HERDER – KANTRÓL.
Azon szerencse jutott osztályrészemül, hogy megismertem egy filozofust, aki a tanítóm volt. Legvirágzóbb éveiben vidám és élénk volt, mint egy ifjú, és e vidám élénkség, azt hiszem, legelaggottabb koráig is kísérte. Nyílt, gondolkodásra termett homloka elpusztíthatatlan derültség és öröm székhelye volt, a gondolatokban leggazdagabb beszéd ömlött ajkairól, tréfa, elmésség és hangulat a rendelkezésére állottak és tanító előadása a legszórakoztatóbb társaság volt. Ugyanazon szellemmel, amelylyel Leibnizet, Wolfot, Baumgartent, Crusiust, Hume-ot vizsgálta és Newton, Kepler és a fizikusok természettörvényeit figyelemmel kísérte, azzal fogta fel Rousseau akkor megjelenő iratait is, Emiljét és Heloise-át, valamint minden előtte ismeretessé vált természetfelfedezést, méltányolta azt és mindig visszatért a természet elfogulatlan ismeretére és az ember erkölcsi értékére. Ember, nép, természettan, természetrajz és tapasztalat voltak azon források, amelyekből előadását és társalgását élénkítette; semmiféle tudásra méltó dolog nem volt előtte közönyös. Semminő ármány, semminő párt, semminő előítélet, semminő hírnév utáni becsvágy sem izgatta soha a legkevésbbé sem az igazság bővítése és kiderítése ellen. Felélénkített és kellemesen rábírt az öngondolkodásra; zsarnokság jellemétől távol állott. Ez az ember, akit én a legnagyobb hálával és tisztelettel nevezek meg, Immanuel Kant: képe kellemesen áll előttem.
Motto:
Magam is hajlamomnál fogva kutató vagyok. A megismerés szomjuhozását teljesen átérzem és a benne való előbbrejutás vágyódó nyugtalanságát vagy minden haladás feletti elégedettséget is. Volt idő, midőn azt hittem, hogy ebben áll az emberiség becsülete, és megvetettem a csőcseléket, amely semmiről sem tud. Rousseau helyreigazított. Ez az elvakultságból eredő előny eltűnik; megtanulom, hogy az embereket tiszteljem és sokkal haszontalanabbnak tartanám magam a közönséges munkásnál, ha nem gondolnám, hogy megfontolásom mindenkinek azt az értéket adhatja meg, hogy az emberiség jogait törekedjen helyreállítani.
Kant.
Csak egy kevéssé gondolkodnunk kell, hogy mindig oly bűnre akadjunk, amit az emberi nemmel szemben elkövettünk – ha másban nem, hát abban, hogy oly előnyöket élvezünk az embereknek a polgári társadalomban való egyenlőtlenségéből, amelyek folytán másoknak annyival inkább nélkülözniök kell, hogy azon önző képzelődés által, hogy érdemeket szereztünk, a kötelesség gondolatát ki ne szorítsuk.
Kant.