228.
229.
Jó annak, ki becsületjére vigyáz.
Én a tavaly nem vigyáztam reája,
Beleestem a nagy világ szájába.
230.
Ha letekint a bal kesej lábára,
Kesej lába, csillagos a homlokja,
A babája a kapuba siratja.
231.
De még szebb a lány a magyar tánczban;
Ha magához kapja párja,
Mint a szellő csak ugy járja.
232.
Szép a rózsám, ha szépen felöltözik.
Ha végigmegy az udvaron előttem,
A lélek is csakúgy röpköd belőlem!
233.
Május hónapjába,
Ezerszer szebb a lány
Jegyesi korába!
234.
De százszor szebb a szeretőm,
Fehér orczája, mint a hó,
Holdvilágnál csókolni jó.
236.
De még inkább a lánykát.
Mert a madár elrepül,
A kis leány mellém ül.
237.
De férjeműl nem szeretlek,
De férjeműl nem szeretlek,
Mert nagyon megösmertelek.
238.
Enyém volt a falu legszebb leánya;
Addig-addig ölelgettem,
Csókolgattam, szerettem,
Amig egyszer a másé lett –
No, de sebaj! én is másat kerestem!
239.
Árvább vagyok, mint a hulló falevél;
Megsiratja, megsiratja
Őszi szél a levelet,
Senki az én hervadozó szivemet.
240.
Barna kis lány siratja kedvesét;
Olyan árva, mint a madár az ágon,
Kedvesének meg nem bocsát
Sem ezen, sem a másvilágon.
242.
Hadd ugorjam veled egyet.
– Nem teszem le a szürömet,
Ugyis ugrom veled egyet!
243.
Galambom, Rómába,
Csak veled lehetnék
Egy fertály órára!
244.
Titkon se beszéljek véled.
Mentől jobban tiltnak tőled,
Annál jobban szólok véled!
245.
Nem félek én a lánytúl,
Belenézek szemébe:
Belelátok szivébe!
246.
Barna leány űl a legény ölibe.
Legény nézi folyó vize nagy habját,
Leány nézi a ragyogós csillagját.
247.
Szeretőm, a falu gyöngye, elhagyott;
Soh’se hiszem, hogy a buza elfagyjon,
Szeretőm, a falu gyöngye, elhagyjon!
248.
249.
Hogy a leány mind hamis.
Ej, mikor imádkozik is,
Legényt kiván akkor is.
250.
Tarka szoknyás menyecske.
Ugy szerette az urát,
Hogy kirugta két fogát.
251.
Szebb a barna, mint a szőke,
A barnától vámot kérnek,
A szőkére rá se néznek.
252.
Még a lépése is kevély;
Olyan csárdás a kalapja,
Még a nap is megáll rajta!
253.
Mutatom, hogy boldog vagyok.
Mintha nem fájna semmisem,
Pedig akkor sír a lelkem.
254.
Barna kis lány hajladozik magába.
Barna kis lány, ne hajladozz, gyere ki,
Régen vár már a szeretőd ide ki!
255.
256.
Valamennyi barna legény mind lator.
Veszett volna abba kevély anyjába!
De sok kis lányt megcsalt gyönge korába.
257.
De megromlott agyveleje,
Sokat füstöl a pipája,
De többet a koponyája.
258.
Van már gyerek, csak apja kék,
Mama is van, koma is van,
Apja egy sincs, pedig sok van.
259.
Ha benézek, mint a zápor, hull könnyem;
Kis könyvembe csak az vagyon beírva:
Érted megyek kedves rózsám, a sírba.
260.
De sok híres betyár lakta!
Én is laktam kis ideig:
Harminczhárom esztendeig!
261.
Most neki sirt ásnak,
Ma ásnak Andrásnak,
Holnap ásnak másnak.
262.
263.
Kész a kilencz ingem, –
Ujja hías, válla likas,
Egy csepp alja sincsen!
264.
Vesd a kemenczébe, –
Szép menyecske, piros alma,
Fordulj az ölembe!
265.
Énekel a fülemile.
Fülemile mind azt fujja:
Valamennyi legény csalfa.
266.
Azt is csak úgy, ha édesem adja,
Azt is csak úgy, ha szájából adja,
Mint a galamb, ha társát itatja.
267.
Tíz elhagyott, tiz elhagyott maradt három.
Kettő megcsalt, maradt csak egy:
Azt az egyet, azt az egyet én csalom meg!
268.
Kályhába bujt a rektor.
– Jöjjön ki, rektor uram,
Nincs már itthon az uram!
269.
270.
Szőke kis lány fürdik benne,
Én is megfürdöttem benne,
Reám ragadt a szerelme.
271.
Rám borul az árnyéka.
Hej, haj, ha lehull a levele,
Koporsó lesz belőle.
272.
Én csak akkor kapok, ha jut,
Akkor kapok csókot lánytól,
Ha más elveri magától!
VIII. ISMERT SZERZŐKTŐL.
1.
Hadd fordulok veled egyet!
Egyet, kettőt, hármat,
Aztán adlak másnak,
Aztán adlak másnak,
Csak azután másnak!
Add ide hát a szivedet!
A szivedet, édes, –
El sem is eresztlek,
El sem is eresztlek,
Soha, soha, édes!
Székely József.
2.
Muzsikáltatom magamat;
Tele palaczk a kezembe’,
Tánczolok, mint veszett fene.
Hogy magamat kisirhassam,
De majd ott az ablak alatt
Huzzatok valami vigat.
Az én bujdosó csillagom,
A ki tőlem elbujdosott,
S világát mással éli most.
Most a legeslegvigabbat!
Ne lássa az a csalfa lány,
Hogy busulok csalfaságán.
Petőfi.
3.
Mert az merő veszedelem,
– Eszemadta, barna fattya! –
Meredek a partja,
Csak a moha tartja,
Ravasz az, mint a szerelem.
Se tarlóra, se mezőre,
– Eszemadta, barna fattya! –
Tövises a lábnyom,
Megszurom a lábom,
Hogy’ megyek majd esketőre?
Ki vigyáz ott a kutyára,
– Eszemadta, barna fattya! –
Hamis a kutyátok,
Soh’se tagadjátok,
Foga van a rokolyára.
Ha legény vagy egyre, nyomba,
– Eszemadta, barna fattya! –
Minek ez a párta?
Idejét lejárta,
Mit fityeg hát itt potomba?
Hű szivet viszek cserébe
– Eszemadta, barna fattya! –
Kezed a kezembe,
Magad az ölembe;
Verd a vasat hevenyébe!
Sárosy Gyula.
4.
Rózsa, csipke, kökénybokor,
El-elnézem mind a hármat,
Bennök látom szép babámat.
Csipkebogyó piros szája,
És a szeme hamvas kökény,
Mind a hármat szeretem én.
Czuczor Gergely.
5.
Árva leány a szerelmem violája;
Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam,
Ezt magamnak a faluban választottam.
De hogy jó lesz, abban sem kételkedhetem,
A kék virág tiszta buza között terem,
Mátkámnak is kék virág van a szemiben.
Petőfi.
6.
A szerelem sötét verem;
Bele estem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
De nem hallom a kolompját;
Rá-rámegy a zöld vetésre,
Én csak későn veszem észre.
Ne bizzatok most semmit rám;
Nézzétek el, ha hibázok,
Tudom is én mit csinálok!
Petőfi.
7.
Hogy ne nyiljék, ha jön a szép kikelet.
Kikelet a lány, virág a szerelem,
Kikeletre viritani kénytelen.
Szeretője lettem én szép lelkednek; –
Szép lelkednek, mely mosolyog szeliden
Szemeidnek büvös bájos tükrében.
Mást szeretsz-e gyöngyvirágom vagy engem?
Egymást üzi bennem e két gondolat,
Mint őszszel a felhő a napsugarat.
Tündér arczod tejben uszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od’adnám magamat a halálnak.
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szivem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Petőfi.
8.
Tisza partján kis kunyhóba lakom én,
Jőjj be hozzám, szelid lányka, pihenni,
Öreg anyám majd gondodat viseli.
Hull a zápor az alföldi térségen;
Barna kis lány, selyem kendőd megázik,
Gyönge vállad, hószin nyakad megfázik.
Isten hozzád, kedves legény, én megyek.
Élj boldogul, a jó isten áldjon meg,
Olykor-olykor rólam is emlékezz meg.
Bernáth Gáspár.
9.
Virág van az ablakban,
Pedig hát egy leány ül,
Leány ül az ablakban.
Virág volna, kalapomhoz szeretném,
De ha leány, a szivemre ölelném.
Mit forgat az eszébe?
Fehérvári tükröt tart,
Tükröt tart a kezébe.
Szőke kis lány, sose nézz a tükörbe,
Inkább nézzél szerelmes két szemembe!
Gárdonyi Géza.
10.
Ugy meguntam a világot;
A világon senkim sincsen énnekem,
Dehogy ér egy fakovát az életem.
Lekönyöklök asztalára.
Iszom, iszom, mig pityókos nem vagyok,
Pityókosan aztán haza ballagok.
Nincsen, a ki jöttöm várja,
Nem vár reám se vetett ágy, se asszony,
Keservemben mint a bunda ugy alszom.
Szabó Endre.
11.
A lány menyecskének való.
Szerelem az evezője,
Fejkötő a kikötője.
Mit ér a szív, ha nincs párja?
Hejje, hujja lakodalom,
Magam is megházasodom!
Szelestey László.
12.
Mért nem hallgat a gazdája szavára;
Békóba tett engem is a szerelem,
Az alföldön a legszebb lányt szeretem.
Száz mértföldre maradt a szél megettem;
Debreczeni szabadságon eladtam,
Áldomáskor csakhogy meg nem sirattam.
Neki adtam kendőre, pántlikára;
Ne zsugorgasd azt a bankót, jó lélek!
Ad az isten még többet is, ha élek!
Tompa Mihály.
13.
A kis kertben mulatozunk egymással;
Csendesség van, csak az ebek csaholnak,
Fenn az égen
Tündérszépen
Ragyog a hold, a csillag.
Tudja Isten, nem maradnék az égen;
Nem kellene énnekem a mennyország,
Lejárnék én
Minden estén,
Kedves rózsám, tehozzád!
Petőfi.
14.
Hogy ha magát már odafenn kisirta,
S búzavirág, búzakalász árnyába’
Reáakad megsiratott párjára.
De leszállni nem szállhatok sehova,
Nem fogad be, hova szállnom kellene:
Búzavirág-szemü kis lány kebele!
Tóth Kálmán.
15.
Rózsafa levele harmatos:
Könnyemtől harmatos levele,
Éretted, éretted hulla le!
A szellő fuvalma bánatos:
A szellő fuvalma sohajom,
Éretted, éretted, angyalom!
Gyulai Pál.
16.
Csak fülnek, nem szájnak való;
De ha szőllő gerezd levit
Iszom, vidám kedvre hevit.
Hejhaj, igyunk rája,
Úgyis elnyel a sir szája:
Ott lesz zajos éltünk
Csöndes hazája!
Nem így volt ez hajdanában;
Hanem mondák: tölts ide is,
Fürödjék meg a bajszom is.
Hejhaj, igyunk rája! stb.
Az ember csak álnok, látod;
Szemben veled mézes-mázos,
Pedig bűnös mint a vámos.
Hejhaj, igyunk rája! stb.
Az, mint szapusajtár, iszik;
Az nem okos, ez nem józan,
Itt is, ott is nagy hiba van.
Hejhaj, igyunk rája! stb.
Legyen kedved vidám mindég;
Ne hallgassunk szíre-szóra.
Száz esztendő csak egy óra.
Hejhaj, igyunk rája! stb.
Tartsa meg szép vendéginket;
Tartsa meg a magyarokat,
De nem ám a czudarokat!
Hejhaj, igyunk rája,
Úgyis elnyel a sir szája;
Ott lesz zajos éltünk
Csöndes hazája!
Pázmándi Horvát Endre.
17.
Illatozó piros rózsa van rajta;
Mit ér nekem a fa piros rózsája,
Ha semmikép nem férhetek hozzája.
Tán aranyos levelet hoz rózsámtól?
Mit ér nekem, mit én rózsám levele,
Ha maga is az angyal nem jön vele!
Losonczy László.
18.
Jeges az út, majd kicsúszik alóla;
Fölveretem orosházi kovácsnál, –
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Eladatta a szegedi kapitány;
Ott sem voltam az áldomás-ivásnál, –
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
A telekem, azt se tudom, kié lett,
Be van irva vásárhelyi tanácsnál, –
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Ez nekem a mindennapi halottam,
Most is megvan az a gonosz, de másnál –
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Arany János.
19.
Nem akar szólani,
Rózsi, Rózsi, mi bajod?
Mért nem akarsz szólni?
A hegedüt majd megreperálom,
Szólalj meg hát rubintos virágom!
Gyöngypatak vizéből,
Pirositót pediglen
Rózsa leveléből;
Te leszel a legszebb e világon –
Szólalj meg hát rubintos virágom!
Dankó Pista.
20.
Gyönyörü szép nefelejcs-kék szemedet!
Szép nefelejcs, patak partján viruló…
Hej, patak az én lelkem is, zokogó.
Fenekéig száll lelkem, e gyöngybuvár;
Keres, keres igazgyöngyöt mélyiben:
Ottan ragyog a legtisztább szerelem.
Thaly Kálmán.
21.
Violaszin pecsét alatt;
Egy szép tavaszi éjtszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
Vigan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában.
Ülni kellett mindjárt lóra,
Elindulván a törökre;
Jaj, talán elvált örökre!
S onnan a kertek aljáig.
Indult nyelvem bus nótára
Árva gerlicze módjára.
Gyászpántlikám rákötöztem;
Tiz rózsát hinték lovára,
Száz annyi csókot magára.
Mikor bucsut veve tőlem.
«Isten hozzád!» többet nem szólt,
Nyakamba borult s megcsókolt.
Csokonai.
22.
Te, galambom, oly kicsiny vagy;
De ha téged birhatnálak,
A világért nem adnálak!
Teljes teli sötétséggel:
Ha szivünk összeolvadna,
Ránk be szép hajnal hasadna!
Elégeti a lelkemet!
De hisz ugy sem szeretsz engem,
Égjen el hát árva lelkem!
Petőfi.
23.
Ez a piczi barna,
Olyan az orczája
Mint a piros alma,
Piczi piros alma
Terem minden sorba,
De barna kis leány
Nem minden bokorba.
Ez a piczi szőke,
A Bakonyba termett
Piczi piros körte.
Piczi piros körte
Terem minden kertben,
De szőke kis leány
Nem minden berekben.
Szelestey László.
24.
Méláz a haramja erdő közelében;
Sürü a füvön az éj harmatozása,
De sürübb két szeme könyének hullása.
Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra?
Édes anyám, mindig javamat akartad,
Édes anyám, mért nem fogadtam szavadat?
Rablók, fosztogatók közé keveredtem.
Most is köztük élek magam szégyenére,
Ártatlan utasok nagy veszedelmére.
Örömest itt hagynám, de most már nem lehet.
Édes anyám meghalt, – kis házunk azóta
Régen összeroskadt, s áll az akasztófa!
Petőfi.
25.
Szebb hazába megy vigadni a madár;
Én is mennék, de mi haszna, ha velem
Akárhová eljön a bú, szerelem.
Bánatfelhők boritják be az eget:
Nagy sirásuk meglátszik az ugaron;
Én is szétdúlt nyugodalmam siratom.
Mért fáj szivem, mért vagyok oly halavány?
Az fáj az én bus szivemnek oly nagyon?
Mért nem tudja az a kis lány, mi bajom!
Tóth Kálmán.
26.
Mert a szived, csalfa leány, másnak adtad,
Ha meghalok, ne borulj a koporsómra,
Megtört szivem még a sirban is sajogna.
Azt a sok kínt, a mit érted átszenvedtem.
Majd ha egykor a búbánat elér téged,
Akkor tudod, hogy mi voltam én tenéked.
Szentirmay Elemér.
27.
Letörött az ága,
Az én bánatomnak
Nincs vigasztalása.
Suhog a szél Késmárk felett,
Édes rózsám, isten veled!
Sirdogál magába’,
Elfogyott szegénynek
Minden katonája.
Suhog a szél Késmárk felett,
Édes hazám, isten veled!
Endrődi Sándor.
28.
Édes galambocskám,
Gyönyörü termeted
Aranyba foglalnám.
És igy arany helyett
Ölelő karomba
Foglalom termeted.
Rosz foglaló lenne;
Meleg az én karom,
Jobb is neked benne.
Jakab Ödön.
29.
Szive olyan furcsán dobog.
Hogyha már az álma ilyen,
Hát a valósága milyen?
Soh’se busulj a bajodon!
Hiszen mi is, legényfajták,
Igy vagyunk az istenadták.
Czuczor Gergely.
30.
Mindig az volt Pest-Budán.
Jaj, be szépen, gyönyörüen
Járja ez a kis leány!
Mint a rózsát, ha a szellő lengeti,
Tánczra termett kis lábait ugy szedi.
Hordja a szél a havat.
Elröpitik ezt a kedves
Kicsi leányt maholnap.
Ha röpitik, nem volna baj magába,
Csak ne fájna annyi sziv majd utána!
Vecsey Sándor.