ELŐSZÓ.
Az élet első szakában, midőn bölcsönkből kilépve, az észtehetség megkezdi működését, legelébb a dajkáink elbeszélte mesék, tündérregék azok, melyek figyelmünket megragadják, melyek a gyerek első sejtelmeinek kedvencz tárgyai; s ki nem emlékszik vissza mintegy vallásos kegyelettel a korra, midőn sarkon forgó aranyvárak, tündérkirályleányokkal népesitett világot alkota magának a világösmeretről még csak homályos fogalmakkal biró gyereki ész; ki előtt ne lennének édes visszemlékek azon boldog előkornak ártatlan éldeletei, midőn egy ránczos arczu öreg dajka elmondotta mese vala még vágyainknak netovábbja! S mindezen regészet – mely talán egy népnél is Europában nincs inkább kifejlődve, mint nálunk, mely egészen korunkig megtartá a csudás és természetfelettiesség jellemét, mely nemtők, óriások, tündérek egy egészen ismeretlen képzelt világát tárja fel – keletről veszi eredetét, hol azok a nép száján most is keringnek; rege mulattatja a népet az aráb tanyákon, a gazdagok szerályaiban, a szilaj beduinok sátrai alatt, a karavánok éji tanyáin, zajongó városok hűs kávéházaiban; estve az édes semmitnemtevésre összegyült lakosok bodor füstfellegeket eregetve, elégülten hallgatják a Nakilok meséit, melyek egy csudás képzeti világot tárnak fel, de a melyek gyakran a nép száján megmaradott történeti eseményeknek s ezredéves hagyományoknak elburkolt s mesés alakot öltött elbeszélései s mintegy előtörténelmei is.
S e modor, e csudás fantasticismus, e természetfelettiességbe átmerengés, e vallásos mysticismus önti el a keleti s főképpen az aráb irodalom minden termékeit is.
Egy ily, de a legtöbb keleti regéktől eltérőleg összefüggő egészet képző s az európai irodalomban egészen ismeretlen gyöngyöt van szerencsém az olvasó közönségnek – a keleti irodalomból – bemutatni „Kelet tündérvilága, vagy Szaif Züliázán Szultán“ czím alatt.
Ez egy gyönyörü hősköltemény, mely az Iszlám ezen bolygó hősének eseménydús életét tárgyalja.
Nagyszerü és csudás mű ez, valódi kincstára a keleti gazdag képzelődés szülte szellemdús s ragyogóan könnyüded aráb költészetnek. Szaif Züliázán, ki életét az elnyomottak, üldözöttek és szenvedők fölsegélésére forditja, ki nemes szive ösztönétől vezetve bebarangolja a világot, mindenütt segélyt és vigaszt nyujtva, mindenütt az igazság és jogosság mellett harczolva. Szaif Züliázán a hősiesség és erényes lovagiasság eszményképe, civilisator és vallásterjesztő egy személyben, valóságos mythoszi kép, az Iszlámnak csudák bűv-környezetében tényező Theseusa, Don Quichotte-ja, Rollandja, Garabonczás diákja, s azon becses mű, melyben hőstényei adatnak elé, a nagy aráb nemzet alakulását s történet előtti korát oly megható s elragadóan szép modorban adja elé, hogy azt valójában az Iszlám Iliászának tekinthetjük, mely – véleményem szerint – minden eddig ösmert aráb irodalmi müvet, még az annyira bámult „Ezeregy éjszakát“ is képességben, költői becsben összehasonlithatlanul felülmulja.
Hogy ki eredeti szerzője „Szaif Züliázán Szultán“-nak, nem lehet tudni. Ali bey (a mostani Ali pasa-fővezér) szedte össze s adta ki igen kevés – csak ismerősei- és barátainak küldött – példányban. Én szerencsés voltam egy ily példány birtokába jutni, s azt azon reményben, hogy irodalmunk viruló kertjébe egy becses és igen szép idegen virágot plántálok át – leforditám szigoruan ragaszkodva az eredeti szöveghez s azon semmit sem változtatva. S most, midőn az olvasó közönségnek átadom, azt azon szivem mélyéből fakadó óhajtással teszem, hogy az által bármely szerény szolgálatot tehessek nemzeti irodalmunknak, s a kedves olvasóknak pedig egy mulatságos és élvezetes könyvet nyujthassak.
Lengyelfalva, 1863.
Orbán Balázs.