WeRead Powered by ReaderPub
Mindennapi problémák cover

Mindennapi problémák

Chapter 14: Kártyázó asszonyok
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

The collection presents a series of witty sketches that satirize everyday social mores, especially urban courtship and manners. One essay enumerates ironically the traits of a fashionable young woman—gestures, speech, dress, and café slang—mocking affectation and modern gendered performance. Another piece considers professional matchmakers, weighing romantic anxieties against pragmatic matchmaking, tracing how brokerage became businesslike and offering a measured defense of its usefulness. Throughout, the tone is humorous and observational, pairing playful prescriptions with skeptical commentary on contemporary social customs.

Kártyázó asszonyok

Egy fiatal, még majdnem mézeshetes asszony e héten összeveszett az urával, s most megtört szivvel fordul hozzám, a bölcs és jószivü öreghez, hogy ügyében expressz uton igazságot szolgáltassak, mert különben annyira elbusulja magát, hogy még a reggeli tisztogatást is el fogja hanyagolni, ami – lássák be, t. felebarátaim! – mégis csak a legnagyobb dolog a világon. Arról van szó, hogy az ifju párhoz a minap egész sereg látogató érkezett, sok férfi és egy asszony is, s ezek a látogatók azzal töltötték el az időt, hogy ebédutántól késő estig kártyáztak. A ház urnője egy darabig ott tett-vett a kártyázók háta mögött, de mivel ő szegény nem tudja megkülönböztetni a makk felsőt a piros nyolcastól, hát végre is megunta a mulatságot, s csöndesen félrevonult valami sarokba, nehogy a vendégei mulatságát zavarja. A kis menyecske azt hitte, hogy helyesen cselekszik, pedig ugy látszik, valami szörnyü dolgot müvelt, legalább az ura, mikor a látogatók végre késő este eltávoztak, keserü szemrehányásokat tett neki, hogy udvariatlanul és illetlenül viselkedett.

– De hiszen én nem értek a kártyázáshoz, – mondta a fiatal asszony könyezve.

A zord férjet azonban nem hatották meg a könyek.

– Elég hiba, hogy nem értesz hozzá, – szólott haragosan. – Az édes anyád megtanithatott volna rá, mert neki, amilyen öreg, már tudnia kellene, hogy manapság minden társaságbeli asszony kártyázik. De ha már ugy elhanyagolták a nevelésedet, legalább annyi belátásod lehetne, hogy ne kuksolj egy sarokban, mintha az orrod vére folyna… A vendégek teljes joggal ostobának tarthatnak, s elképzelheted, hogy ez nekem egyáltalában nem kellemes…

A nagyságos ur e kis monológ után elvonult a kaszinóba, a menyecske pedig gyászbaborult szivvel ült le az éjjeli szekrény elé, hogy előttem e tengernyi bánatát kiöntse… Csakugyan igaz-e, – kérdi tőlem – hogy az édes anyja oly szörnyüségeset hibázott, mikor a kártyázásra elfeledte megtanitani? Tarthatja-e ő magát tovább is intelligens női lénynek, amikor most ilyen szégyenszemre kitudódott, hogy a tercet nem tudja megkülönböztetni a bélakasszától? És mit kell tennie, hogy a haragos uracskáját kiengesztelje, amiért a vendégek előtt a szegény embert ilyen sulyosan kompromittálta?

Kedves kis nagyságos asszonyom, Kegyed nem hiába fordult hozzám a panaszával, mert én olyan tanácsot fogok adni, hogy az egész életében hálás lesz érte. A sikerért én becsületszóra garanciát vállalok, csak azt az egyet kötöm ki, hogy pontosan az előirásom szerint viselkedjék.

Tehát hallgasson ide: Kegyed holnap délben, amikor a szegény, kompromittált férje zord arccal helyet foglal az asztalnál, hogy a levesét elköltse, nyugodtan oda fog állni elébe és igy szól hozzá:

– Édes fiam, tedd le most egy pillanatra a kanalat, mert amit mondani fogok, az egy csöppet se tréfaság. Te a minap ostobának neveztél engem, mert az édes anyám nem tanitott meg a kártyázásra. Vedd tudomásul kedves barátom, hogy gonoszabb ostobaságot még soha se mondott senki, mint amilyet te mondtál a fiatal és ártatlan feleségednek. Engem az édes anyám nem kártyapartnernek nevelt, mert ha kártyapartnerre volt szükséged, akkor mentél volna el háztüznézni a legelső budapesti kávéházba. És én magam se pályázom arra, hogy a makk felsőt meg tudjam különböztetni a piros nyolcastól, mert én nem azt fogadtam meg az anyakönyvvezető előtt, hogy jó angén- vagy alsós-játékos leszek, hanem azt, hogy hüséges, jólelkü, együttérző társa leszek az uramnak. Ha van olyan asszony, aki a kártyázásban örömet talál, hát lelke rajta; én tőlem akár azt is megteheti, hogy karambolt játszik egy nyilvános kávéházban. De én sem kártyázni nem fogok, sem azt meg nem türöm, hogy a boldog házi tüzhelyemet kávéházzá degradálják. Nem mondom, hogy néha, egy-egy téli estén, a jó pajtásaiddal itthon is nem játszhatsz egy-egy kedélyes partiet; de délután, asszonyok között, ezt a léha mulatságot egyáltalában nem engedem meg. És még csak pajtáskodni se fogok az olyan asszonyokkal, akik illetlenül kártyát vesznek a kezükbe, amikor én, a ház urnője, nem értek ehhez a tudományhoz. Azt hiszem, megértetted, amit mondtam, mert meglehetős világosan beszéltem. És most, ha ugy tetszik édes fiam, hát tovább kanalazhatod a levesedet.

Mondja el ezt, az én felelősségemre, a kompromittált urának s én ezennel jót állok róla, hogy a kis prédikáció nem fog válópörrel végződni. Sőt nagyon tévednék, ha a kedves férje nem egy bünbánó, szégyenkező kézcsókkal felelne erre a jogos és önérzetes beszédre.