Kormányzót nagyon sokszor meglátogattam. Ugy mentem hozzá, mint apám házához. Turint jobban ismertem, mint Pestet. Nem is emlékszem már, hogy gyerek koromban mikor voltam ott először.
Hanem a vajda még sohase volt ott s Kossuthot még sohase kereste fel se személyesen, se levélben. Pedig kértem, biztattam, sőt hajszoltam rá sokszor.
Mikor én 1887-ben képviselővé lettem, a vajda akkor már tiz év óta volt a függetlenségi párt valóságos vezére. Mások ragyogtak ugyan a vezér aranyos öltözetében a nagyközönség előtt; a sajtó másokat hirdetett vezérekül, hol Helfyt, hol Ugront, hol a jó Irányit, sőt időnként egyebeket is; – Mocsáry, a kemény magyar és jó hazafi, a párt elnöki állásában vezérkedett is, de nagy válságok, nemes harczok idején s a mikor nagy eszmék és nemes szenvedélyek viaskodtak egymással, bizony mindig a vajda volt az igazi vezető. tartotta a képviselőházban a legragyogóbb beszédeket.
Ő fogalmazta mindig a pártnak a nemzethez intézett nyilatkozatait, a választási szózatokat, az alapigékül szolgáló nagyobb határozati javaslatokat, a királyi trónbeszédre adandó válaszfeliratokat.
Ő volt a pártnak első hirlapirója. Az ő czikkei és emlékbeszédei növelték s örökitették meg a párt hű tagjainak s jelesebb férfiainak érdemét és dicsőségét. Ez a mi jó függetlenségi pártunk, ha kidőlt valamelyik kitünő fia, nyomban ugy megfeledkezett arról, mintha sohase élt és sohase működött volna. Ha a vajda iratai s beszédei egykor gyüjteményben látnak napvilágot: akkor tudja meg csak az ország is, a párt is, mennyit dolgozott az ő fényes szelleme és tolla a függetlenségi eszmékért.
Pártértekezleteken a nagy kérdésekben ő adott eszmét, világosságot, érveket a párt tagjainak.
Vidéki pártgyülésekben s választási harczokban az ő csodálatos beszédei rázták fel a közönséget. Képei, hasonlatai, példabeszédei, adomái, jellemző mondásai közkincscsé váltak s jól vagy rosszul, száz alakban járták be a városokat és olvasó köröket. Száz apróbb-nagyobb szónok éldegélt abból az anyagból, melyet az ő kimerithetlen, de röst szelleme teremtett.
Ha zajongani és kiabálni kellett a képviselőházban s a minisztert vagy kormánypárti szónokot ledörögni: azt a vajda mi ránk hagyta. Ha egyéb ellenzéki pártokkal kellett tárgyalni, összesugni, taktikázni: azt is mi ránk hagyta. Ha lakomákon a dicsőséget és felköszöntőket s vidéken a fogadtatást, a fehér ruhás lányok üdvözletét s a zászlós és fáklyás zenéket kellett élvezni: azt is ránk hagyta, nekünk engedte át.
De ha aztán fészkelődő, üzérkedő vagy hitvány emberek, vagy a pártunk hátán felkapaszkodó más ellenzéki pártok a rágalmak özönét zuditották ránk: akkor meg mindig a vajda volt a rágalmak és gyanusitások áldozata. Természetesen az ő széles válla s egykedvü vidámsága eltürt, de el is birt mindent. Akkor a mi jó pártunk mindig félreállt s egész élvezettel, de némán nézte: no, mi lesz most már a vajdából.
A Kormányzó barátsága vagy szives és bizalmas levele természetesen nagy ajánló levél volt mindenki számára a nemzet előtt. S különösen a jó függetlenségi és jó magyar közönség előtt. S épen arra unszoltam én mindig a vajdát, hogy irjon vagy látogasson el Turinba s szerezze meg a Kormányzó barátságát.
S unszoltam különösen a miatt is, mert a Kormányzó mindig bizonyos fanyarsággal emlékezett meg bizalmas körben a vajdáról. Előttem is, mások előtt is. Ennek pedig nagy oka volt.
Nagy pártban mindig akad nehány silány lélek s a vajdának mindig volt egy csomó irigye s titkos ellensége. Ezek részint levélben, részint élő szóval szakadatlanul rágalmazták a vajdát a szent öreg előtt. Én ritkán találkoztam a Kormányzóval, az én szavam nem tudta eléggé ellensulyozni a rágalmazók befolyását s azért a Kormányzó nagy lelkében Eötvös neve körül mindig volt egy kis árnyék, melyet én nem tudtam eloszlatni. A rábeszéléshez és a hosszas, alapos beszélgetéshez különben sem volt tehetségem és hajlamom s gyakran mikor a Kormányzó éles megjegyzéseit elháritani nem tudtam: még engem is harag fogott el s inkább félbeszakitottam a tárgyalást, sem mint hallgassam barátom ellen a rossz indulatu besugásokból eredő téves birálatot.
Ezért hajszoltam a vajdát Turinba. Az ő tökéletesen átlátszó egyéniségét a Kormányzó nagy lelke és éles szeme a személyes érintkezés által nyomban felismerte volna.
Azonban a vajdának hiába beszéltem, akár a részeg tótnak. Kigunyolt, kinevetett aggodalmaimmal. De rendesen meg is nyugtatott.
– Lásd édes Gáborom, nekem a párt ugy se adhat semmit s ha adhatna se adna; – minek nekem tehát kölcsönbe kapott dicsőség, habár azt Kossuth Lajos adná is kölcsön? Annyi silány, kótyonfitty ember csuszkál-mászkál Kossuthhoz s koldul tőle jó szót, ajánló levelet, kortes igét, választásokhoz való üzenetet, üzleti ajánlatot bajuszpedrőhöz, életelikszirhez, budai keserüvizhez, képviselői mandátumhoz, naptár- és hetilapterjesztéshez és népbolonditáshoz, hogy azt hiszem, a szent öreg gyomra már émelyeg, ha megint ujabb szélbali képviselőt lát ajtaja előtt ólálkodni. Erre már én bizony nem adom a fejem. Én dolgozom és áldozok tehetségem szerint, élek a közügynek, az irodalomnak s függetlenségi eszméinknek becsülettel; – akármit sugdosnak felőlem Kossuthnak, az ő villám-esze utóbb is fölismer engem is, másokat is.
Hát hiszen ez is igaz.
Mikor a jó Ruttkayné intésére a vajda megalakitotta a Kossuth-bizottságot s Basso számára elküldötte tavaly azt a megfelelő összeget: akkor ujra sürgettem őt, menjünk Turinba. Most se fogadott szót, hanem a helyett letorkolt.
– Most már jó Gáborom, épen nem megyek Turinba. Ha a szent öreg semmit sem tud is arról, miben fáradozunk az ő háztartása érdekében, de tud Basso s tud az áldott Ruttkayné, ők utóbb még azt is gondolhatnák, hogy én most a köszönet és elismerés babérkoszorujáért utazom a Kormányzó közelébe. Eredj jó Gáborom az ily lehetőségekkel a pokolba.
Nem hoztam elő többé a dolgot 1893-ik évi juniusig. De akkor aztán előhoztam s nem nyugodtam addig, mig czélom el nem értem.
Időközben ugyanis nagy dolgok történtek.
A vajda lemondott a párt elnökségéről.
Nehány nap mulva 24-en kiléptünk a pártkörből s a vajda vezérlete s az én ideiglenes pártelnökségem alatt uj pártalakuláshoz fogtunk.
Apponyiék befolyása napról-napra erősödött az anyapártban s a klerikális reakczió emberei, Polónyiék napról-napra vakmerőbbek kezdtek lenni. És minduntalan Kossuthra, az ő nagy nevére hivatkoztak mentségül.
Az anyapárt eretnekséggel kezdett vádolni nyiltan, kormánypártisággal titkon s a klerikális sajtó orditott ellenünk az egész vonalon, sőt Polónyi a Kormányzó urnak egy hozzá intézett levelét is közzé tette a vajda ellen.
Az alföld jó függetlenségi népe egy szivvel, egy lélekkel a mi oldalunkra állott s hatalmas elvbarátaink Kecskemétre országos gyülést hivtak össze, hogy köztünk és az anyapárt közt kiegyenlitse az eltérést s az anyapártból kikergesse a nyilt és titkos klerikálisokat, a paktáló álorczásokat.
Az áldott lelkü Ruttkayné junius 7-én szép és sürgető levelet irt hozzám, hogy menjek Turinba s vigyem magammal a vajdát is. A Kormányzó nagyon vár engem is, de várja Eötvöst is.
A Kormányzó könyvtára dolgában is intézkednünk kell, a Kossuth-bizottság elé javaslatot kell terjesztenünk s e czélból a Kormányzóval mulhatlanul szükséges értekeznünk.
Mind ez okok végre megtörték a vajda makacsságát s ő is elhatározta a Turinba utazást.
De csak küldöttségként s nem egymagában.
Pártunkat értekezletre hivtam magamhoz, eléje terjesztettem a kérdést s pártunk engem, Eötvöst és Nagy Gyulát választott meg küldöttségül a Kormányzóhoz.
Nagy Gyula nálam talán öt-hat évvel fiatalabb, nemes modoru, olvasott, mivelt ember. Fehérmegyei előkelő birtokos s ugyanonnan képviselő. Kitünő gyakorlati gazda. Elvei sok irányban radikálisok. Szónoklatokat tartani nem szeret, talán nem is tudna; de bizalmas értekezleteken vannak eszméi és érvei. Ősnemes nemzetségből való. De a politikát nem veszi komolyan. Inkább a jó társaságért tartozik valamelyik párthoz. Az anyapárti klerikálisok cselszövényeit megunta, a körből velünk együtt kilépett s velünk volt mindaddig, mig az anyapártban az Ugron-Justh-féle ádáz háboru válságra nem vezetett.
Junius 10-én Kossuth Feritől is kaptam levelet. Ez a levél is, de még inkább a jó Ruttkayné sürgetése sietteté utazásunkat. Az elindulást junius 17-re, a Turinba érkezést 19-re határoztuk s erről ugy a Kormányzó urat, mint Ruttkaynét, de Basso doktort is értesitettük.
Négyen indultunk, velünk jött országot-világot látni s különösen Kossuthnál tisztelkedni Eötvös Bálint is, a ki épen előző napon lett jogtudorrá. Nagyon megkedveltem a gyereket, a ki különben a vajda fia. Utazási költségünk kezelését rábiztuk.
Velenczébe 18-án érkeztünk s ott ki is szálltunk. Innen szintén értesitettük táviratban Ruttkaynét.
Másnap 19-én dél tájban pontosan berobogott velünk a vonat a turini pályaudvarra. A Kormányzó megbizásából Basso várt ránk. És várt Battoni vendéglős barátom, a kinek egykor fogadója volt Turinban, a hol én mindig szállni szoktam. Most is táviratoztam neki, hogy nála szállunk és pedig négyen. Most már nem volt fogadója, hanem azért egyik fogadóban kitünő lakásról gondoskodott s diszes bérkocsikkal várt bennünket, hogy lakásunkra kisérjen.
Basso értesitett, hogy a Kormányzó kitünő egészségben van, örül jöttünknek s mind ő, mind Ruttkayné nagyon szivesen vár. Sőt a Kormányzó már most meghí bennünket délután 3 órára s egyuttal ebédre, mely 7 órakor leend.
Szállásunkra hajtottunk s átöltöztünk. Mosdás közben a vajdával mulatságos baleset történt. Eddig még nem volt fogainak hija, de itt két ingó-bingó metsző foga észrevétlenül kiesett. Mikor ezt másnap a Kormányzónak eladomáztam, ő tréfásan a vajdához fordult:
– Intő jel önnek, hogy ezentul szelidebb legyen. Ha már hiányoznak fogaink, nem tanácsos a viaskodók közé keveredni.
De az első napon nem volt a Kormányzónak tréfálkozó kedve. A mint arról mindenki meggyőződik, ha társalgásunkat lehető részletességgel leirom.
Előbb azonban elmondom mindazt, a mit a Kormányzó háztartásáról s mindennapi életmódjáról tudok.
Nagy történeti alak, a mivelt világ által mindenütt ismert nagy szellem ő. S mig a magyar nemzet él, e nemzetnek örök életü hőse. Életmódját, háztartását, magán életét, otthon való házi szokásait alig ismeri a nemzet. Pedig nagy férfiaknál mind ezt ismerni óhajtják mind az egykoru, mind a későbbi nemzedékek.
Mindent elmondok, a mit én tudok.