Egyház – biblia.
Bár megkíméltek volna bennünket a keleti bölcseségtől! Nem tanulhatunk abból semmit és a világ nem tanult abból mást, mint a mechanikus ügyesség, csillagászat, számvetés stb. egy faját. Miután már volt nyugati műveltségünk a görögök által, úgy belegondolhattunk a keleti iratokba értelmet, de maguktól sohase voltak világosak az értelemnek. Volt ugyan egykor egy bölcs, aki teljesen különbözött nemzetétől és józan gyakorlati vallást tanított, amelyet korának megfelelőleg a képek és az elterjedt mondák köntösébe kellett burkolnia, de tanai nemsokára oly kezekbe kerültek, amelyek az egész keleti czókmókot ráborították, és az értelemnek útjába ismét akadályt gördítettek.
Bár az egyház az igazságnak legfontosabb jegyét, tudniillik az általánosságra való jogos igényt nélkülözi, ha valamely kinyilatkoztatott valláson alapul, amely mint történetileg kialakult vallás általánosan meggyőző közlésre nem alkalmas: mindamellett minden ember azon természetes szükséglete folytán, hogy a legfelsőbb észfogalmakhoz és alapelvekhez mindig valami érzékileg megfoghatót, valami tapasztalati megerősítést és más efélét követeljen (amire a vallás általános bevezetésénél valóban tekintettel is kell lenni), ezért valamely történeti egyház vallását, amelyet rendszerint már ott készen is találunk, fel kell használni.
Hogy azonban az ily tapasztalati vallással, amelyet látszólag a véletlen játszott a kezünkre, a morális vallás alapját egyesítsük (legyen az akár czél, akár csupán segédeszköz), ahhoz a kezünkbe jutott kinyilatkoztatás valamely magyarázata szükséges, azaz annak oly értelemben való teljes magyarázata, amely a tiszta észvallás általános praktikus szabályaival megegyezzen. Mert az egyházi vallás elméleti része erkölcsileg nem érdekelhet bennünket, ha nem hat oda, hogy minden emberi kötelesség mint Isten parancsa (ami a vallás lényege) teljesüljön.
Ama rajongók merészsége, akik az egyházi vallás vezetése alól kinőtteknek vélik magukat, akár mint teofilantrópok nyilvános, azon czélból emelt templomokban, akár mint misztikusok benső sugallatok lámpájánál ábrándoznak, a kormányt hamar arra bírhatná, hogy megbánja azt az elnézést, hogy a polgári rend és nyugalom ama nagy alapítványi és vezető eszközét elhanyagolta és könnyelmű kezekre bízta. Amellett nem is várható, hogy ha meglévő bibliánk hitelét vesztené, hogy más kerülne helyébe, mert nyilvános csodák nem történnek meg másodszor is ugyanabban a dologban: ugyanis a megelőző csoda szándékának sikertelensége a következőnek tartósan a hitelét veszi; – másrészről azonban az alarmisták lármáját sem kell tekintetbe venni, hogy az ország veszélyben forog, ha a bibliának oly részeit, amelyek inkább az Irásnak a formaságaira, mint benső vallásos tartalmára vonatkoznak, sőt annak szerzőit is bizonyos tekintetben kifogásolják: mivel valamely tan vizsgálatának tilalma a vallásszabadság ellenére van. Hogy azonban valamely történetileg kialakult vallás kötelesség és az üdvösséghez tartozik, az babona.
Hogy az ész és a történelem alapíthat-e vallást? Nem! De alapíthat egyházat, amelyben vallás és kultura egymást támogatják.
Nem az Irástudás és az, amit segélyével a bibliából nyelvészeti ismeretek által, amelyek gyakran csupán helytelen gyanítások, kivesznek, hanem amit erkölcsi gondolkodásmóddal (tehát Isten szelleme szerint) abba belevisznek és oly tanok, amelyekben sohasem csalatkoztak és amelyek sohasem lehetnek üdvös hatásnélküliek, az kell, hogy a nép elé szánt előadásnak a vezérfonalát adja.
Ha az Irásmagyarázatra vonatkozólag a teologus és a filozófus közt kikerülhetlen viszály forogna fenn, úgy nem ismerek más kiegyezést, mint a következőt: ha a bibliai teológus abba fogja hagyni az észelvekre való hivatkozást, úgy a filozófiai teológus is fel fog hagyni azzal, hogy állításai megerősítésére felhasználja a bibliát. De nagyon kételkedem abban, hogy az előbbi ebbe az egyezménybe belemenne-e.
Ami a raczionális bibliamagyarázat állítólagos misztikáját illeti, ha a filozófia az Irás helyeiben erkölcsi értelmet derít ki, sőt még ha azt a szövegbe belemagyarázza is, úgy éppen ez az egyedüli módja annak, hogy a misztikát (pl. egy Swedenborgét) távoltartsuk. Mert a képzelet a vallás dolgaiban kikerülhetetlenül szertelenné válik, ha az érzékfelettit (amelyet minden vallásban gondolkodnunk kell) nem köti az észnek határozott fogalmaihoz, aminők az erkölcsi fogalmak és ez a benső sugallatok illuminatizmusához vezet, amely sugallatból mindenkinek megvan a sajátja és akkor nincs már az igazságnak nyilvános próbaköve.
A lélektelen ortodoxizmus és az észölő miszticzizmus között áll a bibliai hit, amint az az ész segélyével önmagunkból kifejthető, a minden emberi szív alapos javulására isteni erővel ható és a szíveket általános (bár láthatatlan) egyházba egyesítő, a gyakorlati ész kriticizmusán alapuló igaz hit.