Liliom

Ugyanaz a díszlet. Liliom és Ficsur egymás mellett ülnek. Juli a színen foglalatoskodik. Ficsur egy nótára tanítja Liliomot.

Ficsur. Harmadik vers!

Liliom. Vigyázz, vigyázz te Jáninger, Vasgyerek a…

Ficsur és Liliom együtt. Bérci!

Liliom. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú.

Juli gyanakodva néz rájuk és bemegy a házba.

Ficsur hirtelen oda hajlik Liliomhoz és titokzatosan mondja. Ahogy végig mész a Francia-úton, ott látod a töltést… előbb jön a sorompó, aztán le a bőrgyárig semmi, még csak őrház se.

Liliom. És arra jár?

Ficsur. Arra. Lent a töltés alatt jár, a kis úton. Tavaly óta egyedül jár, azelőtt mindig volt vele valaki.

Liliom. Minden szombaton?

Ficsur. Minden szombaton.

Liliom. A pénzt… azt mibe viszi?

Ficsur. Bőrzsákba. Abból fizeti a munkásokat.

Liliom. Sokat visz?

Ficsur. Tizenhatezer koronát, pont.

Liliom. Hogy híjják?

Ficsur. Linzmann Izraelita.

Liliom. Pénztárnok?

Ficsur. Pénztárnok. De ha oldalba szúrom, már nem pénztárnok. Ha a fejire ütök, akkor is már mingyár nem pénztárnok.

Liliom. Meg köll neki halni?

Ficsur. Nem muszáj. Ide adhatja a pénzt halál nélkül is. De a legtöbbje már inkább meghalni szeret.

Juli kijön a házból és átmegy a színen, ki a hátsó ajtón. Ezek a színen való átjárkálásai Julinak azt jelentik, hogy gyanít valamit; ijedten, sőt gyanakodva nézegeti őket, itt-ott meghallja utolsó szavaikat; szóval, anélkül, hogy ezt nagyon éreztetné a közönséggel, Juli dacára minden titkolódzásnak körülbelül sejti, hogy a két ember min töri a fejét.

Ficsur amint Julit látja, hirtelen. Aztán aszongya:

Liliom és Ficsur együtt.

Liliom.

Juli kimegy.

De aztán nem kell mindjárt rögtön Amerikába menni?

Ficsur. Nem.

Liliom. Hát?

Ficsur. A pénz el lesz ásva hat hónapig. Ennyi az ideje. Hat hónap mulva kikel a földbül.

Liliom. Aztán?

Ficsur. Aztán addig a hat hónapig csak úgy élsz, mint eddig. Nem nyúlsz a tőkéhez.

Liliom. Épen hat hónap mulva gyön a gyerek.

Ficsur. Hát… akkor a gyereket is visszük. De már munkába állasz három hónappal előbb. Ez azér van, hogy mindig mondhasd: kuporgatom a pénzt, kivándorlunk Amerikába.

Liliom. Én szólítom meg?

Ficsur. Az egyik megszólítja beszéddel, a másik megszólítja kis késsel. Ez attúl függ, hogy kinek mihez van szíve. Majd csak te szólítsd beszéddel.

Liliom. Nem hallottad?

Ficsur. Mit?

Liliom. Onnan kívülről… mintha kardot csörgettek vóna.

Ficsur kifelé figyel. Szünet.

Liliom. Mit mondok neki?

Ficsur. Azt mondod: jó estét, kérem szépen hány óra?

Liliom. Aztán?

Ficsur. Aztán én akkor már szúrok. És akkor mindjárt előveszed te is a kést.

Budai rendőr belép és körülnéz, hirtelen csönd támad. Jó napot kívánok!

Ficsur és LILIOM. Jó napot!

Ficsur kikiált. Gyöjjön fényképész! Keresik! Szünet, a rendőr vár.

Liliom és Ficsur együtt halkan. A nagy sárga házba. Ott jön már a… a végét szöveg nélkül dudolják, hogy a rendőr a csúfnevét ne hallja. Ének alatt megjelenik Hollunderné és a fia.

Rendőr. Papirképet is csinál?

A fiú. Hogyne, kérem. A palánkon függő képmintákra mutat. Tessék… amilyet tetszik. Egész alak?

Rendőr. Egész alak.

Az öregasszony előtolja a sarokból a fényképezőgépet, ezalatt a fiú beállítja a rendőrt, sietve futkos a rendőr és a gép között, be-benéz a gépbe, majd fejét leborítva a fekete kendővel, a géppel együtt közelebb megy a rendőrhöz. Hollunderné ezalatt a sötét kamrából lemezt hozott és a gépbe tette. Ezalatt Liliom és Ficsur között oldalt, ahol összebujtak, a következő egészen csöndes párbeszéd fejlődik.

Liliom. Idevaló?

Ficsur. Nem idevaló.

Liliom. Hová való?

Ficsur. Budai. Szünet.

Liliom hirtelen előtörő groteszk gyermekes panasszal. Szegény, rongyos életem van nekem!

Ficsur kedves vidámsággal, atyailag biztatja. Majd elmegyünk Amerikába.

Liliom. Mi van ott?

Ficsur nagy tisztelettel. Gyáripar.

A fiú a rendőrhöz. Kérem most nyugodtan maradni. Egy… kettő… három lekapja a lencséről a fedőt. Visszateszi. Köszönöm.

Hollunderné. Öt perc mulva visszatetszik gyönni. Kész lesz.

Rendőr. Hát majd visszagyövök. Most köll fizetni?.

A fiú elolvadva az udvariasságtól. Biztos úrnak nem szükséges előre. A rendőr leereszkedő barátsággal szalutál és kiballag. Hollunderné a kamrába viszi a lemezt, a fiú is bemegy vele, miután a gépet visszatolta a helyére.

Hollunderné miközben a két csirkefogó előtt elmegy, alig érthető duruzsolással, az ő rendes modorában szidja őket. Itt ülnek és elrondítják nekem a helyiséget, mér nem mennek sétálni? Most már olyan jól megy nekik, hogy énekűnek. Hirtelen ráripakodik Ficsurra. Nem félsz a zsarútól?

Ficsur megvetőleg. Eridj, mer rádlépek.

Liliom. Aszondod: a Hózlingert szeretik a hintánál?

Ficsur. De még hogy!

Liliom. Az asszonyt is láttad?

Ficsur. Láttam. Már fésüli is a Hózlingert.

Liliom. Fésüli?

Ficsur. Tisztítja.

Liliom. Hát csak tisztítsa.

Ficsur a bódéajtó elé tolja. Na erigy.

Liliom. Hova?

Ficsur. Vedd a kést.

Liliom. Melyiket?

Ficsur. A konyhakést. Köll az egyiknek kis bicska, az van nekem. De ha vitatkozik, akkor a nagy kés is kell.

Liliom. Minek az? Ha komiszkodik, én olyat vitatkozok a fejire, hogy megkancsalodik tűle.

Ficsur. Hát csak köll valami. Bottal nem vághatod el a nyakát.

Liliom. A nyakát köll elvágni?

Ficsur. Nem köll. Csak ha ő akarja. Szünet. Persze, gőzhajón ülni, az jó lesz. Gyáripart élvedzni, az is jó lesz. De dolgozni, attól félsz.

Liliom. Meglátja a Juli, ha elveszem a kést.

Ficsur. Hát vedd el úgy, hogy ne lássa meg.

Liliom egy lépést tesz a bódé felé. A rendőr beballag és kopogtat a sötét kamra ablakán. Itt a rendőr.

Hollunderné kijön. Azonnal, mindjárt, kérem. Betipeg a bódéba. Liliom egy pillanatnyi habozás után neki durálja magát és határozott léptekkel utána megy. A rendőr gúnyosan nézi Ficsurt. Ficsur fölkel, gúnyos büszkeséggel elsétál két-három lépést a rendőr orra előtt, aztán megáll, háttal a rendőrnek, hirtelen a rendőr felé fordul, mint ahogy a gyermekekkel szoktak tréfálni, ujjal mutat rá és megszólítja.

Ficsur. Krisztina-körút és Retek-utca sarok.

Rendőr gőggel, lassan. Honnan tudja?

Ficsur. Arra járok hivatalba.

Rendőr. Micsoda maga?

Ficsur. Zongoratanár. A rendőr nagyon megnézi, mintha kezdene rájönni, hogy ez tréfál vele, komoran pödör egyet a bajuszán.

A fiú kijön a kamrából és átadja a kész képet a rendőrnek. Tessék kérem.

Rendőr megnézi a képet, fizet és elballag, miközben egy pillanatra megáll és jól megnézi Ficsurt. Mikor elment, Ficsur az ajtóból még utána néz. Ezalatt Liliom kijött a házból a kabátját gombolva. Ficsur megfordul és meglátja Liliomot.

Ficsur. Mit nézel?

Liliom. Nem is nézek.

Ficsur. Hát mit csinálsz?

Liliom. Gondolok.

Ficsur odamegy hozzá. Na mondd szépen. Megszólítod. Hogyan szólítod meg?

Liliom elfogódott hangon. Jó estét kívánok, kérem szépen, hány óra? Ha felel, mit mondok neki?

Ficsur. Nem felel?

Liliom. Nem felel.

Ficsur. Nem az. Tapogatja a kabát alatt a kést. Hol van? Merre van?

Liliom anélkül, hogy odamutatna. Balrul.

Ficsur. Úgy van. A szív iránt. Kitapogatja. Már látom… Ez az ni! Ez még mind az… Itt már hegyesedik… a hegyéhez ér. Itt a szeme. Evvel néz.

Juli megint belép és lassan elmegy előttük, de ezúttal feltűnően aggódva nézi őket, meg is áll egy pillanatra.

Ficsur oldalba löki Liliomot. Hát énekelj, énekelj!

Liliom reszketve énekel. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú…

Ficsur bátorítólag, hangosan, testével a taktust jelezve, mint egy karmester, aki nincs megelégedve a tempóval. Te Jáninger, mit csinálsz itt a Hermina-úton…

Liliom. Te Jáninger, mit csinálsz itt a Hermina-úton… Juli kimegy a hátulsó ajtón; követi a szemével, mikor elment, megszólal. Éjjel… álmomba… ha visszagyön a lelke, mit csinálok?

Ficsur. Annak nem gyön vissza.

Liliom. Mér?

Ficsur. Mer zsidó nem jön vissza.

Liliom. Hát aztán még…

Ficsur kissé türelmetlenül. Mi van még?

Liliom. A másik világon… mikor az úristen elébe megyünk, hát annak mit mondok?

Ficsur. Mink nem kerülünk elejibe.

Liliom. Miért?

Ficsur. Hát kerültél te már a főkapitány elejibe?

Liliom. Nem.

Ficsur. Ellenőrig megyünk… legföjebb kapitányig, ha megyünk.

Liliom. A másik világon is úgy van?

Ficsur. Csak úgy. Az is rendőri hivatal, csak másik kerület.

Liliom. Hivatal?

Ficsur. Úrnak menyország. Ilyen rongyosoknak rendőrség. Pénzes embernek finom muzsika.

Liliom. Nekünk nem muzsika?

Ficsur Nem, fiam. Nekünk igazság. Mer a másik világon csupa igazság van. Ahol pedig igazság van, ott csak köll kapitánynak lenni.

Liliom. Jó estét kívánok, kérem szépen, hány óra? A szívére teszi a kezét.

Ficsur. Minek teszed oda a kezedet?

Liliom. Dobog a szívem a kés alatt.

Ficsur. Gyugd a másik oldalra. Fölnéz az égre. Lassan, szépen elindulunk.

Liliom. Korán van még.

Ficsur. Gyere. Épen indulnak, mikor Juli kívülről bejön és útjukat állja.

Juli. Hova méc?

Liliom. Hiszen azt mondtad, hogy két hétig nem beszélsz hozzám. Minek beszélsz hozzám?

Juli. Hová méc Ficsurral?

Liliom. Hova megyek a Ficsurral.

Juli. Maradj itthon.

Liliom. Nem maradok.

Juli. Maradj itthon, mer eső lesz és megázol.

Ficsur. Nem lesz eső.

Juli. Honnan tudja azt maga?

Ficsur. Nekem mindig szólnak előbb.

Juli. Maradj itthon, este gyön az esztergályos és már én megkértem, adjon neked munkát.

Liliom. Nem tudok én… esztergálni.

Juli egyre növekvő ijedtséggel, amelyet azonban nagyon eltitkol. Maradj itthon, jön a Marika a vőlegényével a fényképészhöz, elhozza megmutatni.

Liliom. Láttam én már vőlegényt.

Juli. Maradj idehaza, pénzt hoz a Marika, neked adom az egészet.

Liliom kifelé indul. Sétálni… megyünk… a Ficsurral. Aztán visszagyövünk.

Juli sírni szeretne, de nevető arcot erőltet magára. Maradj idehaza, sört hozok neked, bort hozok neked.

Ficsur. Gyösz, vagy nem gyösz?

Juli. Nem is haragszok már rád, mer megütöttél.

Liliom durván, mely durvaság alatt az rejtőzik, hogy nem bírja nézni a szenvedő asszonyt. Eridj, mer… fölemeli a kezét. Hagyj békén elmenni…

Juli reszketve. Mi van a kabátodba?

Liliom kivesz a zsebéből egy pakli piszkos kártyát. Kártya.

Juli mint fenn, de egészen halkan. Mi van a kabátodba?

Liliom határozottan. Eridj az útból!

Juli elébe áll, hadarva, izgatottan, remélve, hogy ezzel még visszatartja. A Marika vőlegényétől kérdeztek gyermektelen házaspárt az Aradi-utcába házfelügyelőnek… szoba, konyha, tyúkot is szabad tartani.

Liliom. Eridj az útból!

Juli kiáll az útból, Liliom kimegy, Ficsur utána. Juli egyedül marad, nekitámaszkodik az ajtófélfának és elgondolkozik.

Hollunderné jön a házból. Nem találom sehol a kést. Maga tette el?

Juli rémülten. Nem.

Hollunderné. Az előbb még ott volt az asztalon. Nem járt benn más, csak a Liliom.

Juli. Az nem vette el.

Hollunderné. Más nem volt benn.

Juli. Minek vette vóna el?

Hollunderné. Eladják. Megisszák.

Juli vidáman. Véletlenül… látja néni… gyanusítja, pedig én épen most kerestem ki minden zsebit, hogy van-e nála pénz… és csak egy pakli kártya volt nála, más semmi.

Hollunderné dörmögve megy vissza a házba. Kártya van nála, kártya van nála, most mennek a méltóságos urak a kaszinóba kártyázni. El.

Juli tanácstalanul néz utána. Szünet után megjelenik a hátulsó ajtóban derült és boldogságtól ragyogó arccal előbb Mari, aztán Hugó.

Mari. Kukuk!

Bejönnek, vigyorogva, szégyenlősen megállanak Juli előtt, aki hirtelen arra fordul a hangra.

Mari. Szerbusz.

Juli. Szerbusz.

Mari Hát elgyöttünk.

Juli. Igen.

Mari. Hát ez itt a Hugó.

Hugó odalép, kezet nyujt. Nevem Beifeld Hugó. Félszegen hajol meg.

Juli. Nevem Zeller Julia. Kezet ráznak. Szünet. Hugó nagyon el van fogulva. Hogy senki se szól, Hugó megint Juli kezéhez nyúl és hevesen megrázza. Szünet.

Mari. Ez itt a Hugó.

Hugó. Igen.

Juli. Igen. Szünet.

Mari. Hát a Liliom hol van?

Hugó. Igen kérem… hol van kedves férje?

Juli. Elment.

Mari. Hova ment?

Juli. Sétálni.

Mari. Igen.

Juli. Igen.

Hugó. Igen. Szünet.

Mari. Hát már a Hugó elsejétől nem áll a sarkon, mer állást kap. Elsejétől már nem hordár, hanem kaszinó.

Hugó mentegetve Marit. Hát nem tudja kérem a kifejezéseket… ránevet. Hehehe… a kaszinóba felvettek második komornyiknak. Nagyon jó kis állás kérem, aki megbecsüli magát.

Juli. Igen.

Hugó. Fizetés… az is nagyon szép… de a fő a borravaló, mert én a baccaranál vagyok… és kártyánál meg lehet keresni kérem csak borravalóban minden este húsz-harminc koronát.

Juli. Minden este?

Mari. Igen.

Hugó. Kétszobás lakást béreltünk… de ha majd jobban megy…

Mari. Akkor házat veszünk Tétényen.

Hugó. Hát kérem az ember megbecsüli magát… és hát ugyan Tétény… hát az bizony nem a fővárosi élet… de hát… ha ad az isten gyereket… hát a gyerekeknek… sokkal jobb. A kaszinóba bejárhatok onnan is. Kis szünet.

Mari. Szép gyerek a Hugó.

Juli. Igen.

Mari. Jó gyerek a Hugó.

Juli. Igen.

Mari. Csak zsidó.

Juli. Nem baj, az is ember.

Mari. Hát nem kívánsz nekünk gratulát?

Juli. Igen. Megöleli Marit.

Mari. Hát a Hugót nem csókullod meg?

Juli. De azt is. Megöleli a Hugót, de ott marad a nyakán.

Hugó. Miért sír kedves nagysád? Juli válla fölött átint a fejével Marinak, kérdőleg.

Mari. Mer jó lélek. Ő is elérzékenyül.

Hugó nagyon elérzékenyülve. Köszönjük a szíves részvétet. Ő se tudja magát visszatartani. Sír. Kis szünet. Hollunderné belép a fiúval, a fiú azonnal a géphez megy.

Hollunderné. Hát ha tetszik, gyerünk kérem, mert aztán besötétedik. A szín jobb oldalára vezeti őket a fotografus háttér felé, ahol mind a kettő rögtön barátságos arcot vág. Egész alak?

Mari. Két egész alak.

Hollunderné. Vőlegény, menyasszony?

Mari. Igen.

Hollunderné és a fiú egyszerre darálják emelt hangon, mint a leckét. Akkor a hölgy az úrra néz, az úr meg bele a lencsébe. Az öregasszony igazgatja őket. Így kérem.

A fiú aki azalatt a fekete kendő alá bujt, most a kendő alatt felordít. Jó, most jó, most nagyszerű.

Mari mereven, de boldogan, mozdulatlan arccal, a szája sarkából beszélve. Julikám, Julikám, mit mondsz hozzá?

Juli. Igen, fiam.

A fiú. Most kérem szíveskedjen nyugodtan maradni. Hármat olvasok és attul kezdve kérem mozdulatlanul. Megfogja a lencse fedőjét. Fenyegető hangon. Egy… kettő… három. Lekapja a fedőt, nagy csönd. Amikor az «egy» elhangzott, nagyon messziről hallani a nagy csöndben Ficsurt és Liliomot, amint az előbbi kis nóta refrénjét éneklik. Ez az ének a «három» után is tart még egy darabig, egészen, amíg a függöny le nem megy. A «három» után mindenki mereven áll. Juli csöndesen az asztalra hajtja a fejét. Az ének egyre távolodva lassan elhangzik.

Függöny.