A PROLEGOMENÁK
általános kérdése:
Lehetséges-e egyáltalán metafizika?
4. §.
Ha oly metafizika, mely mint tudomány megállhatna, valósággal megvolna; ha mondhatnók: itt a metafizika, tanuljátok és ő ellenállhatatlanúl s változhatatlanúl meg fog titeket győzni a maga igazságáról: akkor ama kérdés felesleges volna, s csak az a kérdés maradna fönn, mely inkább éleselműségünk próbájára, mint maga a dolog lételének bizonyítására vonatkoznék, tudniillik, hogyan lehetséges s mi úton-módon jut el az ész hozzá. De az emberi észnek ez esetben nincs oly jó dolga. Nem utalhatni egy könyvre sem, mint teszem utalunk Euklidesre, mondván: ez itt a metafizika, itt találjátok e tudomány főcélját, egy legfőbb lény s a jövő élet ismeretét, a tiszta ész elveiből bizonyítva. Mert sok tételre utalhatunk ugyan, melyek apodiktikailag bizonyosak s melyeket soha meg nem támadtak; de ezek mind analitikaiak s inkább a metafizika anyagára, építő szereire tartoznak, mint ismeretünk bővítésére, amit tulajdonképen a metafizikában keresünk. (2. §. lit. c.) De mégha szintetikai tételekre (például az elegendő ok tételére) utaltok is, melyeket soha tiszta észből, tehát – a mint pedig kötelességtek lett volna – a priori nem bizonyítottatok, melyeket azonban mindenki szívesen elismer; mégis, ha e tételeket főcélotokra akarjátok fölhasználni, oly megengedhetetlen s bizonytalan állításokra vetemedtek, hogy minden időben az egyik metafizika ellenmondott a másiknak vagy magukban az állításokban, vagy pedig ez állítások bizonyításában s ezzel tartós tetszésre való jogát maga rombolta le. Sőt bizonyára ily tudomány megalkotásának kísérlete volt első oka az oly korán támadt skepticismusnak; a gondolkozásnak ebben a módjában pedig az ész oly erőszakot követ el maga magán, hogy az nem keletkezhetett volna, ha az ész nem esik vala teljesen kétségbe azon, hogy legfontosabb céljait el nem érheti. Mert rég mielőtt a természetet kezdték rendszeresen kutatni, kutatták az elszigetelt észt, melyet a közönséges tapasztalat némileg kiművelt; mert hiszen az ész mindig rendelkezésünkre van, holott a természet törvényeit fáradságosan ki kell kutatni; s így a metafizika mindig habként a felszínen úszott, de úgy, hogy amint az, amelyet lemerítettek, szétfoszlott, azonnal új hab mutatkozott a felszínen, melyet némelyek buzgón gyűjtöttek, míg mások, ahelyett, hogy e tünemény okát a mélységben keresték volna, nagyra voltak azzal, hogy amazok hiú fáradságát nevették.
A tiszta mathematikai ismeret lényeges, s minden más a priori ismerettől megkülönböztető jele az, hogy épenséggel nem fogalmakból, hanem mindig csak a fogalmak szerkesztése útján (Tiszta Ész Kr. 713. l.) jő létre. Minthogy tehát tételeiben a fogalmon túl a fogalomnak megfelelő szemlélet tartalmához kell haladnia, azért tételei nem származhatnak s ne is származzanak fogalmak taglalása útján, azaz analitikailag, tehát valamennyien szintetikaiak.
De nem tehetem, hogy ne figyelmeztessek ama kárra, melyet e könnyű és jelentéktelennek látszó megfigyelésnek mellőzése a filozófiára hozott. Hume, midőn azt a filozófushoz méltó hivatást érezte magában, hogy átvizsgálja a tiszta a priori ismeret egész területét, melyen az emberi értelem oly nagy birtokra tart számot, meggondolatlanúl egy egész, még pedig a legfontosabb tartományt, tudniillik a tiszta mathematikát, elvágott belőle, abban a hitben, hogy mivolta, s hogy úgy mondjam, alkotmánya egészen más alapelveken, tudniillik csakis az ellenmondás tételén alapszik; s habár a tételeket nem osztotta be oly határozottan s általánosan és így megnevezve mint én itt tettem, mégis jóformán azt mondotta: a tiszta mathematika csak analitikai, a metafizika ellenben szintetikai a priori ítéleteket foglal magában. Ebben meg nagyon tévedt s e tévedése döntőleg káros hatással volt egész felfogására. Ha e tévedés nem esik meg rajta, akkor kutatását szintetikai ítéleteink eredetéről messze az okság metafizikai fogalmán túl, az a priori mathematika lehetőségére is kiterjeszti vala, mert ezt is szintetikainak kellett volna elismernie. De akkor metafizikai tételeit épenséggel nem a puszta tapasztalatra alapíthatta volna, mert különben a tiszta mathematika sarktételeit is a tapasztalatnak vetette volna alá, és sokkal józanabb elméjű volt, hogy sem ezt tehette volna. A jó társaság, melybe a metafizika ilyetén módon került volna, megvédte volna lealázó bántalmak veszélyétől; mert a csapások, melyeket neki szántak, szükségkép amazt is érték volna, amit Hume nem akart, nem is akarhatott; és akkor ez éleselmű ember oly elmélkedésekre tért volna, melyeknek a mieinkhez hasonlítaniok kellelt volna, de amelyek az ő utánozhatatlan szép előadásában végtelen sokat nyertek volna.
Voltaképi metafizikai ítéletek mind szintetikaiak. Metafizikához tartozó ítéleteket meg kell különböztetni a voltaképi metafizikai ítéletektől. Amazok közt sok analitikai van, de ezek csak eszközül szolgálnak a metafizikai ítéletekhez, amelyek a tudomány célját teszik s amelyek mindig szintetikaiak. Mert ha fogalmak, mint példáúl a szubstanciáé, tartoznak a metafizikához, akkor az e fogalmak puszta taglalásából származó ítéletek, mint pl. szubstancia az, ami csak mint szubjektum létezik sat., szükségkép szintén a metafizikához tartoznak, s több efféle analitikai ítélet segítségével a fogalmak meghatározását meg akarjuk közelíteni. De minthogy valamely tiszta értelmi fogalomnak (minőket a metafizika magában foglal) az analizise nem más úton történik, mint bármely más empirikus fogalomé, mely nem tartozik a metafizikához, (példáúl a levegő rugékony folyadék, melynek rugékonyságá ta hidegség semmiféle eddig ismert foka nem szünteti meg): azért a fogalom sajátosan metafizikai ugyan, de az az ítélet nem az; mert ez a tudomány neki sajátos módon alkotja meg a priori ismereteit, ezt tehát attól, ami vele más értelmi ismeretekkel közös, meg kell különböztetni; így pl. az a tétel: minden ami a dolgokban szubstancia, állandó, szintetikai és sajátos metafizikai tétel.
Ha az a priori fogalmakat, melyek a metafizika anyagát s építő szereit alkotják, előbb bizonyos elvek szerint összegyűjtöttük, akkor e fogalmak taglalása nagy értékű; ezt külön részként (mintegy philosophia definitiva-ként), mely puszta analitikai, a metafizikához tartozó tételeket foglal magába, a szintetikai ítéletektől, melyek magát a metafizikát alkotják, elkülönítve is elő lehet adni. Mert valóban e taglalásoknak sehol egyebütt nincs számbavehető hasznuk, mint a metafizikában, t. i. tekintettel a szintetikai tételekre, melyeket azokból az előbb széttagolt fogalmakból meg kell alkotni.
E szakasz végszava tehát, hogy a metafizikának voltakép szintetikai a priori tételekkel van dolga, és csak is ezek teszik célját; ehhez szüksége van ugyan fogalmainak némely taglalására, tehát analitikai ítéletekre, de akkor eljárása nem különbözik más ismeretfajétól, amidőn fogalmainkat taglalás után csak világossá akarjuk tenni. De a metafizika igazi tartalmát az a priori megismerés megalkotása teszi, mind szemléletek, mind fogalmak útján, végül pedig a filozofiai ismeret szintetikai a priori tételeinek megalkotása.
Megunván tehát a dogmatizmust, mely semmire sem tanít bennünket; meg a skepticizmust, mely még csak nem is igér semmit, a megengedett nem-tudás nyugalmát sem; ösztönözve az ismeret fontosságától, melyre szükségünk van; s hosszú tapasztalás folytán gyanúval eltelve minden ismeret iránt, melynek birtokában hisszük magunkat vagy amely a tiszta ész címe alatt kinálkozik: csak egy kritikai kérdésünk marad hátra – s a reá adandó felelettől függ jövő magunktartása: lehetséges-e egyáltalán a metafizika? De e kérdésre nem valamely valóságos metafizika bizonyos állításai ellen intézett skeptikus kifogásokkal, (mert most még nem ismerünk el egyet sem), hanem egy ily tudománynak még csak problematikus fogalmából kell feleletet adni.
A Tiszta Ész Kritikájában e kérdésre vonatkozólag szintetikailag jártam el, t. i. úgy, hogy magát a tiszta észt vizsgáltam s magában e forrásban iparkodtam mind alkotó elemeit, mind tiszta használatának törvényeit elvek szerint megállapítani. Ez nehéz munka és oly olvasót kíván meg, ki el van szánva lassan-lassan belegondolni magát oly rendszerbe, mely semmi egyebet nem vesz alapúl, mint magát az észt, amely tehát, anélkül hogy valamely tényre támaszkodnék, az ismeretet őseredeti csiráiból iparkodik kifejteni. Prolegomenák-nak ellenben előgyakorlatoknak kell lenniök; inkább csak utalniok kell arra, mit kelljen csinálni, hogy valamely tudományt eshetőleg megvalósítsunk, mint magát a tudományt előadni. Tehát támaszkodniok kell valamire, amit már biztosnak tudunk, ahonnét bizalommal megindulhatunk s előre nyomulhatunk a forrásokhoz, melyeket még nem ismerünk, s melyeknek fölfedezése nem csak biztosan megmagyarázza, amit tudtunk, hanem sok oly ismeret körét is föltárja, mely mind ugyanazon forrásokból ered. A Prolegomenák módszeres eljárása tehát, főleg ama prolegomenáké, melyek egy jövő metafizikára akarnak előkészíteni, analitikai lesz.
Szerencsés eset azonban, hogy bár nem tehetjük föl, hogy a metafizika mint tudomány valósággal van, mégis bizalommal mondhatjuk, hogy bizonyos tiszta szintetikai a priori ismeretek valódiak s adva vannak, t. i. a tiszta mathematika és tiszta természettudomány; mert mindkettő oly tételeket foglal magában, melyek részint tiszta észből apodiktikusan bizonyosak, részint pedig mint amelyekben minden tapasztalat megegyezik s melyek mégis a tapasztalattól függetlenek, általánosan el vannak ismerve. Tehát legalább nehány meg nem vitatott szintetikai a priori ismeretünk van, s nem kell kérdeznünk, lehetséges-e (mert hiszen valósággal megvan), hanem csak mikép lehetséges, hogy az adottak lehetségének alapelvéből mind a többieknek is lehetséget leszármaztathassuk.