WeRead Powered by ReaderPub
Irások irókról: Kritikák cover

Irások irókról: Kritikák

Chapter 31: A FRANCIA BOHÓZAT
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

A collection of critical essays offers close readings of fellow writers, most notably a sustained analysis of Kosztolányi's poem about the poor little child, interpreting its symbolic and metaphysical outlook. The author examines how childhood perception, memory and desire reshape present reality, how images and synesthetic metaphors fuse inner and outer worlds, and how the poems pursue panteistic and transcendent meanings. Formal qualities such as tonal control, image orchestration and the poet's deliberate avoidance of mere impressionism are discussed alongside themes of nostalgia, fear and exaltation, resulting in a measured appraisal of the poet's aesthetic position and artistic development.

A FRANCIA BOHÓZAT

Tessék valakinek, aki előttünk ül, a szája mind a két füle felé szétnyilik, a torkából disztelen és jellegzetes csuklások öklődnek és a szeme csunyán összehuzódik: – tessék hátulról udvariasan megérinteni a karját és figyelmesen és okosan megmagyarázni neki, hogy ő téved, mikor ezeket a csuklásokat miveli, mert amit azok ott csinálnak, az nem is humor és neki nincsen oka nevetni.

Szépen nincs, mondaná Mérey Adolf, aki a „Tais-toi, mon couer“-t igen ügyesen forditotta. A szinpadon folyton csak egymásnak mennek az emberek, kopp, összeverik a fejüket, hihi, az egyik mindjárt hasravágódik a meglepetéstől. A másikat folyton becsapják, hihi, azt mondják neki: engem Schwarcnak hivnak, pedig őt Weisznak hivják. Meg kell pukkadni. Végre mindenki levetkőzik, pedig nyilt szinpadon vannak, hihi. Ha még ez sem volna elég, Weber és Hennequin ur szivesen lejönnek a szinpadról és megcsiklandozzák önnek a hónalját.

Én pedig elszontyolodva és nagyon kellemetlenül feszengek és szégyelem magam. A szinpadon egy fiatalemberről van szó, akinek az a gyönyörüsége, hogy elbukott és szerencsétlen nőket felemel, támogat, jó akar lenni hozzájuk. Ezt a fiatalembert Weber és Hennequin a szinpad egyik végétől a másikig pofozzák, beleröhögnek a gallérjába, megfricskázzák az orrát, még a sugólyukból is kiköpnek a cipőjére, végre a fején keresztül belerugják egy nőnek a karjaiba. Engem pedig, a zavaros és ostoba hahotán keresztül, mint valami fogfájás, gyötör a bukdácsoló gondolat és mint a kicsufolt gyerek lebiggyesztett szájszéllel gyanakodva fordulok vissza a sötét nézőtér felé: avagy nem az egész altruisztikus világnézleten és minden eszmei tartalmon hahotáztak itt a hátam mögött? De a szétfeszült és kipárnázott, fényesre dörzsölt arcokból megnyugtató válasz vigasztal: ugyan hagyjon békükbe. Tudjuk is mi, mi az, hogy eszmei tartalom. Ezt a fiatalembert mindenki becsapja és erre ő ostoba képeket csinál – azoknak van igazuk, akik becsapták. Mi az, hogy világfelfogás? Ha a fiatalember tőrt ragadna és rettenetes szavakkal ledöfné a hütelen nőt: elálló lélegzettel és sirva néznénk rá és egyszerre megértenők, hogy ez tragédia. Mi kérem, hazulról jöttünk, ahol a feleségünk megcsalt és erre mi rettenetes és emberfölötti fájdalommal szivünkben leszurtuk a feleségünk vagy megöltük magunkat, – de Hennequin ur most egy felszarvazott férjet mutat és azt mondja: nevessetek, és mi hahotázunk. Ez a világfelfogás.

És az a világfelfogás, hogy ha szürke az ég, akkor rosszkedvüek vagyunk és ha kiderül, akkor jókedvüek vagyunk. És ha valaki nevető szájjal azt mondja nekünk: a kutya ugat – akkor mi is nevetünk. És ha valaki elénk tesz egy pohár krétaporos vizet és azt mondja: igyál jó tejet, akkor megisszuk a jó tejet. És ha valaki azt mondja: ez humoros, hát akkor az humoros. Ezt ugy hivják, hogy: szuggesztibilitás. Ilyen szegények vagyunk mindnyájan, mi is, te is és Weber ur is és Hennequin ur is, ha ez téged vigasztal.

De Weber ur és Hennequin ur a jobb részt választotta, mely el nem vétetik tőle.