WeRead Powered by ReaderPub
Ketten beszélnek cover

Ketten beszélnek

Chapter 10: HAJNALI TRAPP.
Open in WeRead

About This Book

A series of short, conversational sketches stages intimate exchanges between pairs who confide, scheme, and test one another within domestic and urban settings. Through economical, ironic dialogue the pieces probe boredom, jealousy, desire, and the small artifices people use to revive or unsettle relationships. Each vignette focuses on social maneuvers and emotional undercurrents, privileging precise observation of manners and the shifting power of speech in everyday interactions.

HAJNALI TRAPP.

(Történik egy piszkos, kopott konfortáblin, hajnali félötkor a Stefánia-úton. A nap most kel föl. Még nyáriasan süt, de a piszkos kis tó fölött már piszkos kis szeptemberi ködfoszlányok szállanak. A kocsiban egy lump ül, a bakon egy nagyon rongyos, borotválatlan kocsis. A lump most dült ki egy kávéházból, gyűrött, sárga pofával. Mielőtt hazamegy, egyet levegőzik a ligetben. Ezért ül kocsiba. A ló fürgén trappol.)

A lump: Te kocsis, szegény ember vagy te?

A kocsis: Igenis nagyságos ur. (Hátrafordul.)

Az ur: Előre nézz.

A kocsis: Igenis.

(Szünet.)

Az ur: Van feleséged?

A kocsis: Kettő.

Az ur: Bravó. És gyereked?

A kocsis: Az egyiktől három, a másiktól négy. Összesen nyolcz. Mert van egy régi is, segédkoromból.

Az ur: Hát nem kocsis vagy?

A kocsis: Nem, nagyságos ur. Az enyém a czejg.

Az ur: Ez a piszok a tied. És az a virsli is a tied, a mi ezt a piszkot huzza?

A kocsis: Mind az enyém. Négy kocsim van és nyolcz lovam. És két omnibuszom, temetésre való. És van egy fehér fiákerem, a miben elől kis üvegszekrény van, gyerekkoporsónak. Ez mind az enyém, a mért ilyen rongyos vagyok. De ha éjjel járok, nem öltözöm ki. A czejg is éjjeli czejg.

Az ur: Hát akkor mégse vagy szegény, te szemtelen. Miért mondod, hogy szegény vagy?

A kocsis: Az Illés-utczában van a házam. Az is az enyém. És egy üres telkem is van. Nem vagyok én koldus, csak szegény ember vagyok. A kinek parancsolnak, az szegény ember.

(Szünet.)

Az ur: Jól megy a lova.

A kocsis: Az enyém?

Az ur: A magáé.

A kocsis: Nem értettem mindjárt, mert hirtelen magázni tetszett.

Az ur: Persze, hogy magázlak. Hiszen kegyed háziur és temetkezési vállalkozó. Hallja, én szeretnék felülni a bakra és hajtani egy kicsit azt a trappert.

A kocsis: Tessék.

Az ur: De kiröhögnek az emberek.

A kocsis: Ugyan miért?

Az ur: Mert ketten ülünk a bakon és a kocsiban nincs senki. De ezen könnyű segíteni. Kegyed majd beül a kocsiba, mintha kegyed volna az ur és én volnék a rongyos. Jó?

A kocsis: Jó.

(Most megáll a kocsi. A kocsis beül a kocsiba, az ur felül a bakra. Aztán elindulnak. Az ur nagyokat üt a lóra.)

A kocsis: Szabad rágyujtani?

Az ur: Hogyne. Hiszen most maga a fuvar. Hova méltóztatik?

A kocsis: A viztoronyig és vissza.

Az ur: Igenis nagyságos ur. Gyio. (Nagyokat vagdos a lóra. Igy trappolnak egy ideig némán. Egyszerre megszólal benn):

A kocsis: Te kocsis, gazdag ember vagy te?

Az ur (megfordul a bakon): Mi? Mi?

A kocsis: Előre nézz. Azt kérdeztem, hogy gazdag ember vagy-e?

Az ur (vállat von): Igen.

(Szünet.)

A kocsis: Van feleséged?

Az ur: Huszonhárom.

A kocsis: Ez már teszi. És gyereked?

Az ur: Egy sincs.

A kocsis: Hát mid van?

Az ur: Van egy fehér nadrágom, nyolcz szövetkezeti váltóm, az első feleségemtől három, a másiktól négy és egy hamis váltóm a nagyapám nevére. Összesen nyolcz. Volt egy butorozott szobám a Csömöri-úton, de kidobtak belőle, mert négy hónapja nem tudom fizetni a tizenöt forintot. Állásom nincs, ma zálogba csaptam az ezüst czigaretta-tárczámat, abból ittam nyolcz üveg sört és még maradt egy forintom, a mit magának szántam. Most kunyorálni akartam a háziasszonyomnak, hogy még csak ma engedjen otthon aludni. Gondoltam, beáztatok egy pakli gyufát a pohárba és megiszom, mert a revolveremet eladtam. De ha nagyon álmos leszek, nem iszom gyufát, mert nagyon szeretek aludni. Majd ha fölkelek, akkor iszom meg, mert mindig, a mikor fölkelek, könnyes a párnám, mert álmomban siratom a félretaposott életemet és sirva mosakodom délben. De kutya legyek, ha van egy krajczárom foszforos gyufára. Majd maga visszaad egy krajczárt a forintból.

A kocsis: Ne bolondozz. Igaz az, a mit beszélsz?

Az ur: Igaz. Beszélem, beszélem, igaz, hogy beszélem, de a gyakorlathoz tartozik. Az ember, a ki még fiatal, így heczczeli magát bele. Egyre kevésbbé félek tőle, még egy hétig beszélem talán, aztán már nem fogok félni tőle és megteszem. Szépen, gyönyörüen megyek el, Isten veled szép világ, én megállítom a szivemet, mint egy órát. Maga ezt nem érti, nagyságos kocsis ur, maga még nem sirt meztelenül az ágyban, revolverrel a szívén. Ez oly szép, nagyságos kocsis ur, az embernek forró csöppek szaladnak le a szeméből, a revolvercsővel erősen nyom a bordája alá, úgy hogy elfelejti hallani a kocsizörgést az utczáról, hirtelen felfájdul benne az egész rongyos életnek a szenvedése és akkor az ember olyan tiszta, mint egy drága, szép szűzleány. De gyakorolni kell ezt, míg megnyomja azt a kis fekete aczélnyelvet a revolver alatt. Az mese, hogy az ember egy napon megőrül és szivenlövi magát. Ez lassan jön. Ezt maga nem érti, nagyságos szegényember ur, és különben is most eladtam a revolveremet, hogy a lóversenyre mehessek.

A kocsis: Nincs semmi kereseted?

Az ur: Nincs, nagyságos ur.

A kocsis: Eljönnél hozzám kocsisnak?

Az ur: El én, nagyságos ur. Nekem mindegy, csak legyen kosztom és kvártélyom, a míg a gyakorlat tart. Ha értené, nagyságos kocsis ur, megmagyaráznám. De így csak jelzem, hogy senki se hal meg szomorúan. Az öreg ember elfárad és örül a halálnak az utolsó perczben. A beteg elveszti az életkedvét. És a ki a Dunába ugrik, mialatt repül lefelé a hidról, megöregszik. Nekem még nyolcz-tíz napot kell öregednem, hogy ne nagyon sirjak, mikor meghalok. A természet csak úgy ereszti el az embert ebből a világból, ha az ember végleg beleegyezett. Még önmagunkon sem tehetünk erőszakot. De te ehhez marha vagy, nagyságos gazdám ur.

A kocsis: Az istállóban alszol és velünk ebédelsz. Vacsorát kapsz tizenhét krajczárért a kis kocsmában a stand mellett.

Az ur: Igenis.

A kocsis: Hát beállasz hozzám?

Az ur: Be én.

A kocsis: Mert akkor én nem ülök többet a bakra. Gyönge a szemem. Nekünk kocsisoknak a szemünk megy tönkre ebben a poros városban. És minek vakuljak meg? Ki tartja el a két feleségemet, meg a nyolcz gyermekemet? Igaz?

Az ur: Igaz.

A kocsis: A lovat Bandinak hivják, tanuld meg. A többit majd megmutatom az Illés-utczában.

Az ur: Hát akkor én ma nem fizetek magának.

A kocsis: Már hogyne fizetnél. Az első félórára jár nékem tőled hetvenöt krajczár. A mikor még én hajtottam. Most már nem fizetsz többet. De a forintodat nem kivánom, azt tartsd meg. Majd elsején levonom a béredből a hetvenöt krajczárt. Hadd emlékezzél rá, hogy valaha életedben fuvar is voltál.

Az ur: Igenis, nagyságos ur.

(Ezalatt megkerülték a viztornyot s most megint ott vannak a Műcsarnoknál. A kocsi megáll.)

Az ur: Hova tetszik? Haza?

A kocsis: Még nem. El kell menni a zabkereskedőhöz. Legalább megtanulod, hogy hol lakik. Gyerünk. Szondy-utcza negyvenkettő. De ne üsd a lovat, mert leruglak a bakról.

Az ur: Igenis, nagyságos ur. Gyio, Bandi.

(Tovább trappolnak. A konflis előtt tejeskocsi szalad, két asszonynyal a bakon.)

Az ur: (nagyot kiált): Hóóopp!

(Kikerüli szabály szerint jobbról, rámosolyog a tejeskofára és büszke, hogy elhagyja őket. Az új mesterség ez első dicsőségével forró csöppek szaladnak le az arczán. A nap már teljes fénynyel ragyog s ők vigan ügetnek az Andrássy-úton. Emberek jönnek-mennek, álmos rendőrök mellett megy el a kocsi. Az új kocsis már gyűlölettel néz a rendőrre. Megállanak a zabkereskedő előtt. A kocsis kiszáll.)

A kocsis: Várj itt, mindjárt jövök.

Az ur: Igenis, nagyságos ur.

(Megvárja, míg a kocsis bemegy a boltba. Szétnéz. Most nyitnak egy trafikot a tulsó oldalon. Leszáll a bakról és bemegy a trafikba. Az ostort kocsis-ovatossággal magával viszi.)

A trafikosné: Tetszik, kérem?

Az ur: Adjon egy pakli gyufát, de ne svéd legyen, hanem foszforos.

(Hangosan pöng a forint, a mint a márványlapra vágja.)