A FRANCIA BOHÓZAT
Tessék valakinek, aki előttünk ül, a szája mind a két füle felé szétnyilik, a torkából disztelen és jellegzetes csuklások öklődnek és a szeme csunyán összehuzódik: – tessék hátulról udvariasan megérinteni a karját és figyelmesen és okosan megmagyarázni neki, hogy ő téved, mikor ezeket a csuklásokat miveli, mert amit azok ott csinálnak, az nem is humor és neki nincsen oka nevetni.
Szépen nincs, mondaná Mérey Adolf, aki a „Tais-toi, mon couer“-t igen ügyesen forditotta. A szinpadon folyton csak egymásnak mennek az emberek, kopp, összeverik a fejüket, hihi, az egyik mindjárt hasravágódik a meglepetéstől. A másikat folyton becsapják, hihi, azt mondják neki: engem Schwarcnak hivnak, pedig őt Weisznak hivják. Meg kell pukkadni. Végre mindenki levetkőzik, pedig nyilt szinpadon vannak, hihi. Ha még ez sem volna elég, Weber és Hennequin ur szivesen lejönnek a szinpadról és megcsiklandozzák önnek a hónalját.
Én pedig elszontyolodva és nagyon kellemetlenül feszengek és szégyelem magam. A szinpadon egy fiatalemberről van szó, akinek az a gyönyörüsége, hogy elbukott és szerencsétlen nőket felemel, támogat, jó akar lenni hozzájuk. Ezt a fiatalembert Weber és Hennequin a szinpad egyik végétől a másikig pofozzák, beleröhögnek a gallérjába, megfricskázzák az orrát, még a sugólyukból is kiköpnek a cipőjére, végre a fején keresztül belerugják egy nőnek a karjaiba. Engem pedig, a zavaros és ostoba hahotán keresztül, mint valami fogfájás, gyötör a bukdácsoló gondolat és mint a kicsufolt gyerek lebiggyesztett szájszéllel gyanakodva fordulok vissza a sötét nézőtér felé: avagy nem az egész altruisztikus világnézleten és minden eszmei tartalmon hahotáztak itt a hátam mögött? De a szétfeszült és kipárnázott, fényesre dörzsölt arcokból megnyugtató válasz vigasztal: ugyan hagyjon békükbe. Tudjuk is mi, mi az, hogy eszmei tartalom. Ezt a fiatalembert mindenki becsapja és erre ő ostoba képeket csinál – azoknak van igazuk, akik becsapták. Mi az, hogy világfelfogás? Ha a fiatalember tőrt ragadna és rettenetes szavakkal ledöfné a hütelen nőt: elálló lélegzettel és sirva néznénk rá és egyszerre megértenők, hogy ez tragédia. Mi kérem, hazulról jöttünk, ahol a feleségünk megcsalt és erre mi rettenetes és emberfölötti fájdalommal szivünkben leszurtuk a feleségünk vagy megöltük magunkat, – de Hennequin ur most egy felszarvazott férjet mutat és azt mondja: nevessetek, és mi hahotázunk. Ez a világfelfogás.
És az a világfelfogás, hogy ha szürke az ég, akkor rosszkedvüek vagyunk és ha kiderül, akkor jókedvüek vagyunk. És ha valaki nevető szájjal azt mondja nekünk: a kutya ugat – akkor mi is nevetünk. És ha valaki elénk tesz egy pohár krétaporos vizet és azt mondja: igyál jó tejet, akkor megisszuk a jó tejet. És ha valaki azt mondja: ez humoros, hát akkor az humoros. Ezt ugy hivják, hogy: szuggesztibilitás. Ilyen szegények vagyunk mindnyájan, mi is, te is és Weber ur is és Hennequin ur is, ha ez téged vigasztal.
De Weber ur és Hennequin ur a jobb részt választotta, mely el nem vétetik tőle.