Iskolák.
Ha valamely keleti városon, bármily kicsi legyen is végig menve, egy házból fiatal hangok zűrzavara hallatszik ki, melybe időnként egy idősebb férfihang is vegyül, tudd meg kedves olvasóm, hogy egy alsórendü mohammedán iskola előtt állsz, mely minden körülmények közt megérdemli hogy szemügyre vedd. Beléptedkor aligha fog elcsöndesülni a hangzavar, ámbár a festői összevisszaságban a földön guggoló fiatalság nagy, eszes szemei, feléd fordulnak; csak a khodsa kinek turbánja a nagy erőltetés alatt kissé felcsúszott, fog szünetelni a túlságos hosszú nád tactusszerü mozgatásában. A nádnak azért kell ily hosszúnak lenni, hogy még a legutolsó sorban ülő ifjak is tettleges megfeddésben részesülhessenek általa a netalán elkövetett bűnökért. Épen az Elif-Be (A, B, C) sorozata mémorizáltatik s a szegény gyerekek nagy zavarban vannak nem tudva, a nagy arányban felrajzolt betűkre, vagy a khodsa ajkainak mozdulatára figyeljenek-é. Tényleg mindkettő szerencsésen sikerül. Az arab nyelv rendkivül komplikált abc-jét, melyben egy hiányzó különböztető jegy életet halállá, szerelmet gyülöletté változtat, aránylag rövid idő alatt tanúlják meg, s ha nehány hónap multával újból meglátogatod ugyanezt az iskolát, a tanitványokat már ama kórán mondatainak memorizálásánál fogod találni, melyeknek a napontai ötszöri imádságba kötelességszerüleg benn kell foglaltatniok. Ezek turani vagy irani származásu gyermekek, kiknek rendkivül nehezére esik a durva semi torokhangok megtanulása. Bármint torzitják el szájukat és álkapczáikat, akarva nem akarva meg kell tanulniok a nehéz leczkét. Mohammed nem vett számba semmiféle nemzetiséget, ennélfogva véle szemben a hangszerv különbsége nem is létezhetik s a görög, albániai, kurd, lazisztani, persa, afghán és török összhangzatos egyformaságban kénytelen szólószervezetét az arab sivatag lakosé után idomitani. De nem csak a kórán mondatok gépies felmondásával, de tudományosan is foglalkozniok kell a tanitványoknak s már a zsenge fiatalságot is megismertetik Törökországban p. a Birgevivel, Persiában pedig az Ilmi-hal-al. Mindkettő olyan katéchizmus-féle, melynek tartalma ép oly kevéssé érthető az ifju tehetségére nézve, mint nálunk pl. valami rejtélyes theologiai dogmák, minek következtében ott ép úgy mint itt, a kivánt czél nem is éretik el. Ha a gyermeket a vallási mosdásokra s jelentőségükre vagy egyébb egyházi parancsra tanitják, az ellen senkinek sem lehet kifogása; ha azonban a zsenge fiúnak a birgeviből megmagyarázzák, miként kell magát egyházi parancs szerint előforduló bizonyos nemi esetlegességekkel szemben viselnie, akkor még nagyobb mértékben vétenek a morál ellen, mint pl. az ó-testamentombeli Thamar-monda, vagy egyéb az ó-testamentomban található s a szentség leplébe burkolt esztelenség elbeszélése által. De a Birgevi és Ilmi-hal, mint a moszlim tudomány kezdeményezése szentesitvék, s valószinüleg még soká fenntartandják tekintélyüket.
Az olvasó, vagy jobban mondva a kiáltozó-leczke után, felvétetik a Dsuz (irka); sárga vagy vörös lakkos papirosból áll, s használat után nedves spongyával letöröltetvén újra használható. Mig európai gyermekek tuczatonként telemázolják az irkákat, az ázsiai négy lapon megtanulhatja az írás nehéz mesterségét. Téntája, természetesen szinte különbözik a miénktől; kevésbbé folyékony s könnyen letörölhető, valamint a toll és a nádtoll is, melynek legjobb fajtája Mazendran-ból származik, szélesen metszetik s a többi irószerszámhoz illik. Az irókészletet illetőleg Abdul Haszan Alitól egy versbe foglalt rendszabály létezik, melynek czíme: »a portás fia,« és mely az ifjút a toll-metszésre, ténta-készitésre s a papiros megválasztására tanítja. »Kezetek és ujjaitok,« mondja a költő, csak hasznos dolgok irásával foglalkozzanak, melyeket akkor, midőn a csalódások e hazáját elhagyandjátok, utánotok fennmaradjanak.«
A szépirás a mohammedánoknál sokkal fontosabb mint nálunk, sőt arra nézve, ki műveltségre igényt tart, úgyszólván nélkülözhetlen, s habár az arab példabeszéd: »Kulli khatatum dsahilun (a szépiró mind bolond) nem messze esik a »doctores male pingunt«-tól, mégis a moszlim Keleten száz irástudó közűl alig lesz egynek is rosz irása; kificzamodott betűk, milyenek nálunk divatosak, ott sohasem fordulnak elő. Nyolcz különböző irásnem létezik, melyek közűl minden ország kiválogatta magának a magáét. Meglepő azonban, hogy az elemi iskolákban csak a könyvbeli irást tanítják, az írásbetűket csak a későbbi években kell elsajátítani.
Valamint az olvasás tanitásánál, úgy az írásnál sem igen vétetik tekintetbe a nemzeti nyelv. Egyedűl csak az arabot tanitják, melynek helyesírása a nyelvtanból derűl ki; a nemzeti nyelv helyesírásával senkisem törődik, s innen magyarázható hogy a leghiresebb írástudó törökök saját nyelvöket, t. i. a törököt nem írják hibátlanúl. Az igazhivő véleménye szerint az írás leginkább a szent könyv sokszorositása s magyarázata terjesztése eszközeül szolgál; hasznossága a világbeli forgalomban, mellékesnek tartatik. Az írás művészete ennélfogva vallási szinezettel bír s nemcsak az írás, de még az írószerek is oly tiszteletben álltak azelőtt, hogy Abdul-Kader Gilani seikhtől, dicséretre méltó kegyeletteljes tett gyanánt beszélték, hogy csak akkor ment keresztűl azon bazáron melyben papirost árulnak, ha szentelt mosdások következtében teljesen megtisztúltnak tekintheté magát. A papiros, mint oly anyag, melyre isteni szózatok irvák, még most is szentnek tekintetik az egész moszlim világban. Voltak Szultánok és más mohammedán fejedelmek, kik sajátkezüleg írták meg házi kóránjukat, de sőt még IV. Murad egy híres eunuchja is nem kevéssé volt büszke reá, hogy roppant vagyona daczára, mégis csak abból tartotta fenn magát, mit a kórán másolatok folytán szerzett.
Valamint az első út az iskolába bizonyos ünnepélyességekkel van egybekötve, a mennyiben a jövendőbeli iskolatársak eljönnek a gyermekért, az ABC-s könyvet selyem tokban hordva, s díszes öltözetben, ővszalagokkal tele aggatva egy sereg újjongó, hymnusokat éneklő gyerek által az iskolaépületbe vezettetik, úgyszinte a Khatem is, t. i. a kórán első befejezése után következő ünnepély nagyfontosságú, vallási szertartásokkal megy végbe s családi-eseménynyé alakúl. Még a legszegényebb sem mellőzi a Khatem-et s a gazdagoknál gyakran nagyszerü tivornyázásra ad alkalmat. A tanító tanitványával a már egybegyült társaságban megjelen; egy új, két szárnynyal ellátott, Rakhle nevezetű olvasótámlány a szobaközepére tétetik, tanító és tanítvány leguggolnak előtte s a ki szemtanúja az apa és rokonság örömének, mely a dünnyögő előadás hallatára elragadtatásba megy át, a ki a társaságot könyekre látja fakadni a durva arab gégehangok erőltető kimondásának hallatára, azzal nehéz volna elhitetni, hogy az ifju szigorász oly textust olvas, mit sem ő, sem hallgatói nem értenek, sőt ellenkezőleg, a tapasztalatlan azt fogja képzelni, hogy a gyermek szellemi tehetségeinek az imént legfényesb bizonyitékait adta, midőn a kórán titkaiba behatott. – Ha a mohammedán ifjú már kissé előrehaladt a tudományban, ha t. i. az arab nyelvtan elemi szabályain már keresztül ment, akkor, természetesen csigalépéssel közeledik a nyelv értelmezéséhez, s ama forrón óhajtott kútfőhöz, melyből egyes egyedűl merithető a tudomány; t. i. a kórán és a Fikih (vallási törvények) megértése. Semmi sem lehet czélellenesebb mint a modor, melylyel az emlitett nyelvet elsajátitani igyekszik. T. i. a nyelvtant arabúl tanúlja, még pedig az elméleti formatan legapróbb részletéig. A nyelvtan, mely századok óta javitó szabályozás nélkül, a maga eredeti valóságában megmaradt, a moszlin világ minden tartományában egy és ugyanaz. A tanitvány az első füzeten az, Emszelén kezdi, erre a Bina következik, (előkészitő szyntaxis) azután az Ilal, Makszud, Mantik, stb. stb. mig végre zárkövül a verstant alkalmazza befejezett nyelvtani épületére.
A világi tudományokból legföljebb a számtan elemi szabályai, vagy a kórán hagyományokra vonatkozó teremtéstan és földképződés tanittatik. Minek is kinoznák az ifjút az európai tudományok unalmas vivmányaival?! Itt, hol a tanitó csak a hét föld és hét meny csodaszerü, költői képletét kénytelen feltüntetni, elegendőnek tartják, ha a tanitvány e világok átmérőjének nagyságát ösmeri. Megtanitják rá, hogy 500 évnyi távolsági ut választja el e földgömböket egymástól, hogy ugyanazon távolsági mérték a menyek egymástóli távolságára is alkalmazandó, s e menyek elseje smaragdkőből, a második vakitó fehérségü ezüstből, a harmadik nagy fehér gyöngyökből, a negyedik rubintból, az ötödik vörösded aranyból, a hatodik sárga jáczintkőből s a hetedik végre sugárzó világosságból való. E sajátságos világtan a föld tengerövéről is regél, mely fölött a Kuhi-Kaf (Kafhegység) létezik, melynek csucsáról a véghetetlen semmiségbe merül az emberi tekintet. Továbbá, hogy az egész föld átvándorlása 500 esztendeig tart, melyből 200 vizen, 200 puszta sivatagokon, 80 az óriások országában s csak 20 esztendő tölthető ismert országokban. A menny kéksége, nehány mohammedán világtanárok állitása szerint a Kafhegység zöld aranykövéből ered, mely hegységnek hátát épenséggel nem környezi a határozott ür, mint azt hinni akarják, sőt ellenkezőleg, angyalok tartózkodási helyéül szolgálnak a különböző régiók, melyeknek egyike aranyból, más hetven ezüstből és 7 pézsmából való. Mohammedán hit szerint a mi földünkön kivül, mérhetetlen mélységben még hat más létezik; Ezek közül a 2. számu földön a szelek laknak, a 3. és 4. sz. alatt csak kövek és pokolkén létezik, az 5. számon csupán kigyók tartózkodnak, a 6. szám alatt öszvér nagyságu skorpiók, lándzsa hosszuságu farkokkal, s a 7. sz. végre a rettegett Sitan (sátán) s gonosz társainak rezidencziája.
Nagy zavarba ejti e phantaszta világtanárokat, a világ támpontja, mely ujra tért nyit a képzelet szabad játékának. Állitásuk szerint Isten a hét föld teremtése után észre vevé, hogy alapjuk nem egészen biztos, minek következtében egy külön angyalt vala kénytelen életre hozni, melynek háta a földeknek a kellő támaszt nyujthatá. De imhol egy ujabb zavar: min nyugodjanak már most az angyal lábai? Ennélfogva egy 7000-nyi nyilással biró rubint szikla teremtetett, s minden nyilásból egy-egy tenger özönlék elő. Ezzel azonban a támpont kérdése még mindig nem volt megoldva. A szikla hordozására tehát óriási bika hozatott létre, 4000 szemmel, ugyananyi füllel, orral, szájjal, nyelvvel és lábbal s minden láb a másiktól oly távolságban áll, hogy ez utat csak 500 év alatt lehetne megtenni E bika naponta kétszer szed lélekzetet, innen az apály és dagály csodája, s minthogy utoljára e gyöngéd kis állatkának is valamin nyugodnia kelle, a jó isten még egy halról is gondoskodott, melynek orlyukai oly tágak, hogy bennök a mindenség minden tengere csak egy-egy csöpnek látszik stb. stb.
Azonban ezáltal távolról sem akarom állitani, hogy a jó persák, törökök és arabok nem ismernek egyéb földrajzot. A Nyugaton e tudomány területén történt előmenetelek épenséggel nem ismeretlenek a keletiek előtt s Hadsi Khalfától a mai napig amaz országokban nem hiányzottak e tudomány terén tett komoly tanulmányok bizonyitékai, melyeknek Ó-Ázsia ösmeretét köszönjük. Az ujkori török irodalom, pl. igen jó böngészeti munkákat bir az ujkor legjobb földrajzi munkáiból, habár általánosan még ritkán tanitanak belőlük. Még a távol Siráz egy magán házában is, a földrajz európai minta szerinti előadását hallottam, mely alkalommal persze a nevezéktan nem kevéssé mulattatott. A tanitó t. i. »Oszter-Lasiá«-ról mint világrészről, Gujene, Nifhaland, Niwiperetin nevezetü országokról beszélt, s midőn e sajátságos elnevezések gyökerét kutattam, kisült, hogy a persa földrajziró e neveket félig a kiejtés, félig az átirat nyomán adta volt elő; »Oszter-Lashia« – Ausztrál-ázsia, Gujene: Guinéát, Nifhaland: New-Holland-ot, Niwiperetin: – New-Britaint jelentett.
Hasonló szellemü azon tanitás, melynek nyomán az ifjak Klió szentélyébe vezettettnek be. Valamint a középkorban nálunk a vértanuk történetére s a szentek életirására fektették a legfőbb sulyt, épugy legmagasb czélul tüzte ki magának a moszlim történelmi oktatás a Kisszasz-ul-enbia, t. i. a proféták történetét, és a Teszkrei-evliát, a szentek életirását. Minek is foglalkozzék a fiatal török nemzete eredetével, egy Szelim, Szuleiman, IV. Murat tetteivel, – mit használhat a régi persa kultura, egy nagy Szamanid avagy Szefida virágkorának ösmerete a fiatal persának?! – Elég ha aszunita egy Abdul Kadir Gilani, egy Imam, Hanife, Abbasz és mások csodaszerü életpályáját ösmeri; elég ha tudja, hogy ezen emberek a földöntuli tanulmányok által átszellemülve, testi táplálék gyanánt több hét folytán csak egyetlen egy olajbogyót fogyasztottak.
»Az istenfélelem minden bölcseség kezdete«, mondák századok előtt, s ez mai napig is áll. Feledhetetlen marad előttem egy persa tudós, kivel Iszfahánban, Mederi-sah hajdan nagyszerü collegiumában találkozám, s ki oktatásunk és tanügyeink felsőbbségét dicsőitő beszédemre nehány észrevételt koczkáztatott. Egy márványszegélyü vizmedencze szélén ültünk, melynek vizében ringatództak a közel álló platánok az ősz folytán elsárgult levelei, mig a lenge szellő, a fejünk fölötti rózsaberkekről hervadt rózsaleveleket szedett s tele hintett velök. Hadsi Kirmansahi molláh, – ez volt a persa neve, – következőleg szólt hozzám: »Igaz, ti a tüzszekeret (gőzmozdony) feltaláltátok, melylyel gyorsabban juthatni el a föld egyik végétől a másikig, mint a szellő szárnyán; drótszálak kifeszitése által – hasa szumma hasa – (isten bocsássa meg vétkemet) a villám gyorsaságával versenyeztek; nem kétkedem benne, hogy még oly gépeket is felfogtok találni melylyel a hetedik menybe fel s a hetetedik földre le lehet lesz jutni, – de ugyan mondd meg, ott Nyugaton, ki képes csak távolról is oly szert feltalálni, mely által e platánleveleket ágaikon s e rózsákat száraikon meglehetne erősiteni? A teremtés és megsemmisités titka még is csak egyetlen egy lény tulajdona; s balgaságnak nevezhető-e ennélfogva, ha minden hasztalan fáradozástól elfordulunk s csak a legdicsőbb lényben keressük a tudomány és buvárkodás központját?« – S ezen eszmék nemcsak a moszlimokat, buddhistákat és brahmanistákat jellemzi, de még a keleti kereszsztényeket is, és fájdalom! még jó soká in-státu quo fognak maradni.
Eddig a városi és falusi elemi iskolákról szóltam s még a kivételes magánoktatásról is megakarok emlékezni, melyben csak az előkelőbbek fiai részesülnek, s melybe, a mint mondják: kisebb nagyobb mértékben, az európai tudományok is becsempésztetnek. Tapasztalásból beszélek, miután magam is éveken keresztül működtem mint magántanitó, s a persák és törökök közt folytatott tanászati pályám még igen elevenen megmaradt emlékemben. Bármily őszinte jóakarattal igyekeztem is a természettan, földrajz és történelem első alapfogalmaival magasrangu tanitványaimat megismertetni, minden fáradságom kárba veszett oly tanulókkal szemben, kik már 4–5 év óta egy fanatikus, ostoba Khodsa vezetése alatt álltak, s kiknek képzelő tehetsége folytonosan a háremvilág regényes mondái által hevittetett fel. A mindennapi természeti tünemények magyarázatát egy kis franczia füzetkéből tanitám; melynek czime: »Les pourqois et les parceques«; alig hallották a gyerekek a menydörgés, villám és szivárány magyarázatát, midőn őrültek gyanánt felugráltak helyeikről, hogy nyomban a hárembe szaladjanak, hogy ott az anyának Lalá-nak és Ajá-nak a »frank«-tanitó furcsa ötleteit elmondhassák, s melyek természetesen borzadályt keltettek a hölgyeknél, minek rendes végeredménye az lőn, hogy a »frank-khodsa« (idegen-tanitó) fekete tudatlanságban született szamárnak deklaráltatott, s Isten bocsánata kéretett le a menyből a pater familias részére, ki e tanitó alkalmazása bünébe esett.
A moszlim keletnek észrevehető, sőt feltünő hanyatlása, leginkább ama fény végleges megszünése által nyilvánul, mely letünt századokban a Medreszéket, az egyetemeket, vagyis főiskolákat sugarával környezé. A mult és jelen közti metsző ellentét sohasem hatott meg szembetünőbben, mint Szamarkandban, a Medreszei Hanim romvárában. A széditő magasságu, impozans-kapu művészi munkáju fülkékkel, függő csepegvényszerü művakolászattal, csodaszép mozaikkal kirakva, melyből a mesterileg berakott betüirás, szépirászati tökélylyel emelkedik elő, a szemlélőben inkább azon hitet ébresztheti, hogy valamely hatalmas uralkodó hajdankori pompás székhelye, s nem a tudományoknak szentelt menhely előtt áll. S pedig tisztán láthatók még az egykori egyetemi épület egyes cellának, fürdő és éttermeinek körvonalai. Timur hüséges élettársa, ki örömet és bánatot megosztott férjével, pazar fénynyel épitteté ezen épületet s tanitóknak valamint tanulóknak is, valóban fejedelmi nagylelküséggel nyitotta meg annak kapuit. S mit látunk ma e helyen? A Medreszei Hanim előudvara, – legalább az én ottlétemkor ugy volt – a khokandi szamárhajtsárok és talyigabérlők légyottja! Itt, a kapu mozaikján egy nagyfülü Bileámszamár dörzsölődik, egy másik fülhasitó orditásait hallatja ott, hol egykor a hálás tanulók Kaszidéjei (dicsének) hangzának fel. A cellaromok mind a legundoritóbb szeméttel telvék, s ott hol az arab szónokok előadásukat tarták, ma már csak szitkozódást, káromkodást és trágár beszédet hallani. Az ellentét a hajdankor e diszépülete s a legalsóbb rendü lebuj között leghivebb képe Ázsia egykori és mai egyetemi életetének.
Mindenütt, a Boszporus partjaitól kezdve Timur hajdani székhelyéig, kiváló figyelmet forditottam a különböző medreszekre, s egykori, elméleti nézetek befolyása alatt lévén, csak nagy ellenszenvvel, vagy jobban mondva, csak nagy szomorusággal birtam hozzá szokni a nyomorult valósághoz. Terisz-ben, Iszpahanban és Nisaburban, nem kevésbbé Stambulban, Bagdadban és Damaszkuszban, a tanitók mindannyian panaszt emelnek a tudomány iránti közöny ellen, Rakhle-ik előtt már nem tolong a tudvágyó fiatalság, javadalmaik napról napra fogynak s a mohammedán tudomány s egykor ragyogó fényoszlopai, már csak szerény, kis mécsecskék gyanánt fénylenek a sötétben. Ismétlem, hogy csak Közép-Ázsia kiveendő némileg ezen állapot általánosságából, mert itt csakugyan találtam Medreszéket, melyeknek hire a távol Arábiából, Indiából, Kashmirból, Khinából, sőt a Volga partjairól is képes volt tanitványokat vonzani.
S máskép lehetne-e ez? Mily jognál fogva érdemelnének nagyobb figyelmet a moszlim egyetemek, miután még ma is letünt századok megdermedt tanaiba merülten, a jelenkor politikai és társadalmi követelményeinek távolról sem felelnek meg. – Hogy a Medreszében divatos élet- s mozgalomról kellő képet alkothassunk magunknak, nem kell külön egyik vagy másikra utalnunk. Akár a konstantinápolyi Nur Oszmanie vagy Szulejmanieről, akár a kairói Azhánrije vagy a bokharai Mir Arab és Kökel-Tasról van szó, valamennyit egy és ugyanazon szellem lengi át s az egyes árnyalatok csak a tanitványok különböző öltözetében s nyelvében tükröződnek, kik némely helyüt. »Talebe« néven, másutt meg »Szofta«, vagy inkább Szukte néven, t. i. a tudomány által »emésztetteknek«, neveztetnek. Ha te, kedves olvasóm ezen egyetemek valamelyik tantermébe lépsz s egy csomó ily tudomány emésztette ifjut figyelemmel kisérsz, amint tanitójuk körül guggolva az ajkairól omló szavakat s lábainak porát nyeldesik, a turbános fők között rendesen egy-kettő különösen fel fog tünni, mert még közelebb huzódtak a tanítóhoz s tüzes pillantásukat állhatatosan arczára szegzik s az ő részéről is kiváló figyelemnek örvendenek. Ezek a Musztaidok, vagyis tehetségesek, kik a Mudervisz (tanár) távozása után a hallott előadást hangosan ismétlik s e hivatal gyakorlása által a segédtanitói állásból a főtanitóira léptetnek elő, ha t. i. egy vagy másik vallási mű hibanélküli mémorizálása következtében, a mi jus docendinkhoz hasonló Idsaze-engedélyt sikerült nekik megnyerni. Iskolatársai által már korán bámultatva kiválóbb szellemi tehetségei miatt, a Musztaid nem sokára jós gyanánt tiszteltetik, őt is csakhamar körülveszi a Talebe-k vagy Szukhte-k serege, kik a legmélyebb alázattal lesik az ajkairól hulló szót.
Igy jönnek létre még ma is a moszlin Keleten az egyetemi tanárok, s ugy volt az ezelőtt is. A tanitványok nagyobbrészt az alsóbbrendü, sőt egészen szegény néposztályból ujonczoztatnak, mert az idők hol a Medreszéből magas államhivatalokba lehete jutni, tekintélyt, hatalmat és gazdagságot szerezni, rég elmultak, minthogy tudvalevőleg ma francziául kell beszélnie és irnia, európai módon cziczomázódnia, idomulnia annak, ki sokra akarja vinni. A szegény falusi lakó gyermekében kiváló hajlamot vél észrevenni a vallásos életmódra és egyházi tudományra, az elemi iskolák befejezése után valamely Medreszére küldetik, hogy ott protectió utján egy megüresült Hudsré ra (cellára) tegyen szert. Régi időkben, s Közép-Ázsiában még ma is, az ily négy csupasz falból álló helyiséghez nem megvetendő javadalom tartozott, mely élelmi-szerekből, pénzből és ruházatból, szóval mindenből állt, mi a tanulónak gondnélküli életet biztositott; ma, az efféle stipendiumok már sokkal ritkábban fordulnak elő. A Medreszek alaptőkéjével való becsületellenes kezelés, alig hágy meg elegendő vagyont, a szükséges Fodhla (egy naponta friss sütésü fekete kenyér fajta), s a sovány, reggel és estenként kiosztott leves beszerzésére. Csak ha valamely pasa vagy más nagyúr házánál nagyon is vigan vannak s az ételmaradékok tulságosan felszaporodnak, csak akkor emlékeznek meg a szegény egyetemi hallgatókról. Hasonlókép szoktak a nagyok háremjeiből időnként fehérnémüt és ruhafélét ajándékba kapni. Én magam is, egykor nagy veszedelemből menekülvén, hálából öt font gyertyát valék kénytelen e czélra áldozni. Mily végtelennek tünik fel az egykori és mai Medreszék közötti ellentét, ha a jelen e nyomoruságával a Timuridák és Szefidák bőkezüségéről szóló mesés adatokat hasonlitjuk össze. S a milyen a bánásmód a kortársak részéről, olyan a tanulók lelkesültsége s a tanulmányok eredménye is. A nagy többség csak annyi tudomány elsajátitására törekszik, a mennyi nélkülözhetetlenül szükséges egy Khatib (pap) Molláh, vagy legrosszabb esetben egy Kadi állás elnyerésére, s csak ritkán találkozunk oly kivételekkel, kik a tudományt saját értéke kedvéért ápolják. A mohammedán tudományosság virágkora, a midőn egy-egy Khodsa hire messze szárnyalt határokon s tartományokon tul, s előadásai ezerszeres másolatokban mindenfelé elterjedtek, rég s tán mindenkorra letünt. Emlékezem egy konstantinápolyi egyetemi tanárra, ki hetekig volt kénytelen a nagyok előcsarnokaiban lebzselni, hogy végre nyomtatásban kiadhasson egy juridikus kis füzetkét.
Most még egyet-mást a Medreszékben folytatott tanulmányokról. Azok két részre oszolnak, melyeknek egyikébe a syntaxis s a nyelvbeli mélyebb behatolás foglaltatik, mig a másik a tulajdonképeni theologiát s a vele szorosan egybekapcsolt jogtudományt zárja magába. A mohammedán jog, tudvalevőleg a kóránon alapul, valamint a hagyományosan fenmaradt hires alkalmi itéleteken, s valóban épenséggel nem csekélység e 7275. hagyományos esetet, melyek Al-Bokhari művében tartalmazvák, könyvnélkül megtanulni. Hogy ezen alkalmi itéletek, valamint az egyes Ajet-ek (kórán mondatok) is, egész sereg magyarázót teremtettek, a keletiek ismeretes szőrszálhasogatása és fejtegetés szenvedélye mellett nem lesz meglepő. A ki már most e kórán mondatokba elmélyedni, s azokból uj kincseket meriteni képes, vagy magyarán mondva, a kinek emlékező tehetsége nagyobb tehert bir elviselni, az nagy eredménynyel fejezte be tanulmányait s lumen mundi képében lép elő.
A tisztán theologiai tudományok mellett, némely helyen a szónoklat, mértan és csillagászat is ápoltatik; a gyógytan azonban, mely hajdan az araboknál oly nagy becsületben állt, végkép elhanyagoltatik. Beérik vele, ha egy Ali ben Szina, (Avicenna) elismertetik s ha itt-ott találkoznak is olyanok, kik orvosi tanulmányaik befejeztével orvosképen lépnek fel, azokat mégis csak a legalsóbb néposztály veszi ígénybe, a valamivel előkelőbb azonban, már egy Hekimi-Hrengi-re (európai orvosra) fog vadászni.
Az iskolaügy nyomorult állapotát Keleten senki sem sajnálhatja jobban mint az, ki a keletiek kitünő szellemi tehetségeit közelről ismeri s ki meggyőződést szerezhetett róla, mennyivel tulszárnyalják Kelet gyermekei a nyugatbelieket, a gyors felfogás, emlékező tehetség és lélekjelenlét tekintetében. Azelőtt a természeti törvényekből magyaráztam ki magamnak e tüneményt, az éles észt s a véralkat tüzét, a gyorsabb érettséget előidéző nap forróbb sugarának akarván tulajdonitani; – az összehasonlitás a lassan, ugyszólván fáradalmasan növekvő, bütykös tölgy, s a ruganyos gyorsasággal kihajtó, szin pompájában ragyogó, belül azonban üres tropikus növények közt merült fel előttem, – ma azonban, e hasonlat már nem látszik nekem helyesnek, s mégis meg nem állhatom, hogy kifejezést ne adjak feltétlen bámulatomnak, melylyel a keletiek szellemi tehetsége iránt viseltetem.
Kelet általam ismert népei között a persa a legtehetségesebb, utána következik az arab és aztán az afghán és kurd; legalsóbb fokon áll a török, azonban még azzal szemben is előbbeni állitásomhoz ragaszkodom s minden nyugati, ki Keleten a néppel szorosabb összekötetésben él, támogatni fogja véleményemet. Ki ne lett volna azok közül meglepetve, ha valamely töröknek, arabnak vagy persának politikai vagy társadalmi állapotainkra vonatkozólag a legbonyolódottabb kérdéseket terjeszté elő, s azok nemcsak hogy alaposan megértették, de sőt oly ellenkérdéseket nyertek feleletül, melyek még a legelkészültebbeket is zavarba ejtheték? Csak egy példát hozok fel bizonyitékul: a mohammedán Kelet diplomatikus összeköttetését a keresztény Nyugattal. Diplomatáink évekig készittetnek elő pályájukra s rendesen az aristokráczia soraiból választatnak; Keleten ellenben oly emberek tétetnek meg miniszterekül és diplomatákul, kik még rövid idővel ezelőtt az egyházi, irnoki vagy pláne a kézmives osztályhoz tartozának. Müveltségük és tudományok csekély, vagy legalább is nagyon különbözik a mi műveltségünk s tudományosságunktól, s mégis ritkán fog elő fordulni, hogy a persa vagy török diplomata zavartnak érezze magát az angol, franczia, orosz, vagy német diplomatával szemben, még ha mindjárt hibát követne is el. Igy például egy társalgás alatt, melynél szerencsés valék tolmácsként szerepelni, az egykori miniszter M. pasa egész naivul kérdé S. lord angol követtől: megfogja-e Dánország engedni a Suezi földszoros keresztülvágását? Többnyire azonban, igen ügyesen tudják rejteni a positiv tudományosság hiányait. A legrövidebb tartózkodás Európában vagy pedig a gyakori érintkezés európaiakkal a török vagy persa diplomatát ugyanazon szellemi szinvonalra emeli európai társával, s ha az utóbbi az elsővel a napi kérdések és high-life események megvitatásába ereszkedik, az állitólagosan ulyszesi szellemi tulajdonokkal ellátott európai diplomata aligha fogja észrevenni, hogy a véle szembesitett keleti kollega minden elemi műveltséget nélkülöz s a mi felfogásunk szerinti, tulajdonképeni tudományokban, a nyugati serdülő gyerek mögött messze hátramarad.
Leginkább a gyermekek azok, melyek jelentékeny szellemi tehetségeik által tünnek ki. Az öt éves fiu már annyi felfogással és itélő tehetséggel bir, mint nálunk tizenkét éves korában. Nemcsak, hogy ugy viseli magát mint a felnőtt ember, de gyakran ugy cselekszik mint a férfi s Persiában gyakran találkoztam özvegyekkel, kik leányaikkal, nénjeikkel s más női rokonokkal nyolcz éves fiuk vezetése alatt távol zarándokolásra keltek. Fiam uram ily esetben hosszabb és bővebb ruhákat ölt mint korához illenék s mindig azon mesterkél, hogy arczának gondolkozó és komoly kifejezést adjon s annak gyermekded kerekdedségét elrejtse; lakásról gondoskodik, vásárlásokat végez s a háremről s női emberiségről ugy beszél, mintha valósággal az egyetlen kakas volna a nagy csibecsapatban; de mi több, a nők, sőt saját anyja fölött is hatalmas felsőbbséget gyakorol, azonban a nyilvánosan felmutatott szigoru modorból otthon a leggyöngédebb, leggyermekdedebb enyelgésekbe megyen át. Iszfahánból egész Sirászig egy tiz éves persa társaságában utaztam, ki harmincz s nehány öszvér birtokában lévén, szállitmányi üzletet vitt Persia egyik részéről a másikig. Vagy tizenöt szolga állt felügyelete alatt, kiket ugyan jól látott el, de még jobban vezényelt, s ha én álomtól s bádgyadtságtól elnyomva, őt az éjféli órákban, lánczos ostorát zörgetve s gyermekded hangjával az állatokat unszolva biztos lépésekkel láttam karavánja mögött lépdelni, vagy ha alkalmilag társalgásba bocsájtkozott velem, gyakran óhajtám, bár lenne mellettem nehány európai tanu, hogy vélök egyetemben bámulhassam a gyermek önérzetes önállóságát és nyugodt erélyét. A fiuk rendkivüli emlékező tehetsége szinte bámulatba ejtett. Ifjukorom első éveiben hazámban is nyelvoktatással foglalkoztam s később nem kevéssé valék meglepetve midőn tapasztalám, hogy a Boszporus melléki tanitványaim tizszer annyit tanultak könyvnélkül mint az európaiak. Mig nálunk a gyermek csak több heti tanulmány után képes a különböző országok földrajzi alakjait valamely földabrosz szerint emlékében tartani, a keleti fiu alig szükségel erre nehány napot. A törököknél, persáknál, araboknál és tatároknál az egész nyelvtudomány egy iszonyu mennyiségü idegen szó és mondat mémorizálásából áll, melyek azonban a társalgási nyelvben sohsem fordulnak élő s a keleti irodalom mesterművei hemzsegnek a szóvirágok, észleletek s hasonnevektől, melyeknek feltalálásában kiki magáért kitenni igyekszik. De nemcsak a magasabb osztályokban a társadalom minden rétegében észlelhető a szellemi felsőbbség Nyugattal szemben. Folytassuk összehasonlitó kutatásainkat az alsó néposztályokra vonatkozólag s itt és bizonyos szembetünő kölönbséget fogunk találni a kelet- és nyugat európai paraszt közt. A Magyarországi földmivelő elevenségre és szellemi mozgékonyságra nézve mindenesetre magasabban áll a németnél, daczára annak, hogy utóbbinak iskolai műveltsége jóval felülmulja az előbbeniét, s ha ismét egy yorkshire-i parasztot állitunk egy magyar alföldi csárdalakos mellé, ugyanozon különbséget fogjuk észlelni, mely az egyszerü ruméliai s az ügyes iszfaháni közt létezik.
S mégis, mért áll a nyugat minden tekintetben annyival magasabban a keletnél? Miért indult Európában minden virágzásnak, mig Ázsia végromlásnak megy elébe? Ezt fogják kérdeni! A felelet igen egyszerü. Ugyanazon uton, a melyen Ázsia belsejéből Európa határáig a szellemi ruganyosság, eleven vérmérséklet és gyors felfogás fokozatos fogyatkozását észleljük, ugyanazon uton Nyugat-Európa szélétől kezdve Ázsia felé haladva, a vasakarat, lankadatlan kitartás, lassu bár, de öntudatos czél felé való, fáradatlan haladás hanyatlását fogjuk tapasztalni. Ha a magyar kitartást és szivósságot akar jellemezni, a németet hozza fel például, s ugy a mint utóbbi a magyarnak tünik fel, ily világitásban látja a török a »frank«-ot, az-az egyátalán az európait. Az elv: »Minél elevenebbek a szellemi tehetségek annál csekélyebb a sikerhez nélkülözhetetlen kitartás,« itt is megvalósul, s a keleti éleslátás s elmésség ha mindjárt még annyira elvakitana is bennünket, az európai morális erélylyel szemben mégsem fog soha fontos eredményekre vezetni. Ehhez még anyagi nehézségek is járulnak hozzá. Az ázsiai már gyermekéveiben érett s huszonötödik évében ereje tetőpontjára ér; nem sokan vannak, kik negyvenes éveiken tul is még kitünnek szellemi tevékenység által, s ennélfogva a keletinek munkássága aránylag korlátoltnak mondható.
A mi nagy szellemi felsőbbsége daczára, Kelet fiát mégis az európainak alárendeli, az abban rejlik, hogy a dolgok lényegét mellőzve csak a külső formának hódol, s a formaszerüség iránti e tulnyomó előszeretete a keletinek minden tette s eljárása fölött uralkodik. Ebben az az ugynevezett szellemdus gyerekekre hasonlitanak, s mint azok, szint oly hibákban s fogyatkozásokban is szenvednek. A keletiek szellemi műveltsége csak nyelvükben érvényesül, arra fektetnek legfőbb sulyt, az magába foglal mindent, s abból ered minden. Régi, ó-keleti műveltségi elvek szerint, egy mű csak akkor vonzó és értékes, ha dagályos és mysztikus szavakkal annyira tul van terhelve, hogy csak a legnagyobb fáradsággal lehet felfogni értelmét, s a ki ügyes búvár gyanánt nem képes az értelem gyöngyeit a titokzatos, zavart mélységből felszinre hozni, annak minden világbölcsesége keveset használ. Ha tehát a nyelv értelme szándékosan annyira megnehezittetik, elképzelhető, mily rendkivül nehéz annak megtanulása. A török alig képes huszadik évében, a persa tizenöt éves korában s a közép-ázsiai pláne csak huszonöt éves korában képes az irodalom magasabb termékeit megérteni. Mikép juthat tehát a nép zöme a tudományokhoz, ott hol a művelt a műveletlentől annyira különbözik, hogy az első saját édes anya nyelvében, érthetetlen titkot mondhat el utóbinak; – ott, hol az eszköz megszerzésére az erő hiányzik, a czél el nem érhető.