Trafik
Gyülekeztek az emberek a trafik előtt. A trafikra le volt a rolló huzva. Először is egy féllábu billegett oda, odatámasztotta magát a falhoz a rolló széle mellé. Azután két másik féllábu közelitett oda, mint a gémek ugy lépkedtek a két hosszu mankószárral és karcsuk voltak a járdán a többi népség közt, mert mind olyan karcsuk ilyen féllábuak. Ez a két féllábu is megállitotta magát a rolló előtt. Tágabbra rugtatták magoktól a két mankót oszt egymás mellett ugy állottak a kifakult őszi szinü rollóval szembe s nézték azt a rollót. Azután előjött egy félkaru, kinek a bluzának az egyik ujja bele volt dugva a bluza zsebjébe, mint a kéz mikor nagy hideg van. A félkaru odaállott a két féllábu mellé s elkezdte nézni a rollót ő is. Azután egy vak jött oda, kit egy bot vezetett a jobbkezénél fogva, balkezénél fogva meg egy másik ember vezette. Ez a másik ember látó volt, ennek meg az orra nem volt meg, csak egy égetett lyuk volt az orra helyén, a szája meg fel volt peckelve valami fajta kis nikli gépezettel, a gépezetből egy fényesitett nikli-cső állott ki a szájából. Ezek a ketten odaállottak a mellé a féllábu mellé, aki magában volt a falhoz támaszkodva. Ezután meg három kétlábu jött, de mind a három két mankóval iparkodott oda, mert mind a háromnak a fél lába be volt pólyálva olyan kövérre, mint a csecsemő gyermek, akit télen visznek a doktorhoz. Mind a három bepólyált láb előre tette magát, mintha mutogatná magát: ni, ni, ni! Ez a három kétlábu odaállott a két féllábu háta mögé. Azután szaporán jöttek elő a járdán erről felől is, amarról is olyanok, akiknek a nadrágszárjok alatt kicsi kis vasaló kocogott mind a két lábok feje helyett, azután meg jöttek igaz két karral felszerelt emberek, ezek meg rázták a térgyöket menés közben kétfele meg a két könyököket is rázták két oldalt meg a fejöket is rezegteték felfele, mintha furt mondanák: igen igen igen, meg keresztbe, mintha mondanák: nem nem nem. Ezek mind egyforma zöldtelen zöld öltözetben jöttek, odaállottak a többihez sorba meg a sor után második sorba. Jöttek még összevissza az ilyen egyforma zöldek között más emberek, akik más minden szinü s másformán varrt öltözetekben jöttek oszt ezek is megállottak a trafik előtt, odaragadva a többi megállottakhoz. Mindezek a legelőször jött féllábutól fogva hallgattak mind egy szó beszéd nélkül néztek a trafik rollójára, vagy aki nem látott át a másikon, az az előtte állónak a feje bubját bámulta. Mind igy volt háttal az uttestnek.
Az uttesten a villamoskocsik menekülőkkel megrakodva süvitettek el egymásután.
A suszterbolt előtt kinn ugrált a küszöbön a suszter, a centiméter röpködött a nyaka körül felfele, mert a suszter két karjával tornászva lármázott az utcának:
– Bőrt adjatok! Bőrt ide! Talpat! Sevrólakkot! Fűűzőőt!
A rőfös is kinn dülöngött a rőfösbolt ajtajában a két tenyerével nyomkodta vissza a kuncsaftokat és kárált a szemök közé:
– Nem adok gallért! Nem csinálok inget! Nincs harisnya, nincs kérem legyen szerencsém és pássz!
A hotel előtt a kapuban állott a portás aranysipkával a fejében, az egyik lába rá volt a másikra rósfolva, ugy dült a hátával a kapunak oszt ugy legyezgette magáról a két-két sarkigérő bőrönddel rogyadozó utasokat:
– Nincs itt szálloda! Hogyne, szállodába! Gyerünk, mi lesz már, tisztulni innen ájn cváj!
Az uttesten két oldalt állottak a száraz és meredek kőfalak, akik nem tudtak egy lépést tenni se előre se hátra soha s a falak dermedt arcában a semmiszin üvegablakok bámultak mint az ostobaság.
A kocsik előtt a lovak lebocsátott fejjel császkáltak jobbra-balra, mintha pityókosak lennének, pedig olyan józanok voltak akár a szárazság. Csak azért forgolódtak jobbra meg balra, mert az egyenes utat keresték magok alatt a kövezeten, oszt se jobbfelől nem akadtak rá, se balfelől és megállottak töprengeni rajta, hogy hová lehetett innen az egyenes ut. Ilyenkor kétfelől mindenféle urak kiabáltak a kocsisra, hogy tüz van, tüz van, vagy mit, mert nagy fel lőtt a hangjuk és a karjokat felkapva siettek a kocsi felé. De már a ló erőrébb ment, a kocsis meg fejtelenül ült a bakon, de ez nem igy van, mert megvolt a feje, csak mellére volt esve, mert a kocsis a föld alá nézett, mert a föld alatt sárga föld van, az alatt meg fehér, az alatt meg hamuszin föld, az alatt meg tenger van, mint a kása, mint az álom.
Az a vastag sokadalom a trafik előtt, az meg állott és egyetlenegy fej se fordult egyszer se hátra, mintha nem is tudnának semmit az egész mozgásról és zajgásról az utcán. Némán, mint a némák állottak összenyomódva s a fejük le volt engedve s türelemmel és áhitatossággal várakoztak és moccanat nélkül voltak és várakoztak.
Egyszer csak hah: valakinek a lépései neszt adtak onnan belülről és a rolló csikorogva fölrepült és a sötét trafikból csakugyan kilépett oda a küszöbre a Halál. A várakozók mind egyszerre mint egy hullámlás lejebb kushadtak, mert össze szerettek volna rogyni s egy kerek ó-kból való hamuszinü sóhajgomolyag jött egyszerre szájokból és a Halál térgyeihez gomolygott és az emberek vállai mind azonnal ujra feljöttek és a fejök mindnek rezdülés nélkül állott meg együtt mint egy gyülésben, ahogy a fejek veszteg maradnak a képeken. A Halál is igy állott szép nyugodtan a trafik küszöbén és nézett lefelé a szemükbe az embereknek, azok meg felfele néztek őreá. Igen, mert ő nagy hosszu volt. Fekete rokkban volt, meg városias fekete kalapja volt, meg fekete nadrágja volt a rokk alatt. Oly tiszta feketében volt tetőtől talpig, mint egy kurátor vagy mint a tiszteletbeli főorvos a községben. A képe csont volt, olyan sárga csont, mint a sárga billiárdgolyó, csak tojásalak volt és nem voltak olyan szegletei, mint amilyen szegletekkel rajzolni szokták, hanem sima kereksége volt mindenütt, ezért osztán mosolygást tett a napvilágtól mint ahogy a billiárdgolyó, meg minden sima csont mosolygást teszen a világosságnál. És szólalt a Halál és beszélt ott az emberekhez oly hanggal mint az oceánparti kagylóból előjáró zugás, vagy nem is olyan voit az ő hangja mint akármicsoda hang a világban, hanem inkább alkonyati biborságot boritott az emberekre, vagy nem is, hanem izt ontott ki nekik, olyan izt, mint a tokaji aszunak az ize, de még olyanabbat:
– Emberek. Az ég látjátok nyitva van. Mi a baj? Te féllábu, neked a másik lábod már elment előre, hol pihenni van engedve a járó lábaknak. Te félkaru, teneked meg elnyult a másik karod előre, hivogat a mutató ujjával tégedet arra. Te, te vak, mindig a tükörbe nézel, mikor lefele nézel éjfekete nyugalomba. Te, ki megsüketültél, oszt többet nem hallgatsz az itt való zenebonából, te mindig figyeled a föld véginel kinyilt tej tengernek kegyelmes kedves prédikálását. Te mind, a gunyátokon a kopás énnekem ajánlott csinosság, a foldozás én elében való disz. Mind az itt való rutság az én szépségemnek dicsérő tüköre s az itt való bántalom mind az énnálam való öröm fényes harsonája. A fogaitokban a rengő sajogás ováció az én erkélyem alatt, az a tüzes féregrágás a sziveteken gyönyörködő hozsánna az én magosságaim felé. A nap a tiétek volt, mint egy arany óra s az éjjelen a csillagok a tiétek voltak mint milliomtalan milliom gyémánt pillanat, rengeteg édes örökkévalóság. Meg a tiétek voltak a fellegek is, mint a lágy boldog szőnyegek. Még csak a fonákját láttátok a fellegeknek, a szinöket még nem is tudjátok, mert az felülről van, ti meg itt csak alulról néztétek.
A tiétek voltak a rózsák, akik nyilnak, mint csókok és jószagu fonnyadozással ejtik el a gyenge bánatszirmokat, ellebbentik énfelém előletek, hogy utána tekintsen a ti pillantásotok, meg iramodjon a fa levelei után, mikor szállton szállanak, amerre hiva vannak. A lehelet ajkaitok közül, az is egyenkint mind epekedve, bágyadva, könnyülve halkal hazatünő falevél. Mind a jaj egy selyemvánkos, akit én csusztatok közelitő lépéseitek alá, minden sóhajtás egy póstagalamb, aki repesve jön énhozzám a hiradással, amit a lelketek ád. Én raktam rá nyelvetekre szavaitokat, hogy őröljétek, hallgatom én beszéléseteket, mint a malmot, mert folydogál a tiszta lisztláng kifelé, tibelőletek a tiszta élet énnekem. A császár álom és mese mind a miniszter, az enyémek vagytok, mert én már rendelkeztem felőletek, ne féljetek, én nem engedlek, én el nem felejtettelek, én örökbe fogadtalak kicsi fiaim, emberek.
Azok ott előtte mind egyszerre leestek a térgyökön a trafik lépcsőjére s a permeteg meleg sirás felengedett a szemök alatt és mint a gyöngyszórás előjött és a nyakukkal és a karjokkal erőlködtek és nyulkáltak, hogy mind megcsókolhassák a Halálnak a kezét, mert ő előadta jobb kezét egynek az ősz haját megsimogatni s a fejét is lehajtotta csendesen az emberek felett.