Elég!
(Éjjel. A hotel étterme lassan kiürül. A cigány ritkábban játszik. Egy kis asztalnál két frakkos úr ül. Két pezsgős veder áll mellettük, mert az egyik az édes pezsgőt szereti, a másik a savanyut. Az egyik szivarozik, a másik cigarettázik.)
A szivarozó: Hát öregem, én annyit mondhatok, hogy nekem elég volt. Én szeretem a feleségemet. De ha még megcsalom, hát az legfeljebb egynapos, – dehogy egynapos: egyórás ügy lesz. Jövök, megyek, fizetek. Pász.
A cigarettázó: Fuj, – mi lett belőled, ha már koncedálod, hogy a vásári árú is változatosságot jelent. Hiszen ma már csak az utolsó bugrisok nem tudják, hogy a vásárolható szerelemnél még a leglangyosabb hitvesi ölelés is többet ér.
A szivarozó: Hiszen… Igaz… Úgy van… De nekem elég volt. Én soha többé nem akarok komplikációkat, felelősséget, tusakodást, lelkifurdalást… Tudod: vagy én öregedtem meg, vagy a szerelem lett átkozott módon komoly üggyé… én, barátom, soha többé… Hát különben elmondom az egészet. Hallgass csak ide.
A cigarettázó: Hallgatok.
A szivarozó: Hát, barátom… tavaly ősszel a feleségemnek el kellett mennie délvidékre, hogy a tüdőgyulladását egészen kiheverje. Elvittem Beaulieube; elhelyeztem; hazajöttem. Tudtam, hogy neki egész télen ott kell maradnia; tudtam, hogy nekem egész télen Budapesten kell maradnom, akkor volt, tudod, a nagy birtokrendezés, minden másodnap ott voltam az ügyvédemnél; de hidd el, nem gondoltam én a világon semmire, aminek szerelem a neve…
A cigarettázó: Hanem?
A szivarozó: Igen: hanem…
A cigarettázó: Egyszerre csak!
A szivarozó: Egyszerre csak észreveszem, hogy az én ügyvédem a külső irodájában tart egy kis lányt. Tizennyolc éves, nem is nagyon szép, de olyan melegszemü, hogy valami furcsa melegséget érzel, ha rádnéz… (Elbámul a levegőbe.) Ezt a melegséget még most is érzem, ha csak rá is gondolok…
A cigarettázó: No… és aztán egy napon…
A szivarozó: Igen… Hát egy napon persze elkezdek vele beszélgetni. Hát kedves, nagyon kedves. Persze, csak pár szót váltok vele… „itthon van-e az ügyvéd úr“, – nincs, – „mikor jön haza“, – egy félóra mulva – „megvárhatom-e?“ – tessék… Leülök. Nézem. Nem néz fel. Leveleket kopogtat a gépen. A feje, a nyaka, a kemény fiatal teste elragadó, tudod, valami egészen különös tiszta szépségü, valami rendkívüli üdeségü, lányos, lányos…
A cigarettázó: Jó. És?
A szivarozó: Hát kérlek, én persze keresgéltem az alkalmat, hogy egyedül találjam. Beszélgettem vele. Megbarátkoztunk. Az apja pénzbeszedő; neki száz korona fizetése van, százötvenet vagy kétszázat is kapna, ha németül tudna, most tanulja a német gyorsírást, de nagyon nehéz…
A cigarettázó: Te rábeszélted, hogy ne fáradjon.
A szivarozó: Hát, öregem, nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy én szédítettem azt a lányt. Tudom is én miért: talán mert olyan… lányos volt, megsajnáltam. Segíteni akartam rajta, de, hidd el, egészen önzetlenül. Inkább – hiszen mondom én: öregszem – inkább az apjának éreztem magamat, mint… (Szünet.)
A cigarettázó: Hanem azután mégis történt valami, ami…
A szivarozó: Nem, kérlek, nem történt semmi. Hanem esküszöm neked, én hozzá se nyúltam volna ahhoz a lányhoz, ha… ő nem akarta volna. Hidd el, hogy ő bátorított.
A cigarettázó (fanyarul): Ő bátorított?
A szivarozó: Nem, ne értsd félre; hiszen majd meglátod: milyen furcsa… milyen tiszta teremtés volt ez. Ő bátorított: de ezt úgy értsd, hogy… hogy amikor már szerelmes volt belém, akkor valami gyönyörü nyiltsággal megmutatta… és amellett mégis csodálatosan lányos maradt… soha én ilyet még nem láttam: egy ilyen csodálatos, szemérmes bátorságot, – hiába, te ezt nem értheted.
A cigarettázó: Mna… jó. Aztán?
A szivarozó: Aztán: amikor én aztán, hogy egyszer egyedül voltunk, megfogtam a kezét, szó nélkül engedte; amikor megöleltem, szó nélkül engedte; amikor híttam, szó nélkül eljött hozzám.
A cigarettázó: No ha ez ilyen egyszerűen bonyolódik le…
A szivarozó: Várj csak. Ez a drága, kedves, egyetlen teremtés pontosan tudta, hogy én ki vagyok. Tudta, hogy feleségem van. Sőt tudta, hogy a feleségemet szeretem. De azonfelül: én lelkiismeretesen, gondosan és pontosan el is mondtam neki mindent. Megmondtam, mire számíthat és mi az, amire nem számíthat. Megmondtam, hogy pár hónapom van az ő számára és azt mondtam neki, hogy ha szeret, tekintse ezt a pár hónapot a sorstól való ajándéknak: legyen ez a pár hónap a boldogságnak, a gondtalanságnak, a vidám szerelemnek a pár hónapja, amely után jön… Istenem, majd jön valami, férjhez adom, tudom is én…
A cigarettázó: No… és?
A szivarozó: És a csodálatos az, hogy ő mindenbe jókedvvel, vidáman és boldogan belement. Az az öt hónap nekem olyan felejthetetlen lesz… hidd el, itt érzem a számon az ajka édességét… megborzadok a gyönyörüségtől, ha rágondolok… ha száz esztendeig élek még, akkor sem tudok felindulás… és megindulás nélkül rá emlékezni. Mert…
A cigarettázó: Jó. Tovább.
A szivarozó: Mert ez az édes, üde és tiszta lány minden odaadásával és egész mámoros asszonyvoltában olyan jó, egyszerü, hálás, nyugalmas, engedékeny és engedelmes volt, amilyennek én soha még a legszerelmesebb nőt sem láttam. Soha egy ellentmondás. Soha valami ingerlékenység. Soha valami szeszély, vagy türelmetlenség. Mindig: hála, boldogság, öröm, mosolygó tiszta száj, amelyet megcsókolhatsz, ha kedved van rá és amely…
A cigarettázó: Jó. Mindent tudok. A végét.
A szivarozó: Itt a vége. A tél eltelt. Március végén a feleségem hazajövendő volt. Elébe akartam utazni. Vele – a kis lánnyal – megbeszéltem, hogyan gondoskodom a sorsáról; mindenbe belenyugodott; mosolygott; az édes, mosolygó ajkak…
A cigarettázó (türelmetlen mozdulatot tesz).
A szivarozó: Egy este el akartam búcsúzni tőle. Éjszakára azonban még ott tartottam magamnál. Maradt. Reggel elment. Egy utolsó csók! Isten veled, – Isten veled. Mosolygott. Délben megyek a vasúthoz. Megveszek egy déli ujságot. Olvasom benne, hogy szíven lőtte magát.
A cigarettázó (meghökkenve): Micsoda?
A szivarozó: Szíven lőtte magát. Tőlem hazament. Három sort írt. Megunta az életét, senki más okot ne keressen, semmi más oka nincs az öngyilkosságra. És szíven lőtte magát.
(Hosszú szünet.)
A cigarettázó: Meghalt?
A szivarozó: Rögtön. Én persze visszafordultam… láttam még… Olyan szép, fiatal halott volt… olyan szép… fiatal… (Nem tud tovább beszélni.)
A cigarettázó (nem szól; elgondolkozva szívja a harmincadik cigarettát).
A szivarozó (hirtelen feláll; a jegygyürüjével megkopogtatja a poharát; halkan): Hát, öregem… nekem, nekem elég volt. (Szünet. Türelmetlenül.) Fizetek.
A cigarettázó (is feláll).
(Fizetnek és szótlanul mennek hazafelé.)