23. A 3 szent királ. Az 1001 éj: XI. k. 260–288. l. Die geschichte Khwadschah Hasans al Habbal feliratú, terjengős meséjének elég szépen elmondott változata. Másként tárgyalja az alább közlött 114. sz. adat, melyet főként a Boldog szaváért közlünk – melynek változatait a Kisfaludy: XII. k. 460. l. XII. sz. meséje és Aarne 495. sz. jegyzetében keresd. Munkácsi (Bernát: Árja és kaukázusi elemek. 1901. Bpest. 173. l.) említi, hogy a boldog, bódog, bodog felix, glücklich érteményben is előfordul; így mondják a szótárak is a Félix = Bódog keresztnévnél, de ez idegennek látszik. E szerint az okoskodás szerint alakítva mesénk nevét, így szólana: melyik jobb, a Szerencse-e, vagy a Szerencse? A boldog szóhoz fűzött megjegyzésekre ide jegyzem, hogy bôdog, vagy bódog, bodog alakban nem emlékszem, hogy a néptől hallottam volna az ö-ző magyaroktól; nálunk mindig boldog. A tóteredetű Csanádpalotán hallottam először a szolda-t, hol Pelpás-Kovács is van; lásd Munkácsi sorait. A boldog inkább gazdag érteményű: „Istenöm, de boldog, mindöne van.“ (Szeged) A kinek mindene van, a mire szüksége van, az gazdag.
A kerek kőfogás a mennyiben vele szerencsés lesz, ennyiben ide számitandó, változata Merényi: E. I. k. 143. l. változatait lásd Kisfaludy: XVII. k. Hogyan ajándékozott Mátyás király? jegyzetében! ilyen alább a 115. sz. adatunk is.
A Szerencsét személyesítve Gonzenbach II. k. 52. sz. jegyzetében emliti; a szerencsegolyót U. o. 21. sz. jegyzetben.
114. Mijik job: a Szöröncse-jė, vagy a Boldokság?
A Szöröncse mög a Boldokság tusakottak, hogy mijik job: a szöröncse-jė, vagy a boldokság (itt = gazdagság)? Amint tusakottak, mönt âra ėsz szögény embör: söprűt vitt a hátán a pijaczra elanni, aszonta a Boldokság a Szöröncsének, hogy ű boldoggá töszi eszt a szögény embört! oda hítta magáhon, adott neki 100 forintot, hogy nė köjjön neki többet söprűt hordani, lögyön boldog! Viszszavitte a szögény embör a söprűt, neki mán péze van, nem köl söprüt kötögetni! (Szegények foglalkozása.) Örűt a szögény embör, hogy a felesége sė tanája mög, főtötte a pallásra, beletötte ėgy zsák kórpa közé, aval ê mönt dôgára. A felesége mer nem vót péze, fokta a zsák kórpát, átvitte a szomszédba, odatta ėgy fazék aluttéjé. Keresi a szögény embör a korpát, hogy hun van? Az aszszony aszt vallotta, hogy el vitte a szomszédba, odatta ėgy fazék aluttéjé. „Hisz abba 100 forint vôt!“ monta a szögény embör. „Mé nem monta ken?“ mongya az aszszony. Mögint a szögény embör mit cseleködött? kötötte a söprüt, vitte a pijaczra mögint. A Szöröncse mög a Boldokság mögint ott vannak a pijaczon, láti a Szöröncse, hogy hozi a szögény embör a söprűt, aszondi: „Nészd, Boldokság! ott van a tė szögény emböröd, mögin hozi a söprüt!“ Oda híta a Boldokság, hogy huvá tötte aszt a 100 forintot, hogy mögén söprűt árul?“ Elmonta a szögény embör, hogy beletötte ėzs zsák kórpába, a felesége odatta ėgy fazék aluttéjé. Mögin adott neki a Boldokság 100 forintot, aszongya neki: „Többet mög nė lássalak a söprűvel!“ A söprűvel viszszamönt mögént, de a 100 forintot a feleséginek csak nem monta, beletötte ėsz szakajtó kukuriczalüsztbe. Szinte mögén átvitte a felesége a kukuriczalüsztöt a szomszédba, kicserélte búzalüszté, mer nem vôt nekik búzalüsztyük oszt köllött. Kereste a szögény embör a kukuriczalüsztöt, hogy hun van? „Átvittem a szomszédba búzalüszté, mer köllött.“ A szögény embör ėtürte, mögint csak hozzá fogott söprűt kötni, vitte a pijaczra. A Szöröncse mög a Boldokság möglátta meszszirül, hogy a szögény embör hozi a söprűt, aszongya a Szöröncse: „Nész Boldokság! a hun gyün a te szögény emböröd, hozi mán mögint a söprűt! Odahítta a Boldokság a szögény embört, aszonta: „Mos mán 200 forintot attam, nem adok többet!“
A Szöröncse mög aszonta: „No, nészd szögény embör! én csak ėgy krajczárt adok, evel kezgyél kereskönni, lögyön hozzá szöröncséd!“ Az 1 krajczárhon adott ojan szöröncsét, hogy gazdag embör lött: elsőbb is masinát vött ėgy krajczáré, elatta, oszt mán 2 krajczárja vôt, úgy oszt 2 krajczáré vött, elatta, úgy tovább, mögazdagodott, mer vôt hozzá szöröncséje.
(Magyarszentmárton.)
115. Kerek kő.
Hol vôt, hol nem vôt, vôt a világon ėsz szögén embör, vôt annak 6 fija, de ojan szögén embör vôt, hogy a gyerököket sė merte az úcczára ereszteni, mer ruhájuk nem vôt. Vôt ennek a szögén embörnek ėgy gazdag bátytya, de fösvény vôt, hijába mönt hozzá a szögén embör, nem kapott sėmmit sė, aszonta: „Én is keservessen kerestem, keressél tė jis!“ Kimönt a szögén embör halászni, nem fogott sėmmit, hazamönt nagy búsan, sírtak a gyerökök mög az aszszon, mögesött a szögén embör szíve, kimönt viszsza, halászni. Hát, amint halászgat, halászgat, hát, ėcczör mögmozdul a háló, kihúzza a szögén embör, nem hal van benne, hanem csak ėgy kerek kő: „No! – gondolta magában a szögény embör – ha mán nincs hal, hazaviszöm eszt a követ, legalább lösz mivel jácczani a gyerököknek. Hazavitte, mögörültek neki a gyerökök, mingyá elkeszték gurigázni, hát ėcczör csak elkeszdött fényösödni, éfél fele mán az egész szoba világos vôt. Gondolt ėgyet a szögén embör: „Feleségöm! fölviszöm én eszt a kirájnak, hátha ad érte ėgy harapnivaló kinyeret a gyerököknek.“ El is vitte a szögén embör. Kikérdöszte a kiráj: „Mi járatba vagy tė, szögény embör?“ „Én bizon ide gyüttem vôna, három nap úta nem tuttam halászni ėgy halat sė, hát! eszt a kerek küvet kihalásztam és elhosztam ajándékba, hátha ad ėgy falat kinyeret érte, mán 3 nap ûta nem öttek a gyerökök ėgy falatot sė.“ A kiráj mögnészte a küvet és aszonta a szolgáknak: „Tőcscsetök mög ėzs zsákot ennek a szögén embörnek, legaláb lösz mit harapni a gyerökejinek!“ Mikor haza mönt a szögén embör, mongya az aszszonnak: „Eregy, kérjé a bácsitul ėgy vékát, mérjük föl eszt a pészt! mönynyi löhet?“
Elmönt a szögén aszszon a vékájé, hazavitte, mongya otthun az urának: „A bácsi mög csúfolódott! Még aszonta, hogy nem hamut mérünk-ė?“ „No, majd viszöl ėgy párt mutatóba!“ mondja az embör. Mögmérték, hát éppen 2 véka lött. Hazavitte az aszszon a vékát, töttek bele 2 aranyat mutatóba. Mikor oda ér a szögén aszszon a vékával, hát csak nézi a bácsi az aranyakat! Kikérdöszte a nagybácsi, hogy: „Hát hun vöttétök az aranyakat?“ Elbeszélte a szögén aszszon, hogy hát kerek kűjé kapták a kirájtul! Gondolta a fösvény bácsi: „Ha tik ėgy kerek kűjé 2 véka aranyat kaptatok, akkor én 2 czimörös ököré menynyit kaphatok?“ Másnap útra készült, elhajtotta a 2 lekszöb ökrit a kirájnak. Bevezették osztán a gazdag embört a kiráj elébe, kérdözi a kiráj: „Mit hosztál? gazdag embör!“ Aszongya a gazdag embör: „Hosztam fölségödnek 2 szép ökröt.“ Mongya a kiráj; „Tė hoszhattál, gazdag embör! mer van; hanem vidd el annak a szögén embörnek, oszt ad oda neki, mer ű neki ús sincsen!“ A gazdag embör mögszégyölte magát, elgyütt a kirájtul, többet sömmiféle ajándékot nem vitt a kirájnak; a szögén embörbül pedig gazdag embör lött.
(Hódmező-Vásárhely.)
24. András: a kitett gyermek. Hahn 10. mesetipusából kevés példát találunk bemutatva, azért vettem fel gyüjteményembe e nyomtatványból kerülhetett adatot, melyben az anya csak közvetve teszi ki törvénytelen gyermekét.
25. A czigány, a pap és a bíró. Aarne 1700. számmal jeleli meg a finn változatokat.
26. A fájóslábú mester a harangozó hátán. Pár sora Kisfaludy: IX. k. 528. l. van. Változata a 116. számú hiedelem, Aarnénál 1791. számú.
116. A lelkek esznek.
Régönte, mikô a roszlelkök főkeltek a sírbul, birkákat loptak, mögfőszték oszt mögötték, a juhász nagyon panaszkodott a temetőcsősznek, hogy sok birkája elvesz. A temetőcsősz gondolta, majd elbánik ű a lelkökkel, majd kilesi az apjával ėgyütt, Az apja sánta vôt, fővötte a hátára, úgy vitte ki, hogy maj segit neki az apja. Mikô mán âra vitte a temető felé, az ėgyik lélök aszt gondolta, hogy lélök hoz birkát, mindég aszt hajtogatta: „Hozzad hamâ, hagy vágom a nyakát! Hozzad hamâ, hagy vágom a nyakát!“ A temetőcsősz apja mög asz gondolta, hogy az ű nyakát akarik elvágni, lėugrott oszt biczögött a városba, hogy az ű nyakát nė vágják! elmönt a városházára, főjelöntötte. A városbul osztán kimönt ėgy regemönt katona a sírok közé, lėbûtak a sírok mellé. Mikô gyüttek a lelkök, tüzet gyûtottak, öttek javába, akkô főkeltek a katonák, oda lüvődösztek közéjük, a hun a tűz vôt, ėgyet möglűttek, lėesött. Akkô mán testye is vôt, úgy oszt êtemették.
(Csóka.)
27. A koma. A Kisfaludy: IX. k. 528. l. Futyika János és a X. k. 384. l. Az ördög mint szolga mesébe van beékelve.
28. A nagygusztusúak. Változata a 117. számú: A vereshajma és a lusta asszony. A lusta asszony megtanításáról a Kisfaludy: XII. k. 137. l. A rest macská-ban van szó, lásd jegyzetét. A beszélni nem akaró asszony szavát gyertyavilágnál való keresést Arany János is felhasználta Jóka ördöge költeményében.
117. A vereshajma és a lusta asszony.
Az egyszeri embernek lusta volt a felesége, mikor összekerültek, próbálta az embert, nem főzött vacsorát, mit szól? hátha így is jó lesz, ha nem esznek fölt ételt!
Az ember erős munkát dolgozott, éhes volt, megmondta a feleségének, hogy ez többet elő ne forduljon, mert akkor vereshajmát eszik, a vereshajma pedig bolonddá teszi. Az asszony oda sem hallgatott, mit beszél az ura, pár napra rá megint nem főzött, az ember behozott 2 vereshajmát, odaült az asztalhoz s ette. Mikor már megette, felkelt, elkezdett düllöngélni, addig düllöngélt, hogy megtalálta a botot, akkor az asztalra ütött, azután a falra meg az asszonyra, jól elverte az asszonyt. Az asszony azután főzött rendesen.
Mikor már hosszú ideig szépen, békességben éltek, az asszonynak az eszébe jutott, hogy meg kellene próbálni, hogy mit csinál az ember mostan, mikor már annyi ideje, hogy békességben élnek? Az ember nagyon szerette a paprikást, azt főzött az asszony, beletette a kemenczébe, hogy el ne hüljön, a tűzhelyt, konyhát kitakarította, hogy nyoma se legyen, hogy főzött. Az ember hazajött, látja, hogy a tüzhelyen nem ég a tűz, kérdezi az asszonyt: nem főzött? Az asszony elszámlálja, mi mindent csinált, milyen sokat dolgozott, nem ért rá főzni, majd ma nem esznek fölt ételt; nincs, jól lesz úgy is. Az ember azt mondja: „Hát akkor hozz be 3 vereshajmát!“ „Van fölt étel! van fölt étel! csak ne egyék vereshajmát – mondja az aszszony s hozta be a paprikást – van paprikás, mert megint bolonddá teszi a vereshajma!“ Azután főzött rendesen.
(Gyopárosi-szöllők.)
29. A kis Kolozs mög a nagy Kolozs. Andersen ismeretes meséje valamelyik forditás útján hatolhatott le a magyar nép közé, melyet azután az egyházaskériek kevéssé községük viszonyaihoz alakítottak, honnan máshova járnak templomba, mi a mesében kifejezést is nyert. Gyüjteményeinkből eddig elé Kálmány Sz. I. k. 182. 1. János mög a Jakabok: Sz. II. k. 128. l. A szögény ember jövendőmondója változatát ismertük. Furfangosságából találunk változatot Szeged népe II. k. 127. l., utolját Jókai 42. lapján: Csalóka Péter kalandjaiban, melynek Bohó Misi néven Hódmező-Vásárhelyt telyjesebb változatát jegyeztem le – ilyenből kerekíthette ki Jókai is Csalóka Pétert. Kárnak kell mondanom, hogy a Bohó Misiben előforduló sikamlós és drasztikus helyeknél fogva, még zárójel közt sem közölhetem, pedig elmésebb, mint Jókaié.
Kolozst a Gyopárosi-szöllőkben Kuluzsnak hallottam mondani. Idegen változatait Köhler: I. k. List und Leihtglaubigkeit felirással jelzi a tárgymutatóban, Andersen meséjét a 242. lapon. Aarne az 1535. sz. jegyzetében emliti a finn változatokat.
30. Tréfás Jankó. Vesd össze Jókai: Csalóka Péter és Kisfaludy: XVII. k. Paprika Jancsi kópéságaival s jegyzetében emlitettekkel.
31. A kitanult katona. A bolond keresés Kisfaludy: XIII. köt. A szükség és a Kisfaludy: XII. k 467. l. XIX. m. jegyzetében van elősorolva, megvan a következő sz. mesében is.
32. Kire marad a kis ködmön? Változata Arany 61. lapján: A kis ködmön, melyet éppen úgy hallottam orosházi elmagyarosodott tótoktól. Aarne 1450. számot adott finn változatainak. Bolte a 21. sz. j. említett műve I. k. 335. l. ír róla. A bolond keresést a megelőző jegyzetben említettük.
33. Ügyetlenek. Az eleje Kálmány: Sz. II. k. 131. l. A róka keresztelése állat meséhez van fűzve.
34. A bárgyú ember. Jókai 70. lapján közli a változatát: Az elveszett csibék felirással; lásd Kisfaludy: VIII. k. 444. l. Csacsi csicsa I. meséjét, Aarne 1408. j.
35. Miért nincs az oroszlán hátulján szőr? Az Ethnographia XIV. évf. 425. lapján Brunszvik 2. pontjának változa.
36. A róka szabadulása a kútból. Változatai Aarne 32. sz. j. alatt, Köhler: I. 107. lapján vannak említve.
38. A német és az ürge. Németből kerülhetett népünk ajkára német hallja németül beszélni az állatokat.
39. Mindön anyának lekszöb ba maga fija. A bagoly és a sas egyezkedését Dähnhardt II. k. 243. l. –; a legszebb gyermek-et Ugyanott a 246. lapján találjuk.
42. Mé harakszik a kutya a macskára? Vesd össze Arany: 274. l. Miért haragszik a disznó a kutyára stb.: Krisztusurunk átvitelét a vízen Kisfaludy: I. k. 507. l., Kálmány: Sz. II. k. 140. l., Világunk. 37. lapján találjuk. Lásd a mese kezdetére Kisfaludy: XVII. k.: Mijûta öszik az ökör ėgy pár óra hoszszájig jegyzetét.
43. A farkas mulatni megy, azután szállni tanul. Adatunk két állatmeséből van egybefűzve: az eleje a Farkas-tanya, Arany: 117. l. töredéke; az utolja Kálmány Sz. II. k. 132. l. A szarka mög a róka mese; Aarnenál 56. A.-val jelelve. Mesénk első felében is teljesült a legtöbb mese összekapcsolásánál tapasztalható eljárás: hogy az egyik mesét tíl-túl, nagyjából czéljához igazítva, töredékesen alakítva meséli a mesemondó. Ha szabad a változatok összevetéséből következtetni, akkor a töredéket úgy kell kiegésziteni, hogy az inni ment állatoknak a kocsmáros helyet nem adott s az állatok megbosszulták magukat rajta: FFC 11. szám 1. lap, Aarne: Die Thiere auf der Wanderschaft dolgozata.
44. A hegyek keletkezése. 45. A hegyek nagyobbodása. Lásd Dähnhardt. II. k. 234. l. s Kálmány: Világunk 27. lapját, hol az 1. számú adatunk nyelvjárásilag hibásan van közölve. Elkeresztényesedett változatokkal van dolgunk, eredetileg nem a hegyek keletkezéséről szólt adatunk s változata: a Nyelvőr XXXVII. k. 45. lapján levő hagyomány, hanem a hegyek nagyobbodásáról, mint a 2. számú töredékben van s nem is Krisztusurunkkal összekötve. Az Arbuc-hegyről olvassuk, hogy először ez a hegy kezdett emelkedni s így nagyobbodni is egyúttal, utána a többi: Windischman: (Zoroastrische Studien Berlin 1863.) 69. lap.
46. Az Ördög el akarta rekeszteni a világot. Kálmány: Világunk. 7. lapján szóltunk róla, a kakas szó ereje a Kisfaludy: XIII. kötetében: A dubricsoni oltár keletkezése jegyzetében van felemlítve.
47. Csak égy aszszony vôt, tudniillik a ki leányból lett asszony, a többi állatból. Változata Kisfaludy: XVII. k. Mé monygyák emböri nemzet, aszonyi álat? jegyzetében van felemlítve.
48. Az angol nyelv eredete. Jelen alakjában adatunk adomának, nem kosmogonia-töredéknek tetszik. Menetére nézve hasonló Dähnhardt: III. k. 185. l. 5. sz. adata, melyet Szegeden is ismernek.
49. Mióta hajlik le a szomorúfűzfa? Változatait lásd Dähnhardt: II. k. 40. l. – IV. Schutzspendende Bäume.
50. Mióta nincs a szomorúfűzfának tüsökje? Az ághajlást v. ő a megelőzővel, Kálmány: Sz II. 139. l. és a Világunk 40. lapján levővel.
51. Miből lett a gomba? Változatait Kálmány: Sz. II. k. 142. l., Ethnographia XXI. évf. 302. l., Dähnhardt II. k. 108. l. v. ö. Kisfaludy: XVII. k. A czipó eredetéről szóló adattal.
52. Mióta akasztják a betyárokat? Lásd a Kisfaludy: I. k. 500. l. XXVI. számút. V. ö. Kálmány: Világunk. 27. l. hola pogány isten sem nem bölcs, sem nem mindentudó, mint hagyományunkban van festve, melyben a rosszul, hibásan teremtett dolgokon való újitásról van szó: a demiurg Péter nyúl az anyaghoz itt is a feljegyzésben, de Krisztus mondja mit írjon. Rosszul teremtésről szól 100. gúnyolódónk is.
53. Krisztus jóslásának be kell teljesedni. Ödipusz mese alakú mondája keresztény alakban, a vérfertőzés helyett testi halál van az anyát illetőleg, csak az a kár, hogy muzsikus czigánytól jegyezhettem le s ha keresni kellene a párját, a szláv czigányoknál keresném. Az eleje megvan Krauss (Friedrich: Sagen und Märchen der Südslaven Leipzig) II. 67. lapján: Der Eltermörder; Aarne a 931. számot adta neki.
54. A magyarok származása és lakóhelyei. Meséink hősei farkast nem szopnak, medve, ló, tehén, juh tejével erősödnek, kéziratomban van egy hős, a ki kutyának a fia, de farkast szopót másikat még eddig nem találtam. A farkasok az orosz és oláh mesékben játszanak szerepet. Az oroszban csak olyan tanácsadója a mesehősnek, mint a magyarban a tátos ló. Gubernatis (Die Thiere in der indogermanis-hen Mythologie) a XII. fejezetében a 451. lapon felhoz eszt-et is. A Romulus és Rémus monda idevágó vonását, lásd Ipolyi: mythologia 153. l., valamint a német Wulfingeket azért nem említem, mert a kunok, kik e vonást megőrizték, sem a latin, sem a germán eredetű népekkel nem érintkeznek ma s ha kölcsönvételről van szó, keletre kell a szemünket vetnünk. Ide látszik mutatni mondánk ama figyelemre méltó helye is, mikor a magyar kovácsoktól azt kérdezi a török: ki birja ezt a nehéz kard ot forgatni? mire a farkast szopó vezér vállalkozik, miből baj keletkezik s a vezér agyonvágja a törököt; a monda e részét vesd össze az arab Antar-féle kard megforgatásával, hol azonban a király a kovács fejét vágja le. (Ethnographia XXIII. évf. Isten kardja 337. l.) A kardról lásd 1. sz. jegyzetünket.
55. Szolnok elnevezése. Erőltetett, mint Battonya-ból – (kiejtés szerint Batonya) – a Batu-tanya kiokoskodása: e szerint Batu (kán) tanya-ból van összevonva, csak hogy akkor is Batu tanyája és nem Batu-tanya. A mult század hatvanas éveiben sütötték ki ezt tanult emberek, nem is a nép. Batonya a régi iratokban Bathona szláv jövevény szó (Melich János: Szláv jövevény szavaink Budapest l. k. 2. rész 101. lap.) Erőltetett a 118. számú is, melyet a néptől jegyeztem le és a 119. számú, melynek változata az Ethnographia XVII. évf. 229. lapján van. A szláv jövevény szavaink közé tartozik Szolnok is: (Melich J. i. műve 127. l.)
118. A dohányszó eredete.
Régebb időben még a dohányt nem úgy hivták, hogy dohány, hanem levél. Egyszer az Ördög a mint megy, összetalálkozik egy emberrel, kit Dohnak hívtak. A mint együtt útaztak, azt mondja az ember: „Hallod, pajtás! csináljunk pipát, pipázzunk!“ „Helyes: – mondja az Ördög – nálam van levél.“ Addig mentek, mig egyszer találnak pipának való görbe fát, szépen kifaragták a fát pipának, tüzes dróttal kisütötték a makját és a szárát, a tűzszekrényét pedig bicskával kivájták. Mikor készen volt, azt mondja az Ördög: „Nesze, pajtás! levél, meg van vágva, csak gyújts rá!“ Doh rágyujtott, szívta és elszédült a levéltől. Akkorára odajött egy másik Ördög is, kérdezi: „Mit csináltok? pajtás.“ Elmondták, hogy milyen jól sikerült a pipacsinálás, a pipázás, azt mondja az Ördög a másiknak: „Nézd csak, pajtás! Doh hány a levéltől!“ Ebből eredt a dohány, hogy Doh hány a levéltől.
(Dombegyháza.)
119. Félegyháza elnevezése.
A hun most Félegyháza van, ott azelőtt csak ėgy ház vôt. Mikor ėgy herczegné útazott âra, nagy bajba vôt, hogy hun köl itt möghálni? Aszonták, hogy itt köll möghálni! A herczegné aszonta: fél ėgy háznál möghálni, onnan lött: Fél-ėgy-háza.
(Szeged.)
56. Jász-kunhalom eredete. Az elevenen eltemetésről Kisfaludy: XVII. k. Az ingyen nem temető pap és Mátyás király jegyzetében van szó. Hagyományunk változatáról, a besenyőnek mondott Thonuzobáról Ipolyi mythologiája 168. lapján emlékszik meg, kisallangozva Jókai M.: Mesék és regék művében találjuk.
57. Vasas János. Találkozik Kisfaludy: XIII. k. Mátyás király és a szökött huszárjával. Lásd Aarne 952. számú jegyzetét. Emberem a monda végén magyarázgatta, hogy a palota hölggyel – a kit feleségül kapott, mikor a király udvarában étellel, itallal, mindennel ellátták – vele hált. Az évszámot azért tudja, mert Makón a nekik tetsző történeti szinezetű hagyományokat az emberek le szokták irni szóról-szóra egymástól állitólag.
58. Mátyás király és a részeges huszár. A házastársak kicserélése Kisfaludy: VI. k. 289. l.; a most bemutatott forditottja II. kötetünk 26. sz. adatának.
59. Mi van legtöbb a világon? Adománk Csokonaival is össze van kötve Tóth: II. k. 168. lapján.
60. Mátyás király és a jószivű szegény ember. Köntösével ajándékozza a 61. számú adatban.
61. Mátyás király a czinkotai kántorral a kocsmában. A köntösével való ajándékozás megvan a megelőzőben; a czinkotai iccze megnagyobbitását Jókai 4. l. A czinkotai kántor-ban közli.
62. Mátyás király a czinkotai kántornál. A más köntösével való ajándékozást lásd a szesztai történetben, melyet Kiss János után a Kellemetes időtöltésre való Elmés Nyájasságok: 10. 1. művéből Tóth: I. k. 119. l. közöl.
65. Mátyás király és a mutatványos. 66. Mióta csizmadia a csizmamester? A különös ajándékozásról Kisfaludy: XVII. k. a Hogyan ajándékozott Mátyás király? adoma jegyzetében szóltunk. A 65. sz. adatunkat versben Tóth I. k. 113. l. közli.
67. Mióta kell az üres kocsinak a terhes elől kitérni. 68. Mátyás király és a részeges bíró. A kigombolkozásról Kisfaludy: XVII. k. Mátyás király és a juhászbojtár jegyzetében van szó és alább a 81. sz. adatunkban.
71. Kinizsi., 72. Toldi. Mátyás király-féle adomákkal látjuk felruházva József császárt II. kötetünk 24. sz. jegyzetében, mint ezt már Kisfaludy: XVII. k. József császár Temesközön jegyzetében felemlítettem: Rózsa Sándort a rablóvezért, Ugyancsak Kisfaludy: XVII. k. Az ingyen nem temető pap és Mátyás király jegyzetében van róla szó; Ugyan így megtisztelte a nép Csokonait az udvari bolond szerepével: lásd feljebb az 59. sz. jegyzetet; Eötvös Józsefet –: II. k. 38. sz. jegyzetben – a pesti urak helyett pipálja le a nép, mikor a paraszt kérdésére, hogyan hivják az ő komáját? nem tud megfelelni. A felsorolt adatokat lehetne még szaporítani, de – azt hiszem – elegendők annak a bizonyítására, hogy egyes dolgokat nem lehet a népnél egyes személyekkel kizárólagosan összekapcsoltaknak tekinteni. Igy vagyunk Toldival és Kinizsivel is. Sem nem Toldié, sem nem Kinizsié a hozzáfűzött vitézkedés, erőmutatás, hanem a népé s mielőtt őket felékesítette vele a nép, kire alkalmazta? ma már ki mondja meg? Hogy a röghöz kötött nép nem küldi hőseit szomszéd népekhez kaput döngetni, mint Botondot hajdan, életviszonyaiból következik. A kapu döngetés-féle cselekedetek helyett használatba vesz más vitézséget, erőtbizonyitó cselekedeteket, milyenek helyzetének megfelelők snemis kell a szomszédba menni kölcsön kérni, ilyen, hogy példát is hozzunk fel, a birkozás, mely nálunk nem csak az állatfiak (II. k. 1. sz.) meséjében van napirenden, hanem a gyermekeknél is. Soraink nem Ilosvai s Arany Toldijára vonatkoznak, hanem a most közlött adatokra. A műköltés Toldiját – melyről elég szélesen foly az eszmecsere (Ethnographia XXIV. évf.), – még csak az irástudó emberektől hallottam, az irástudatlanoktól a jelen alakban, pedig Aranyét az iskolákban is tanítják s a ponyván is szerepel Toldi.
Majd ha idevágó adataink, a népnél dívó, vagy esetleg dívott szokások ismeretesebbek lesznek, akkor jeleljük meg: mire volt szüksége akár Ilosvainak, akár Aranynak más népekhez menni kölcsönért.
73. Szömölcs. Az anyajegyről más adatunkban emlékezünk meg, itt csak a szemölcsféle jegyet hozzuk fel, mely az új görög Viszontlátás-ban is előfordul: Olcsó könyvtár Bpest 884. szám 98. lap.
79. Rákóczi lova fordított patkója. Fordítva verni fel a patkót a lóra: az elejét hátra, hogy az üldözők, ha nyomoznak, útat veszítsenek, nálunk sem ismeretlen. Ipolyi mitologiája 238. lapján szól róla. Nemcsak Rákóczi lova, hanem Gyulafyé is – mind a kettő tátos – azt tanácsolja a gazdájának, hogy patkoltassa viszájára, így azután meg is menekednek az üldözöttek. Útvesztés előidézésére üti fel fordítva a patkót a rabló vend király, Schulenburg: (Wilibald: Wendische Volkssagen und Gebräuche. Leipzig 1880.) 1. és 7. lapján; Köhler pedig I. k. 481. lapján az ily adatok elterjedtségéről beszél.
Van azonban a magyarban másféle patkó felverésről is szó, melyről meg kell emlékeznem: 1880-ban Szajánban több ízben lejegyeztem Biczók barkácsoló embertől egy népiesedő: Rákócziról szóló dalt: Szeged népe II. k. 43. lap, melyet törmeléknek mondhatunk. Több ízben jegyeztem le abban a reményben ringatodzva, hogy emberem időközben majd újabb és újabb sorokat mond, melyek a törmelékben nincsenek meg. Az eredmény az lett, hogy többet nem tudott, mint a mennyit 1882-ben közlöttem is.
A patkó felverésére vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy emberem, mikor először dalolta, hogy a magiszter miért forditsa meg a patkót, igy dalolta: „Az elejit hátra, Nė fordûjon viszsza!“ Csak mikor megmagyaráztam neki, hogy a patkó nem fordulhat vissza, akkor dalolta a „Nė fordûjak viszsza!“ alakban, melyet azután, mint az imént emlitettem, közlöttem is.
Ilyféle patkóforditásról szó van Thalynál is, még pedig a most emlitett dal első lejegyzése szerint Rákóczi búcsújában, mely valóságos műköltemény, melyet Riedl Frigyes: A kurucz balladák (Irodalomtörténet II. évf 450. l. – Pintér Jenő szerk.) jeles értekezésében Thaly szerzeményének mutatott be. Bemutatásában hivatkozott reám is „Kálmány szerint a ballada ellentétben áll a nép felfogásával, amely a ballada közlésekor is Rákóczit nem siratta, hanem várta – mint felszabaditót“ (Irodalomtörténet: 451. 1) Kerültek azután, kik jónak látták állitásomat megtámadni s néppel mindenáron sirattatni Rákóczit, mint igazságot megkisérlették bizonyitgatni. Jegyzetbe az ily dolgok fejtegetése nem való, elég rámutatnom az Ethnographia XIX. évf. 12. és Ipolyi mythologiája 356. lapjára, ebből a két idézetből megalkothatja magának az ezen a téren nem jártas is, hogy az örökletűt nem siratni szokta a nép, hanem mint szabaditót várni, reménykedni, hogy eljövetelekor megszabaditja nemzetét és hogy a nép – mint már Ipolyi is megírta – Rákóczit őrökéletűnek veszi. Mindebből pedig az következik, hogy a mely adatban Rákóczi, mint nem örökéletű, hanem örökre meghaló szerepel, az az adat nem a néptől eredt, nem a népé. Mondom, elég volna ennyit idejegyeznem, ha Rákóczit mindenáron a néppel sirattatni akarók a többi közt nem hivatkoznak Szeged népe II. kötet 181. lapján közlött jegyzetemre, hol én is a dal népies sorait tekintve, Rákóczi siratóról beszéltem. Tény, hogy a most emlitett dal, ha csak népies sorait vesszük figyelembe, könnyen útvesztőbe visz, mit megtett velem is; de az is tény, hogy ha jobban szemügyre vesszük, összehasonlitjuk az ősiséget fenntartó és ápoló nép hiedelmeivel, akkor azonnal látjuk, hogy a dalt nem a nép költötte, hanem csak a szájára vette, kezdte alakitani, sorait népiessé tenni, de többre menni nem bírt. Nem birta hidelme: sajátsága szerintvalóvá tenni.
A magyar nemzetnek az a része, a melyik az ősiséget fenntartja, ápolja, népköltésről lévén szó, ez a része a nép, melynek ismeretes hiedelme bizony sokszor ellentétes a mi ismeretünkkel, hiedelmünkkel, kik az ősiséghez sokban hűtlenek lettünk. Igy pl. hogy tárgyunknál maradjunk, a nép hiszi, hogy egyesek örökéletűek, milyen Rákóczi és Rudolf, én nem hiszem; íme a kettőnk hiedelme közt levő külömbség! Ha a nép Rákócziról és Rudolfról, mint most is élőről beszélt Rákóczi holtteste hazahozatala előtt, akkor a szerint költötte dalait és regélte el kötetlen, ide vonatkozó nyelvhagyományait is; ha nekem kellett volna róluk hiedelmem szerint beszélni, akkor mint holtakról szólottam volna. Ez a néphiedelem tehát ismertetőül szolgál, hogy valamely adatot a nép költött-e? vagy a nemzetnek az a része, a melyiket nem vehetünk népnek. Lássunk példákat, mert Rákócziról van szó, Rákóczira vonatkozókat.
Rákóczi örökéletűségére vonatkozó Ipolyi adatáról már volt szó. Ipolyi az idézett helyen: mithologiája 356. lapján azt irja: „Köztudomásu, hogy az utóbbi háborús időkben népünk Rákóczit feltámadottnak vélte.“ Ilyen Kálmány kiadásra váró Alföldi gyüjtésében: Rákóczi keresztje fordulása is, mely adatban – Rákóczi holtteste hazahozatala után jegyeztem le, – már némi alakítás van; de a Kisfaludy: XVII. k. a hazafias dalok elején van egy dal, mely ily alakitástól ment s azt mondja: Visszajön még Rákóczi stb. Ilyen a Független Hirlap 1904. I. 23. megjelent számában (r.) közleménye. Azt írja, hogy a mult század ötveneséveiben, a franczia-osztrák háború alkalmával, Félegyházán egy ősz öreg ember politizálás közben azt mondta:
120. Foggal ellett csikók.
„Bizony uram, most már én is bizom, hogy kiüt a szabadság. Haza jön Rákóczi. Mindig azt hallottam az apámtól, fiam, akkor, mikor a csikók foggal jönnek a világra, nem sokára haza jön a magyar nép vezére Rákóczy Ferencz, a ki messze országokba bujdosik. Régóta vigyázom, tens uram, az idén minden világra jött csikónak fogat találtam a szájába.“
(Kis-Kunfélegyháza.)
Azt hiszem elegendő adatot összehoztam annak a bizonyítására, hogy a nép Rákóczit, mint örökéletűt, mint szabadítót várta. Ez a hiedelem a nép tudatává vált, ő igy tudja és hagyományait e szerint költi, vagy ha meglevő adatot kap és Rákóczira alkalmazza, az alkalmazása hiedelme szerint történik. Ha tehát valamely dalt említenek, hogy benne Rákócziról, mint olyanról van szó, a ki többet vissza nem jön és azt mondják, hogy a dal Rákóczi holtteteme hazahozatala előtt már ismeretes volt, akkor nekem nem kell még a dal sorait sem hallanom, már előre rá kell mondanom, hogy a dalt nem a nép költötte, de még a billegét – hogy az övé – sem sütötte rá, vagyis nem a népé, Nemcsak Thaly Rákóczi búcsújára kell tehát rámondani, mely „csillag lehanyatlik, ott nyugszom én már“-ról beszél, hanem Kálmány Rákóczi-siratójára is, – mely ily kifejezésekkel él: Ú’ sė gyüvök viszsza!“ „Sirat Magyarország“ hogy nem a népé. A Rákóczi edjik szomorú nótája“ stb. – vagy a „Mikor Rákóczi Lengyel Országba ment“ – féle nem is népies sorok annak a bizonyitására jók, hogy a nemzetnek ez a fia, a ki szerzette, nem tartozik a néphez, nem hisz Rákóczi örökéletűségébe, mint nem hitt a Thaly Rákóczi búcsúja és Kálmány Rákóczi-siratója szerzője sem, vagyis nem a nép költötte.
Népköltés-tárunkban van már egypár Rákóczi örökéletűségével ellenes nem-népdal s nálam is van kéziratban egy kiadatlan, majd ha közlöm, az imént leírt soraimnak igazságát példákkal is bemutatom s akkor látni fogjuk, hogy a népköltésében rendszer van, olyant a népének mondani, mi nem tőle eredt, bajos dolog.
Thaly, illetőleg Kálmány szóban forgó adatára nézve van más ismertetőnk is, nem csak az örökéletűségbe való néphiedelem, meg ha e jelzett hiedelmünk nem volna ismeretes, még akkor is ki lehetne mutatni, hogy a Thaly, illetőleg Kálmány szóban forgó adatát nem a nép költötte. A magyar az ősöktől örökölte – de mint fentebb kimutattuk – más népek is így örökölték a tudatot, hogy a fordított patkó útvesztőbe visz. Vagyis a patkó megfordításához azt a hiedelmet kötötték hozzá, hogy azért kell megfordítani a patkót, hogy a nyomozókat útvesztőbe vigye. Egyszerű, következetes gondolkozása az észnek: ha a patkó rendesen van a lóra verve, megmutatja a nyomozónak, hogy merre ment; ha fordítva van, vagy mint Ipolyinal van mondva: visszájára van a ló patkolva, akkor a fordított irányt mutatja, ezért az okoskodásért nem kellett a szomszédba menni, hogy egyik nép a másiktól eltanulja. Mint láttuk a patkófordítást az üldözötteknél nem csak a magyarok használják, Rákóczinál és Gyulafynál, hanem más népek is. Ha már most üldözöttről van szó és más czélból való patkófordításról, mint Thalynál, illetőleg Kálmánynál van: akkor azt kell mondanunk: itt a patkó nem azért van fordítottan felverve, mint a miért a nép szokta felveretni ily esetben, ez az adat nem a néptől származott. Csak így, ha lassankint megismerjük a nép sajátjának ismertetőit = billegét, melyet mindarra a hagyományra reányomott, melyet ha nem tőle eredt is, de sajátjává alakított, vagyis kilökte – ha nem tőle eredőt az ajakára vett –, a mi nem az övé és hozzáadta, a mi szerinte belőle hiányzott, csak akkor fogjuk látni, hogy mennyi adatot tartottunk a népének, mely valójában soha sem volt az övé.
80. Miért kell Rudolfnak bujdosni? Máskint magyarázza a 121. számú adatunk. A király képéről Kisfaludy: XVII. k. József császár Temesközön adatban van szó. A gipszből csinált alak eltemetését, Rudolf helyett II. Józsefét, kit viaszkból utánoznak s temetnek el, lásd Ethnographia XIX. évf. 22. lapon.
121. Miért lőtte agyon Rudolf Rócsilt fiját?
Rócsilt fija mėg a Rudolf komásztak, nagy komások vôtak, elejtėtte a páczáját a Rócsilt fija, monta Rudolfnak: „Agygya fėl a páczát!“ „Hogy adnám fėl? én fejedelėmnek a fija vagyok, nekėd szolgád csak nem lėszėk!“ „Hát nagyob úr vagyok ín (mert az ín apámnak tartoztok.)“ Szólásközbe öszszevesztek, Rudolf akkor agyonlőtte, azír kėll Rudolfnak bujdosni; ín így hallottam.
(Öcsöd.)
81. A bőkezű Rudolf. A kigombolkozást lásd feljebb a 67. sz. jegyzetben.
82. Menekülés. Máskint tudja a menekülést 122. sz. adatunk:
122. Rudolf Amerikában.
Rudolf kimėnt 40 kutyájával ėgy ismerős úri hejre más országba; rėggelre elveszėtt a kutya is, Rudolf is. Aszongyák kiment Amėrikába, ha az atytya mėghal, akkor viszsza fog útazni.
(Tiszakürt.)
83. A haramia és a szentcsalád. Vesd össze Dähnhardt II. k. 28. lapjával.
85. Mióta rakják keresztbe a búzát? Kisfaludy: XVII. k. Mióta látszik Jézus képe a búzán jegyzetében említettük a változatait.
90. Gyermekköltés., 91. A lótojás. Lásd a Kisfaludy: VIII. k. 464. lapján A rátóti csikó-tojás-t és a jegyzetét.
93. A hibások., 94. A sejpössek. Jókai 59. l. Három selyp leány változatát közli, ilyen a 123. számú is. Aarne 1457. sz. adta a finn válozatainak. Dähnhardt: Schwänke. 16. sz. alatt közöl egy változatot Németországból.
123. A sejpös lányok.
Hol volt, hol nem volt, volt világon ėgy özvegy aszszon, annak vôt 3 nagy lánya, de nagyon sejpítöttek, ennélfogva nem is vôt kérőjük. Történt ėcczör, hogy gyütt ėl legén lánynézőbe, az anynyuk ráparancsolt a 3 lányra, hogy: „Nė szôjatok, ha elgyün a kérő, csak incsetök neki!“ Mikor bemén a legén, hejet foglal, bemönt utánna a kutya is. Aszongya az ėgygyik lán, az öregebbik: „Nini! a tutya mög begyutt.“ Aszongya a másik: De mán jisztös is a sája!“ Aszongya a harmadik: „Ugyan, mé nem tuttok hajgatni?“ A legén vötte a kalapját, ott hatta őket.
(Hódmező-Vásárhely.)
95. Az időcsináló kántor. Kisfaludy: VIII. 475. lapján van a változata.
96. Mióta hivják a szabót kecskének? A kecske gyomra helyett a szeméről van szó a Gesta Romanorumban (Régi magyar könyvtár 18. szám Budapest 1900. LXXVI. Rész.); lásd fentebb a 7. számú jegyzetet, a hivatkozott művek némelyikében kivett gyomorról is van szó. A 124. számú, Napoleont Komárom alá vivő adat másként tudja, hogy miért hívják: szabót kecskének.
124. Napoleon és a kecskék.
Napoleon már sok ideig ostromolta a komáromi várat, de sehogy sem tudta bevenni, gondolta: majd kiéhezteti a várban levőket. Éheztette is már egy ideig, mikor egy szabónak az a gondolata támadt, hogy jó lesz, ha a kecskebőröket összeszedik, magukra terítik s mászkálnak a vártetején, hogy lássa az ellenség, hogy van még elegendő ennivalójuk: pedig már akkor minden eleség elfogyott. A szabók azután sokan magukra terítették a kecskebőröket s a vártetején mászkáltak, mintha legelnének. Mikor Napoleon meglátta, hogy mennyien vannak, azt mondta: „Mit akarunk mink? annyi a kecskéjük, az ennivalójuk, hogy 300 esztendeig sem éheztetjük ki őket!“ azután ott hagyta Komáromot. Azóta hivják a szabókat kecskének.
(Szeged.)
98. A cservelyi kantár. A trójai falovat és az: Ének Pannonia megvételéről-t, Tóth: I. k. 13. lap, hozza emlékezetünkbe.
99. Mióta nem ember a tót? Jókai: 26. l. Miért mondják azt, hogy a tót nem ember: Tóth: I. k. 325. l. Kuruc-e vagy labanc? felirással közli változatát. Gyermekkoromban Szegeden atyámtól hallott változatban Kassára igyekezett a tót, s mikor Kassa alatt a kuruczok kérdezték, hogy hova megy s micsoda: kurucz vagy labancz? Előbb már kikapva, azt felelte: Kása (= Kassa) nem étel, tút nem zember (Szeged.)
101. A forró kása és a csizmadiainasok. Elmés változatát közlötte Dähnhardt: Schwänke: 15. számú adatában, lásd a 125. számú változatunkat is.
125. A kása.
Kásaevéshez fogott 3 szűcslegény (= segéd), de a kása nagyon meleg volt. A mint a szájába vesz belőle az egyik egy kanállal, megégeti a száját s a helyett, hogy figyelmeztetné társait, a fogát összeszorítva s a fejét rázva, azt mondja: „Jaj, de magas az ég!“ A másik gondolva, hogy tudja ő azt gyermekkorától fogva, mintha nem is érdekelné, ő is bevesz a kásából egy kanállal, megégeti a száját, fogát összeszorítja, fejét ő is rázza s mondja: „De még széles is!“ A harmadik hasonlóképpen jár, azt mondja: „De sok hunczut lakik alatta.“
(Szeged.)
105. A szabadságos katona és a czigány. Verseny hazugságokról Aarne 1920. szám alatt ír.
106. A Nagyokatmondó huszárok. Aarne 1960. D. F. szám alatt lásd finn változatait.
107. A hazugságot valóságnak bizonyítja be. Változatai Aarne 1960. szám alatt vannak.