AZ UTOLSÓELŐTTI CSATA.
(Csinosan berendezett, tiszta, rendes kis szoba. A falakon zsirfoltok, a szőnyegen sajtpapiros és egy fél kifli. A diványon egy tegnapi női gallér. A szekrényajtó nyitva. Az ablak papirossal van beragasztva. A szobában egy férfi ül és vár, a petroleumlámpa fénye mellett. Egyszerre csak belép a nő. A nő szőke, fiatal és még soha a színpadon egyedül nem énekelt.)
A férfi: Féltíz.
A nő: Csak negyed.
A férfi: Fél.
A nő: És ha fél? És ha fél? És ha háromnegyed? Mi vagy? A férjem vagy?
A férfi: Hol voltál éjféli féltizig?
A nő: Sehol.
(Most a nő lecsapja a kalapját a székre, beakasztja a kabátját a szekrénybe, előveszi az ujságot és olvas.)
A férfi (hirtelen kitör): Disznó, disznó, hol voltál délután kettőtől féltizig? Megöllek! (Felkap egy széket).
A nő: Na, na, na. Semmi szinház. Takarodjék a lakásomból. Takarodjék a lakásomból, mert rendőrt hivatok. Goromba fráter. Hogy lehet ennyire ideges valaki? Nem tud szebben beszélni? Gyerek… Ülj le, te majom. Puszit. Ide.
A férfi (bepuszil a nő nyakfodrai közé): Duu, duu, duu, buu, buu. (Ezt mind nagy meggyőződéssel mondta be a nyakba.)
A nő: Fogsz még egyszer…
A férfi (a nyakba): Hol voltál kettőtől féltizig?
A nő: Csak négykor mentem el hazulról.
A férfi: Nem igaz, mert félháromkor itt voltam és te már nem voltál itthon.
A nő: Itthon voltam, csak átmentem Reinerékhez a második emeletre.
A férfi: Reinerék nem is voltak itthon.
A nő: Azért mindjárt vissza is jöttem.
A férfi: Itt ültem félháromtól félnégyig és nem jöttél. Egy órahosszat tartott, a mig a szomszédlakásból visszajöttél?
A nő: Mindjárt visszajöttem, de a lépcsőn találkoztam a házmesterrel, a ki mesélte, hogy a feleségének kis fia született és én mindjárt a lépcsőn lementem hozzá és megnéztem a kis fiut. Ma reggel született.
A férfi: Az nem igaz, mert a házmesternének hat hónappal ezelőtt született fia, ezt onnan tudom, mert tíz forintot adtam neki akkor. Ha ez ugyanaz a fiu, akkor hazudtál, ha pedig azóta ujabb fia született, akkor ez nagyon szép tőle.
A nő: Mindjárt láttam, hogy már öreg gyerek. Becsaptak. Mindig kitalálnak valamit, hogy borravalót pumpoljanak.
A férfi: És akkor hová mentél?
A nő: Itthon üldögéltem hétig.
A férfi: Nem igaz, mert félhétkor megint itt voltam és nem voltál itthon. Egyébként is az a gyufa, a mit a kulcslyukba tettem, még érintetlenül volt benne, tehát nem is jöttél haza egyáltalában azóta, mióta én félnégykor elmentem innén. Most megint hazudtál, megint napnál világosabban rád bizonyítottam, hogy hazudtál. Disznó, megöllek! Tönkretetted az életemet! (Felkap egy kést.)
A nő: Mi vagy? Megint úgy teszel, mintha a férjem volnál. Tedd le azt a kést. Takarodjál a lakásomból. Erzsi! Erzsi!
A cseléd (bejön): Tetszik?
A nő: Azonnal menjen rendőrért.
Erzsi: Igenis, kisasszony. (Elmegy.)
A nő: Te kis majom. Hogy lehet valaki ilyen ideges?
A férfi: Megcsalsz. (Fölveszi a fél kiflit a földről és megint eldobja.)
A nő: Puszit. Ide.
A férfi (a nyaktól kérdi, miközben meleget fuj bele): Szurutsz? Szurutsz?
A nő: Hogy mondhatod, hogy megcsallak?
A férfi: Mert itt összevissza hazudsz mindenfélét, a mi csupa hazugság. Se házmester, se gyerek, se Reiner, se elmenés, se hazajövés… semmi nem igaz. A jégpálya mögött sétáltál gróf Bátorszöghy Bélával, miközben a gróf mindig a nyakadba csókolt és végül felültetek egy fiakkerre és elrobogtatok és megálltatok gróf Bátorszöghy lakása előtt és te fölmentél a gróffal együtt az ő lakására és ne is mondd, hogy csak a bibelókáit nézted meg, mert fölmentél délután háromkor és ne is mondd, hogy mindjárt lejöttél, mert pont kilenczkor jöttél le tőle. Megöllek, te szemét. (A keze köré csavarja a haját): Csak egy rántás és lábaim előtt fekszel! Ez a hála hűségemért? Szerelmemért?
A nő: Ereszd el a hajamat.
A férfi: Soha.
A nő: Megharapom a kezedet.
A férfi: Azt szeretném látni.
A nő (megharapja a kezét.)
A férfi: Hát jó, eleresztem. Ha most nem harapsz meg, meghaltál volna. A bestia ügyesen védi magát. Engem többé nem látsz. Isten veled. (Fölveszi a földről a kiflit, megnézi és visszadobja a földre, azzal leül és rögtön fölkel.)
A nő (felrántja az ajtót): Erzsi, azonnal menjen rendőrért. Mért nem ment az előbb, mikor parancsoltam?
Erzsi: Azt hittem, csak úgy mondta.
A nő: Azonnal szaladjon rendőrért. Az élete se biztos az embernek.
A férfi (ismét a kifli után nyul): Meg is halsz, ha… ha… (az asztalra dobja a fél kiflit gőgösen, a hogy a szinházban dobnak pénzt a vesztegetőnek, mondván: «tartsd meg piszkos aranyaidat»): A privát detektiv kikémlelt mindent.
A nő: Hát privát detektivvel dolgozol?
A férfi: És én is láttalak. És aztán kell ehhez detektiv? Utolsó nő vagy. Még egy szó és megmondom, mi vagy.
A nő (zokogva): Ne, ne! Azt nem tudnám túlélni!
A férfi: Mégis… lám mégis van benned valami maradványa a tisztességnek. Ne sírj.
A nő (zokog, a mivel nagy parfümszag jár, mert zsebkendő is szerepel): Nem tudnám túlélni, ha kimondanád!
A férfi: Szegény anyád, vidéken, ha ezt látná… ha tudná… vidéken.
A nő: Már megint az anyával gyöttök? Mind az anyával gyöttök. Mit akartok tőlem?
A férfi (rezgő hangon): A kis családi otthon… apád, anyád… kis hugod…
A nő: Huggal gyöttök. Anyával gyöttök, huggal gyöttök. Nem szégyellitek magatokat? Minden rongyos szamár férfi ezzel gyön. Mi közöd az anyámhoz? Rikatni akarsz? Az anyámat használod fel arra, hogy ne csaljalak meg? Hát igenis, tudd meg… (fölkel, villog a szeme)… tudd meg, a mit nem tudsz, hát igenis…
A férfi: Na?
A nő: Tudd meg…
A férfi: Na? Egy szót! (Fölemeli a kést.)
A nő: Tedd el a kést. Nem tudnám túlélni… (Leborul az asztalra, sírva.)
A férfi: Hát bevallod. Szóval, bevallod.
A nő: Először is ez az én lakásom. Másodszor most már féltizenegy van.
A férfi: Csak negyed.
A nő: Fél. De mindegy. Nincs joga egy idegen férfinak éjjel az én lakásomon botrányt csinálni. Menj haza és többé ne lássalak. Takarodjék a lakásomból, mert rendőrt hivatok. Nincs semmi joga.
A férfi (megszégyenülten nyul a kifli után és keserű mosolylyal forgatja a kezében, mintha mondaná: «e parányi fegyver gyilkos kis golyója kioltja éltem, hahaha.») Nincs jogom. Gróf Bátorszöghynek pedig…
A nő: Ép annyi joga van, mint magának.
A férfi: Szép. (Kétségbe van esve és ismét a legborzasztóbbhoz fordul): Tudod, mi vagy te? Én megmondom, hogy mi vagy te! (Rámutat a fél kiflivel.) Te…
A nő: Bánom is én, mondja ki. Nem mondja először. Erzsi! Hát nem vett ma felvágottat?
Erzsi (bekiált): Azt tetszett mondani, hogy nem jön haza vacsorára.
A férfi: Szeparé volt megbeszélve?
A nő: Igen. Szeparé. Jogom van hozzá. Nem vagy a férjem. Hozzon negyvenért szalámit, nyelvet, disznósajtot és egy hámozott uborkát.
A férfi (megöleli): És ha azt mondanám, hogy… (ránéz, félig sírva.)
A nő: Ugyan mit mondana?
A férfi (őszintén, reszkető hangon): És ha azt mondanám, hogy hiszen mindezen lehet segíteni… hogy egy igazán komoly dologgal… hogy a jogaimat… és akkor a világ szemében is egészen más izé…
A nő (halálos boldogsággal a hangjában): Erzsi kenyeret is hozzon.
A férfi (a kifli után nyul és rámosolyog, könnyein keresztül, mintha mondaná: «te édes emlék, mit nagyanyám is keblén hordott.») Nézze, Emma… ha azt mondanám… (lassan az asztalra borul és elrejti az arczát):… az én apám már nagyon öreg… az anyám imád engem és nem mondhatok olyat, a mit ne helyeselne… és a kis hugom… szegény ártatlan kis hugom, hisz beleőrül a fájdalomba; oh én gazember és marha!
A nő: A maga huga igen. Az enyém nem, úgy-e? Az enyém nem is hug. Menjen innen, mert megfeledkezem magamról és pofonütöm. Gyáva fráter. Gyere és csókolj addig, a mig el nem akad a lélekzetem!
A férfi: (leteszi a kiflit és ugrani akar.)
A nő: Megállj! Előbb kérj bocsánatot.
A férfi: Bocs…
A nő (közbevág): Nem is kell. Nem kell a bocsánatkérésed. Hiába is kérnél bocsánatot. Megaláztál és takarodjál. Menj. És gyáva vagy. Bátorszöghynek a kisujjában több a gavalléria. Menj haza.
A férfi: Tudom. Most, éjjel, most is el akarsz menni hazulról.
A nő: Semmi közöd hozzá.
A férfi: Jó. (Veszi a kabátját.) Jó. Majd meglátod. Jó.
(Elmegy, vadul. Elgázolja a kiflit.)
A nő (fáradtan esik a diván sarkába.)
A cseléd (miközben kipakolja a fölvágottat): Még ha nem tudom, férje volna a kisasszonynak, de még csak nem is férje, hát mi köze neki ahhoz, hogy mi tetszik és hogy tetszik és mikor és hogyan és mikor és kinek mi köze hozzá, még nem mondom, ha férje volna.
A nő: Nem kell félni, Erzsi.
(Mosolyog, de aztán nagyon szomoruan néz maga elé. A fáradtságtól elalszik, az égő lámpa mellett, ruhástól, vacsora nélkül. Lenn csapódik a kapu: most ment ki a férfi. Kilép a kapun és elkezd fel-alá járni, mint a ki virradtig nem megy el innen. Nagyon erősen gondolkozik és már minden rendben van, csak még azt nem tudja, hogy hogyan írja meg a hugának.)