Itt is megjegyzem, hogy a Mátyás királyról szóló adomákat József császárra is alkalmazva találjuk, ezt mutatja a 68. sz. változat; lásd I. kötetünk 70., 71. sz. jegyzetét.
68. József császár és a fiatal bíró.
Mikor József császár az országba gyütt, mönt, bemönt ėgy kis faluba, êmönt a kösségházba, kérdöszte, hogy ki a bíró? Vôt ott ėgy fijatal embör, asz monta a fijatal embör: „Én vagyok a bíró“. „De fijatal bíró van ebbe kösségbe!“ monta József császár, látta, hogy mindönféle röndetlenül van, aszonta hogy: „Nem bírónak való ijen fijatal embör!“ Aszongya a fijatal bíró: „Mögfelel ű mindönnek“. „Felêjön mög a kérdésömre három nap múlva, mikor viszszagyüvök: 20 szép, 30 erős, 40 okos“.
Hazamönt a fijatal bíró, törődött, vergődött, gondoskodott, nem is övött, sėnkinek nem parancsolt. Az apja monta neki: „A cselédök nem dôgoznak, mijön vergőcz, mijön gondoskocz? valami tégöd bánt, mond mög a bajajidat, hogy segícscsek rajtad, hátha segíthetök!“ Akkor monta a fijatal embör, hogy mi ja baja neki: „Itt vôt ėgy úr a kösségházán három napok előtte, aszonta, ha mög nem fejtöm, hogy húsz szép, harmincz erős, negyven okos; akkor êcsap! hogy fijatal embör nem bírónak való, tapasztalatlan, próbálatlan a fijatal embör!“ Aszongya az apja: „E nem nagy baj! e fijam sėmmi sė, hoczide a bírópáczát!“ Akkor oszt ű mönt be a kösségházába, az öreg.
Harmannap után az úr is mögjelönt. Látta az öreg, hogy a császárrâ van dôga, a császár mög aszt látta, hogy nem e vôt harmannap előtte a bíró, kérdöszte: „Maga a bíró?“ „Én vagyok!“ felelte az öreg. „No, ha maga a bíró, fejcse mög a mit három nap előtte montam itt: húsz szép, harmincz erős, negyven okos“. Aszonygya az öreg: „Húsz éves koromba szép vôtam, harminczba erős, tejjes vôtam, negyvenig nem gazdáltam. Húsz mög harmincz az ötven mög negyven az kilenczven; így hát az öreg embört nem nézik sėmminek mikor a kilenczvenet möghalagya“. Asz monta a császár: „Öreg, maga a bíró! fijatal embör nem bírónak való, mer tapasztalatlan, tudatlan“.
(Szaján.)
25. Mátyás király és a czigány béres. Kisfaludy: XVII. k. A kanász felel meg a kérdésekre jegyzetében szóltunk változatairól, lásd alább a 38. sz. adatot, Aarne 922. sz. alatt: Der hirtenknabe antwortet statt des priesters auf die fragen des königs jeleléssel érinti a finn változatokat.
26. Mátyás király vöröshagymán kapáltat. Az urak kapálását lásd a Kisfaludy: XVII. k. A hosszúnyakú jegyzetében.
29. A czigán ügyvígy. Lásd Aarne 821. B. számú jegyzetét; A fölt köles és tojás kikelését Köhler: I. k. 458. lapján közli s egyéb változatát.
30. Kôbászeső. Kisfaludy: X. k. 254. lapján férfi a mindent kibeszélő; asszony a Dähnhardt: Schwänke 1. lap Der Schatz-ában. Töredékünk változatait lásd Ethnographia: XXII. évf. 738. l.
31. Ha tė ütöd az én gazdámat… Adománk elterjedtebb alakja a
69. Ha tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat.
Két, egymással haragban levő zsidó kocsija ment egymással szemközt s mert az egyik zsidó sem akart kitérni, veszekedésre került köztük a dolog, mit látva a kocsisok, gazdájuk segítségére mentek, mondván: „Ha tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat!“ s a két zsidót elverték.
32. A szögény embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté? A bot eladásról Aarne az 1610. jegyzetében szól, egyéb változatait Kisfaludy: XVII. k. Mátyás király mondái közt a Mátyás király és a síkárfű árús jegyzetében soroltam elő.
33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát? Köhler: I. k. 507. lapján nagyon elterjedtnek jelzi adománkat, az 1001 éjből Koltai (Virgil: Az ezeregy éjszaka meséiből Grimm után átdolgozta IV. kiadás Budapest 78. l.) A szamárhajcsár és a tolvaj felírással fordította és nem átdolgozta magyarra, kötőfék helyett fékről beszél, mert a szótárban először féket talált. Adatunk elátkozásról beszél, lásd 3. sz. jegyzetünket.
34. A hamis vak. Aarne 1380. sz. jegyzetében sorolja elő finn változatait.
35. A gyakorlat töszi a mestörségöt. Szegeden oly férfiról mesélnek, ki a hegytetőre, hol legelő volt, borjút hordott a nyakában naponkint s mikor már tehén volt, akkor sem mondta nehéznek, mert: „A gyakorlat töszi az embört mestörré“.
38. Az ėcczöri 2 koma. Ily menetű a Kisfaludy: XVII. k. A ki másnak vermet ás néven közölt Krisztus-monda, ezt az igazságot erősítik 39., 40., 70. sz. adataink.
A „Hol a világ közepe?“ kérdés meg van a 25. sz. hagyományban, l. jegyzetét; a Hogy hívják az én komámat? Tóth: IV. k. 135. l. közölte a változatát.
39. A ki másnak ási az árkot. 40. Isten verése. Lásd a megelőző jegyzetet.
70. A ki másnak vermet ás.
Egy szegény koldus asszony járt egy grófnéhoz kéregetni, a grófné kezdte már megúnni, hogy többet ne menjen oda, mérgezett czipót adott neki, gondolta, hogy majd eszik belőle s meghal. Volt a grófnénak egy kedves fia, ki nagyon szeretett vadászni. Mikor a koldus asszony a mérgezett czipót kapta, a grófné fia azon a napon eltévedt az erdőben s mikor kikeveredett belőle, betért a koldús asszonyhoz. A koldus asszony a mérgezett friss czipóval megkínálta a gróf fiút, a fiú evett belőle s meghalt.
43. A lélek, kis fehér egér alakban. Fehér egér alakú a betegség démonai közt van a czigányoknál az Ethnographia: XXII. évf. 137. lapján.
44. A beszélő koponya. Emberem A 2 büszke vőféj és a koponya nevet adta neki. Beszél a koponya A levágott fej gyónásában is, Ethnographia: XXII. évf. 317. l., Kisfaludy: XII. k. 215. l.; Szentjánost, a rosszak elűzőjét Kálmány: Sz. II. k. 220. lapján találjuk.
46. A visszafelé sült puska. 47. A rázanérus. Vesd össze Kinizsi sírjáról visszapattanó golyóval; Tóth: I. k. 177. lap.
48. A háládatlan gyermek és a varancsagosbéka. Ezen a néven közli Köhler: I. 473–477. l. hiedelmünk változatait.
51. A rabszabadító. Rabszabadítással összekötött találgatós mese a 71–74. sz.; ezek közül az apját szoptató a 73., 74. sz., lásd idegen változatait Köhler: I. k. 373. lapján. A 72. sz. változatát Kálmány: Sz. I. k. 168. l. közlöttük.
71. Az elletlen ló.
Aszonták ėgy embörnek, ha ojan kérdést tud anni, a mölikre mög nem bírnak felelni (a bírák), akkô eleresztik a testvérjit. Aszonta az embör, hogy agygyanak neki három napot, ű tud ojan kérdést anni, attak neki. Mikor a három nap êtelt, főmönt az urakhon, aszongya:
Anynya szíja kezembe;
Tizėnkettő mé hat a?
Fél a nyúl, mé van a?“
Mögdöglött a ló, a csikót kivötték belüle eleventen: a vôt az elletlen ló, alatta vôt, rajta ült; az anynyábû (a csikó anyjából) lött a kantárszíj, a vôt a kezibe; a tizėnkettő azé hat: mer tizėnkét zsömlének csak felit kapta el; a nyúlnak is csak a felit atták neki: azé fél a nyúl. Ez által a kérdéssel a testvérje mögszabadult.
(Magyarszentmárton.)
72. Daru elletlen lovon.
Darunak aszonták, ha ojan kérdést tud anni, hogy nem bírnak rá mögfelelni, akkor elbocsátik, nem akasztik fő a testvérjit akkô monta:
Hátán a sarnyú,
Gelebibe a kinyere,
Eletlen lovon mén lelköt váltani?
Úton mén Daru: a Daru ű vôt; hátán a sarnyú: mert sarnyút vitt hátán a lovának; gelebibe kinyere: mer gelebibe vitte a kinyerit; elletlen lovon mönt: mer a ló nem bírta a csikót mögelleni (a melyiken mint lovon ment), a csikót úgy vötték ki az anynyábul; lelköt mönt váltani: a tesvérjit mönt váltani, mög is váltotta: mer nem bírtak rá mögfelelni.
(Magyarszentmárton.)
73. Az apját szoptatja.
Kinek vôtam lánya annak löttem: anynya, sirat engöm az én fijam: édös anyám ura? Úgy történt, hogy az embört mijé? mijé nem? becsukták rabnak, de a lánya jis, a mijatt (= hogy az apját becsukták), tött ėgy kis kihágást, hogy űtet is csukják be. Be jis csukták, éppen ojan hejre csukták, hogy az apjátul ėgy ajtó választotta el. Vôt az ajtón ėgy görcs, a’ kiesött és azon a kis jukon át dugta a mejje bimbóját és az apját aval táplálta. Az aszszon (= az ember leánya) kiszabadult möntül előbb a börtönbül és a börtön előtt esztet danulta:
Annak löttem anynya,
Sirat engöm az én fijam:
Édös anyám ura.
Möghalotta eszt a börtenföligyelő, behívatta az aszszont, asz monta, hogy ha mögmagyarázza ennek a versnek az értelmit, teljesíti ėgy kérelmit! Mögmagyarászta az aszszon és kieresztötték az apját, mert az vôt a kérése. Az apjának az anynya lött, mert szoptatta, ezé lött neki az apja a fija, de az apja az anynyának: az ura vôt. Így szabadította ki a lán az apját a börtönbű.
74. A kő közé rakott apjának anyja lett.
Ėgy embört elítéltek: kű közé rakták, hogy majd ott mökhal, de a lánya ėgygyet értött a kűmívessel, hogy hagygyon anynyi hejet, a hun mökszoptati az apját. A lány a mêre csak mönt, mindönütt aszt hajtogatta: „Az apámnak anynya löttem, sirat engöm a fijam: az anyámnak az ura“. Kérdöszték az urak: hogy monthat ojat, hogy az apjának anynya lött? Aszonta a lány, mögmongya, ha az apját kieresztik a börtönbül. Mikor kieresztötték, akkô monta, hogy az apjának anynya lött, mer szoptatta, mikor a kű között vôt, az apja mög fija lött, de az apja az anynyának ura is vôt.
(Magyarszentmárton.)