ELSŐ KÉP.
(A városliget egy zuga. Fák, bokrok. Elől középen egy pad. Tavaszi délután, alkonyat felé.)
(Mikor a függöny felgördül, a színpad egy pillanatig üres. Aztán beszalad Mari, a színpad közepén megáll és visszanéz.)
Mari. Julika! Nincs válasz. Julika! Hadd! Hadd! Gyere! Hadd! Indul visszafelé.
Juli bejön, izgatottan, vissza-vissza néz. Nézd csak! Ilyen szemtelen.
Mari kifelé néz. Ott van ni! Megint gyön!
Juli. Tőlem gyöhet, én nem csináltam semmit. Csak egyszerre rám ugrik, meg kiabál, meg elmond mindennek, meg…
Mari. Ott gyön ni. Gyere szaladjunk. Huzza kifelé.
Juli. Nem szaladok én. Nem csináltam semmit. Nem félek tőle.
Mari. Gyere, mer az megver.
Juli. Nem megyek én. Ha megver, megver.
Muskátné jön. Nem köll szaladni, ne féljen, nem eszem meg. Én csak figyelmeztetem magát, édes lányom, hogy az én körhintámba be ne tegye többet a lábát. Én ott megtűrök mindent, nekem muszáj, mert ez az üzletem. Én nem nézem, úri hölgy, vagy bárcás, nekem mindegy, csak öt vasat fizessen. De ha valaki az én hintámon illetlenül viselkedik, az ki lesz tiltva.
Juli. Ezt nekem mondta?
Muskátné. Magának, maga cseléd. Az én körhintámon…
Juli. Én nekem mondta, hogy viselkedtem? Megfizettem a menetet és felültünk a szarvasra. Egy szót se szóltam, csak a barátnémmal beszéltem.
Mari. Mit akar tőle? Nem is ő szólt, hanem a Liliom gyött oda.
Muskátné. Az nekem mindegy. Aztán győjjön a rendőrség és vegye el tőlem a licencemet. Maga majd megfizeti nekem azt, maga rongyos?
Juli. Rongyos, aki mondja.
Muskátné. Hát többet nem ül föl. Fogdostatja magát a kikiáltóval. Nem sül ki a szeme?
Juli. Mit mondott?
Muskátné. Azt hiszi, nem láttam. Azér, mert benn ülök a hinta közepibe, a tükörnél, látok én mindent. Felültek a szarvasra és az egész menet alatt hagyta magát a Liliomtúl fogdosni Szép kis disznó.
Juli. Nem is fogdosott, mert engem nem fogdoshat senki.
Muskátné. Oda volt dűlve magához az egész menet alatt.
Juli. Hát oda volt dűlve, mert odadűlt. Oda dűl, ahova akar. Én csak nem mondhatom neki, hogy ne dűljön hozzám, mikor illedelmesen odadűl. Nem is nyúlt hozzám.
Muskátné. Átfogta a derekát.
Muskátné. Maga fogja be a száját, magát nem kérdeztem. Majd éppen magát kérdezem, hogy mibe van valami? Szép kis szemét.
Juli. Átfogta a derekamat, másnak is átfogta, ezt a Liliomtúl megszoktuk.
Muskátné. Hát majd én leszoktatom róla, édes lányom. Az én körhintámon nem lesz fogdosás, ha szerelmeskedni akar, menjen az állóhelyre, a Barokaldi-cirkuszhoz. Ott katonát is kap.
Juli. Köll a kutyának.
Mari. Hogyne, még katona. Ette vóna meg a fene mind.
Muskátné. Csak ezt akartam mondani, édes lányom. Tudja, csak azér, mer jobb ezt így. Mer ha oda találja dugni az orrát, hát én hátba vágom, édes lányom, úgy, hogy megnémul tőle. Nem hagyom a licencemet elvenni a rendőrségtől, mert azt ott is tudják, hogy az én körhintámon nincs erkölcstelenség.
Juli. Ezt mind akár ne is mondta volna. Mert ha nekem kedvem szottyan fölülni a maga hintájára, megfizetem a menetet és fölülök. Szeretném látni, hogy hozzám nyúl valaki.
Muskátné. Nohát győjjön, fiam, holnap. Aztán próbálja meg.
Mari. Meg is próbáljuk.
Muskátné. Olyat még nem látott a liget.
Juli. Talán ledob?
Muskátné. Le én, édes lányom.
Juli. Hát aztán, ha én vagyok az erősebb?
Muskátné. Akkor be se piszkolom a kezemet az ilyen cseléddel. Majd lelöki a Liliom. Már az tudja, hogy köll elbánni a mindenesekkel.
Juli. Hogy engem lelök a Liliom?
Muskátné. Le, édes lányom, hogy azt se tudja, honnan gyütt.
Juli. Hogy engem… Hirtelen elhallgat. Muskátné hátra néz. Kis szünet.
Négy viháncoló cseléd közt bejön Liliom.
Liliom. Eriggyetek innen, mer aki nem megy el, azt szájonkapom!
Egy kis cseléd. Adja vissza a zsebkendőmet!
Liliom. Nem mentek innen?
Mind a négy. Adja vissza! Nézze meg az ember!
Az egyik Muskátnéhoz. Nagysága, kérem…
Muskátné. Fogd be a szád!
Liliom. Nem méc innen? Nekiugrik, mind a négy viháncolva kiszalad.
Muskátné. Mit csinált már megint?
Liliom. Mi köze hozzá? Julira néz. Már megint ezzel van baja?
Juli. Liliom úr, kérem…
Liliom elébe áll. Ne kiabálj!
Juli meghúzódva. Nem kiabálok.
Liliom. Nahát. Muskátnéhoz. Mi baj van? Mit csinál ez itt?
Muskátné. Azt csinálja, hogy jár a szája. Még neki áll följebb. Ki lett lökve a körhintáról és nézze meg magának ezt a cselédet, Liliom, jól nézze meg magának ezt a hölgyet, ez ki van tiltva az én körhintámról.
Liliom. Ki vagy tiltva? Akkor mars haza!
Mari. Gyere innen, hadd itt őket. Húzza Julit.
Juli. Nem megyek. Nem hagyom magamat.
Muskátné. Ha még egyszer meglátja, ne eressze föl. És ha fölül, lökje le. Érti?
Liliom. Hát aztán mit csinált?
Juli izgatottan, komolyan. Liliom úr… tessék most megmondani igaz lelkére… lelök engem, ha fölülök a hintájára?
Muskátné Julihoz. Lelöki.
Mari. Nem magát kérdezték.
Juli. Tessék megmondani, Liliom úr, szemtől szembe. Lelök engem? Kis szünet.
Liliom. Lelöklek én, fiam, ha tudom, mér. De ha nem tudom, hát már mér löknélek le?
Mari Muskátnéhoz. Na lássa!
Juli. Köszönöm a jóságát, Liliom úr!
Muskátné. Hallotta, mit mondtam? Ha ez a cseléd oda meri tenni a lábát, ki lesz dobva. Értette? Nem tűrök fogdosást az intézetemben.
Liliom. Micsoda fogdosást?
Muskátné. Láttam jól, ne adja a bankot.
Juli. Hogy maga átfogta a derekamat.
Liliom. Én?
Muskátné. Igen, maga. Láttam, ne féljen.
Liliom. Hát aztán nekem nem szabad átfogni a lányok derekát? Maj magához megyek engedélyér, ha valakinek át akarom fogni a derekát?
Muskátné. Magának szabad, tehet, amit akar… én tőlem elmehet vele aludni is… de ő neki nem szabad… az én hintámon nincs fogdosás. Nagy szünet.
Liliom. Muskátnéhoz. Hát most fogja be a száját.
Muskátné. Mit mondott?
Liliom. Fogja be a száját és menjen vissza az intézetibe.
Muskátné. Micsoda?
Liliom. Mit akar ettül? Erre a véznára mászik rá? Amér én megfogtam? Gyere lányom, a hintára, amikor akarsz, azér is gyere oda, minden délután és ülj föl a legszebb szarvasra és ha nincs pénzed, hát a Liliom fizeti a menetet és ha valaki hozzád mer nyúlni, hát a Liliom majd megmutatja, mi az, amit hogy mondunk: Balkézzel srégen a tüdőre egy mejjpor köhögés ellen.
Muskátné. Te rongyos!
Liliom. Te disznó!
Juli. Köszönöm a finomságát, Liliom úr.
Muskátné. Hát azt hiszed, hogy téged nem lehet kidobni? Mér? Amér te vagy a legjobb csalogató a ligetbe? Már ki is vagy dobva. Már el is vagy bocsátva.
Liliom. Rendben van.
Muskátné. Már ki is dobhatlak, ha akarlak.
Liliom. Csak úgy, ahogy mondta. Ki vagyok dobva, hát rendben van. Ne szíjja vissza.
Muskátné. Már megin adod a bankot, a kedvességedre föl. Már megin goromba vagy.
Liliom. Kidobott, hát ki vagyok dobva.
Muskátné. Már megin gorombáskodsz velem. Elérzékenyül.
Liliom. Jól van hát, rongyos vagyok, hát azt hiszem, engem nem is lehet kidobni, hát már el is vagyok bocsátva, rongyos vagyok.
Muskátné. Tönkre akarod tenni az üzletemet?
Liliom. Rongyos vagyok. Majd cilindert húzok. Ki vagyok dobva.
Muskátné. Nem is vagy kidobva. Csak ez a cseléd…
Liliom. Mars, el innen.
Muskátné. Megveretlek a Hózlingerrel, Liliom. Egyszer már…
Liliom. Mars haza. Kidobtál, most mars.
Juli félénken. De hát, Liliom úr, hajaszondja, hogy nem dobta ki.
Liliom. Befogni a szájat itten.
Juli. Csak azér, mert én miattam van az egész hecc.
Liliom. Kérjen bocsánatot ettül.
Mari. Áhá!
Liliom. Ettül a kis maznátúl, kérem, nagysága.
Muskátné. Hát ha nekem adod a bazilikát? Hát ha nekem adod a Lánchidat? Hát ha az öreg Rótsild tányéron hozza ide az egész pézit? Hát még akkor is, ha közel gyön a hintámhoz, nem rúgom el úgy, hogy hetet bokázik?
Liliom. Hát, nagysága, kérem, leveszi a sapkáját. Most aztán tessék szép csöndbe, rendbe elmenni innen. Mer én még nem vertem meg hölgyet, kivéve, mikor özvegy Holcerné három hétig feküdt bele, de ha a nagysága most el nem megy innen, és békin nem hagyja ezt a szegény bogarat, én a nagyságának igazán megmutatom, hogy mi az, amit hogy mondunk: balkézzel srégen a tüdőre egy mejjpor köhögés ellen.
Muskátné. Látod, fiam, most aztán te se köllesz nekem többet. Isten áldjon meg, fiam, be se gyere holnap. El vagy bocsátva. Elmegy.
Mari őszinte részvéttel. Szegény Liliom.
Liliom. Ne sajnálj, fiam, mer hozzád vágok valamit. Julihoz. És te se sajnálj, te kis cselédbogár.
Juli ijedten. Én nem is sajnáltam, Liliom úr.
Liliom. De sajnálsz, látom az orrodon. Te is kaphatsz valamit. Olyan képet vágsz, mintha a Liliom most elmehetne koldulni, mer a nagyságos Muskátné özvegyné kidobta. Úgy nézz rám, bogár, hogy engem a legelőkelőbb körhintások már kidobtak. Nekem jöhet a Muskátné imponálni, az nekem fiatal.
Juli. De hát most mit fog csinálni, Liliom úr?
Liliom. Most, fiam, iszok egy sört. Azt tanuld meg fiam: minden ijedtségre egy sör.
Juli. Hát lássa, mégis megijedt.
Liliom. Csak a sörért, fiam.
Mari. Hát most már…
Mari. Hát most már maradjon velünk, Liliom úr.
Liliom. Fizeted a sört? Nagy csönd.
Liliom Julihoz. Hát te? Csönd. Mennyi pénzed van?
Juli. Nyóc.
Liliom. Hát neked?
Mari szégyenlősen a földre néz és nem felel.
Liliom szigorúan. Mennyi van?
Mari sírni kezd.
Liliom. Most már tudom. Azér nem kell bőgni. Hát maradjatok itt, a Liliom elmegy a körhintához és elhozza a frakkját, meg a klakk-cilindert, meg mind a három fehérneműt, aztán megyünk a Hungária-kertbe. Ne félj, én fizetek. Itt várjatok a padon. Elmegy. A lányok utánanéznek.
Mari meglöki Julit. Sajnálod?
Juli. Hát te?
Mari. Én úgy módjával. De tejúgy bámusz utánna, hát azért…
Juli leül. Nem is bámulok. Csak mer kidobták.
Mari büszkén. Mijértünk rúgták ki. Mer téged kedvel.
Juli. Nem is kedvel.
Mari. De kedvel. Kelletve magát. Nekem is van, aki kedvel. Ő is leül.
Juli. Micsoda?
Mari. Amíg neked nem vót, nem mondtam. De most megmondom. Dicsekedve. Szívemnek is van szerelme!
Juli. Nem szégyelled magad?
Mari. Nem én. Szívemnek édes szerelme.
Juli. Hát aztán kicsoda? Micsoda?
Mari. Katona.
Juli. Milyen katona?
Mari. Éppen azt nem tudom. Valami katona. Hányféle van?
Juli. Hát sokféle. Huszárkatona, tüzérkatona, furvézerkatona és rongyos baka, gyalogsági.
Mari. Kalaaz a villamostúl, az is katona?
Juli. Az nem katona. Az kalaaz.
Mari. Hát rendőr? Az se katona?
Juli. Nem. Az csak rendőr, vagy biztos, vagy konstábler.
Mari. Pedig van kardja. Kalaaznak nincs kardja. Akinek kardja van, az katona.
Juli. Díszmagyarnak is van kardja, még se katona. Képviselőnek is van kardja, mégis asse katona.
Mari. Hát akkor csak ki katona?
Juli. Mán mondtam. És tiszt, az is katona. Meg honvéd is katona.
Mari. Szanité, az milyen?
Juli. Az is, csak nem egészen, csak félig. Úgy mondjuk, ez itt katona, ez meg szanité.
Mari. Hát honnat tudom, mellik a katona?
Juli. Ha kardja van, csak ha nem rendőr. Így van.
Mari nagyon büszkén. Hát a finánc?
Juli. Az finánc.
Mari. Annak puskája is van, kardja is van. Már pedig az csak nem katona.
Juli. Az olyan, mint a szanité.
Mari. Az is ződ.
Juli. A tiéd talán ződ?
Mari. Isten ments, dehogy ződ.
Juli. Aki ződ, az csak félig katona.
Mari. Hát aki bordó?
Juli. Az huszár. De csak a nadrágja. A vártűzérnek stráfgya van. Barna, az trénkatona, rongyos furvézer. Majd megtanulod te is, ha már egy évig jársz a ligetbe, mint én. De mos még falusi vagy.
Mari kissé elkeseredve. Hát mirű ismerem föl, hogy mellik a katona?
Juli. Csakis egyrű.
Mari. Mirű?
Juli. Egyrű! Szünet.
Mari elpityeredik.
Juli. Minek bőgsz?
Mari. Minek csúfúsz? Kigúnyusz. Mer te pesti vagy, én meg csak most gyöttem. Honnat tudjam én a katonát? Inkább mondd meg, ne csúfúj.
Juli. Nyisd ki a füled Csakis egyrű ismerszik meg, ha katona. Ha szalutál. Errű az egyrű.
Mari. Akkor jó.
Juli. Micsoda?
Mari. Azt mondom, akkor jó. Csak mer a Hugó… a Hugó…
Juli nevetve, csúfolódva. Micsinyál?
Mari. Hugó. Úgy híjják: Hugó. Ez a neve.
Juli. Micsinyál?
Mari. Hugó. Keservesen sír.
Juli. Már megin nyikorogsz? Minek sírsz?
Mari. Minek gúnyúsz?
Juli. Nem gúnyúllak én. De ha azt mondod, hogy Hugó, hát akkor muszáj nevetni. Évődve. Hát hogy híjják?
Mari. Mos nem mondom.
Juli. Jó. Ha nem mondod, akkor nem katona.
Mari szégyenkezve. Hát mondom.
Juli. Na?
Mari. Nem mondom. Bőg.
Juli. Nem is katona. Bizonyosan postás, levélhordó.
Mari. Nem, nem. Inkább mondom.
Juli. Na?
Mari földerülve. De ne nézz rám. Arra nézz, akkor mondom.
Juli elfordítja a fejét.
Mari. Most már ő is csak nehezen tudja visszatartani a nevetést. Hugó. Ő is nevet. Ez a becsületes neve. Hugó, Hugó, katona-hugó.
Juli. Milyen katona?
Mari. Piros.
Juli. A nadrággya?
Mari. Nem.
Juli. Kabáttya?
Mari. Az se.
Juli. Hát?
Mari hangosan kivágja. Sapkája! Nagy szünet.
Juli. Hordár az, fiam, ott gyöjjön rá a frász. Piros sapka az hordár. Se kardja, se puskája.
Mari ragyogva. De szalutál. Te mondtad, errű ismerszik meg.
Juli. Nem is szalutál, mer köszön.
Mari. Én nekem mindig szalutál. Azér, mer Hugó, azér lehet katona. Szalutál is, piros sapkája is van, egész nap a sarkon áll, őrségen.
Juli. És mit csinál?
Mari. Köpik.
Juli. Hordár az, fiam. Az a rangja.
Mari. Hát a Liliomnak ugyan mi a rangja?
Juli kicsit találva érzi magát. Hogy jut eszedbe a Liliom? Mi közöm hozzá?
Mari. Nekem sincs a Hugóhoz. Minek gúnyúsz a Hugóval? Hát én is gúnyúllak a Liliommal.
Juli. Én nem is szóltam hozzá. Ő karolt át a hintán. Nem mondhatom csak neki, hogy ne karoljon, ha már karol.
Mari. Talán nem is esett jól?
Juli. Nem.
Mari. Hát akkor minek nem gyösz haza? Mer várod.
Juli. Hiszen mondta, hogy várjuk.
Liliom megjelenik, nagy csönd.
Liliom. Még mindig itt vagytok? Mér nem mentek még haza?
Mari. Azt mondta, hogy várjunk.
Liliom. Mindig neked jár a szád. Ki kérdezett?
Mari feleselve. Hát kérdezte, hogy mér…
Liliom. Nem hallgatsz? Mit csinálok én kettővel? Csak az egyiket gondoltam. Az egyik menjen haza. Szünet.
Mari. Na gyere.
Juli. Hát gyere. Nem mozdulnak.
Liliom. Az egyik menjen haza. Hol szolgálsz?
Mari. Brájer igazgató, huszadik szám, Damjánovics-utca.
Liliom. Hát te?
Juli. Én is abba a házba.
Liliom. Hát az egyik csak menjen haza. Melyik akar itt maradni? Nincs válasz. Mér nem beszéltek?
Mari mint valami nagyon fontos dolgot, úgy mondja. Elcsapják ám, ha itt marad. Liliom. Kit?
Mari. A Julikát. Csak hétig van kimenője.
Juli. El.
Liliom. Hát engem nem csaptak el? Mi?
Juli. De… magát is elcsapták.
Liliom. Na látod.
Mari. Hát elmenjek Julika?
Juli. Én… én nem tudok erre felelni neked, Marika.
Mari. Hát csak maradj itt, ha akarsz, Julika.
Liliom. Aztán elcsapnak.
Mari. Hát elmenjek, Julika?
Juli zavarban. Ejnye, hát mit akarsz má tőlem, Marika?
Mari. Hát te jobban tudod.
Juli nagyon meghatott hangon, csöndesen. Hát menj csak szépen haza, Marika…
Mari lassan, kopogó léptekkel elmegy, de ugyanúgy visszajön. Szerbusz! Vár egy pillanatig, aztán látva, hogy Juli nem mozdul, végleg elmegy.
Már sötét van. A most következő beszélgetés alatt a távolban lassú egymásutánban több kis fénypont gyulad ki, a ligetben meggyújtják a gázlámpákat. Liliom és Juli a padra ülnek, mialatt alig hallhatóan, nagyon csöndesen, nagyon messze megszólal egy zongoraverkli, amely azonban nem állandóan kiséri a párbeszédet, hanem hol elcsöndesedik, hol megint hallatszik, mintha a szél néha-néha erre hozná a hangját. Nagy ritkán itt-ott emberi hangok is hallatszanak a távolból, néha egy-egy papirsíp hangja, egy-egy szerény csöngetés. A kép végéig egyre sötétebb lesz, holdsugár nincs, csak a tavaszi ég ragyog átlátszó sötétkéken.
Liliom. Most aztán te is úgy vagy, mint én.
Juli nem felel.
Liliom. Most… te se vagy hivatalba.
Juli nem felel.
Innen kezdve a beszélgetés egyre csöndesebbé válik, úgy, hogy a végén már-már csöndes suttogássá halkul.
Liliom. Vacsoráztál már?
Juli. Nem.
Liliom. Akarsz a sörkertbe jönni, vacsorázni?
Liliom. Hát máshova?
Juli. Nem. Szünet.
Liliom. Nem rég jársz a ligetbe. Nem láttalak, csak háromszor. Máskor nem voltál?
Juli. Voltam.
Liliom. De te már láttál engem.
Juli. Láttam.
Liliom. Tudtad, hogy én vagyok a Liliom.
Juli. Mondták.
Liliom. Van szeretőd?
Juli. Nincs.
Liliom. Ne hazudj!
Juli. Nincs. Mondanám, ha volna. Nem is vót soha.
Liliom csöndes fölháborodással. Ejnye, de szemtelen vagy. Mingyár itt hagylak.
Juli. Mégse vót.
Liliom. De vót.
Juli kissé fájdalmas szemrehányással. Mér mongya, hogy vót?
Liliom. Mer csak úgy, egy szóra itt maradtál velem, te rongyos. Mán te tudod a járást.
Juli. Nem tudom a járást, Liliom úr.
Liliom. Most mán csak azt mondd, hogy azt se tudod, mér ülsz itt. Hát itt ülsz velem a sötétbe. Ha még nem lett volna bakád, nem gyöttél volna olyan könnyen. Mentél te már, azért gyösz. Hát minek vagy itt?
Juli. Mer, hogy ne hagyjam egyedül.
Liliom. De buta vagy, te bogár. Én nekem van, ha köll. Nem csak cseléd, szobalány is, nevelőné is, franciáné is. Akár húsz is.
Juli. Tudom, Liliom úr.
Liliom. Mit tudsz?
Juli. Szeretik a nők. Nem is azért ülök itt. Csak mer jó volt hozzám.
Liliom. Hát ha csak ezér ülsz itt, haza is mehetsz.
Juli. Most már nem megyek, ha itt maradtam.
Liliom. Hát ha itt hagylak?
Juli. Akkor se megyek, Liliom úr.
Liliom. Tudod, milyen vagy te? Volt egyszer nekem egy szeretőm, megállj, elmesélem, hogy volt. Egyszer este, mikor eloltottuk a lámpákat a hintán…
Most jön a razzia. Ez úgy történik, hogy jobbról jön két polgári ruhás rendőr, (néma személyek), elmegy a padon ülő pár előtt és nehány lépésnyire tőlük megáll. Amint megáll, jön a kapitány Berkovics detektivvel, civilben, lassan a padon ülő pár elé megy és mikor elébük ér, jön a háttérben még két-három polgári ruhás rendőr és tiszteletteljes távolban megáll. Ez a két-három ember szintén néma személy. A kapitány minden izgalom nélkül, csöndesen, hivatalosan beszél. Berkovics detektiv túlbuzgó és brutális ember.
Kapitány. Kicsoda maga?
Liliom. Én?
Berkovics. Álljon föl. A rendőrség. Meglöki, Liliom föláll.
Kapitány. Hogy hívják?
Liliom. Závoczki Endre. Juli csöndesen sírni kezd.
Berkovics. Ne sírj, nem esznek meg. Ez a razzia.
Kapitány. Fogja csak egy kicsit. Berkovics szorosan Juli mellé áll. Micsoda maga?
Liliom. Mutatványos.
Berkovics. Nagyságos kapitány úr, ez a Liliom. Már volt benn egy párszor a kerületben.
Kapitány. Ja, te vagy az? Kinél vagy most?
Liliom. Özvegy Muskát körhinta.
Kapitány. Mért nem mégy haza?
Liliom. Hát… mer csak itt… ülünk evvel a lánnyal.
Kapitány. A szeretőd?
Liliom. Nem.
Kapitány. Hát te kicsoda vagy?
Juli. Zeller Julia.
Kapitány. Cseléd?
Juli. Mindenes lány, kérem. Nagyságos Kolics hivatalnoknál, államvasuti hivatalnok, Damjanics-utca húsz.
Kapitány. Nézze meg a kezit.
Berkovics megnézi Juli tenyerét. Cseléd.
Kapitány. Mit ülsz itt evvel a jasszal? Mér nem mégy haza?
Juli. Kimenőm van, nagyságos úr.
Kapitány. Jobban tennéd, ha nem ülnél itt evvel a csirkefogóval.
Berkovics. Majd a bokorban lesznek mindjárt, nagyságos uram.
Kapitány. Elveszi a pénzedet. Mi már ismerjük ezt az urat. Az ilyen buta cselédekre utazik, mint te, elveszi a pénzedet és aztán majd jösz holnap a kerületbe, de kiruglak.
Juli. Nekem nincs egy krajcárom se, kérem.
Kapitány. Hallod, Liliom?
Liliom. Nem azér ülök vele.
Berkovics. Fogd be a szád, ne feleselj. Meglöki.
Kapitány. Felvilágosítlak, lányom, hogy kivel vagy. Ez egy cselédcsábító, a hintánál is azért tartják. Szegény cselédeknek házasságot igér és elszedi a pénzt, meg a gyűrűt.
Berkovics. Ne feleselj.
Kapitány. Semmi közöm hozzád, örülj, hogy megmondtam. Apád nem vagyok, hála istennek. Cselédcsábító, csirkefogó. Majd jösz aztán. Nem kell félni tőle, eljöhetsz velünk. A titkos rendőr hazakisér.
Juli. Muszáj menni?
Kapitány. Nem muszáj.
Juli. Hát akkor itt maradok, nagyságos kapitány úr.
Kapitány. Én figyelmeztettelek.
Juli. Köszönöm a jóságát, nagyságos kapitány úr.
Kapitány. Jöjjön Berkovics. Mind elmennek. Juli és Liliom lassan visszaülnek a padra. Kis szünet.
Juli. Na és aztán?
Liliom elgondolkozva. Mi?
Juli. Kezdett valamit mesélni.
Liliom. Én kezdtem?
Juli. Volt egy szeretője. Azt mondta: Egyszer este, mikor eloltották a lámpát a hintán. Eddig mondta.
Liliom. Igen. Hát mikor eloltottuk a lámpát a hintán… jött egy izé… egy lány, egy nagy kendőbe… és… hát odajött… és… mondd, hát… azér nem… hát, hogy nem… nem félsz itt velem… hát, hogy mondta a kapitány… hogy miféle vagyok… a pénzedet elveszem…
Juli. Nem kell azt… tőlem… elvenni… Mostan nincs, de ha lesz… én… odadom. Mind.
Liliom. Nekem?
Juli. Ha kéri…
Liliom. Hát már volt… akinek adtál?
Juli. Nem.
Liliom. Nem volt szeretőd soha?
Juli. Nem.
Liliom. De sétálló… az csak volt… akivel sétáltál?
Juli. Vót.
Liliom. Baka?
Juli. Földi.
Liliom. Minden baka földi… Hová való vagy?
Juli. Ide nem messzire.
Liliom. Aztán szeretted?
Juli. Minek kínoz, Liliom úr. Nem szerettem, csak úgy mentünk néha.
Liliom. Hová?
Juli. Ide a ligetbe.
Liliom. Aztán az erényed, az hol veszett el?
Juli. Nekem nincs is erényem.
Liliom. De vót?
Juli. Nem is vót, mert én tisztességes leány vagyok.
Liliom. De csak segélyezted a bakát?
Juli. Minek kínoz, Liliom úr?
Liliom. Segélyezted?
Juli. Hát azt csak muszáj. De nem szerettem.
Liliom. Hát engem szeretsz-e?
Juli. Nem, Liliom úr.
Liliom. Akkor minek ülsz itt velem?
Juli. Csak ülök.
Liliom. Nem gyösz velem a táncterembe?
Juli. Nem. Vigyázok a tisztességemre.
Liliom. Minek?
Juli. Mert nem akarok soha férhezmenni. Ha úgy volna, hogy férhe megyek valaha, akkor nem bánnám, nem vigyáznék az ártatlanságomra, mer akkor úgy is mindegy. De nem mék férhez, hát vigyázni kell, hogy az ember tisztességes lány maradjon.
Liliom. És ha én most azt mondanám… elveszlek?
Juli. Maga?
Liliom. Úgy-e most megijedsz? Mer most eszedbe jutott, hogy mit mondott a kapitány! Most megijedsz.
Juli. Nem én, Liliom úr. Tőlem az mondhat, amit akar.
Liliom. Nem mernél hozzám jönni… feleségnek?
Juli. Én csak azt tudom, hogy ha én szeretek valakit, nem bánom, ha meg is halok.
Liliom. Gyönnél ilyen csirkefogóhoz? Már… ha szeretnél?
Juli. Akkor a hóhérhoz is… Liliom úr. Szünet.
Liliom. Ahogy mondod… hogy nem szeretsz… Hát mér nem mész szépen haza?
Juli. Most már nem mehetek haza. Már most mindenki lefeküdt.
Liliom. Bezárták az ajtót?
Juli. Be. Szünet.
Liliom. Lehet ám… jasszból is… gazemberből is… ember.
Juli. Lehet. Szünet.
Liliom. Nem vagy éhes?
Juli. Nem. Szünet.
Liliom. Na… és… ha elvenném a pénzed? Ha volna.
Juli. Hát elvenné. Szünet.
Liliom. Csak oda… kéne… menni… a Muskátné visszavenne. Akkor megin volna… keresetem…
Szünet, sötét van.
Juli nagyon halkan. Ahhoz… ne… menjen… Szünet.
Liliom. Sok agácifák vannak itten. Szünet.
Juli. Ahhoz ne menjen vissza. Szünet.
Liliom. Pedig az… egy szóra… mindjárt visszavenne… én tudom, mer… tudom mér… ő is tudja… Szünet.
Juli. Most én is érzem… Ez itt mind agácivirág… Szünet.
Liliom. Fehéragác. Szünet.
Juli. A szél hozza erre. Elhallgatnak. Nagy szünet.