Szemlész ur
Nem tudom miről jutott eszembe máma? Az emlék ugylátszik magától jön akár az álom. Lehet láttam a flaszteren szőke férfit olyant, akinek hasonló komótos egyenes menése volt és éppen olyan meredek magos háta volt és olyas református bajussza mint amilyen Arany János urnak is volt meg amilyen Móricz Zsigmond ur ajkát is oltalmazza. Lehet valami rokon kék szemeket vettem észre ma, kékeket, amelyek mindig pihenni látszanak mint a hegységben lakó tavak, oly teljes kék szemeket amilyenek jobbadán csak vidéken kaphatók. Lehet hogy csak aféle kék pillantást csentem el ma a Rákóczi-uton egy homlok alól, afélét amilyen szemlész uré volt, oly szelidet szándéktalant, hogy az csak a messziről zörgő szekér elé megyen vagy alvatag gondolkozás közben felfelé sétál az ákácfa lombjába?
Igen, a járdán jutott eszembe szemlész ur estefele körülbelül tizenkilenc órakor és az elesett villamosjegyek, sebesült levélboritékok, rokkant ujságpapir-foszlányok meg a csalódott szilfalevélkék akik életük nyarán levetették magukat a magas ágakról, azok mind egy könyvnek szerteszéjjel zavart lapjai voltak, melyek Nebánd községről szóltak ahol a gyermekség esztendeit szolgáltam. Mert szemlész ur Nebánd községben élt és reá gondolva leengedtem a fejem emlékezni s a járda szemetjét néztem. Kérdem, mennyi köze van vajon az embernek egy valakihez akit husz huszonkét éve nem látott, egy kedves jó bácsihoz, akinek három ezüst csillagja volt két oldalt azon a kemény zöld posztó parolin? Ha most estefelé tizenkilenc órakor ott jön rám szembe szemlész ur a Rákóczi-uton, engem bizony fel nem ismert volna s én is inkább nem ismertem volna meg mint igen. Mégis meleget kaptam szivemre hogy szemlész urra találtam gondolni s hangulatom elmosolyodott mint a Rókus fala is elmosolyodik a délelőtti napfénytől.
Drága szőke szemlész ur! Hányszor csinált hottentottát belőlem, avval hogy befogta a képem a jobbkezébe a mutató ujjával lelapitotta az orromat, egyidejüleg a hüvelyk és közép ujját belényomta két orcámba s ajkaim ugy szorultak és ugy fel és le duzzadtak, hogy a legjobb akarattal sem voltam képes kacagni. S kivette a bluza katonazsebéből a kis tükröt, hogy azt mondja:
– Láttál már hottentottát?
És mikor kiengedett az ujjai közzül, mindig láttam még abban a kis tükörben hogy azon a három helyen, ahol az ujját éreztem, olyan sápadt vagyok mint a zöld alma. Aztán meg a tenyerére szokott ültetni, némelykor kettőnket egy-egy tenyerére, P. Barnát meg engemet és felemelt jó magosra s elkiabálta magát:
– Leugrani ájn cváj!
Higyjék meg elszántság és ügyesség kellett ilyen két kis elemistának mondjuk másfél méter magasból simán talpra esni. Értéktárgyakkal halmozott el kettőnket, P. Barnát meg engemet ez az erős, hires, hatalmas és oly szelid, oly huncut és oly jóságos férfi, kit mink akkor szemlész bácsinak hivtunk. Úgymint zöld kardbojtokat, siphoz való zsinórokat meg egyszer sipot és finánc kabátra való katonagombokat, sapkarózsákat és lakk szijjdarabokat adott nekünk, meg sokszor adott vastag uj árjegyzékeket, azoknak minden lapja teli volt pisztolyok, kardok, puskák, tőrök és tőrös botok meg katonasipkák meg érdemrendek ábráival, mondhatom jobban izgattak ezek az árjegyzékek mint Az Én Ujságom. Egyszer emlékszem a tanyákról töviskes disznót hozott a zsebkendőjében, hogy mink játsszunk vele vagyis hogy szekirozhassuk ott a fináncok udvarában. Abban a hüvös füves udvarban szemlész ur az orgonafa alatt a kis lócán hátratett sipkával, kigombolt bluzzal, mérges kicsi tajtékpipáját füstöltetve ó de sokat elbabrált a mi elszakadt gumipuskánkkal, meg zsebkésünkkel, meg piros papirt robbantó pisztolyunkkal ha elromlottak. A fináncok érdekes udvarát, ahol hinta is állott, bárány is legelt, meg igazi nagy puskák voltak sokszor a falhoz támasztva, s szemlész ur sok szép ajándékát és legmagasabb védnökségét tudom csak Neked köszönhetem P. Barna, hü kis cimborám, mert Te voltál szemlész ur kedvence s magam csak mint a Te legjobb barátod jutottam olyan szerencséhez, hogy a fináncok udvarában otthon lehettem, igen ezt meg is köszönöm Neked P. Barna, mert azt hiszem annak idején elmulasztottam a köszönet szavát.
Hallod-e szervuszemet, fel tudod-e venni egy dobbanását a multba esett szivemnek, P. Barna, megvagy-e még? Nem estél el mellbajban, szerelemben, lovagias ügyben, becsületbeli adósságban, világháboruban, spanyolban, osztályharcban? Otthon vagy-e vajon most is Nebándon, élsz mint ugynevezett P. Barna, járásbiróságnál vagy, vagy állomásfőnök, utánozod magad tegnapról holnapra, aféle őszes pakombartot tartasz a füled előtt amilyeneket akkor tartott volt a szőkés intelligencia Nebándon? Hogy csudálkoztam én magamban kérlek azon, hogy Tégedet Barnának hinak, pedig Te szőke gyerek vagy! Azóta is minden csak azért van a világon hogy én csudálkozzak.
Kedvesanyád kedvesapád élnek-é még, nem is merném megkérdezni. Az a nehéz szagos bolt, a P. János-féle füszer- és vegyeskereskedés, ahonnét annyi aszalt szilvát, meg olasz mogyorót meg hordós fügét loptál nekem meg saját magad részére is, Te nagy jellem, aki sohase lobbantottál rám mint szegény sorsu tanitó gyerekére hogy én nem tudom magam revanchirozni csak hasadt nádpálcával, meg vizsgai próbalapokkal, mert minálunk egyebet nem volt mit lopni. Ó, de kedves volna, Te, benézni abba a boltba, de éppen abba ami akkor volt, s látni kedvesapádat ott hátul a jó hüvös homályban a kis hordókat ládákat a baltával vallomásra kényszeriteni meg kedvesanyádat a lisztes zsákba avval a tündöklő bádog lisztmerővel lenyulni. Kedvesanyád rékliujja is fel volt gyürve s a lisztes zsák is fel volt gyürve s a két fehérség közt oly csurom igazán látom most csillanni azt a merő bádogot. Látnám ujra az ajtóban beszalutálni szemlész urat is, kétszer háromszor elő rugtatva fejét, hogy azt mondja:
– Jó estéket kivánok!
pedig világos délután van még, csakhogy szemlész ur már megjárta a messzi árendás világot és már otthon is volt mert tiszta a cipője, pedig a kusmit, a mészáros meg a zsandárok kik azt a külföldet járják, azok mind torkig poros csizmákban közlekednek alkonyattal a piactéren. Azután látnám féloldalt felbillenni a pultra szemlész urat és azt a néma emmentháli sajtot csemegézni az ő rettentő erős rugásu penecilussával. Vagy kint állani a boltajtóban, oda dülve az ostornyelek mellé s nézegetni kifelé a piacra komótosan egy helyben, s köszöngetni szivességgel a gazda helyett a csattogó papucsokon járó kaskás asszonyoknak, azon a meleg izü Hölgy-füstös hangján, s mindet megkérdezni: hova hova kedves lelkem? mintha egyéb feleletet is várhatna egyszer is, mint hogy: haza haza.
Haza, haza fele megy Nebándon estefelé mindenki, szemlész ur is haza megy az urias fináncházba, bolt előtt, mühely előtt aki kint áll, ablakból aki kitekint, padon aki kint ül, mind egy zamatos szóra lefogja, benőtt száju kinőtt orru vénasszonyok is utána szoktak egyet tekinteni, szép derék ember!
Apának takarékoskodni kell a petroleummal, nyolc krajcár egy liter. Nyáron ráérünk avval a lámpagyujtással kilenc óráig is. Apa most jött haza a hegedütanitásból, most ér rá elővenni a dohányvágó deszkát az ágy alól, megvágni a leveleket. Odamegy az ablakba vele, az ablakban nagyobb a világosság, ott vágja apa a dohányt az ablak deszkáján. Szemlész ur erre lakik, elmegy az ablakunk előtt minden estefelé. Ha apa mutatkozik az ablakban, szemlész ur mindig beköszön, megáll egy kis politikára.
– Jó estéket kivánok, tanitó ur.
– Jó estét szemlész uram. Hazafelé?
– Mit dolgozik kedves tanitó ur?
– Ezt a kis dohányomat vágom megfele.
Szemlész ur elsimogatja a szüzdohányt, lehajol, szagolgatja, hiszen ő is csak szakértő.
– Honnan való, tanitó ur?
– Kismérges tanyáról. Az ispán ur prezentelt meg.
– Jó dohány. Ismerem. Magam is pipálom.
Felszed az ujja közzé szemlész ur a vágott dohányból, morzsolja, gusztálja:
– Egy kicsit szikkadhatott vón még.
Apa nem tudom mit mond rá, tán nem is szól, nem is hallotta meglehet, hajbókol a feje, figyel a deszkára szemeiből, de esze messze vitorlázik néha, messze a tanitósors Fekete tengerén. A dohányvágó kés esik és esik, apa könyöke járva jár. Ilyen szórakozottan nyiszálhatta az elitélteket Samson hóhér Fouquier-Tinville időszaka alatt. Szemlész ur nézi a szüzdohányt amint levélből boglya lesz munka közben, hallgat egy sort ő is, azután a politikába esik. Kezdi például:
– Olvastam mán reggel az Egyetértésben a Kossuth Ferenc beszédjét. Nahát azt mondom nagy magyar ember.
Apa szava mintha mosolyogna:
– Nahát azt mondom, az apja még nagyobb magyar ember vót.
Szemlész ur egyet nevet, mintha estére harangozna.