WeRead Powered by ReaderPub
Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása cover

Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása

Chapter 24: Életbölcseség.
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

A válogatás Kant írásaiból és hozzájuk kapcsolódó ismertetésből a megismerés, a metafizika és az erkölcs fő kérdéseit tárgyalja. Kiemeli az a priori és az a posteriori megismerés különbségét, bírálja a tapasztalattól elrugaszkodott spekulatív metafizikát, és hangsúlyozza az ésszerűség határainak felismerését. A szövegek az emberi méltóság, a természet és a tudományos módszer kapcsolatát vizsgálják, miközben módszertani és életfilozófiai reflexiókat kínálnak a művelt olvasó számára.

Életbölcseség.

Az ember legfontosabb ügye, hogy tudja, hogyan kell a teremtésben a helyét illően betöltenie és jól megértse, hogy minek kell lennie, hogy ember legyen.

 

Nincs meg a becsvágyam, hogy angyal legyek, de a büszkeségem csak az, hogy annál inkább ember legyek.

 

Az embertanban az a czélom, hogy minden tudomány forrását, az erkölcs, az ember képzésének és kormányzásának ügyessége, módszere és a velük való érintkezés forrását, tehát minden praktikusét megnyissam.

Az értelmes embernek, ha valamibe belefog, tudnia kell: 1. hogy mit akar, 2. hogy mi kell ahhoz, 3. hogy mi haszna van annak. Ész – ítélőképesség – értelem.

 

A filozófia szégyenére nem ritkán felhozzák, hogy ami tán helyes benne, az a gyakorlati életben haszontalan; mondják pedig ezt előkelő, megvető hangon, teli önhittséggel, hogy az észt még abban is, amiben legfőbb becsét találja, a tapasztalat segélyével reformálják és a bölcseség oly képével, amely azt hiszi, hogy vakondok szemével, mely a túrásra szegeződik, távolabbra lát és biztosabban, mint oly lény szemével, amely egyenes állásra és az égbe való nézésre rendeltetett.

Az eszme nem más, mint oly tökéletesség fogalma, amely a tapasztalatban még nincs meg. Például a tökéletes, az igazság törvényei szerint kormányzott köztársaság eszméje! Azért lehetetlen ez? Először is csak eszménk kell hogy helyes legyen és akkor mindazon akadály mellett sem lehetetlenség, amely kivitelének még útjában áll. Ha mindenki hazudna például, az igazmondás azért puszta szeszély volna?

 

Semmi sem lehet károsabb és a filozófushoz méltatlanabb, mint az állítólag ellentmondó tapasztalatra való közönséges hivatkozás, amely tapasztalat egyáltalán nem is létezne, ha annak idején az eszmék szerint történtek volna meg ama intézkedések és ha ahelyett éretlen fogalmak, épp azért, mert a tapasztalatból merítvék, nem hiúsítottak volna meg minden jó szándékot.

 

A bolond, ha olyan mint a többi, akkor okos, csak a bölcs a balga. Azért: rejtsd el értelmedet.

Akit valamely morális érzés, mint alapelv jobban fellelkesít, mint azt mások a saját lagymatag és gyakran nemtelen érzelmük után ítélve elképzelni tudják, az az ő fogalmaik szerint képzelgő. Arisztideszt uzsorások közé helyezem, Epiktetuszt udvaronczok közé, Rousseau János Jakabot a Sorbonne doktorai közé. Hallani vélem hangos gúny-kaczajukat és száz hang kiáltja: micsoda képzelgők! A képzelgésnek ez a kétértelmű látszata önmagukban véve jó, morális érzésekben, ez a lelkesedés és sohasem alkottak e világon nagyot nélküle.

 

Aristoteles híres tana a középútról ízetlen bölcseség és ha ennek a kikutatása végett fordulunk a régiekhez, mint akik a forráshoz közelebb voltak, akkor rosszul tettük, hogy felkerestük ezt az orákulumot.

 

Több életvidámságot szerzünk azáltal, amit az élet szabad használatában cselekszünk, mint amit élvezünk.

Az élet értékét, amennyiben abból áll, ami jót élvezhetünk, túlmagasra becsüljük; amennyiben azonban aszerint becsüljük, hogy mennyi jót tehetünk, úgy méltó arra, hogy a legnagyobb tiszteletben részesítsük és a legnagyobb fokú gondosságot fordítsuk a megtartására és vidáman használjuk jó czélokra.

Az egyetlen biztos szere annak, hogy örüljünk életünknek és amellett mégis megelégeltük légyen életünket, az idő eltöltése oly tervszerűen haladó foglalkozással, amelynek valamely szándékolt nagy czél a következménye. «Minél többet gondolkoztál, minél többet cselekedtél, annál tovább éltél (még a saját képzeletedben is).» Az élet ily befejezése megelégedéssel jár.

A legfőbb, ami az ember birtoka lehet, az azon nyugalom, azon vidámság, az a belső béke, amelyet nem nyugtalanít semmiféle szenvedély.

Minden fájdalomnak a legalaposabb és legkönnyebb csillapító szere az a gondolat, amelyről feltehető, hogy az értelmes ember végiggondolja: hogy az életnek általában, ami a szerencse körülményeitől függő élvezetét illeti, önmagában véve nincs semmilyen értéke és csak annyiban van értéke, ami használatát illeti, hogy mily czélokra irányul, amit nem adhat meg az embernek a szerencse, hanem csupán a bölcseség; ami tehát hatalmában van. Aki aggódóan bánkódik azon, hogy elveszti életét, az sohasem örülhet életének.

Szükséges a megelégedettségnek oly főfaja, amely senkiből sem kellene, hogy hiányozzon és amely nélkül nem lehetséges boldogság, a többi csak járulékos dolog. Ez a főfaj az önmagával való megelégedés.

Az emberek mai állapotában mondhatjuk, hogy az államok boldogsága az emberek nyomorával együtt nő. És még kérdéses, hogy nem volnánk-e boldogabbak természetes állapotban, ahol nem volna meg mindez a kultura, mint mai állapotunkban? Mert hogy lehet az embereket boldoggá tenni, ha nem tesszük őket becsületesekké és bölcsekké? A rosz mennyiségét különben nem csökkentjük.

Az ember nem vesz addig részt más szerencséjében vagy szerencsétlenségében, amíg saját maga meg nem elégedett. Tegyétek tehát, hogy kevéssel megelégedett legyen, úgy jókká teszitek az embereket; máskülönben minden hiábavaló. Az általános emberszeretetben van valami magas és nemes, de ábrándszerű. Amíg az ember maga a dolgoktól annyira függ, addig nem vehet részt más szerencséjében.

Nem tehetek senkit másképp jobbá, mint a jó azon maradékával, ami benne van; nem tehetek senkit máskép okosabbá, mint az okosság azon maradékával, ami benne van.

Akinek lába tört, annak szerencsétlenségét – mégis elviselhetőbbé tesszük azzal, hogy kimutatjuk néki, hogy könnyen a nyakát érhette volna a baj. Lehetséges és kellene, hogy legyen, vidám jámborság; lehetséges és kell a fárasztó, de szükséges munkát jó kedvvel elvégezni; sőt meghalni vidáman: mert mindez értékét veszti azzal, hogy rosz kedvvel és mogorva hangulatban tesszük meg vagy szenvedjük el.

Művelt emberek úgy vesznek búcsút az élettől, mint a társaságtól, mintha remélnék, hogy egykor viszontlátják. Félnek attól, hogy gyáván haljanak meg, vagy hogy haszontalanokként emlékezzenek rájuk, vagy hogy a hátramaradottakat megsértsék és magukra haragítsák.

Minden emberi erény az érintkezésben (udvariasság és így tovább) aprópénz; gyermek az, aki valódi arany gyanánt veszi. Mégis jobb, hogy aprópénz van forgalomban, mint semmiféle ilyen szer és végül pedig, ha jelentékeny veszteséggel is, mégis készpénzre váltható.