KÁRTYA
KÁRTYA
A KÁRTYÁS FELFOHÁSZKODIK:
Ó színek színe, ördög
bibliája
Fújd meg lelkembe roppant riadód.
Ó szívek szíve, züllött, furcsa szívem,
Vidd az ördöghöz drága véradód.
Puffadt erszényed, mely vértől hizott meg,
Az élet asztalára dobd oda
És hogyha aludt a sors ezer évig,
Mostan történjen végre a csoda.
Vesztett csaták, vér és kudarc után
Más nem maradt, csak ez még és a semmi.
Ó érzitek-e, micsoda e hívás:
Szaladni, úszni s menni, menni, menni,
Örökre folyni örök körfolyásban
Ujhódni, veszni, hullni lefele,
Csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
Színkeverés, tánc és örök csere,
Lélekzeni parázsló oxigénben
És nézni, hogy minden hogy folyik el
És érezni, fejünkön a sisakkal
A harc előtt, hogy menni, menni kell?
Fújd meg lelkembe roppant riadód.
Ó szívek szíve, züllött, furcsa szívem,
Vidd az ördöghöz drága véradód.
Puffadt erszényed, mely vértől hizott meg,
Az élet asztalára dobd oda
És hogyha aludt a sors ezer évig,
Mostan történjen végre a csoda.
Vesztett csaták, vér és kudarc után
Más nem maradt, csak ez még és a semmi.
Ó érzitek-e, micsoda e hívás:
Szaladni, úszni s menni, menni, menni,
Örökre folyni örök körfolyásban
Ujhódni, veszni, hullni lefele,
Csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
Színkeverés, tánc és örök csere,
Lélekzeni parázsló oxigénben
És nézni, hogy minden hogy folyik el
És érezni, fejünkön a sisakkal
A harc előtt, hogy menni, menni kell?
A KÁRTYÁS IMÁJA:
Valami
van:
A változás.
Valami van:
Ami oly csodás.
Én veszhetek,
De nem vesz el ő
A félszemmel siró,
Félszemmel nevető.
Valami van:
Öröm és iszony.
Valami van:
A földi sikon.
Valami van:
Ezt érezem,
Tapintja velőm
És látja kezem.
És hirdetem
Búsan-vigan
És esküszöm:
Valami van:
A változás.
Valami van:
Ami oly csodás.
Én veszhetek,
De nem vesz el ő
A félszemmel siró,
Félszemmel nevető.
Valami van:
Öröm és iszony.
Valami van:
A földi sikon.
Valami van:
Ezt érezem,
Tapintja velőm
És látja kezem.
És hirdetem
Búsan-vigan
És esküszöm:
Valami van:
A SÖTÉT PÁRKA:
Három bús párka áll az élet
utján
A nő, a kártya, a halál.
Ó sötét párka, fátylasarcu, rejtett,
Engem kötényed titka vár.
Nem kérdezem, tündér vagy-e, banya?
A szeretőm leszel száz éjszaka.
Az életem péntekjén felkereslek
Hozzád őrjöngve felfohászkodom
És kérem az igét, a szót, a kulcsot,
Lábadra ejtve ráncos homlokom.
Lassú nekem az élet – sokszorozd meg
És adj a láznál lázabb lázakat.
Oly titkos ez a kincsesláda, nyisd fel
És hulljon le az iszonyu lakat.
Pörögjenek most gyorsan minden orsók,
Lássak ragyogva, mint még sohasem
Mutass nekem most bölcsöt és koporsót,
Sötét ujakkal illesd meg a sorsot
És gombolyísd le lassú életem.
A nő, a kártya, a halál.
Ó sötét párka, fátylasarcu, rejtett,
Engem kötényed titka vár.
Nem kérdezem, tündér vagy-e, banya?
A szeretőm leszel száz éjszaka.
Az életem péntekjén felkereslek
Hozzád őrjöngve felfohászkodom
És kérem az igét, a szót, a kulcsot,
Lábadra ejtve ráncos homlokom.
Lassú nekem az élet – sokszorozd meg
És adj a láznál lázabb lázakat.
Oly titkos ez a kincsesláda, nyisd fel
És hulljon le az iszonyu lakat.
Pörögjenek most gyorsan minden orsók,
Lássak ragyogva, mint még sohasem
Mutass nekem most bölcsöt és koporsót,
Sötét ujakkal illesd meg a sorsot
És gombolyísd le lassú életem.
TENGER ÉS VIHAR:
És néha vágtatunk, mint őrült
tengerészek,
Recseg-ropog hajónk,
Kegyetlen vashajónk,
S hullámokon, ködön megyünk, örök merészek,
A szél, a köd jajong,
Hogy sir, jajong
És vasbordáival dacol a bús fedélzet.
Oda se könnynek, és oda se semmi vérnek,
Hurrah, tovább, tovább,
Mindég tovább, tovább
Csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek,
Sötét sziklákon át,
Millió poklon át
Szállunk tovább, tovább s szegény agyunk oly részeg
És rí a felleg is, és sziszeg a kötélzet,
Orditozunk: csodát!
Csodát, barbár csodát!
S csikorduló foggal csapunk neki a vésznek,
Káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek,
Zápor zuhog, kén és pokol zuhog
S hurrah, hogy minden a habokba halt,
Habzsoljuk az otromba diadalt,
Mint részeg matróz a nehéz rumot.
Recseg-ropog hajónk,
Kegyetlen vashajónk,
S hullámokon, ködön megyünk, örök merészek,
A szél, a köd jajong,
Hogy sir, jajong
És vasbordáival dacol a bús fedélzet.
Oda se könnynek, és oda se semmi vérnek,
Hurrah, tovább, tovább,
Mindég tovább, tovább
Csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek,
Sötét sziklákon át,
Millió poklon át
Szállunk tovább, tovább s szegény agyunk oly részeg
És rí a felleg is, és sziszeg a kötélzet,
Orditozunk: csodát!
Csodát, barbár csodát!
S csikorduló foggal csapunk neki a vésznek,
Káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek,
Zápor zuhog, kén és pokol zuhog
S hurrah, hogy minden a habokba halt,
Habzsoljuk az otromba diadalt,
Mint részeg matróz a nehéz rumot.
AZ ÉJ, AZ ÁLOM S A KINOK:
De éjidőn szörnyűket
álmodunk…
Jönnek felénk piros kis ördögök
S tüzes vaspántba lüktet homlokunk,
Sárkányok üznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
Cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
Tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
Éhségünket eteti az ebéd
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan
Király ebédjén vagyunk éhesek
És ránk vicsorog a sötét sarokban
Egy tüzesszemü, ordas, éhes eb.
Jönnek felénk piros kis ördögök
S tüzes vaspántba lüktet homlokunk,
Sárkányok üznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
Cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
Tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
Éhségünket eteti az ebéd
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan
Király ebédjén vagyunk éhesek
És ránk vicsorog a sötét sarokban
Egy tüzesszemü, ordas, éhes eb.
SZEMÉT ÉS CSILLAGOK KÖZÖTT:
Ha emberek közé megyünk,
fényes terembe
Remegve toljuk a tiltó reteszt.
A tiszta nők nyugodt és enyhe mellén
Oly súlyosan lóg az aranykereszt.
Ez a talaj szilárd – s ők állnak, ülnek,
Vagy fekszenek s nyugodtan alszanak.
Övék a föld, a biztos rejtveélés
S vetésükben lassan kikél a mag.
Mi a jövőt fogunkkal ránczigáljuk,
Köldökzsinórját tépjük esztelen,
Mi Mágusok vagyunk, Előidézők
És korcsolyázunk kócos fellegen.
És minden úszik és csurog köröttünk,
Bukunk, ha csak hozzánk nyulnak puhán,
Folyton-folyó és folyton-ujuló lét,
Sikos, csuszamlós trottoir-roulant,
Hullám a szélben, szél a fellegekben,
Szemét és csillagok közt a kezünk
S bizonytalan habokban, életünkben
Alélva és őrjöngve evezünk –
Csak evezünk a ködben és a szélben,
Mint tántorgó és ájult szivbajos,
Ki kétes élete bús óczeánján
Rozzant ladikkal tétova hajós.
Remegve toljuk a tiltó reteszt.
A tiszta nők nyugodt és enyhe mellén
Oly súlyosan lóg az aranykereszt.
Ez a talaj szilárd – s ők állnak, ülnek,
Vagy fekszenek s nyugodtan alszanak.
Övék a föld, a biztos rejtveélés
S vetésükben lassan kikél a mag.
Mi a jövőt fogunkkal ránczigáljuk,
Köldökzsinórját tépjük esztelen,
Mi Mágusok vagyunk, Előidézők
És korcsolyázunk kócos fellegen.
És minden úszik és csurog köröttünk,
Bukunk, ha csak hozzánk nyulnak puhán,
Folyton-folyó és folyton-ujuló lét,
Sikos, csuszamlós trottoir-roulant,
Hullám a szélben, szél a fellegekben,
Szemét és csillagok közt a kezünk
S bizonytalan habokban, életünkben
Alélva és őrjöngve evezünk –
Csak evezünk a ködben és a szélben,
Mint tántorgó és ájult szivbajos,
Ki kétes élete bús óczeánján
Rozzant ladikkal tétova hajós.
A KÁRTYÁS DIADALA:
Diadal!
Tüzes szekéren, lángnyelvek között,
A parfümös nő hozzánk költözött
És száll a dal:
Diadal!
Parfümzivatar, őrjöngő világ,
Rivalganak rettentő trombiták:
Diadal!
Kinálja testét, táncol, hahotázik,
Ő a miénk és öleljük rogyásig:
Diadal!
Nem egy a csók, de száz és százezer.
Ő most szeret és ő most követel:
Diadal!
Csóktól, aranytól részegek vagyunk
És orditunk és összeroskadunk:
Diadal!
Tüzes szekéren, lángnyelvek között,
A parfümös nő hozzánk költözött
És száll a dal:
Diadal!
Parfümzivatar, őrjöngő világ,
Rivalganak rettentő trombiták:
Diadal!
Kinálja testét, táncol, hahotázik,
Ő a miénk és öleljük rogyásig:
Diadal!
Nem egy a csók, de száz és százezer.
Ő most szeret és ő most követel:
Diadal!
Csóktól, aranytól részegek vagyunk
És orditunk és összeroskadunk:
Diadal!
INDULÓ A KÖLTŐKHÖZ:
Ez itt az élet, hámor és kohó
–
Világ költői, ide jöjjetek.
Testvéri szemmel, örökös hazárdok
Nézzétek itt az ősi lényeget.
Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén
Ott ugrik a véletlen, mint a nyul
És kavarognak a szinek veszetten,
Mint álmainkba határtalanul.
Rémitve jönnek szörnyü figurák,
A feketék, a dörgő pirosak.
Ez itt az élet karneváli tánca,
Borzongató és édes iszonyat.
Költőszivünk sok kendőzött alakja,
Fantáziánknak lángoló salakja
Olvadva, sisteregve, feketén.
Ó élet, élet, roppant költemény,
Most láthatunk mezítelenül, ragyogva – –
Mi kéj.
Mily őrjitő, mily széditő – –
Mi mély.
Világ költői, ide jöjjetek.
Testvéri szemmel, örökös hazárdok
Nézzétek itt az ősi lényeget.
Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén
Ott ugrik a véletlen, mint a nyul
És kavarognak a szinek veszetten,
Mint álmainkba határtalanul.
Rémitve jönnek szörnyü figurák,
A feketék, a dörgő pirosak.
Ez itt az élet karneváli tánca,
Borzongató és édes iszonyat.
Költőszivünk sok kendőzött alakja,
Fantáziánknak lángoló salakja
Olvadva, sisteregve, feketén.
Ó élet, élet, roppant költemény,
Most láthatunk mezítelenül, ragyogva – –
Mi kéj.
Mily őrjitő, mily széditő – –
Mi mély.
A KÁRTYA PAPJAI MISÉZNEK:
Most így teszünk, most úgy,
most ujra másként,
Ballábbal indulunk a harcba mi.
Súgunk magunkba, biccentünk fejünkkel,
Vajákosok mi, kártya papjai.
Hétszer szent a mi ceremóniánk,
Mert erre lejt a táncolók sora.
Ez a varázsszer nyitja meg a zárat,
Valóságnál valódibb babona.
Örök pecsét, mély titkokat lezáró
Lámpás, koszorú, mély habokba zászló,
Ő a bizalmunk, a szilárd, az áldott,
Ő gömbölyiti ki testté az álmot.
És hogyha eljő a nagy Gyertyaoltó,
Vesztünk s odaadjuk néki bánatunk.
De próbálva ő rajta is varázsunk,
Előbb, előbb még – hétig olvasunk…
Ballábbal indulunk a harcba mi.
Súgunk magunkba, biccentünk fejünkkel,
Vajákosok mi, kártya papjai.
Hétszer szent a mi ceremóniánk,
Mert erre lejt a táncolók sora.
Ez a varázsszer nyitja meg a zárat,
Valóságnál valódibb babona.
Örök pecsét, mély titkokat lezáró
Lámpás, koszorú, mély habokba zászló,
Ő a bizalmunk, a szilárd, az áldott,
Ő gömbölyiti ki testté az álmot.
És hogyha eljő a nagy Gyertyaoltó,
Vesztünk s odaadjuk néki bánatunk.
De próbálva ő rajta is varázsunk,
Előbb, előbb még – hétig olvasunk…
A KÁRTYÁS SÍR:
Bitang! – kiáltja a szélvész
utánunk,
Zsivány! – sziszegi és megyünk tovább
S mint a gyerek, akit véresre vertek,
Isszuk az undor keserű borát.
Finom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk
S az álmok álma csendbe hull reája
És játszani kezd elhagyott szivünkben
Az életünk laterna magicája.
S látunk mezőt és virgonc, pici bárányt,
Látunk karácsonyt, kávés reggelit.
És az anyánkat is, kisirt szemekkel
És a szemünk könnyekkel megtelik.
És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát
És a sötétség járkál körülünk.
A paplanunkat is fülünkre huzzuk
S halálosan magunkba merülünk.
Zsivány! – sziszegi és megyünk tovább
S mint a gyerek, akit véresre vertek,
Isszuk az undor keserű borát.
Finom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk
S az álmok álma csendbe hull reája
És játszani kezd elhagyott szivünkben
Az életünk laterna magicája.
S látunk mezőt és virgonc, pici bárányt,
Látunk karácsonyt, kávés reggelit.
És az anyánkat is, kisirt szemekkel
És a szemünk könnyekkel megtelik.
És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát
És a sötétség járkál körülünk.
A paplanunkat is fülünkre huzzuk
S halálosan magunkba merülünk.
Ilyenkor az ágy hófehér
mezőin
Az életünktől borzadozunk által,
Az egyik sír, a másik átkozódik,
A költőben felreszket egy csodás dal.
És akinek egy pásztor volt az apja,
Az messziről egy pásztorfurulyát hall…
Az életünktől borzadozunk által,
Az egyik sír, a másik átkozódik,
A költőben felreszket egy csodás dal.
És akinek egy pásztor volt az apja,
Az messziről egy pásztorfurulyát hall…