SZEGÉNYSÉG.
(Idő: délutáni öt óra. Szín: a nagykörút, hol most egymásután gyulladnak ki a nagy villamoslámpák a boltok előtt. Személyek: két nagyon kis fiú. Az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdag fiun szilszkin-sapka és kötött keztyű van, a szegény fiunak kendő van a nyakában és rongyos, széttaposott czipő a lábán.)
A gazdag: Én azért szólítottalak meg téged, mert látom, hogy szegény vagy.
A szegény: És mit akarsz tőlem?
A gazdag: Én jószívű fiu vagyok és segíteni akarok rajtad, mert az apám mindig azt mondja, hogy segíteni kell a szegényen. De én nem tudom, hogy mi a baja a szegénynek. Ha tudnám, hogy mi a baja, könnyebben tudnék segíteni rajta.
A szegény: Igen, én nagyon szegény fiu vagyok. A Szigetvári-utczában én vagyok a legszegényebb fiu.
A gazdag: Hát lássuk: Nincs pénzed?
A szegény: De van. Most adtam el az utolsó ujságot és most van hatvan krajczárom.
A gazdag: Nekem csak két krajczárom van, mert annyit kapok, ha elmegyek hazulról, hogy legyen nálam pénz, ha jön egy koldus.
A szegény: Nekem hatvan krajczárom van és abból nem is kell adni a koldusnak. Ha én adnék a koldusnak, felpofozna az apám.
A gazdag: Eddig még minden szegény gyereknek, a kivel találkoztam, több pénze volt, mint nekem. Hát akkor nem ebben van a szegénység. Majd én kérdezek, te meg majd felelj. Jó?
A szegény: Jó.
A gazdag: Hát van neked gonosz mostohád?
A szegény: Nincs. Hanem két mamám van. Az egyik az igazi mamám, a másik meg csak közös háztartás. Mindig csúfolják is az apámat, hogy két nővel él. De a másik is rokon.
A gazdag: Hát akkor gondoskodnak rólad.
A szegény: Oh, igen.
A gazdag: Hát most megint kérdezlek: a szegény gyerek nem kap enni?
A szegény: Dehogy nem. Csakkogy nem meleg húst eszik és nem főzeléket eszik, hanem kenyeret eszik és szalonnát eszik.
A gazdag: Mi az? Neked nem muszáj húst enni? Neked nem kell főzeléket enni? Milyen jó neked! És neked szabad szalonnát enni? Fogadjunk, most is van nálad szalonna.
(Vágyva néz a szegény fiu zsebére.)
A szegény: De van ám! Csakhogy nem adok belőle.
A gazdag: Milyen jó neked! Nekem mindenből muszáj adni a szegényeknek. Istenem, Istenem, milyen jó is nektek.
(Csöndesen mennek egymás mellett.)
A gazdag: Hát aztán megint kérdezlek. Azt mondják, hogy a szegények dideregnek és fáznak és reszketnek. Nem fázol?
A szegény: Nem fázom, mert az öreganyám nagykendője van a nyakamban.
A gazdag: Nekem Petőfi-gallér van a nyakamon és mindig befuj a szél a gégémbe.
A szegény: Hogy fuj be a gégédbe?
A gazdag: Hát csak befuj. Tudhatnád, hiszen neked is van gégéd. Nem tudod, mi a gége? Az az a kő, a mi az ember nyakában van, elől. Ha tapogatod a nyakadat, érzed hogy van benne elől egy kő. Vagy egy vas. Vagy nem tudom… szóval valami kemény. Az a gége. És abba fuj a szél. És az rossz. De csak nekem rossz, mert nekem gallérom van. Neked nem rossz, mert neked kendőd van. És most már látom, hogy nektek nem is olyan rossz. Nekünk gazdagoknak sokkal rosszabb.
A szegény: Nem is rosszabb.
A gazdag: De is rosszabb.
A szegény: Nem is.
A gazdag: De is.
(Ballagnak tovább. A gazdag erősen gondolkozik.)
A gazdag (magában): Talán a vallásban van a dolog.
A szegény: Mit mondasz?
A szegény: Van.
A gazdag: Mikor?
A szegény: Kedden és pénteken, háromtól négyig.
A gazdag: Nekem is akkor van. Hát akkor te is olyan vallásu vagy, mint én. Mert ha más vallásu volnál, akkor szerdán négytől ötig volna vallásod és ha zsidó volnál, akkor csütörtökön volna és nem köszönnél a papnak.
A szegény: De nekem kedden és pénteken van, háromtól négyig és én köszönök a papnak.
A gazdag: Ez a római katolikus vallás.
A szegény: Ez az.
A gazdag: Hát akkor ez is mindegy. (Nevet.)
A szegény: Mit nevetsz?
A gazdag: Mert én azt hittem, hogy a szegény emberek még a vallásban is zsidók.
A szegény: Az nem is igaz. Nagyon sok gazdag zsidók vannak.
A gazdag: Ejnye, ejnye. Hát most már igazán nem tudom. Ha beteg vagy, muszáj ágyban maradni?
A szegény: Nem.
A gazdag: Miért?
A szegény: Mert nincs is ágyam.
A gazdag: Hát hol alszol?
A szegény: A sarokban van egy pokrócz, azon van még egy pár pokrócz, aztán van egy pár rongy, aztán van egy párna, meg van egy takaró. Ez nem ágy, hanem vaczok.
A gazdag: Vaczok? Milyen szép neve van. Vaczok. Vaczok. Vaczok.
A szegény: Igenis, vaczok.
A gazdag: És neked szabad abban aludni. Mink egyszer csináltunk egy ilyet a tesvéremmel és sokáig könyörögtünk, hogy engedjen az anyám ott aludni, de nem hagyott. És egyszer aztán, mikor az apám meg az anyám a szinházban volt, csináltunk egy ilyet plédekből meg paplanokból és ott aludtunk tíz óráig, de akkor hazajöttek, megbüntettek és az ágyba kergettek. Milyen jó pedig az!
A szegény: Megbüntettek? Megvertek?
A gazdag: Nem. Nálunk nem lesz verve.
A szegény: Hát mi lesz csinálva?
A gazdag: Le kellett írni százszor azt a mondatot, hogy: Gyereknek éjjel ágyban a helye.
A szegény: Pedig ez nem is igaz.
A gazdag: Hát téged nem úgy büntetnek?
A szegény: Nem. Én kapok egy pofont az apámtól, aztán mehetek játszani.
A gazdag: Oh, az én apám sokkal kegyetlenebb. Nekem mindig ilyen feladatokat kell írni.
A szegény: Borzasztó lehet.
(Ballagnak, ballagnak.)
A gazdag: Na hát én most megyek haza. De hiába szólítottalak meg, mert nem tudtam meg semmit. Hát hogy segíthetnék én rajtad, mikor nekem sokkal rosszabb, mint neked. Neked sokkal jobb, mint nekem. Én odaadnék mindent azért, hogy szegény lehessek. (Felragyog a szeme): Hiszen az nagyszerű lehet, szegénynek lenni!
A szegény (büszkén): Bizony! Bizony!
A gazdag (irigyen néz rá): Most hová mész?
A szegény: Csavarogni.
A gazdag (félig síró hangon): Oh… oh… milyen jó…
A szegény: Hát szerbuz.
A gazdag: Szerbuz.
A szegény: (hátbavágja, mondván): Leczti!
(Nagy rohanás. A szegény egyenest berohan a legnagyobb sárba. A gazdag, a ki pedig már majdnem utólérte, megáll a sár partján. A szegény a sár közepén áll, bokáig a fekete lében és onnan vigyorog. Sőt kiabál is.)
A gazdag. És a sárba is bemehet… és a legnagyobb disznóságokat szabad neki kiabálni… és…