Gondolkodás – olvasmány – irodalom.
Többnyire könnyű okosan gondolkodni, de sajnos csak akkor, ha már egyideig rászedettük magunkat.
Uj szókat faragni ott, ahol a nyelv nem hiányos az adott fogalmak kifejezésére, gyermekes fáradozás arra, hogy a tömeg közül kiváljanak, ha nem új és igaz gondolatokkal, legalább a régi ruhára tett új rongygyal.
Ha jó színben akarunk feltűnni, akkor gondolatunkban nem a nézővel, hanem a tárgygyal kell foglalkozni. Csak önmagunknak akarjunk eleget tenni. Amit magunk is túlzottnak és feleslegesnek gondolunk, az az olvasó számára is az.
Aki az értelem és az ész rendes reflexiója helyét mindenütt szemlélettel pótolja, az rajongó. Az ilyen érzelmeit, kedélyhullámzását, képeit, félig átálmodott, félig átgondolt fogalmait, melyek mozgalmas lelkében játszadoznak, szükségkép magának a tárgynak tartja, amely különös erővel így jelenik meg benne. Minél kevésbbé képes érthetővé tenni magát, annál inkább panaszkodik a nyelv és az ész elégtelensége miatt és minden világosság ellensége, mivel őt nem fogalmak, nem is képek foglalkoztatják, hanem a kedély hullámzása.
Az entuziasztikus vagy lelkesedő stílus megrontja az ízlést.
Be kell vallanom, hogy babonás vagyok oly különböző kifejezések tekintetében, melyeket nagy emberek alkottak meg. Nem is keresem mögöttük a jelentést, de ha gondolkodás közben valamely fogalom eszembe jut és az a szó ötlik fel, akkor úgy látszik átérzem azt a lelkesedést, vagy az egész érzést, amely abban volt meg, aki azon kifejezés alatt ugyanazt a fogalmat értette, mely nékem szimpátikus.
Szubtilis tévedés inger az önszeretet számára, mely örömest érzi saját erejét; nyilvánvaló igazságokat azonban oly könnyen belát a közönséges értelem is, hogy az a sorsuk végül, mint azoknak a dallamoknak, amiket nem lehet már elviselni, ha a tömeg ajkára kerültek.
Vannak tudósok, akiknek maga a filozófiatörténet (az ókori, mint az újkori) a filozófiájuk és semmi sem mondható, amit az ő véleményük szerint már meg nem mondottak volna, és valóban ez minden jövendőre vonatkozólag is áll mint csalhatatlan jóslat; mivel az emberi ész számtalan tárgyról sok évszázadon át sokféle módon képzelődött, úgy könnyen lehetséges, hogy minden újhoz valami régit találunk, ami ahhoz némileg hasonlít.
Egyetemes és mégis határozott princzipiumokat nem lehet könnyen megtanulni másoktól, akik előtt csak homályosan lebegett az. Előbb saját gondolkodásunkkal magunktól rá kell jönni arra, azután másutt is megtaláljuk, ahol előbb biztosan nem találtuk volna meg, mivel a szerző maga sem tudta, hogy megjegyzései ily eszmén alapulnak.
Az írók sok tévedést, sok kárbaveszett fáradságot (mivel szemfényvesztés volt a czélja) megtakaríthatnának, ha csak rá tudnák szánni magukat, hogy valamivel több nyíltsággal fogjanak munkájukhoz.
Szubtilis tehetségek néha arra ragadtatják magukat, hogy elvekben való lényeges és soha össze nem egyeztethető különbséget azzal szüntessenek meg, hogy szóvitává akarják változtatni és így látszat szerint elérik a fogalom egységét csupán az elnevezés különbözősége mellett és ez rendszerint oly esetekben történik meg, ahol a különböző alapok egyesítése oly mélyen vagy magasan fekszik, vagy a bölcseleti rendszerbe már felvett tanok oly teljes átalakítását követelnék, hogy óvakodnak attól, hogy a tényleges különbségbe mélyen behatoljanak és inkább mint pusztán formális dolgokban való egyenetlenséget tárgyalják.
Finomult ízlésű közönségünk étvágyát, sőt mohóságát az olvasásban múló értékű könyvek táplálják (ami a semmittevés egyik módja), de nem hogy művelődjenek, hanem, hogy élvezzenek, úgy hogy fejük emellett mindig üres marad és nem kell félniök a túlteltségtől; ezzel elfoglalt semmittevésüknek a munka látszatát adják és azt hiszik, hogy méltóbban töltik idejüket, holott semmivel sem töltik jobban, mint mikor fényűzéssel és divatlapokkal foglalkoznak.
Azon károk között, amiket a könyvek özöne visz véghez, amely évről-évre elárasztja földrészünket, nem a legjelentéktelenebbek egyike, hogy a valóban hasznos, a könyvtudákosság széles tengerén itt-ott úszó könyveket nem veszik észre és az elmulás sorsában a többi ponyvatermékkel osztozniok kell. Okai: az a hajlam, hogy sokat olvassunk, hogy mondhassuk, hogy olvastunk; az a szokás, hogy egy könyvnél nem soká időzünk.
Nem szabad semmiféle könyv olvasását megtiltani; ez az egyetlen mód arra, hogy önmagukat semmisítsék meg ama könyvek. Ez a kérdés most is visszatér. Ha a folyókat szabadon hagyjuk áradni, maguk alkotnak maguknak partokat. Az eléjük épített gát csak arra szolgál, hogy pusztításukat feltartóztathatlanná tegye. Mert a haszontalan könyvek szerzőinek mentségéül szolgál, hogy mások igazságtalanok.
A lelki betegségek szomorú baja, ha csak nem öröklött, még szerencsés gyógyulást enged remélni és az orvos az, akinek segítségét ennél elsősorban kell igénybe venni. De nem szívesen zárnám ki tiszteletből a filozófust sem, aki a lelki életrendet szabhatná meg, de csak azon feltétel mellett, hogy ezért, mint a legtöbb más foglalkozásáért, fizetést nem követel. Hálából az orvos sem tagadná meg segítségét a filozófustól, ha az néha a nagy, de mindig eredménytelen bolondság elleni kúrát kísérelné meg. A reklámtudós dühöngése esetében például fontolóra venné, hogy nem használnának-e valamit az ellen katharktikus szerek erősebb adagolásban bevéve. Miután Swift megfigyelései szerint a rosz költemény csupán az agy tisztulása, amelylyel sok káros nedv távozik a beteg költő megkönnyebbülésére, mért ne lehetne egy nyomorult tépelődő irat is efféle? Ez esetben azonban tanácsos volna a természetet a tisztulás más útjára késztetni, hogy a baj alaposan és teljes csöndben intéződjék el, anélkül, hogy a közönséget nyugtalanítaná.
A zseni felavatottjai, akiknek muszáj igényt formálni arra, hogy ők zsenik és csupán más zsenik elismerésére számíthatnak, azok, akiknek megérthetősége nem közölhető, hanem csupán közös sugallat útján átérezhető. Hagyni kell ezeket garázdálkodni, anélkül, hogy törődnénk velük, mert e szellemeknek nem lehet persze ellentmondani, sem őket megczáfolni.