LÉGY
Ma délután az iróasztalom fehér papirján ünnepélyesen végigszaladt az első légy. Nyár van, gondoltam magamban. A második gondolatom pedig az volt, hogy ez a picike állat egy cikktémát hoz nekem. Miért ne beszélnénk róla? Hiszen mától fogva öntudatosan, vagy öntudatlanul mindnyájan foglalkozunk majd vele, mindennap legalább öt percet. Nagyszerü müvésze az időrablásnak ez a cingár rovar. Szemtelen stréber, de néha imponál az állhatatossága. Irjuk ki az ujságba a nevét, a személyi hirek között, hisz szereplési viszketegben szenved. A légy megérkezett. Mással is megtesszük ezt. Ő talán még inkább megérdemli. Végre heroikus hit kell ahhoz, hogy századokon át, generációk óta ugyanazt folytassa, bár a tapasztalata már régen elcsüggeszthette volna. Jól tudja, hogy őt mindenki gyülöli. Egy okkal több, hogy egy kis szeretettel nézzük.
Lám, mostan nem is tetszik olyan ellenszenvesnek. Mióta rászegzem a szemem, mulatságos is. Csak akkor boszant, ha nem akarjuk észrevenni és csak azokra haragszik, akik a foglalatosságuk fontosságával hencegnek. Még a muzsikája se kellemetlen. Vékony, szomoru zene, amely bennem régi emlékeket kelt. Nyári délutánokon az elfüggönyzött hálószobában hányszor hallgattam ezt a zenét és a csend dongását és szép volt, mert nem volt más zene. Mégis mennyit vétettem ellenük. Vérszomjas kegyetlenséggel kitéptem a szárnyukat, letörtem a lábukat, kettévágtam a fejüket. Ecetesvizbe fulasztottam őket. Odaragasztottam a légysüveg ragadós gyantájához. Ennek a kis légynek az ükapái méltán vádolhatnának. Hogy szitkozódtam, mikor alvás közben zavartak. Ma már tudom, hogy félig-meddig nekik van igazuk. Semmi se oly fontos.
Egy német filozófus őket is érvül vette a pesszimizmusához. Micsoda hitvány teremtmény az ember, mennyire semmi a természetnek, minő kevésbe vesz bennünket, hogy a gondolatunkat megbolygathatja egy ilyen pirinyó féreg. Nekem most ugy tetszik, hogy nem volt igaza. Igaz, hogy Anatole France se tud irni, ha véletlenül a fülére ül egy légy. De hány irót serkent, hogy rövidebben irjon és ne legyen terjengős. Valóságos irodalmi jelentősége van. Aztán ez az egyetlen állat, amely tetőtől-talpig demokrata. A többi nem. A kutya lakáj. A macska arisztokrata. Egyedül a légy áll az általános egyenlőség alapján. Neki az istálló szurtos kocsisa épp ugy nem tekintély, mint a miniszter. Bizony csak a homlokára száll, csiklandozza mind a hat lábával, csikarja a gyürüs potrohával és macskazenét dudál a fülébe. Mert ő született ellenzéki. Ma délután nem fogadhat senkit a kegyelmes ur? A kereveten alszik ő excellenciája? Megtiltotta, hogy fölkeltsék? Mindegy. Őt fogadnia kell. Fontos a mondanivalója. Neki mindenüvé van szabadjegye.
Igy gondolkoztam ma délután. A légy helyeslőleg zümmögött hozzá. Aztán hirtelen a tollamra szállt: