Az egyes művészetekhez.
Ha a szépművészeteket osztályozni akarjuk: úgy legalább kísérletkép nem választhatunk ahhoz kényelmesebb elvet, mint a művészet analógiáját a beszédközben használt kifejezésmóddal, midőn nemcsak fogalmainkat, hanem érzelmeinket is amennyire az egyáltalán lehetséges, közölni akarjuk.
Ez pedig a szó, a taglejtés és a hangból áll (articulatio, gesticulatio, és modulatio). Csak a kifejezés e három módjának kapcsolata teszi teljessé a beszélő közlését. Mert gondolatot, szemléletet és érzelmet ezzel egyszerre és egyesítve viszünk át másra.
Minden művészet közül a költészetet illeti meg a legfelsőbb rang.
A költészet nyeri el a pálmát nemcsak a szónoklattan elől, hanem minden más szépművészet elől: a festészet elől (ahová tartozik a szobrászat is), sőt a zene elől is. Mert az utóbbi csak azért szép (nem csupán kellemes) művészet, mivel a költészet vehikuluma.
Ha a kedély ingeréről és hullámzásáról van szó, akkor a költészet után tenném azt a művészetet, amely a szóló művészetek közül legközelebb áll hozzá és vele igen természetesen egyesíthető is, tudniillik a zenét. Mert ámbár csupán érzelmek által beszél, fogalmak nélkül és így nem ad, mint a költészet, gondolkodni valót, mégis változatosabban hat a kedélyre és bár csupán múlón, de mélyebben.
Varázsa, mely oly általánosan terjeszthető, úgylátszik azon alapul: hogy a nyelv minden kifejezése összefügg valamely hanggal, amely annak értelméhez illeszkedik; hogy ez a hang többé-kevésbbé a beszélő egy érzelmét is jelöli és kölcsönösen a hallgatóban is előállítja azt, aminthogy a hallgatóban azt a gondolatot is felkelti, amelyet a nyelv az illető hanggal kifejez; és hogy amint a hanglejtés az érzelmeknek mintegy általános és minden ember számára érthető nyelve, a zene azt elkülönítve teljes nyomatékával az érzelmek nyelve gyanánt fejezi ki és így a képzettársítás törvénye szerint az azzal természetszerűleg összekötött esztétikai eszméket is általánosan közli; mivel azonban ezen esztétikai eszmék nem fogalmak és határozott gondolatok, ezen érzelmek összetételének formája (a harmónia és a melódia) a nyelv formája helyett csupán arra szolgál, hogy a részarányosságával (amely, miután a hangoknál az egyidőben keletkezett légrezgések számának viszonyán alapul, amennyiben a hangokat akár egyidejűleg, akár egymásután kötjük össze, mennyiségtanilag bizonyos szabályok alá foglalható) a megnevezhetlen gondolatgazdagság összefüggő egészének esztétikai eszméjét fejezze ki, egy bizonyos témának megfelelően, amely a darabban az uralkodó érzelem.
A zene varázsában és érzelemhullámoztató hatásában a matematikának bizonynyal a legkevésbbé sincs része; hanem csupán a nélkülözhetetlen föltétele (conditio sine qua non) a benyomások azon arányosságának (úgy a benyomások kapcsolatában mint változatosságában), amely által lehetővé válik azok összefoglalása és annak a megakadályozása, hogy a benyomások egymást lerontsák, ahelyett azonban a kedély folytonos mozgására és élénkítésére a kísérő érzelmek által jóleső élvezetté illeszkedjenek egybe.
A tragédia főleg abban különbözik a vígjátéktól, hogy az első a fenséges, a második a szép iránti érzékre hat. Az elsőben más javáért való nagylelkű önfeláldozást, a veszélyben tanúsított vakmerő elszántságot és kipróbált hűséget láthatunk. A szerelem ott mélabús, gyengéd és nagyrabecsüléssel teli; mások szerencsétlensége a néző keblében résztvevő érzést kelt és nagylelkű szívét idegen bajért dobogtatja. Gyengéden meghatja őt és érzi saját természete méltóságát. Ezzel szemben a vígjáték finom cselszövést, csodálatos bonyodalmat tár elénk, furfangosakat mutat be, akik kitudják húzni magukat a csávából, bolondokat, akik becsapatják magukat, tréfákat és nevetséges jellemeket mutat be. A szerelem itt nem oly bánatos, hanem vidám és bizalmas.
Az asztali zene csodálatos egy dolog, amely csak mint kellemes zörej a vidám hangulatot kell hogy fenntartsa és anélkül, hogy bárki a kompozicziójára a legcsekélyebb figyelmet is fordítaná, a szomszédok szabad beszélgetésének kedvez.
Az asztali zene nagy urak ünnepi lakomáján a legízléstelenebb dolog, amit csak a dörzsölés kigondolhatott.