A vallomás.
A férj. Huszonnyolcéves. Magas, erős, forró temperamentumu. Becsületes.
A feleség. Harmincötéves. Szép, szőke, hervadó. Jó.
Késő délután.
A feleség: Végre is el kell mondanod nekem.
A férj: Nem lehet.
A feleség: De igen. Mondd el. Szólj. Beszélj. Nem járhatsz így: gyötrődve, hallgatagon, kínlódva. Ha elmondod, jobb lesz.
A férj: Nem, nem, nem.
A feleség: Tegnap még azt is tagadtad, hogy bánt valami. Most már bevallod. Jobb így. Még jobb lesz, ha mindent elmondasz. Mindent el kell mondanod. Mondd hát: én nyugodtan fogadom, én erős leszek. Valami nagy baj fenyeget bennünket?
A férj: Igen… Nem!
A feleség: De igen, valami nagy baj, valami rettentő katasztrófa. Éreztem én, tudtam én, láttam én. Hetek óta látom az arcodon, az ajkad vonaglásán, a szemed borulásán. Ezen a te becsületes, tüzes szemeden.
A férj: Te jó vagy.
A feleség: Az, az vagyok. Mondd el hát. Akármi is. Akármilyen rettentő. Nem vagyok-e én a te életed bátor társa?
A férj: Az vagy.
A feleség: Beszélj hát. Ha könnyek futnak a szemedbe, ne szégyeld. Hajolj ide az ölembe és sírj.
A férj: Sírni fogok.
A feleség: Sírj. Hajtsd az ölembe a fejedet és én simogatom a hajadat, mintha az édes anyád volnék. No, fiacskám, én édes fiam…
A férj: (Remegve, halkan, fojtott hangon): Én szerettelek téged.
A feleség (Elfehéredik): És… és most mást szeretsz?
A férj: Mást.
A feleség: Kit?
A férj: Egy leányt.
A feleség: Milyen? Szép?
A férj: Istenem, egy királynő, az én királynőm, az én barna gyermekem.
A feleség (Félig ájultan): És most elmondod. És nekem mondod el.
A férj: Nem mondtad-e?
A férj: Kinek mondjam? Vergődöm hetek óta. Kétségbeesve küzdöttem. Letiportam százszor minden indulatot a lelkemben. Elmondtam magamnak ezerszer, hogy őrültség nekem mást szeretni, hogy csalás és árulás. De nem lehetett. Szeretnem kell, szeretnem kell, meg kell halnom érte.
A feleség: Mióta?
A férj: Hónapok óta. Májusban rettentett meg először. Nem, mondtam magamban, ez nem lehetséges. Ez nem szabad. De akárhogy küzdöttem, minden erőmnél erősebb volt ez a szerelem. Szembenéztem hát vele. Tűrni fogok, mondtam, szenvedni fogok, hallgatni fogok. De úgy fáj. Nem lehet tovább.
A feleség: (Zokog.)
A férj: Ne, ne sírj. Ne sírj, te erős, te bátor, te szép, te jó asszony. Tele van a szívem hálával és gyöngéd szeretettel irántad. Te vagy nekem a legdrágább a világon.
A feleség: De mást szeretsz.
A férj: A szerelem az valami más. Az valami nagy, az valami rettentő. Erős, vakító, hódító.
A feleség: Tudom. Én tudom.
A férj: A szerelem az kívüle van az akaratunknak. Az rajtunk kívül van. Az jön, egyszerre jön felénk kívülről, valahonnan, valami csodálatos módon. Az áttör a hálán, a becsületen, a gyöngédségen. Egy katasztrófa az, amely ránk zuhan. Látod, ezt meg kell értened. Meg kell értened, hogy én nem tehetek róla.
A feleség: Mondtam én ezt előre. Nem szerettél engem.
A férj: De igen. De igen. Oh, de hogy szerettelek. Látod, éppen ezt kell megértened. Én nagyon szerettelek. Akkor tele volt a szívem tüzes, nyugtalan, nagy szerelemmel. Most élünk itt öt éve együtt és te vagy az én életemnek, az én lelkemnek a társa. Neked elmondok mindent, neked elpanaszolok mindent, tőled tanácsot kérek mindenben. És most jött ez a szerelem. Jött. Meg kell értened, hogy én nem tehetek róla. Te okos vagy, és jó, jó, jó. Értsd meg, hogy ez fáj nekem, hogy én szenvedek. Hogy úgy szenvedek, mint te. Hogy ez a csapás mindkettőnket sújtott. Én nem vétettem ellened. Én nem tehetek róla. De ez a szerelem jön, jön és összefacsarja a szívet, úgy összefacsarja.
A feleség: Hogy hívják? Ki?
A férj: Nem, a nevét nem mondom meg. Ne tekints te gyűlölettel rá. Ő nem tehet róla. Ő szép, jó, sugárzó. Ne gyűlöld őt.
A feleség: Szeret téged?
A férj: Azt hiszem. Nem tudom. Nem merem kérdezni. Mit mondjak neki? Hogy elhagyom érte a legjobb asszonyt? Mit igérjek neki? Hogy fájdalmakon és könnyeken keresztül jöhet majd velem? Hogyan bizzék bennem?
A feleség: Mi lesz hát?
A férj: Mi lesz? Látod, ezért kell megértened, hogyan szenvedek én. Látod, ezért kell megbocsátanod nekem. Semmi sem lesz. Nem lehet semmi. Gyötrődni fogok, mert téged nem szerethetlek, gyötrődni fogok, mert őt szeretem. Látod: lázas fővel és kábultan fogok rohanni, a szívemben sikoltoz a kétségbeesés. Ő érte jön más. Meg kell ezt értened.
A feleség: (Kinyújtja a kezét.)
A férj: (Ráhajol. Az asszony érzi, hogy könnyek nedvesítik meg a kezét.)
A férj egészen az asszony ölébe hajtja a fejét. Besötétedik. Este lesz. Az asszony csendesen, meghatva simogatja a könnyező férfi-fejet.