Mesék

akott Budapesten egy özvegy asszony, annak volt egy Gyurka nevü kis fia. Az özvegyasszony egyszer húsz fillért adott a fiának és elküldte a boltba, hogy hozzon sajtot. Gyurka a boltba ment. Útközben a pénzzel labdázott, földobta a levegőbe és elkapta megint. A húszfilléres azonban, egyszerre leesett a földre, továbbgurult a kövezeten és eltünt az utcai csatorna rostélyában. A fiú ekkor nagyon megijedt és elkezdett keservesen sírni.

Arra jött egy rendőr.

– Miért sírsz? – kérdezte Gyurkától.

A fiú elpanaszolta, hogy a húsz fillérje beleesett a csatornába.

– Ha nagyobb bajod nincs, azon még segíthetünk, – mondta a rendőr.

Azzal kézen fogta Gyurkát és magával vitte. Jó sokáig mentek együtt, girbe-görbe utcákon át, végül beléptek egy ócska nagy ház kapuján. A homályos nagy udvar teli volt ládákkal meg hordókkal. Az udvar végében volt egy vasajtó. A rendőr kinyitotta az ajtót és így szólt a kisfiúhoz:

– Ebben a raktárban megvan minden, amit az emberek elveszítenek. Egy vak öreg ember őrzi a holmit; ő majd visszaadja neked a húsz filléredet.

A rendőr elment, Gyurka pedig belépett a raktárba. Nagyon hosszu, homályos terembe jutott. A terem fapadmalyát fekete gerendák támogatták. A kopott fal mellett garmadaszámra hevert a sok elveszett holmi. Esernyők, botok, kabátok, melyeket az emberek elhagytak valahol. Kalapok, amelyeket elhordott a szél. Hosszu polcokon ékszerek és órák hevertek. Mindegyikre cédula volt ragasztva, azon rajta volt a tulajdonos neve.

Gyurka egy eleven lelket sem talált az első teremben és belépett a másodikba. Ott sok elveszett kutya és macska volt, sőt egy-két ló is volt ott. A terem végében néhány elveszett kis gyerek ült együtt. Mindegyiknek cédula volt a nyakán, az édesanyja nevével. Csendesen csücsültek és a nagy szemükkel komolyan néztek Gyurkára.

A harmadik teremben együtt volt minden játékszer, amelyet a budapesti gyerekek elszórtak. Rengeteg sok labda, papirsárkány, trombita és bábu. Gyurka kiváncsian nézte a kivánatos holmit. Egy arasznyi kis kócmajom nagyon megtetszett neki. A kóc-majom mozgatni tudta a négy kezét, a szeme vörös volt, a fogát meg furcsán vicsorgatta. Egy cédula volt a majom nyakán, azon rajta volt a gazdája neve: Faragó Palkó. Mialatt a kóc-majmot nézte, köhögést hallott a sarokból. Egy kis vaskályha mellett nagyszakállu öreg ember ült. A szemén zöld ernyő volt. Erősen pipázott és kék füstkarikákat bocsájtott a levegőbe.

A kis fiú hozzáment, illedelmesen megemelte a sapkáját és azt mondta, hogy az elveszett húsz fillérjeért jött.

– Eredj a negyedik szobába és keresd meg, – mondta az öreg.

A negyedik teremben őrizték az elveszett pénzt. Hosszu asztalokon cseréptányérok állottak, egyik tányérban bankópénz volt, a másikban arany, a harmadikban ezüst. Gyurka végül megtalálta a maga húsz fillérjét. Egy cédula volt a tányéron ilyen fölirással: „A Gyurka húsz fillérje.“

– Megtaláltad? – kérdezte az öreg ember.

– Megtaláltam, bácsi, – válaszolt Gyurka.

– Vidd magaddal és eredj a boltba sajtot venni.

Gyurka megköszönte az öreg szívességét és kifelé indult. Amikor a kis kóc-majomhoz ért, megállott egy pillanatra.

– Jó volna, ha az a majom az enyém volna, – gondolta magában. – El is vihetném magammal. Faragó Palkó talán nem is gondol vele többet, az öreg pedig nem lát semmit…

Visszatekintett az öregre. Az békén pipázgatott a homályos sarokban. Gyurka ekkor lábujjhegyen oda lopódzott a polchoz, a kabátja alá gyűrte a kis majmot és dobogó szívvel kiosont a raktárból…

Otthon azt hazudta édesanyjának, hogy a majmot az utcán találta. Vacsoráig jóízüen eljátszadozott vele, azután maga mellé vette az ágyába és elaludt.

Reggelre kelve, furcsa meglepetésben volt része. A majom, amely tegnap még csak egy arasznyi volt, megnőtt két arasznyira. Gyurka igen megszeppent. Sohasem hallotta még, hogy a kóc-majmok nőni szoktak.

Iskolába kellett mennie és amikor este megint előkereste a majmot, hogy mulasson vele, rémülten tántorodott vissza. A majom most már akkora volt, mint egy kis gyerek. Gyurka remegő kézzel fogta meg a különös játékszert és bevitte a sötét kamrába, hogy meg ne lássa az édesanyja.

A sötét kamarában különféle ócska holmit tartottak és édesanyja csak ritkán nyitott be oda. A fiú legyömöszölte a majmot a szekrény mögé és még le is takarta régi ujságlapokkal. Most már nem akart vele többet játszani.

Vacsorára alig evett valamit és amikor ágyba fektették, jó ideig nem jött álom a szemére. Azon gondolkozott, hogyan szabadulhatna a majomtól. Úgy gondolta, hogy legjobb lesz, ha másnap titokban kiviszi a házból és kilöki az utcára.

Másnap alig tudta megvárni, hogy vége legyen az iskolának. Az édesanyja nem volt otthon és ő egyedül volt a lakásban. Dobogó szívvel ment a sötét kamrához, kinyitotta az ajtót és óvatosan bedugta a fejét.

Rettenetes dolgot látott! A kóc-majom kinőtt a szekrény mögül. Akkora volt, mint egy felnőtt ember. A feje kinézett a szekrény teteje fölött, a két vörös szeme alattomosan tekintett Gyurkára, a nagy szája pedig gonoszul vigyorgott.

Harmadnapra Gyurka nem is mert benézni a kamrába. Negyednapra azonban beküldte az édesanyja. – Eredj be, Gyurka és hozd ki a régi fehér skatulyát, szükségem van rá.

A szörnyeteg megint óriásit nőtt. Most már olyan hosszu volt a két szőrös karja, hogy átfogta velük az egész szekrényt. A fogát vicsorgatva szorongott a fal mellett, a szeme pedig vörös tűzfényben ragyogott.

Gyurka nem mert szólni a majomról. Mindazonban nagyon sápadt volt és a foga is vacogott a félelemtől, az édesanyja azt hitte, hogy beteg és ágyba fektette.

Egy hét telt el. A majom napról-napra nőtt. A hét végén már akkorára duzzadt, hogy betöltötte az egész kamrát. Tányérszemü, hordónyi fejét szőrös mellére hajtva, kuporodott a homályban és óriás keze elért már a kamra ajtajáig.

Gyurka pedig a félelemtől betegen ült a külső szobában és egyre azon gondolkozott, hogy mi lesz majd, ha édesanyja egy nap be talál nyitni a kamrába és megtudja a szörnyü titkát. Szólni azonban most sem mert.

Egy nap, mikor hazajött az iskolából, egy kis fiút látott az utcán, aki egy pajtása után szaladt és a nevét kiáltotta.

– Faragó Palkó, várj meg! – kiáltotta.

Faragó Palkó? Hiszen az a kóc-majom kis gazdájának a neve! – gondolta Gyurka.

A fiúk után sietett és hamar utolérte őket.

– Melyikteket hívják Faragó Palkónak? – kérdezte.

– Engem! – válaszolt egy szőkefejü gyerek.

– Nem vesztettél el egy kóc-majmot? – kérdezte tovább Gyurka.

A szőkefejü gyerek szeme egyszerre fölragyogott.

– De igen, két héttel ezelőtt! Nagyon szép kis majom volt… Te talán megtaláltad?

– Megtaláltam és ha velem jössz, visszaadom neked.

Gyurka elvitte a szőkefejüt az édesanyja lakására.

– Abban a szobában van! – mondta, a kamra ajtójára mutatva.

– Hát hozd ki! – biztatta a szőkefejü.

Gyurka félve kinyitotta az ajtót. A szörnyeteget ezúttal nem látta. A kamra üres volt. Óvatosan ment a sarokba. A szekrény mögött egy csomó ujságpapirost talált. Fölemelte és alatta ott feküdt a kis kócmajom. Megint csak egy arasznyi hosszu volt.

Gyurka odaadta a kis gazdájának. Az elkiáltotta magát nagy örömében.

– Köszönöm, pajtás! – mondta.

Azzal kezet fogott Gyurkával és elszaladt a kócmajommal a hóna alatt.

Gyurka édesanyja estefelé jött csak haza. Mikor meglátta a fiát, megsimogotta arcát és mosolyogva mondta:

– Úgy látom, nincs már semmi bajod? Pedig már féltettelek, hogy beteg leszel!