AZ UJ HÁZSZABÁLY.
I.
A BESZÉD TÖRTÉNETE.
(A Wekerle-kormány házszabály-változtatása. – A többséget minő ok birta erre? – A Nagy Emil-féle javaslat. – Beszédem hatása.)
A Wekerle-kormány az 1908. évi február hóban gyökeresen felforgatta a képviselőház tanácskozási rendjét s lényegesen megcsonkitotta a törvényhozói szólásszabadságot. Oly határozattal, melynek tartalma képtelen s a korábbi országgyülések alatt képzelhetetlen lett volna, megtoldotta a képviselőház házszabályait.
Sajátságos és igen szomoru részlet ez a legujabb korszak nemzeti történetéből. Olyan magyar ellenzék, mely az ország életbevágó nagy kérdéseiben a hamisitatlan tiszta, egyenes nemzeti irányt képviselné, többé a képviselőházban nem alakulhat s ha megalakulna is: nem működhetik, a kormánynak bármily esetleg nemzetellenes cselekményeit kellő szabadsággal és függetlenséggel nem birálhatja meg s a nemzet nagy rétegeit feladatának természetéhez képest nem világosithatja föl. Oly hatalommal ruházza föl az elnököt és a többséget, hogy ha ezek hatalmukkal önkényük szerint akarnak élni, a magyarság hazafias ellenzékét mindig képesek lesznek eltiporni. Ha pedig oly erős lesz ez az ellenzék, hogy eltiporni vagy egyáltalán nem lehet, vagy pedig könnyedén nem lehet: az esetben a parlament a kinos összeütközéseknek, a keserü gyűlölködésnek s a botrányos zavaroknak lesz állandó szintere.
Az osztrák túlnyomó erő, a habsburgi törekvések, az egyeduralmi s az uralkodó személyére irányuló tekintetek teljes erőben maradnak, semmi csonkitást nem szenvednek s szakadatlanul arra törekednek ezentul is, a mire eddig törekedtek, hogy a magyarságnak s a magyar nemzeti államnak megerősödését minden áron meggátolják. Ezzel szemben a nemzet védekező és ellenálló erejét a parlamentben az uj házszabály teljesen megcsonkitja, sőt a rendes működés terén sok fontos részben meg is semmisiti. Szomoru jövendő bekövetkeztének képét tárja hát fel előttünk a házszabály módositása.
Ezért határoztam el magam arra, hogy a tervezett módositás ellen felszólalok. Régen elment már a kedvem a képviselői hivatástól. Az 1906–1911-ik évi országgyülésre már éppen nem akartam képviselői megbizatást vállalni. Különös és véletlen körülmények kényszere alatt vállaltam el végre. A képviselőház tárgyalásaira éveken át nem mentem, sikertelennek tartottam minden nemes ellenzéki küzdelmet. De a mikor a rettenetes házszabály-módositással előállottak: erkölcsi lehetetlenség volt tovább is hallgatnom. Hiszen a gróf Tisza István-féle házszabály-módositások ellen is én voltam az egyik legbuzgóbb harczos és legfáradhatatlanabb munkás, hűnek kellett tehát magamhoz maradnom a Wekerle és Kossuth-kormány hasonló javaslatánál is.
Ez a kormány is örökösen az obstrukcziót emlegette mint olyat, a mely kikerülhetlenül szükségessé teszi a szólási jognak és tanácskozási rendnek szigoru korlátok közé szoritását. Ez az indok azonban, minthogy benne ugy se volt belső igazság, nem hóditotta volna meg az elméket. Elcsépelt és unalmassá vált indok volt ez, melyet gróf Tisza István is hiába törekedett kizsákmányolni. Ujabb indokot látott a kormány és a többség és sajtója a nemzetiségi és horvát képviselők gyakori felszólalásában és horvát nyelvü beszédében, melylyel az 1906-ik és 1907-ik években a parlamentet nehányszor elárasztották. De ebben se volt egyéb baj és veszedelem, mint az idegen nyelvü beszéd bosszantó volta. De ezen segiteni se a házszabály feladata. A mikor a magyarság tekintélye egész s rossz kormány és habsburgi cselszövény által nincs megtépve, a magyar parlament mindig elég erős arra, hogy az ártalmas vagy bosszantó nemzetiségi izgalmak ura legyen önmagában.
A valódi ok egészen más:
A parlament többsége az ugynevezett függetlenségi 48-as Kossuth pártból áll s e párt van most egyéb kisebbségi pártokkal szövetkezve a kormányon. De kormányra csak multjának megtagadásával, elveinek tényleges, de be nem vallott elárulásával s azzal az állandó s már utálatossá vált számitással jutott s ezzel erősködik most is, hogy ő azért Kossuth Lajos elveit követi, ez elvek az ő vezérelvei s két-három év letelte után ujra azok megvalósitására törekszik.
A nagy függetlenségi kormánypárt tetemes része szégyenli ez állapotot, de be nem vallja. Fél is tőle. Fél, hogy a nemzet kiábrándul s akkor nem adja meg neki a többséget s a többséggel együtt a hatalom birtoka és élvezete is elenyészik. Fél attól, hogy ez biztosabban és gyorsabban bekövetkeznék, ha bármily kis független magyarság szabadon emelhetné fel szavát a parlamentben.
Hogy ez meg ne történhessék, hogy ennek mindenképpen elejét lehessen venni, a meddig csak lehet, ezért gondolták ki a képtelen házszabály-módositást.
Nem a kormány adta be a javaslatot, hanem egyes képviselő. Nagy Emil. A mint hogy gróf Tisza István kormányelnöksége alatt is igy történt. Azt is szintén el akarják a nagy közönséggel hitetni, hogy első sorban nem a kormány, hanem a többségi pártok tartják szükségesnek a parlamenti szólásszabadság megbénitását.
A javaslat szám szerint huszonhat fontos rendelkezést s ugyanannyi pontot tartalmaz. A pontok különböző természetüek. Szólnak a sürgős tárgyalásról, napirendről, az inditványok, interpellácziók és bizottsági jelentésekről, jegyzőkönyv-hitelesitésről, zárt ülésről, kérdések föltevéséről, névszerinti szavazásról, szavazatok megszámlálásáról, a személyes kérdésekről, az uj házszabály érvényességének határairól s több efféléről. De azért minden egyetlen pontba, egyetlen szakaszba van összetömve.
Tehát még alakilag is szokatlan s minden józan észszel s a törvényalkotás és szerkesztés minden okos és gyakorlati szabályával ellenkezik. Ez is a gróf Tisza-féle javaslat utánzása külsőleg és alakilag, hogy az egyes pontokhoz és rendelkezésekhez pontonként senki ne szólhasson s az általános vitával legyen vége az egész ügy tárgyalásának.
A Nagy Emil-féle javaslat a következő:
»A házszabályok 198. §-a alapján inditványozom, hogy a házszabályok 249. §-a után mint uj szöveg iktattassék be:
Százötven jelenlevő képviselő irásban benyujtott kérelmére, ha ahhoz az elnök is hozzájárul, a Ház az elnök inditványára elrendelheti valamely tárgynak sürgős tárgyalását és az ülések tartamának meghosszabbitását. A sürgős tárgyalás elrendelésére vonatkozó inditványnak a tanácskozási idő tartamára is ki kell terjeszkednie. Az inditvány akár a tanácskozás előtt, akár a tanácskozás tartama alatt előterjeszthető. Az inditvány felett a Ház legközelebbi ülésének kezdetén hoz határozatot. Az inditványhoz legfeljebb négy képviselő szólhat és az ülés addig nem oszlatható el, a mig a határozat meg nem hozatott, miért is e szavazásnak másnapra való elhalasztása nem kérelmezhető. A határozat hozatalához legalább 150 képviselő jelenléte szükséges. A tanácskozás ideje megszakitható s a megszakitást nem számitva, ülésenkint 10 órára terjedhet. Ezt meghaladó s a megszakitást nem számitva, ülésenkint 16 óráig terjedhető tanácskozási idő csak később, ugyancsak 150 jelenlevő képviselő irásban beadott kérelmére az elnök hozzájárulásával s ennek inditványára fenti módon hozandó ujabb határozattal és a beadott szavazatok legalább kétharmadával rendelhető el. A megszakitás csak egyszer eszközölhető s ez két órán túl nem terjedhet. Az ülések tanácskozási idejére vonatkozó határozatok a határozat hozatalát követő üléstől kezdve lépnek hatályba. Sürgős tárgyalások esetén a házszabályok a következő változtatásokkal nyernek alkalmazást.
Elnök előterjesztését, ugy a kérvények és irományok bemutatását is, a napirend tárgyalására szánt idő eltelte után teszi meg. Ugyszintén a napirend tárgyalására szánt idő elteltével tétetnek meg az inditványok és interpellácziók, terjesztetnek elő a bizottsági jelentések és hitelesittetik az aznapi ülés jegyzőkönyve is. Az elnök megengedheti, hogy indokolt esetekben napirend előtti felszólalások tétessenek vagy sürgős interpellácziók terjesztessenek elő. A mennyiben az elnök az e tárgyban hozzá intézett kérelemhez hozzá nem járul, a kérdés feletti döntés s a napirend előttre szánt felszólalás az elnök bejelentése alapján csak a napirend tárgyalására szánt idő eltelte után történhetik meg. Zárt ülés is, a mennyiben annak tartásához az elnök nem járult, csupán a napirendre szánt idő után tartható meg. A tárgytól való eltérésnek sürgős tárgyalás esetében nincs helye és ily kérelem elő sem terjeszthető. Szavazás előtt a kérdések mikénti feltevése felett a Ház egyszerü szavazással dönt. A napirendre tüzött tárgy általános tárgyalása befejeztetvén és a javaslat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatván, a javaslat részletei felett, szintugy a javaslattal kapcsolatos minden inditvány, elleninditvány és módositvány felett is névszerinti szavazásnak csak akkor van helye, ha ennek elrendelését száz jelenlevő képviselő irásban kivánja. Ezekben az esetekben csak az elnök által, vagy száz jelenlevő képviselő benyujtott kivánatára rendelhető el a szavazásnak a legközelebbi ülésre való áttétele is. Egyszerü szavazásnál a szavazatok megszámlálását száz tag kivánhatja. Egyszerü szavazásnál a szavazás előtt öt perczes szünet kivánásának nincs helye. A szavazás megkezdése előtt az inditványok és módositványok ujra felolvasásának szükségessége felett az elnök saját hatáskörében dönt. Az elnök jogosult, ha azt tapasztalja, hogy a házszabályok 215. §-ának a), b) és c) pontjaiban körülirt felszólalási jog a képviselők részéről csakis a tárgyalás menetének megakasztása czéljából vétetik igénybe, a Házhoz kérdést intézni az iránt, vajjon nem látná-e szükségesnek az elnököt arra felhatalmazni, hogy a sürgősnek minősitett tárgyalás tartama alatt annak megszakitásával a szót a házszabályok 215. §-ának a), b) és c) pontjai alapján csak azon esetben adja meg, ha a felszólalás szükségét a maga részéről is indokoltnak látja. Az elnök ezen kérdése felett a Ház vita nélkül, egyszerü szavazással dönt. Az egyszer megadott felhatalmazás a sürgősnek minősitett tárgyalás befejeztéig érvényben marad és ezen idő alatt a házszabályok 215. §-ának a), b) és c) pontjaiban körülirt felszólalások, a mennyiben az elnök a napirendre szánt idő alatt az engedélyt meg nem adta, csakis a napirend tárgyalására szánt idő eltelte után történhetnek meg.
Ennek a szakasznak intézkedései csakis a jelen országgyülés alatt a költségvetési, illetőleg költségvetési felhatalmazási javaslatok, továbbá az általános választójogra vonatkozó javaslatok és a magyar szent korona országait egyedül érdeklő egyéb ügyekben birnak érvénynyel. Az általános választójogra vonatkozó törvényjavaslatok képviselőházi tárgyalásának befejezése után, de azok törvényerőre emelkedése előtt a Ház a házszabályok végleges és általános módositása iránt hoz határozatot, mely a letárgyalt általános választói jog alapján egybehivandó uj országgyüléstől kezdve lép érvénybe. Az e határozat feletti tanácskozásoknál ennek a szakasznak rendelkezései alkalmazandók, de a végleges házszabály esetleges későbbi módositásánál igénybe nem vehetők. Beadja: Nagy Emil s. k.«
* * *
Beszédemet 1908. évi február hó 25-én tartottam. Előttem már többen szóltak a kérdésről, közvetlenül előttem gróf Andrássy Gyula belügyminiszter.
Beszédem észrevehető jelentékeny hatást idézett elő. A kormány ujból megfontolta a javaslatot s annak néhány rendelkezését, melynek képtelenségéről fejtegetéseim folytán mindenki meggyőződött, lényegesen enyhitette. Különösen azokat a pontokat, melyek a házelnök jogait mindenható önkénynyé akarták bőviteni és emelni.
II.
A BESZÉD.
1.
(Az 1839-iki obstrukczió története. Ezt Deák Ferencz csinálta. – Az 1580-iki obstrukczió. – Az 1872-iki és a Bánffy-kormány elleni 1898-iki obstrukczió. – Az 1873-ik évi költségvetési vita. – A függetlenségi párt vezetői 1903 óta minden kormánynyal paktáltak alattomban.)
T. képviselőház! (Halljuk, halljuk!)
Hencz Károly: Halljuk a vicczeket!
Nem vicczek lesznek, és ha azok lesznek, azok rossz vicczek lesznek, mert a belügyminiszter ur rossz érvelésére vonatkoznak.
T. képviselőház! (Halljuk, halljuk!) Igazán örömömnek adok kifejezést, hogy a t. belügyminiszter ur ebben a kérdésben felszólalt és legalább némi, ha nem is tökéletes alkalmat nyujtott arra, hogy betekintsünk amaz indokokba, a melyek a kormányt és a többséget ennek a Nagy Emil-féle javaslatnak benyujtásánál vezérelték. Sajnálom, hogy nem lesz ma már időm arra, hogy a t. belügyminiszter ur érvelésével egész terjedelemben s azzal a részletességgel foglalkozzam, a melyet az ő indokai megérdemelnének. Nincs idő rá, eleget sajnálom.
Hencz Károly: Ezért kell a 16 órás ülés! (Élénk derültség.)
Hát körülbelül a 16 órás ülést t. képviselőtársam, – nincs szerencsém ismerni – bizonyára magának szánta, nem nekem, mert ha ő beszélne és komolyan foglalkoznék olyan nagyfontosságu dolog indokaival, a milyenről szó van, a 16 órának a közepében elfeküdnék bele. (Derültség.) Hanem hallgatni, mulatni 16 órán át is lehet.
Hát t. képviselőház, mert a t. belügyminiszter ur egész előterjesztésének minden részletére lehetetlen kiterjeszkednem, azért annak főbb részleteire akarok csak kiterjeszkedni.
Beszédem folyamán, a mint gondolataim rátérnek, fogok azokkal tüzetesen foglalkozni, megjegyzem azonban, hogy igaza van abban, hogy szinte restel az ember foglalkozni egy ilyen házszabályreviziónak valóságos indokaival, mert minden igazság már elcsépelt dolog, a mit e körül pro vagy kontra felhoztak. Igaza van, elcsépelt igazság. De azok között az elcsépelt igazságok között mégis talán legtökéletesebben agyon van csépelve, ha örökké az obstrukcziót emlegetik, mert hogy Nagy Emil, meg Tolnay képviselőtársam az obstrukcziót emlegetik, azon nem csodálkozom; hisz ők abban a fiatal gyerekkorban vannak még, a melyből – hála Istennek – a belügyminiszter ur kinőtt. Hát ő előttük lehet ez nem elcsépelt dolog. De ha a belügyminiszter ur is az obstrukcziót emlegeti, a miben kitörött gróf Tisza Istvánnak is a nyaka és ha örökké azt emlegeti mindenki, ez első sorban kötelességemmé teszi, hogy ennek az obstrukcziónak a történetével valamelyest magam is foglalkozzam. (Halljuk, halljuk!)
Tolnay t. képviselőtársam annak a magyar történelmét nem ismeri, Nagy Emil t. képviselőtársam igen rosszul ismeri, a t. belügyminiszter ur pedig, a hogy mai előadásából látom, igazán nem is akarja ismerni. Azt elismerem, hogy Angliáét, Francziaországét stb., szóval az egész külvilágét ismeri, de a magyar obstrukczió történetét nem ismeri, ugy hogy erkölcsi és politikai kötelességem, akármennyire elcsépelt dolog is ez, ezzel mégis tisztába jönni. (Halljuk, halljuk!)
Hát, t. belügyminiszter ur, az obstrukczió történetéről régóta sokat beszélnek itt már és én elhiszem, hogy a t. belügyminiszter ur már 1904-ben vagy mikor ilyen házszabályrevizión törte a fejét, még pedig az obstrukcziónak ellenszereként; elismerem, hogy mások többet beszéltek erről és hogy Tisza István gróf volt miniszterelnök ur még sokkal többet beszélt az obstrukczióról. Az én tudomásom szerint Magyarország törvényhozásában a legelső obstrukczió 1839 végén kezdődött és tartott 1840 márczius végéig. Azt az obstrukcziót pedig nem Lengyel Zoltán t. barátom csinálta, hanem Deák Ferencz. (Felkiáltások: Különbség van a kettő között! Akkor a többség obstruált!)
Nem igaz! Történelmileg nem igaz! Majd elmondom a történetét. Ha már obstrukczióról annyit beszélnek az urak, legalább tudják meg, hogy a magyar obstrukcziónak mi az igaz története és azt ne hamisitsák meg. Nem többséggel csinálták. Többséggel kezdték, kisebbséggel végezték és mégis sikerre jutott. (Ugy van! bal felől). A dolog következőleg történt: A mit itt elmondok a magyar nemzet történetéből, ez most is aktuális, mert most még csunyább, még infámisabb dolgok részint most történnek, részint fognak történni rövid idő alatt. (Halljuk, halljuk!) Mert a mint Magyarország örök ellenségei, a kik közül nevezzünk meg egyet az ő furcsa nevén Bécsnek, vagy Ausztriának vagy a habsburgi politikának, ha ezek látni fogják, hogy a nemzeti országgyüléssel ugy el lehet bánni, mint a hogy önök eddig elbántak, – majd a legközelebbi jövőben az 1839-ikinél még szomorubb, még irtózatosabb dolgok történnek. (Ugy van!)
Akkor a dolog ugy történt, hogy gróf Ráday Gedeont megválasztotta Pest vármegye egyik országgyülési követévé és a királyi udvarból, a melyben a király – eszembe jutott most (Derültség), különben tessék a történet lapjait megnézni. – (Derültség.) A királyi udvarból lényegileg azt mondta a király vagy nevében a kanczellária, hogy a mikor a király felszólitja a vármegyéket, hogy maguknak követeket válaszszanak, (Halljuk! Halljuk!) mindig az a feltevés és az az alkotmányos szokás, hogy azok törvénytisztelő, józan, higgadt elméjü férfiak legyenek. Minthogy pedig gróf Ráday Gedeont a bécsi magyar kanczellária nem tartja olyannak, ő meg nem engedi, hogy az országgyülésen helyet foglalhasson.
Erre azután gróf Ráday Gedeon az országgyülésen csakugyan nem foglalt helyet, de követtársa jelentette a dolgot az országgyülésnek és erre nem Lengyel Zoltán t. barátom, hanem Deák Ferencz mondta azt, hogy ha az országgyülés azt eltüri, (Halljuk!) hogy a király nevében a kanczellár vagy akár maga a király azt mondhassa: én ezt elfogadom követnek, amazt meg nem, akkor inkább tépjük össze a mandátumunkat és menjünk haza szégyennel, gyalázattal, de a nemzet becsületét ilyen alkotmányra, ilyen országgyülésre ne bizzuk.
De ez a beszéd nem sokat ért volna, ez nem is lett volna magában véve obstrukczió, hanem a király akkor is katonát, nagy ujoncz-kontingentiát követelt: a királyi propoziczióban az volt a fődolog – akkor a kormányelőterjesztések, a mint a t. belügyminiszter ur igen jól tudja, királyi propoziczió néven szerepeltek – és Deák Ferencz azt mondta: Nem adunk egy katonát se…
Nagy György: Helyes!
… mig a nemzet ellen elkövetett sulyos sértés nem orvosoltatik. Igy kezdte Deák Ferencz az obstrukcziót és higyje el a t. belügyminiszter ur, hogy a midőn mi valamikor elhatározzuk magunkat az obstrukczióra, a mire én különben soha sem határoztam el magam és határozottan ellenzem és utálom az obstrukcziónak u. n. technikai nemét, (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) de ha az én barátaim csinálják, nyiltan nem kárhoztatom (Derültség.) – midőn ez a nemzet valamikor obstrukczióra határozta el magát, vagy midőn a parlamentnek azon oldala vagy pártja, a melyhez én is tartozom, erre szánta rá magát, mindig hasonló, a nemzet ellen elkövetett durva és istentelen sértés alkalmával határozta erre rá magát. (Ugy van! a baloldalon.) Ámde, a mikor önök az obstrukczióról beszélnek, miért hallgatnak örökké azokról az okokról, a melyek azt szinte előidézik? (Ugy van! a baloldalon) és a melyek, ha fenn nem forognának, obstrukczióra e házban soha sem gondolt volna senki? (Ugy van! a baloldalon. Felkiáltások: Chlopy! soha!) »A szólásszabadság kérdésében«, ez volt annak az obstrukcziónak neve, a melyet Deák Ferencz akkor kezdeményezett, a szólásszabadságnak irtózatos megsértése forgott akkor szőnyegen. Ezért volt br. Wesselényi Miklós börtönben s hasonló természetü ok miatt volt börtönben Kossuth Lajos is Hol van a kereskedelemügyi miniszter ur? Szeretném egy kissé emlékezetébe hozni ezen dolgokat. (Mozgás és derültség.)
Az u. n. országgyülési ifjak hasonló természetü okok miatt voltak börtönben, a kik közül az óriási reményekkel körülövezett, szép tehetségü ifju Lovassy meg is őrült a börtönében. Azt mondta Deák Ferencz, hogy ha a nemzet ellen ilyen durva és veszedelmes sértéseket követett el a kormány; ha a kormány még azt is czenzurával határozza meg, hogy ki lehessen képviselő és a vármegyének megválasztott képviselőit kizárhatja az országgyülésből, akkor Deák Ferencz nem ad katonát soha egyet sem! Ez volt az ok és az volt a czél, hogy barátja br. Wesselényi Miklós és a többi elitéltek, a kik a szólásszabadság megsértésével hasonló módon vádolva, a börtönben ültek, kiszabadittassanak; mig azok szabadságukat vissza nem nyerik, addig ő katonát nem ad.
Ez volt az első obstrukczió az én tudomásom szerint a magyar országgyüléseken. Deák Ferencz elérte czélját. Április közepére br. Wesselényi Miklós és Kossuth Lajos, valamint az országgyülési ifjak szabadon bocsáttattak. Ráday Gedeon paktumot csinált az akkori koaliczióval (Derültség bal felől), hogy a koalicziónak valami szivességet tegyen és az összeütközésnek személyére vonatkozó okát megszüntesse, lemondott követi mandátumáról. Eleget kárhoztatták érte és méltán és alaposan. (Ugy van! bal felől.) Azonban Deák Ferencz terve sikerült és a mikor ez sikerült, akkor a nemzet szokott lojalitásával megadta a szükséges ujonczlétszámot.
Szász József: Széll Kálmán is megadja! (Mozgás jobb felől.)
T. belügyminiszter ur, még egy obstrukczióról tudok, de az furcsa. Azt se az angol, se a franczia, se az olasz, se a többi parlament soha sem követte. Midőn a legelső közös ügyeket, »mixta negotia« czim alatt, az 1580-iki országgyülésen bemutatták, az ország rendei azt mondták, hogy ők semmiféle közös ügyeket, habár mixta negotiának vannak is nevezve, nem fogadnak el. Azonban a királynak valami atyafia, a ki királyi biztos volt az országgyülés vezetésénél, (Derültség) azt követelte az országgyüléstől, hogy azokat a közös ügyeket el kell fogadni. Osztrák közös ügyek, habsburgi közös ügyek – el lehet képzelni, ha most olyanok, a milyenek, milyenek voltak ezelőtt 300 esztendővel? Este az ország rendei, a vármegyék, városok választott követei stb., szóval az országgyülés tagjai összebeszéltek, ha olyan nagyon követelik Bécsből azokat a közös ügyeket – Fraknói országgyülési gyüjteményében le van irva az egész – akkor beszéljen Ő Felségének az atyafia, a kivel akar, ők pedig hajnalban szépen lóra ültek és haza mentek mind és másnap egy követet sem találtak ott, nem volt országgyülés.
Ezt az obstrukcziót én a legjobbnak tartanám ma is (Derültség) oly javaslatokkal, oly delegácziókkal, oly politikával szemben, a melyet önök üznek másfél év óta ebben az országban, a nagy nemzeti, vagy nem tudom miféle névvel illetett rendszer és kormány alatt. Én azt szeretném, ha a képviselőtársaim reggelre felkerekednének és itt hagynák önöket ezeken a padokon.
Azután 1839-től kezdve tudtommal nem volt obstrukczió, mindössze kettő és pedig az egyik 1872 februárjában folyt, a másik folyt 1898 késő ősze vagy tél eleje óta 1899 január, februárban. Az első tárgytalan, nem is volt jelentékeny dolog. Az egykori balközép kezdte és sikerült sziréni hangokon az akkori szélsőbaloldalt is az obstrukczióba belevonni. Folytak itt a házban, nem ebben, hanem a másikban, a nappali és éjjeli tanácskozások, megvolt már akkor is a 16 órás ülés.
Egy hang (balfelől): Na lám! (Derültség.)
Megvoltak ám akkor a 16 órás ülések, ugy folytatták a tárgyalásokat az országgyülésen 16 óra alatt, hogy pl. az egykori követtársunk, Dőry János egy szerb dalt, Polit Mihály képviselőtársamnak valami rokondalát, a mely a magyarság elleni gunydal volt a szerb atyafiaknál, elkezdte énekelni.
Az elnök nem fogta olyan szigoruan fel a dolgot, mint most, de annyit mégis megtett Somssich Pál, hogy rácsengetett Dőry János képviselőtársunkra és azt mondotta, hogy ő abban a véleményben van, hogy a magyar országgyülés mégsem arra való, hogy szerb népdalokat adjanak benne elő. Szigorubb rendszabályokat nem alkalmazott, de ez is elégséges volt. Sok humor volt abban az obstrukczióban, de haszna semmi sem lett, mert a mi ellen az akkori balközép azt kezdeményezte, abba a következő valamelyik országgyülésen a balközép egész seregével belement. Hanem volt egy technikai obstrukczió 1898. év végén és 1899 elején a Bánffy-kabinet ellen. (Halljuk, halljuk!) Azt az obstrukcziót a boldogult nemzetipárt szőtte, fonta, kezdeményezte (Halljuk, halljuk!) és sikerült abba az obstrukczióba még az akkori szélsőbal vezetőit is belevinni és a párt nagyrészét ugy, hogy a legvadabb kálvinista tagjai is összecsókolództak abban az obstrukczióban Molnár János apát urral. (Zajos derültség. Halljuk!) Akkor láttam életemben az első technikai obstrukcziót. Őszintén mondom, megundorodtam tőle. (Derültség.)
A hogy az ment hétről-hétre, napról-napra, hónapról-hónapra, a milyen munka az volt, a régi vármegyék az olyan munkát még a vályogvető czigányokra sem bizták volna. (Derültség.) És pedig az u. n. nemzetipárt, a néppárt (Halljuk!) és a függetlenségi párt nagy része vitte azt a munkát. Mi lett a haszna? Semmi. Az eredménye? Szomoru. Ma is nyögünk alatta. A t. belügyminiszter ur belügyminisztersége is csak ugy volt lehető, hogy az akkori nagy tévedést a parlament elkövette.
Nekem szomoru tapasztalásom van ebben. De én több obstrukcziót, a mely megérdemli ezt a nevet, nem láttam.
Ott volt a véderő-vita. Miért? Mert az akkori Tisza Kálmán-féle kormány javaslatának 14. §-ában – és ennek félretételében nagy érdeme volt éppen a t. belügyminiszter édes atyjának – az ujonczmegajánlási jogot akarta megcsorbitani, meggyengiteni és elhalaványitani. (Igaz!) A javaslat 25. §-ában pedig a hosszabb szolgálati idő kényszere alatt magyar müvelt ifjakat akart germanizálni és a német nyelvet kényszerrel akarta rájuk erőltetni. De nem volt obstrukczió, t. miniszter ur. Az sem volt obstrukczió.
Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem is volt.
De komoly, kegyetlen vita volt, a mely tartott egy évig, mindaddig, a mig erős elszántsággal és összebeszéléssel mi, mint az ellenzék férfiai, ugy a 48-as és függetlenségi párt, mint a nemzetipárt részéről mindaddig, a mig Tisza Kálmán kormányát meg nem tudtuk buktatni, soha egy napig nem engedtük szünetelni a vitát. De nem volt technikai obstrukczió és nem volt obstrukcziós szándék. A nemzet ellen sulyos sértést, Magyarország alkotmánya ellen nagy merényletet követtek el, ezzel szemben küzdöttünk. Mi más kötelességünk lett volna, mi más jog, mi más orvosszer lett volna a fenyegető veszedelem elháritására, mint azt a kormányt elsöpörni a helyéről? De nemcsak a mi kötelességünk volt ám, nemcsak az ellenzéké első sorban, hanem első sorban a többségnek kötelessége volt. És ezt a szót, ezt az intő kérést akarom intézni önökhöz, ámbár azt sem tudom, hogy a többség hol van. Még nem vagyok tájékozódva ebben a parlamentben. (Derültség. Felkiáltások: Ritkán jár közénk! Jőjjön gyakrabban!) Éppen arra akarom figyelmeztetni a t. többséget és kérni, hogy ennek az országnak alkotmánya és alkotmányának biztositékai nemcsak a mieink, árva 15–20 ellenzéki férfiué, hanem az alkotmány és annak minden biztositéka az önök javára és az ország javára sokkal jobban van, mint a mi javunkra. Mert önök nemcsak a munkát, a melyet az önök vállára rak ugy, mint a mi vállainkra, nemcsak azt a munkát viselik, de a munka édes dijaként hatalmat is gyakorolhatnak és élvezhetnek, a mit mi nem tehetünk és nem is akarunk tenni! (Igaz! a baloldalon.)
Hozzáteszem, hogy megoltalmazni az alkotmány biztositékait önöknek legalább is akkora joguk és kötelességük, mint nekünk és bizony az akkori többségnek is kötelessége lett volna. Nem tette. De tette az akkori ellenzék és kisebbség.
Attól a rendszertől, Istennek legyen hála, megszabadultunk. Azt hittük, hogy végkép. Dehogy végkép. Utána jött egy pár kormány, a melyekkel szemben az ellenzék is enyhébben viselkedett, de már a következő kormány be akarta hozni az államositást. Tartottunk egy vitát a parlamentben, a mely tavasztól jól eltartott a nyár közepéig, augusztusig tartott, de soha egy pillanatig sem volt obstrukczió. A szónokok egymás után keltek fel és az alkotmány nagy biztositékának, a vármegyék épségének, erejének és nemzeti voltának megvédésére tartották a tartalmasnál tartalmasabb beszédeket egymás után. Volt olyan bolond ember, a ki azt akkor is obstrukcziónak nevezte, mert 3 hónapig tartott; de olyan bolond még nem volt, a ki akkor elhitte volna, hogy ez obstrukczió. (Derültség.)
Nem olyan világ volt akkor még, mint most, mikor már elcsépelt igazságok alatt nyögünk, hogy mikor az ujonczmegajánlási javaslat tárgyalása alkalmával a vita a 3-ik napon tartott, már az egész sajtó bőgött, hogy ime, benne vagyunk megint az obstrukczióban. (Derültség.) A harmadik napon már bőgött az egész sajtó, t. i. az a sajtó, a mely a kormány sugalmainak szivesen odatartja a fülét. Egyéb sajtót én meg most nem is ismerek. (Derültség.) Pedig méltóztassék t. belügyminiszter ur visszaemlékezni, – ámbár inkább érdekli a miniszterelnök urat, meg a pénzügyminiszter urat, hogy az 1873-iki költségvetés a bizottságban és a Házban nyilvános ülésekben 9 hónapig tárgyaltatott. 930 beszédet tartott a parlament a költségvetés tárgyában. (Nagy derültség.) Kecskeméti Kis Miklós volt a Háznak egyik jegyzője akkor, az a szónokok nevét felirta – zsidóknak van olyan thóra-alaku pergamentjük – egy hosszu papirra és azt beköttette, ott volt a 930 szónok egymásután. Elkezdtük deczemberben a tárgyalást 1872-ben és bevégeztük 9 hónap mulva. Eddig tartott a vita és az a hires pergament, ha nem csalódom, valahol a muzeumban van elhelyezve. (Derültség.)
Egy hang (jobb felől): Komolyabb dolgokat kérünk!
No majd leszek komolyabb is. (Halljuk, halljuk!) Nem minden példája a magyar alkotmány történetének ilyen mulatságos dolog.
Akkor élt még Deák Ferencz, az volt a többségnek a vezére és a kormánynak a támogatója. Nem háborodott fel azon a vitán, nem is tartotta azt obstrukcziónak, se veszedelmesnek, se kárhozatosnak. Igaz, hogy akkor nem órákat vagy napokat, vagy heteket, nem prekluziv terminusokat tüztek ki a miniszterek, hogy valamely törvényjavaslat törvényerőre emelkedjék; de Deák Ferencz nem látott abban obstrukcziót és kegyetlenül szétütött volna a közt a kormány közt, a mely abban obstrukcziót látott volna.
Hiszen Magyarország nem gazdag ország. Angliára hivatkozik a t. belügyminiszter ur és a többiek is, Tolnay, meg Nagy Emil, a kik bizonyára az egész külföldet ismerik, de azt tudom, hogy a mi viszonyainkat nem ismerik, (Derültség) mert ha ismernék, nem jajgatnának annyit az elcsépelt – mint a t. belügyminiszter ur mondta – igazságok felett. Nem volt obstrukczió. Több vitánk volt, de nem volt obstrukczió.
Nem volt több obstrukczió, csak kettő. Az egyik 1872 februárban kezdődött, a másik 1898 októberben kezdődött. 1902 végén kezdődött azután nálunk a katonai kérdés. Gr. Tisza István képviselő, később miniszterelnök ur akkor lett oly válhatatlanul szerelmes az obstrukczió emlegetésébe. 1902. októberben kezdődött s lassanként fejlődött tovább – akkor Széll Kálmán képviselőtársam volt a miniszterelnök – és lassanként belejöttünk a nemzeti követelések hangsulyozásának korszakába. A t. belügyminiszter ur ugyan nem jött bele. (Mozgás jobbfelől.) Mi bele mentünk. Csak a végén jött bele, mikor már legalább alakilag sikerült a dolog annyira, hogy a kormányt át lehetett vállalni, addig nem jött bele. (Élénk ellenmondás.)
Melczer Géza: Azzal nem lehet Andrássyt vádolni!
A nemzeti követelések hangoztatásával bizony nem lehet vádolni, ezt csak mi végeztük magunk. Hanem mi történt? Nem tudom egészen biztosan, mindenképen előadni, a mi a Széll-kabinet katonai programmja volt, mert azt lassanként, részletenként, pontonként, hol egy, hol két pontonként hallottuk, de végleges, határozott programmképen nem. De egy bizonyos volt. Katonai létszámemelést követelt a kabinet és minthogy abban mi a király hatalmának oktalan és tulságos növelését láttuk: azzal szemben a nemzet erejének és hatalmának megfelelő pótlását követeltük és követeltük azt, hogy a hadseregnek magyar része legyen magyar és nemzeti. (Igaz! Ugy van! balfelől.)
Ez volt a nemzeti követelések kezdetének, erkölcsi, politikai és lélektani alapjának a történetben való fellépése. Volt obstrukczió? Én nem láttam. Magam is tartottam egy pár beszédet, 4-et, vagy 5-öt 2 év alatt, de hogy obstrukczió volt, azt nem vettem észre.
Széll Kálmán: Én láttam. Én vettem észre! (Élénk derültség és taps.)
T. képviselőtársam sem sokáig vette észre, mert kabinetje az alatt a vita alatt összeomlott.
De a mit most akarok mondani, t. belügyminiszter ur, azt ő észre is vehette, mert őt fenyegette, engem nem – természetesen én erről az oldalról nem láttam – hanem mondhatom azokról az indokokról, a melyek engem vezettek, hogy ott obstrukczió szándéka vagy gondolata nem volt; de nem volt a függetlenségi párt akkori tagjainak a szivében sem az a gondolat, hogy obstruáljanak, hanem volt az, hogy a király hatalmának ily vad növelésével, ily rettenetes mértékben való növelésével szemben a nemzet erejét és jogait is növeljük. E mellett vagyok én ma is, e mellett leszek ezentul is.
Igaz, fájdalmasan konstatálom, hogy az akkori függetlenségi párt vezetői, nem az egész párt, hanem a vezetői, minden negyedévben egyszer paktáltak a kormánynyal. (Derültség.) Nem egy kormánynyal, hanem a hány kormány csak volt. Olyan kormány nem jöhetett a világra, hogy azok vele ne paktáltak volna. (Derültség.) Széll Kálmánnal, Héderváryval, ujra Héderváryval, ujra Tisza Istvánnal, azután – ki is jött Tisza István után – (Zajos derültség. Felkiáltások: Fejérváry!) a Fejérváry-kormánynyal már nem maga a függetlenségi párt paktált, hanem az összes nemzeti elemek paktáltak és átvették Kristóffy programmját. Ezzel is jőjjünk már tisztába. Mert, t. belügyminiszter ur, ismét szives figyelmébe ajánlom, mikor az obstrukczióról van szó, tessék meggondolni, micsoda nemzetelleni merényletek kényszeritik arra a jó, az igazi hazafiakat, hogy egy kicsit nagyobb tűzzel, egy kicsit nagyobb haraggal – hogy ugy mondjam – álljanak a nemzeti jogok védelmére. A t. belügyminiszter ur – csak most mellékesen jut eszembe, hiszen roppant gazdag volt a beszéde, nagyon sok tárgyat ölelt fel, nagyon sok érdekes, habár nem teljes argumentumot hozott fel az állitásai mellett – de egyik szavában azt mondta, hogy nemzeti reformok nélkül, tegyük azt fel, higyjük azt el józan észszel, ez a kormány létszámemelést nem fog javasolni.
Hát t. belügyminiszter ur, azt mondom én, a mit a Széll-kabinetnek mondtam 1903 tavaszán, hogy akármit igér a honvédelmi minisztere vagy a miniszterelnöke ennek a kabinetnek, de a mi a nemzet javára lehetne igazi vivmányként, nem lesz abból semmi, ez a kabinet régen meghalt, régen eltemetjük, régen fel is támad, (Derültség.) de a mi a nemzet javára szóló igéretét illeti, abból nem lesz semmi. Ezt mondom a t. belügyminiszter urnak is most, hogy az is elcsépelt igazság ám, hogy mikor valami kegyetlen, istentelen javaslatot keresztül akarnak itt a Házban kergetni, akkor mindig előállanak és józan eszünkre apellálnak, hogy higyjük azt, hogy nemzeti reformok nélkül nem fognak előjönni ilyen létszámemeléssel. Elő fognak jönni, ha a t. belügyminiszter ur nem, a másik t. belügyminiszter ur, de elő fognak jönni. (Ugy van! Ugy van! balfelől.)
Nagy György: Azért kell a revizió!
De addig, mig önök ülnek azon a helyen és addig, mig Bécs, vagy az udvar, vagy a Habsburgok napról-napra nyugodt lelkiismerettel győződnek meg arról, hogy önök részéről pedig a magyar nemzet igaz jogainak és igaz törekvéseinek komoly képviseletét nem várhatják (Zaj és mozgás), addig semmiféle nemzeti engedményről itt szó sem lehet.
2.
(A nemzeti vivmányok. – A házszabály-inditvány alakilag. – Ki az a Nagy Emil? – Az elnöki teljhatalom. – A házszabály képtelenségei: a napirendi vita, az inditványok fel nem olvasása, a személyes kérdések. – Az 1848 előtti elnökök. – Miért udvari ember most az elnök? – Deák nem engedte. – A szavazatok megszámlálása. – A magyarságot akarják elnyomni.)
Hogy milyenek lehetnek azok a nemzeti engedmények, azon nem töröm a fejemet, tudom, hogy semilyenek sem lesznek. (Derültség.) De a t. kabinetnek már módjában lett volna, sőt feladata lett volna a Bécsben, a Reichsratban, meg az osztrák delegáczióban elhangzott igen komoly és illetékes nyilatkozatok után némileg tájékoztatni bennünket, hogy miféle reformokról, meg nemzeti vivmányokról lehet itt szó. De a kabinet nem tartja ezt szükségesnek. A t. belügyminiszter ur azt sem tartja szükségesnek, hogy a választási törvény dolgairól tájékoztasson bennünket.
Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Majd fogom.
Hát ha ugy szereti az angol példát, tud-e az angol parlament ifjabb időbeni történetéből valamit, hogy olyan nagy kérdésben, a milyen nálunk a választói jog ilyen reformjának kérdése, a kormánynak titkolódzása, a belügyminiszter ur suttogása mellett… (Ugy van! Ugy van! balfelől.)
Nagy György: Titokban csinálni ilyen reformot, járja?
… hogy a miniszterek elbujtak volna holmi sötét zugolyokba és egyszerre csak meglepetéssel álltak volna a parlament elé és azt mondták volna: vagy térdet, fejet hajtotok, gazemberek, vagy én elmegyek a helyemről? Tud-e erre példát? Nem ez az angol gyakorlat, hanem az, hogy mikor nagy reformról van szó, nem is akkoráról, mint ez, sokkal kisebbről, akkor jó eleve száz és száz beszéddel az illetékes miniszter tájékoztatja róla a közönséget és a sajtóban is tárgyalják a kérdést.
Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Mikor készen van!
Kovács Ernő: De ott van a megfelelő házszabály!
Hát t. képviselőtársam azt hiszi, hogy ez megfelelő házszabály? (Derültség.)
Legyen kegyes megengedni a t. képviselőház, hogy egy kicsit részletezzem, hogy mi ez a házszabály? (Halljuk! Halljuk!) Csak egy kicsit, mert nincs idő! (Derültség.) A t. belügyminiszter ur beszédjére még rátérek. – Csak, minthogy ezt a nem tudom mit, nem indokolta senki, még a belügyminiszter ur se, Nagy Emil se, nem is tudom, hogy ki ez a Nagy Emil… (Nagy derültség. Felkiáltások a baloldalon: Ott ül!)
Hát nem üres elmésség akar ez lenni, t. ház, hogy nem tudom, ki az a Nagy Emil, mert ez az irás sem tudja, a belügyminiszter ur sem tudja, senki sem tudja. (Derültség.) Csak fel akarom hozni annak a példájára, hogy milyen léha módon készül itt minden, nemcsak a miniszterek részéről, hanem a képviselők részéről is, micsoda figyelem nélkül, félvállról, milyen minősithetetlen módon készülnek az ország alkotmányába és az alkotmány biztositékaiba vágó ilyen óriási fontosságu dolgok.
Hát itt van egy inditvány, czime nincsen, dátuma nincsen, azt mondja: Beadja Nagy Emil. Ki ez a Nagy Emil? Irodafőnök, irnok, vagy gyorsiró, vagy képviselő? Nincs ráirva. (Nagy derültség.) Ennek az volna a módja, hogy ha itt valaki még a külső tekintélyre, a formákra is csak ad valamit, aláirná: Beadja Nagy Emil, Jásznagykunszolnok vármegye Szolnoki kerületének képviselője. (Derültség.)
Günther Antal igazságügyminiszter: Ezt ugy is tudják!
Azt mondja az igazságügyminiszter ur, hogy ezt ugy is tudják. Hát figyelmeztetem az igazságügyminiszter urat, hogy 15 év mulva alig tudják kiásni az aktákból, hogy ki volt most az igazságügyminiszter. (Derültség.) Hát ha már most akad egy olyan szerencsétlen ember, a ki a magyar alkotmány elpusztitásának a történetét akarja kibuvárolni s elkezd buvárkodni és nagy akadémiai szemüvegekkel ráakad erre az okiratra, honnan tudja, hogy ezt ki adta be? (Derültség.) Kelete sincsen, czime sincsen, aláirása sincsen és azt sem tudja, hogy ezt képviselő adta be, vagy kicsoda és mi jogon és miképen. Ez külső dolog, de nem tartom kicsi dolognak.
Külső dolog az is például, hogy itt egy tökéletes 4-ik 5-ik iskolásbeli diák pensumának a tudományával van az megcsinálva, olyan magyar nyelven, a melytől régen elszoktunk Budapesten, olyan magyar nyelven, a melyet a magyar irodalom szép prózája már nem ismer, olyan mondatfüzéssel, olyan lehetetlen szerkezettel (Helyeslés a baloldalon), a melynél a Daniel Gábor féle javaslat is különb volt. Pedig én azt gondoltam, hogy az már az ultimó, a mi magyar agyból és tollból kijöhet. És ide lökik ezt ki közibünk. (Derültség.) Megpróbáltam 6-szor elolvasni, nem értettem sem 6-szor, sem egyszer. (Derültség.) Tegnap azután szerencsém volt a t. belügyminiszter urral itt a folyosón érintkezni, akkor rávetettem a fejemet, hogy nem lehetne-e ezt megérteni valahogy?
A következőt értettem meg egyelőre belőle: (Derültség.) Ez a dátum és aláirásnélküli valami, a mit mi – egy egész nagy ország törvényhozása – most itt tárgyalunk, a Ház elnökének akkora jogokat ad, a mekkora Tibettől idáig semmiféle Dalai Lámának sincsen. (Élénk derültség.) Azt mondja egyik pontja pl., hogy sürgősségi kérelmet 150 képviselő csak akkor nyujthat be, ha ahhoz az elnök is hozzájárul. Mit jelent ez, hogy 150 képviselő is csak akkor kérhessen valamit, ha az elnök is hozzájárul? Hát ha 150 jó magyar hazafi találkoznék még valaha valamikor ebben a házban és a nemzet érdekében akarna valamit kivánni, az elnök erre azt mondhatja, hogy nem járulok hozzá? (Ellenmondások.) Méltóztassék csak az első sort megnézni. (Derültség.) Azt mondja: A ház a sürgős tárgyalást és a tanácskozási idő meghosszabbitását csak az elnök inditványára rendelheti el. Tehát az a 150 képviselő hiába kéri; még akkor sem rendeli el, ha az egész ház akarja; csak akkor, ha az elnök is inditványozza.
Ha az elnök megköti magát, hogy nem inditványozza, hiába lenne akármilyen rettentő szüksége ennek a nemzetnek arra, hogy a sürgősség rögtön keresztülmenjen: az el nem rendelhető, ha az elnök nem járul hozzá. Pedig volt ám ilyen szükség. Emlékeztetem a t. belügyminiszter urat 1848 nyarára, a mikor oláhok, szerbek ölték, pusztitották a magyart; Horvátországban készitették Magyarország ellen a császári és királyi orvtámadást, a mikor minden nap, a mely elmult volna, ezer meg ezer magyar életét vette volna el: a sürgősséget akkor meg kellett adni. Most azonban hiába kéri 150 képviselő is, ha az elnök nem járul hozzá, nincs! (Ugy van! a szélső baloldalon. Felkiáltások balfelől: Ebből az következnék, hogy szigoritani kell a házszabályokat! Zaj.)
Köszönöm ezt a logikát. Tehát se 150 képviselőnek, se az egész országgyülésnek nincs joga, ha az elnök hozzá nem járul! Tessék csak elolvasni. Különben az a szerencséje annak a javaslatnak, hogy nem olvassa el senki, (Derültség) mert ha önök, a többség tagjai, elolvasták volna, mint a hogy én megkisérlettem, (Derültség) nem pártolnák azt sem most, sem később. (Zaj.) Ez egy olyan kesze-kuszaság, olyan lehetetlenség, minden alkotmánynak, jognak, politikai tisztességnek olyan összegázolása, a milyenről Daniel Gábor inditványából sem lehet fogalmunk. (Derültség. Zaj.)
Ugyanezeket a jogokat biztositja az elnök részére a tanácskozási időnek 16 órára való kiterjesztése dolgában. Az is csak akkor rendelhető el, ha az elnök hozzájárul. Ebben, azt mondhatnám, van még egy kis szerencse. De várjuk meg a végét. Azt mondja: csupán az elnök engedheti meg a napirend előtti felszólalást és a sürgős interpellácziót, de ugyanő meg is tagadhatja; a Ház e kérdésben ezen javaslat szerint csak a napirend leőrletése után dönthet. T. i. a napirend előtti felszólalás dolgában csak a napirend kimeritése után dönthet. (Derültség.)
Nagy György: Gyönyörü észszerüség! (Zaj.)
Hát ez a javaslat akkor üt patkót a lóra, a mikor már megdöglött. (Zajos derültség.) És a sürgős interpellácziót is csak a napirend befejezte és a napirend feletti tanácskozásra szánt idő bevégzése után lehet megtenni. (Zaj.) Nagyon kiváncsi lettem volna, ha a t. belügyminiszter ur ennek az időnek a statisztikáját, – mert ebből áll ma, ugy látszik, minden államférfiui tudomány, rovat-statisztika, iktató, kiadó stb. (Derültség) – összeállitotta volna. Már most tegyük fel, hogy van 16 órás ülés. Elkezdi a t. elnök ur az ülést reggel 10 órakor, időközben 2 órai szünet van, az a 16 órába nem számitható be, (Felkiáltások: Nem!) én legalább ugy értem, mert világosan nem értem (Zaj.) – tehát ha 10 órakor elkezdik az ülést, akkor az a 18 óra végződik hajnali 4 órakor. Már most tessék hajnali 4 órakor napirend előtt felszólalni. (Zajos derültség.)
Nagy György: Igazi koalicziós munka, jellemzi a koaliczió egész munkáját!
Molnár Jenő: És képviselőnek ilyet be lehet adni! (Zaj.)
De hajnali 4 órakor kerül a sor az elnöki előterjesztésekre, irományokra, a bizottságokra és egyéb dolgokra. A pénzügyi bizottság nagy bölcsen majd határoz s azután vár az ember hajnali 4–5 óráig, csak akkor terjesztheti elő a jelentést. Hát lehet képviselőket, bizottsági tagokat, elnököket, jegyzőket, előadókat ilyen dologra kapni? Tisztességes dolog az ilyen? Ugyan szálljanak magukba a t. többség tagjai, hogy mi lesz akkor, ha itt dühösen tárgyalnak, mert ha 16 órás lesz az ülés, akkor már itt jókedve kevés embernek lesz. És mikor az emberek rosszkedvüek és fáradtak és éjszaka van, méltóztassék majd megnézni, milyen ülések lesznek akkor. A t. belügyminiszter ur mondta azt, hogy hova lesz a nemzet becsülete, ha igy megy. Én is kérdem: De hova lesz a nemzet becsülete, ha igy megy; ne méltóztassék éjszakai ülést tartani, hiszen látták már, hogy megy az.
Már most van egy más dolog. 150 embert össze lehet toborzani, hogy kérje ezt a 16 órás ülést. Tegyük fel, hogy az elnök ur hozzájárul. Már most azt kérdem, lesz-e garanczia arra, hogy az a 150 ember itt üljön és innen ki ne mozduljon; nehogy az ellenzéket, a mely 70–80 tagból áll, 150 képviselőnek ledér tréfálkozási kedve arra kényszeritse, hogy 16 órán át legyen itt, ők maguk pedig az alatt menjenek a moziba, a kabaréba. (Zajos derültség.) És lesz-e arról gondoskodva, hogy a mely elnök hozzájárul ehhez a vad, bolond dologhoz, hogy az az elnök 16 órán át ott üljön és le legyen lakatolva jobbról-balról, mert hogy az ellenzék tagjait, a nemzet szószólóit ilyen butaságra kényszeritse, ő maga pedig menjen a moziba és a kabaréba, ez talán még se járja. (Zajos derültség. Igaz! Ugy van! balfelől.)
Nagy György: Öt ember sem fog itt lenni. Soha sem lesznek itt! (Zaj. Halljuk! Halljuk!)
De azután más is van ebben az inditványban. Az elnöknek feltétlen jogot ad a szavazást másnapra, vagy a legközelebbi ülésre rendelni; ez az elnök feltétlen joga. A képviselőház akar ma szavazni, az elnök pedig azt mondja: én a szavazást holnapra rendelem. Valami ok miatt, talán nem tetszik neki a Ház arcza, elrendeli és holnapra halasztja a szavazást. Nem akarják talán nekem elhinni? Olvassa el ezt valaki, ha tud arabul, olvassa el, hogy mi van ebben? (Élénk derültség.)
Az elnöknek joga van, feltétlen joga eldönteni, hogy a szavazás előtt felolvastassanak-e az inditványok, elleninditványok és módositványok. Hiszen fontos javaslatoknál, a milyen lesz majd, remélem, a választási törvényjavaslat is, igen fontos és sok inditvány, módositvány és elleninditvány érkezik ide és ha a 16-ik órában kerül a szavazásra a sor, elrendeli az elnök, hogy ne olvastassék fel semmi, de azért csak tessék szavazni. Mi ez? Hát kölykek vagyunk mi, vagy azok leszünk, (Derültség) hogy igy lehet velünk játszani?
Nagy György: A magyar nemzet alkotmányából ilyen játékot csinálnak!
Hogy lehet ilyen bután és bolondul játszani egy nemzet alkotmányával, jogaival, egy parlament komolyságával? Mi akkor a parlament tanácskozása, ha ez igy lesz? Pedig az elnöknek megint feltétlen joga van a 215. §. a), b) és c) pontjai szerint, ha valaki megsértetik, vagy szavai félremagyaráztatnak, megtagadni az engedelmet arra, hogy a megsértett képviselő magának nyomban elégtételt szerezzen. Hát hol van az az elnök a világon és melyik Isten ruházhatja fel az elnököt azzal a joggal, hogy ha egy képviselőt durván megsértenek becsületében, nyomban ne tiltakozzék ellene? És hogyan szabad az elnöknek olyan jogot adni, a melylyel ezt megtagadhatja, vagy megtilthatja? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Irtózatos állapot ez! Még a gondolat is! Mivé akarják önök sülyeszteni a képviselőket, az ő becsületüket, tekintélyüket, jóhiszemüségüket?
És kik azok az elnökök? Nem a mostaniakról beszélek, hanem általában a Ház elnökeiről. A magyar parlamentben nem azok ám az elnökök, a kik régen voltak. A belügyminiszter ur erről a kérdésről sem szólt egy szót sem. Általában a belügyminiszter urnak különös zseniálitása van abban, a kérdés nehezebb oldaláról nem is beszélni, hanem elcsépelt tételeket megvilágitani. Pedig képessége volna rá, a mit ugyan minden miniszterről nem ismerek el. (Derültség.) De én az ő irodalmi müködését figyelemmel kisértem és egyik nagy művéből, a mely nemzetünk világtörténeti nagy kérdéseit vitatja, világitja meg, részletezi, bontogatja, azt látom, hogy volna hozzá képessége, (Derültség) ha megvolna benne a jó igyekezet, (Derültség) ennek a kérdésnek nehezebb oldalait is megbirálni, vagy felderiteni.
1848-ig, mindenki tudja, a királyi személyes jelenlétnek a törvényszéken való helytartója volt az elnök – personalis praesentiae regiae in judiciis locumtenens stb. – szép czifra czime volt, csaknem olyan czifra, mint a mostani udvari tanácsosoknak. (Derültség.) Ezek rendesen valóságos belső titkos tanácsosok is voltak, feltétlen biztossággal exczellencziás urak voltak, (Halljuk! Halljuk!) és az udvari szolgaszemélyzethez tartoztak. (Derültség.) Hanem a gyengébbek kedvéért elnevezték őket Magyarország zászlós urainak, főurainak, vagy minek, szóval, a personális bizonyos tekintetben közjogi méltóság is volt. Az országgyűlés ettől szabadulni akart. Már 1825-től kezdve hangzottak a parlamentben, vagy akkor nem parlamentnek nevezték, mert ez rossz szó, akkor a követek táblájának nevezték, alsó táblának, mert a parlament szó magyarra forditva rossz szó volt, körülbelül hasonlitott a fecsegéshez. (Derültség.) Legalább is közelálló volt hozzá.
Hát elődeink, a követek, igenis törekedtek arra, hogy megszabaduljanak a király által kinevezett udvari szolgának beosztott, a nemzet bárói méltóságára emelt czifra erőszakoskodótól, a mi volt akkor az alsó táblának az elnöke. Igen erős, nehéz vita után, a mely folyt az országgyülés vezetőférfiai közt és az udvar közt, 1848 márcziusban és áprilisban, igen nehéz harczok után a nemzet kivivta magának azt, hogy legalább a képviselőház maga választ magának elnököt. Választott is, volt szerencsém ismerni, a mióta képviselőház van Magyarországon, minden elnököt. De a mig Deák Ferencz élt, addig ő alatta a képviselőház elnöke valóságos belső titkos tanácsossá nem lehetett, mert Deák Ferencz akként gondolkodott, hogy ez az országnak, a nemzetnek egyetlen választott tisztviselője…
Széll Kálmán: Somssich az lett!
… Ez udvari személyzetté nem lehet – Somssich akkor lett, a mikor már nem volt elnök – ezt udvari személyzetté lealacsonyitani nem lehet. (Élénk helyeslés a baloldalon. Zaj.)
A Tisza-rendszer kezdete óta pedig divatba jött a Ház elnökeit rögtön valóságos belső titkos tanácsosokká kinevezni és ezzel az udvari… – még majd rosszra megy a nyelvem – az udvari személyzet sorába besorozni a magyar képviselőház elnökét is.
Már most én a mostani elnökökben bizom, meglehetősen no, pedig talán ők is már valóságos belső titkos tanácsosok, vagy legalább azok lesznek. (Felkiáltások: Már azok!) De mégis bizom bennök egy kicsit. Hanem jöhetnek olyan elnökök és biztositom a belügyminiszter urat, hogy ha ilyer politikát folytatunk még egy kis ideig, jönnek olyan elnökök majd, a kiket önökre, miránk is, a Házra is valami külső körülmények parancsolnak. Olyan elnökök, a kik ezen jogoknak a birtokában ugy bánnak ezzel a parlamenttel, mint a cselédjükkel. Nem is lehet másként. Ilyen jogokat egyes embernek adni egy nemzet képviseletének soha semmiféle körülmények között nem lehet. (Élénk helyeslés a baloldalon.)
Nagy György: Zsarnokot tenni egy parlament nyakára – rabszolga-gondolkodás.
Az a törvényhozó, t. képviselő urak, a ki saját kötelességének teljesitésére szánt erejét, saját alkotmányos jogát ilyen elnöki hatalom alá önként rendeli, az a törvényhozó ezzel önként valósággal elismerte, hogy ő egészen hitvány ahhoz, hogy egy nemzetnek a törvényhozója legyen. (Zaj.) Annyi jognak és annyi szabadságnak kell a nemzet törvényhozójában lenni, hogy ilyen Dalai Lámát a nyaka közé, meg a feje felé ne ültessen. (Zaj. Helyeslés a baloldal felső padjain.)
Nagy György: A magyar nemzet képviselete zsarnokot ültet saját fejére, a mikor más helyen kiirtják a zsarnokot! (Zaj a jobb- és a baloldalon.) Pénzen vásárolunk 12.000 forinttal majd zsarnokokat! (Zaj. Az elnök csenget.) Szabad, független országnak ilyet tenni. (Folytontartó zaj a jobb- és a baloldalon. Elnök csenget.) Keserü igazságok ezek! (Zaj. Elnök csenget.)
Elnök: csendet kérek!
A t. belügyminiszter ur magáévá tette e javaslatot. Ebben az is benne van, hogy a képviselőnek nincs joga a Háztól annak megengedését kérni, hogy felszólalásában a tárgytól eltérhessen. Mikor szokták ezt kérni a képviselők? Mikor szó van pl. ilyen házszabály-szigoritásról. De előttem a t. belügyminiszter ur az angol parlament példáiról beszélt s a képviselő, ha kérni akarja, hogy neki is engedjék meg, hogy az angol parlamenti példákról beszéljen: ettől el van tiltva.
Azután itt van az, hogy névszerinti szavazást nem rendelhet el a Ház, csak ha az elnök akarja, vagy ha 100 képviselő kéri. – De ha elrendelik a névszerinti szavazást, vagy a rendes, egyszerü szavazást, a szavazatokat megszámlálni csak ugy lehet, ha 100 képviselő kéri, vagy az elnök a maga tetszéséből elrendeli.
Bocsánatot kérek, hiszen a szavazatokat vagy a szavazókat megszámlálni minden képviselőnek, minden gyorsirónak, minden irodaszemélyzetbeli embernek abszolut joga van, ha csak a két szemét ki nem verik először. (Derültség.) Minden képviselőnek abszolut joga van erre; de nem is teheti, hogy meg ne számlálja; és ha 5–6–10 képviselő azt mondja: nem jól van a dolog, nem az a többség, tévedés van a jegyző urnak a számitásában, hát nem szabad megszámlálni, hanem csak ha 100 képviselő összeáll, szerződést köt, összeesküszik, kaucziót tesz le, azt bekebelezteti birtokára (Derültség) s akkor előáll kérni és ha az elnök hozzájárul, akkor meg lehet számlálni, hogy a szavazásnak mi az eredménye.
Nos hát, ezekbe az ostobaságokba elég mélyen belementünk; – ne menjünk még tovább. – De talán ne menjünk ennyire se. – Hiszen végre is a parlament tekintélyét őrizzük.
De a t. belügyminiszter urat kérdem, hogy ha ő elképzeli magának, hogy a mikor majd a nemzet elleni nagy merényletek csőstől-seregestől jönnek ránk, a mikor a többség azért mégis meg lesz itt keményen szerkesztve, de majd mégis lesz itt 50–60 magyar ember, a ki a nemzet jogait meg akarja védelmezni, a mikor majd az indulatok magas lángokban csapkodnak fel s a mikor az emberek nem ellenfél és ellenpárti gyanánt, hanem ellenség gyanánt állanak szemközt; ha majd bekövetkezik, bekövetkezhetik az a veszély, a mit a belügyminiszter ur is lát és emleget és a mit ezek a fiatal barátaink, Nagy Emil, meg Tolnay itt örökké elcsépelt igazságként hirdetnek, mint nemzetiségek, horvátok, szoczilisták, stb., akkor, a mikor majd az indulatok oly haragosan tombolnak itt közöttünk, mi lesz ezzel az elnökkel? Hiszen szétszedik majd azt az elnököt. (Ugy van! balfelől.) Az pedig majd a Habsburgoknak ad igazat mindenben, nem a nemzetnek, mert az valóságos belső titkos tanácsos lesz.
Nagy György: Esküt tesz, mint titkos tanácsos! Hűségesküt tesz!
És nem a nemzet embere lesz. Hát mi lesz akkor, micsoda jelenetek lesznek itt? Hiszen a görög parlament, meg a szerb, meg a bolgár mind aludttejjel élő szelid ember ahhoz képest, a milyenek itt lesznek majd, a mikor a nemzetet nagyobb veszélyek fenyegetik, vagy legalább durvább módon, mint most, mert nagyobbak már nem fenyegethetik. (Igaz! Ugy van! balfelől.)
Nagy György: Éppen, hogy szeges korbácsot nem adnak az elnök kezébe!
Azután kiváncsi voltam az okokra, a melyek vezérlik nem ugyan a többség sok tagját, mert erre nem vagyok kiváncsi, hanem a t. belügyminiszter urat, mert a belügyminiszter ur tud is gondolkodni, szeret is, noha nem helyesen. (Élénk derültség.) Mik hát azok az okok, a melyek vezetik a gyarló elméket ilyen kesze-kusza dolgokra? Felhoznak hármat. Először azt, hogy a nemzeti akaratnak a többség által való megnyilvánulásának akadálya ne legyen. (Zaj. Elnök csönget.) Felhozzák másodszor az obstrukcziótól való félelmet és felhozta éppen a t. belügyminiszter ur a nemzetiségi vagy nemzetközi, a horvát stb. bajokat.
T. belügyminiszter ur! Őszinte szeretek is lenni, tudok is és most akarok is. Mind kis bajunk ez nekünk. A nagy baj a habsburgi politika. (Igaz! Ugy van! balfelől.) A nemzetiségekkel 900 esztendőn keresztül tisztességesen meg tudtunk lenni. (Ugy van! balfelől és a nemzetiségi padokon.) Sem ők nem tettek minket szerbbé, ruténná, tóttá, románná, sem mi nem tettük őket magyarrá. Megvoltunk békességben. Horvátországgal 800 év óta testvéri viszony állott fenn és a Dráva két partja között nem lehetett különbséget tenni, (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csönget) melyik a jobbpart, melyik a balpart, melyik a jobb magyar, melyik a rosszabbik. Testvérül szerette egymást a magyar a horváttal. Hanem belenyult a Habsburg-kéz és a horvátokat ellenségünkké tette. Ellenségünkké tette a tengerpartot, a szerbeket, a románokat és a ruténeket, bár ezeket sikertelenül, de némi sikerrel ellenségünkké tette a tótokat is és most már Ausztriában szabadon tombol az a törekvés, a mely a mi jó németjeinket a magyarság ellenségévé akarja tenni.
T. képviselőtársam, Széll Kálmán tanuságot tehetne arról, hogy a vasvármegyei határszéli nép jóravaló magyar érzésü ember volt mindig – pedig istentelen svábok voltak nyelvükben – de jóravaló magyar hazafiak voltak. Majd meglátjuk, mit csinál azokkal a habsburgi kéz, vagy a pángermán, illetőleg más néven most már alldeutsch és egyéb törekvés. Ez ellen akar a t. belügyminiszter ur ilyen házszabálylyal védekezni? A helyett, hogy a magyarságot emelné, erősitené, iskolában, intézményeiben, vagyonában, jogaiban és alkotmányának biztositékaiban (Igaz! Ugy van! balfelől), ezzel akar ez ellen védekezni?
Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Ezzel is!
Nem »is«. A horvát nyelvnek az ősforrása az »is«. Ez itt nem segit, semmit sem segit. Megmondom előre, hogy ha ez törvénynyé, illetőleg házszabálylyá válik, nem a horvátok ellen lesz alkalmazva, sem a románok, sem a nemzetiségiek ellen, hanem mi ellenünk, magyarok ellen. (Ugy van! Helyeslés balfelől).
Mezőfi Vilmos: Az ellenzék ellen!
Nagy György: Az igaz függetlenségiek ellen! A labanczok fegyvere lesz a kuruczok ellen! A bécsi fegyvertárban lesz egy ujabb fegyver!
Pedig, t. miniszter ur, nem sokáig lesz erre szükség; én ellenem legalább nem fogják majd ezt alkalmazhatni, mert én, ha Istenem éltet és józan eszemnél meghagy, ugyis itt hagyom ezt az országgyülést, mert én ilyen nemzetgyilkos politikának tanuja lenni nem akarok. (Élénk helyeslés balfelől.)
Nagy György: Nem engedjük, szükségünk van Eötvös Károlyra!
Ajánlom Lengyel Zoltán képviselőtársam határozati javaslatát elfogadásra. (Hosszantartó, többször megujuló élénk éljenzés és taps a baloldalon.)