A KATONA.
(A történet kezdődik Budán, a Margit-köruton és végződik Pesten, az Erzsébet-körut tájékán. Személyek: egy finom úrikisasszony és egy egyszerű cselédleány. A cselédleány este hét órakor megjelent Budán, abból a czélból, hogy hazakisérje a kisasszonyát. Most együtt mennek, mendegélnek.)
A kisasszony: Kérem Erzsi, ne arra.
Erzsi: Arra van a villanyos megálló.
A kisasszony: Nem, nem. Nem megyünk villamoson. Gyalog megyünk. Nekem van egy eszmém. Mennyit adott a mama?
Erzsi: Huszat. Tizet nekem villamosra, tizet a kisasszonynak villamosra.
A kisasszony: Hát ha gyalog megyünk, megmarad magának a maga tíze és én az én tízemet is magának adom.
(Erzsi belenyugszik a jó üzletbe, a mit azzal jelez, hogy rettenetesen buta pofát vág.)
A kisasszony: Tudja, miért van ez?
Erzsi: Miért?
A kisasszony: Azért, mert beszélni akarok magával négyszemközt és ahhoz sok idő kell.
Erzsi: Igen.
A kisasszony: Hát mondjam?
Erzsi: Mondja.
A kisasszony: Mondhatom?
Erzsi: Tessék, tessék.
(A kisasszony hallgat. A hídra érnek.)
Erzsi: Most már nincs befagyva a Duna, mert már márczius van. De azért nagyon hideg a víz még mindig.
A kisasszony: Igen. Hát magának van egy katonája.
Erzsi: Ugyan kisasszony.
A kisasszony: Ne szégyenkezzék, Erzsi, mert azért beszélünk, hogy erről legyen szó. Gyalogos katona. Sértés az, ha úgy mondom: baka?
Erzsi: Nekem nem sértés. Ha nem volna baka, lovon ülne. De mert nem huszár, hát baka.
A kisasszony (némi izgatottsággal): Hát gyorsan, gyorsan, mert már benne vagyunk. Magának van egy katonája, egy gyalog-katona, a ki mindig a konyhában ül, mert a mamám engedi. És vasárnap elmennek együtt sétálni és maga csak éjfél után jön haza. Hát maguk szeretik egymást és ezt tagadni nem lehet.
Erzsi: Nem bizony.
A kisasszony: Hát most figyeljen jól. Hány éves maga?
Erzsi: Tizenkilencz.
A kisasszony: Én még csak tizenhat vagyok, de a mi a gyalogkatonát illeti, hát már nekem is van egy, csakhogy az önkéntes. Maga nagyon jól ismeri, ez az a György, a ki jár hozzánk. Mert a mamám engedi. De én érzem, hogy a mamám már nem sokáig fogja engedni és akkor drukkoljon maga is, mert akkor a maga katonáját is kidobják.
Erzsi: Kidobják?
A kisasszony: Ezt csak úgy mondom. Nem dobják ki, csak nem eresztik be. Az én katonám azon az úton van, hogy a mamát fölheczczelje az összes katonák ellen és ha Györgyöt kitiltják, akkor a magáé se ülhet a konyhában, tehát nekünk össze kell tartani Erzsi, mert mi közös sorsban vagyunk és nemsokára össze fog bennünket fűzni a közös bánat.
Erzsi: Istenkém, istenkém.
A kisasszony: De én nem akarok semmit csinálni, mert nekem bele kell az ilyenbe nyugodnom. Magának könnyű, mert maga szabad, mint a sólyom madár, magának kifizetik a tizennégy napját és kirugják. De én nem mehetek el, mert én rab vagyok, mint kanári madár, oh istenem, bár volnék én is rugott madár.
Erzsi: Hát aztán?
A kisasszony: Most már nekem nagyon kevés időm van. Az anyám két héten belül betiltja az önkéntest és én akkor mást nem tehetek, minthogy a Dunába ugrom. De egy kis baj van.
Erzsi: Milyen baj van?
A kisasszony: Az a baj, hogy az én katonám még nem szeret engem. Csak én szeretem a katonát és minden éjjel fáj a szivem. Hát most maga mondja meg nekem, hogy hogyan kell a katonát elcsábítani, hogyan lehet a katonát szerelemre birni, mert minden katona egyforma. A miért az egyik önkéntes, a másik meg nem önkéntes, az csak a műveltségtől van. De katona, az katona. Ebben egyformák mind, az urak is, meg a pórok is.
Erzsi: Pórok? Mik azok a pórok?
A kisasszony: A pór, az Beniczkynénél fordul elő és egy fokkal lejebb van, mint a polgár és egy fokkal feljebb, mint az izraelita.
Erzsi: Most már nem értem.
A kisasszony: Mindegy. Adjon nekem tanácsot, mivel csábítsam el a katonát.
Erzsi: Hát mért akarja elcsábítani a kisasszony?
A kisasszony: Hogy szeressen és megszöktessen és a magáévá tegyen. Az övé vagyok, legyen erényem is övé. A maga erénye az övé?
Erzsi: Nekem nincs erényem.
Erzsi: Nem is volt, mert én tisztességes lány vagyok.
A kisasszony: Igen.
(Kis szünet, melyet a kisasszonynál az emberi butaság felett való elkeseredés okoz.)
Erzsi (váratlanul megszólal): Hát először is segélyezni kell.
A kisasszony: Segélyezni?
Erzsi: Attul döglik a légy. Ezt a huszat is neki adom, a mit most megtakarítottunk.
A kisasszony: Igen.
(Elkeseredik, mert kezdi érezni, hogy a katonák még sem mind egyformák.)
Erzsi: Aztán kaczéran kell viselkedni.
A kisasszony (némi reménynyel): Ez az! Ez az! Folytassa.
Erzsi: Hát az ember velemegy a tánczterembe, aztán mikor vége van a táncznak és az ember elmegy onnan vele, hát ő híjja az embert a ligetbe, de az ember nem megy a ligetbe.
A kisasszony: Miért?
Erzsi: Mert sötét van. Aztán ő húzza az embert a karjánál fogva, de az ember még se megy. Aztán lökdös egy kicsit, meg megint czibál, aztán igér kendőt, aztán az ember még se megy. Aztán ledisznózza az embert, de mégse megyek, hanem hazamegyek, ő meg szépen hazakisér és nem történik semmi erkölcs és aztán ettül még jobban szeret és hát ez a kaczérság. Tilos, tilos, de szivem joga.
A kisasszony: Na… hát még?
Erzsi: Nahát néha aztán, ha már nagyon heczczülve van, akkor hát lehet egy kis érzékiség.
A kisasszony (reszketve): Erzsi…
Erzsi: Mi tetszik?
A kisasszony: Csak mondja. Talán ez az. Mi az érzékiség a katonával szemben?
Erzsi: Hát ez a promonáton van. Kimegyek a katonával a promonátra vasárnap délután, vagy a ligetbe. Ottan megfogja a kezemet és úgy sétálunk, kézenfogva. Aztán ő lóbálni kezdi a kezemet, én meg nem hagyom. Azt mondom neki: maradhasson. Ő meg azt mondja: ne legyen olyan daczos. És ő akarja lóbálni, én meg nem hagyom. Aztán sokáig nem hagyom, addig, a míg egyszer csak hagyom. De akkor már este van és mink szép lassan sétálunk és lóbáljuk a kezünket, föl le, föl le és ez az érzékiség. Tilos, tilos, de meggyónom. Legyónom a papnál. Szivem joga.
A kisasszony: És… és szerelmi bűn?
Erzsi: Tessék?
(A kisasszony nem felel. De a cselédleány már mesélő kedvében van.)
Erzsi: Aztán mikor az ember már nagyon belegabalyodott a katonába, akkor következik a szívszerelme.
A kisasszony: Talán ez az.
Erzsi: Persze, hogy ez az. A szívszerelme abból áll, hogy ha az ember sokáig kimarad, nyáron, mikor a kisasszony meg a mama vidéken van és csak a papa van Pesten, de az sincs otthon, akkor az ember megvárja a ligetben a katonával a virradást. Már félháromkor virrad. Hát akkor már megvolt a kaczérság is, meg az érzékiség is, szivem joga, hát elkövetkezik a szívszerelme. Már akkor a padra ülök és a katona fogja a kezemet. Bort nem iszunk, csak piros limonádét. Hát nem részeg a katona, nehogy azt tessék hinni. Hát a pofáját az arczomhoz támasztja és hallgatunk. Aztán leragad a szeme és akkor lecsúszik az arczomról, mert elalszik. Akkor szép csöndesen az ölembe igazítom a fejét és ott alszik. De azért fogja a kezemet álmában. És virrad, virrad, egyre virrad. Ez nyáron van. És én nézdegélek jobbra, balra és szagulom a virágszagot, mert az is hajnalban van. De ő nem érzi, mert alszik. És nekem is fáradt már a szemem és én is szeretnék aludni, de nem alszok. Csak úgy megvagyunk ott ketten. És ez a legszebb, mert ez a szívszerelme.
A kisasszony (minden reményét elvesztve): És elveszi magát feleségül?
Erzsi: Nem.
A kisasszony: Hát…
Erzsi: Vigyázok a tisztességemre. Mert nem akarok soha férjhez menni. Ha férjhezmennék valaha, akkor nem bánnám, nem vigyáznék az ártatlanságomra, mert akkor úgyis mindegy. De nem mék férjhez soha, hát vigyázni kell. Tisztességes lány maradok. Legföllebb, hogy segélyezem.
A kisasszony: Igen.
(Csönd. Némán mennek egymás mellett. Már látszik a ház, a hol laknak. Erzsi csöndesen beszél.)
Erzsi: Tessék csak hagyni a kedves mamát, kisasszony. Ha kitiltja a Györgyöt, hát tiltsa ki. A kisasszonyoknak czivil való, olyan uri czivil, a ki csókolózik. A katonához nem értenek. Hiába beszéltet, úgyse érti meg soha. A katona, az katona. És mink tudunk bánni vele. Szivünk joga.
(Némán emelkednek föl a liften. Többé nincs köztük szó a dologról.)