Fred
Brioni szigetén őszöltem egyszer. Volt ott egy csimpánz, a kit délben meg estefelé mindig lehetett látni biciklizni a strandon meg a park utjain. Ugy hitták: Fred. Freddel érintkezni lehetett. A fürdővendégek rákiáltottak: hallo Fred! és a csimpánz lekapta a fejéről a tengerészsipkát mint a ki visszaköszön. A gyermekek olyan jóba voltak vele hogy Fred versenyt biciklizett a gyermekekkel a déli napsütésben a strandon fel és alá. Megmagyarázom Fred jelenlétét Brioni vendégei közt. A szigeten állatkert volt. Ugy hallottam hogy Hagenbeck ur sokszor jön oda állatokért. Hogy onnét szerzi a pótlást mikor a hamburgi menazsériának veszteségei vannak. Brioni állatkertjében sok majom volt meg medve, meg farkasok és rókák éltek ottan és madarak nagyon sokan, kőházban meg kalickában meg szabadon tanyáztak sasfélék fákon és csinált sziklákon és strucok meg kazuárok járkáltak sokan külön telepen drótkerités mögött mint a hadifoglyok. Aztán volt ott abban a boldogtalan kertben egy jó nagy faketrec. Egész órákig figyeltem az előtt a ketrec előtt hogy egy nagyon német férfi hogy képzi ki Fredet a ketrecben. Frednek fát kellett vágni. Fred hegedülni tanult. Frednek magától kellett felöltözni s levetkezni s ágyba menni s mosdani s borotválkozni tükör előtt. Frednek mindig kézbe kellett venni egy fehér porcellán edényt. Fred sokáig nem akart erre az edényre leülni. A német férfinál acélostor volt. Fred, mig ott mulattam Brioni szigetén, azt is megtanulta hogy rá kell ülni a porcellán edényre. Fred mikor hegedült, vicsoritva nézett fel mindig a német férfi képébe s a hegedülését ugy hallgattam mintha az a Fred kinozott lelkének a nyöszörgése volna. Fredet attrakciónak készitették elő a cirkuszba.
Egyszer egy alkonyat mulásának néma s borult negyedórájában biciklin inaltam a parkon átal a hotel felé. Nekem is volt bérelt biciklim mert ott mindenki bérelt biciklit. Elárulom magamat kérem, kijártam minden délután a sziget legmesszibb végébe, ott le szoktam volt ülni a tenger első sziklájára s jegyezgettem noteszba hogy milyen formák a felhők naplementével a tenger felett. Mert ott a legtisztább a levegő s nem vesz el a felhők eredeti szineiből és alakulataiból. Akkortájban azon spekuláltam hogy ha majd nem kell a lapokba dolgozni, irni kezdek és le fogom irni majd azt is hogy az égen milyen felhőket láttam szolgálati időm alatt.
Egy körbe hajló szük ösvényen suhantam a biciklivel. Egyszer csak az ösvény hajlatából szembe szalad velem Fred a biciklin. Majdnem egymásba futottunk, oly sebesen mentünk és olyan közel voltunk egymáshoz. Ez az egész egy pár másodperc volt, hogy mesélhetem el? A szivem olyan nagyot lökött hogy majd kiütődött a mellemből. A két kezem kihült a meglepetéstől, éreztem. A fejemben rohamos dekompozició lett az egész élet. Az ösvényen kitérni nem lehetett. Kétfelől rémes fekete örökzöld-fal hallgatott. A csimpánz rám futott. Én nem tudom hogy nézett az én két szemem a csimpánzra. A csimpánz a hogy visszaemlékszem, olyan fajta zavarral nézett mint én. Mindaketten ingadoztatni kezdtük magunk alatt a gépet jobbra balra. Én nem találtam ki, csak ösztönöm után csináltam hogy jobbra bedülök a majom elől a bokorba s iramoltam jobbkéz felé. Az lehetett a szándékom hogy az örökzöld-falon át menekülök majd előle. A majom éppen akkor balra fordult. Ő is igy akart énelőlem kitérni. Nem estem neki az örökzöldnek, azon vettem magam észre hogy tovafutottam mert a csimpánz elég helyet engedett. Visszakaptam a fejem. Láttam hogy a csimpánz felborult a géppel, belédült az örökzöldbe. Neki sikerült a gyávaság. A szivem helyrejött és azután gyászos émely jött rám. Ugy leutáltam Fredet mintha ő is csak ember volna mint én.