Toilette-számlák
Ha iskolakönyvek számára irnék erkölcsös olvasmányokat, akkor a kérdésre, melyet ma egy olvasónőm hozzám intéz, körülbelül ezekkel a szavakkal válaszolnék:
– Nagyságos asszonyom, Kegyednek nincs igaza, amikor a szegény urától, aki nehéz munkával keresi meg a mindennapi, köritett marhahus árát, finom kalapokat, drága toiletteket és puha, karlsbadi cipőket kiván. A jó feleséget az efféle bünös hiuság nem gyötri; s inkább olcsó kartonbluzt visel, a kalapját is maga disziti, semhogy az urának gondokat és fejfájást okozzon. Hiszen a boldogság nem a drága ruhákban rejlik, hanem a lélek nemességében és harmóniájában…
Igy szólanék, ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter azzal bizna meg, hogy egy népszerü olvasókönyvet szerkeszszek. De mivel nem a kultuszminiszter ur ő excellenciája, tehát nem a Bandika és Juliska számára irok, hanem a felnőtt asszonyok és urak számára, a válaszomat egészen máskép fogalmazom meg. Eképpen:
– Nagyságos asszonyom, Kegyednek tökéletesen igaza van, amikor a léha urától, aki kávéházakra, klubokra, szivarokra és kártyaveszteségre nem sajnálja a pénzét, azt kivánja, hogy finom kalapokban, drága toilettekben és puha, karlsbadi cipőkben járassa. Mert a feleség akármilyen jó és egyszerü is, sohase tud lemondani arról az élvezetről, hogy másoknak tetszeni akarjon. És százszor jaj neki, ha erről lemond, mert akkor egyuttal a házasélete boldogságát is kockára teszi. A férjek ugyanis, akik elvileg a takarékosság és egyszerüség barátai, hamarosan megunnák azt az angyalt, aki a lélek nemességével akarja őket megtartani a hitvesi hüség ösvényén. A legjobb férjnek is csak akkor tetszik igazán a felesége, ha látja, hogy mások is osztoznak vele a szép asszony bámulatában. Az a nő, aki jól és csábitóan öltözködik, sokkal hosszabb időre bebiztositja a férjeura szerelmét, mint az, aki délután is a kopott és megkopott barket-pongyoláját viseli…
Ezek után talán fölösleges mondanom, hogy én az asszonyoktól nem követelem azt a természeti abnormitást, hogy a külsejüket elhanyagolják. Sőt: egyenesen azt mondom, hogy az okos nő mindig különben öltözködik egy fokkal, mint ahogy azt a társadalmi helyzete megengedi. És ez a nézetem nem is immorális; mert az emberi, – igazabban a férji lélek ismeretéről tanuskodik. Ismerem a saját fajtámat és igy tudom, hogy bármennyire puritánok legyünk is, nagyon hamar megunjuk a puszta lelki nemességet, s kedves nőnk ő nagyságát hasonlithatatlanul csábitóbbnak találjuk, ha nem csupán házias erényeivel, hanem bájos megjelenésével is elkápráztat bennünket.
A probléma tehát szerencsésen meg lenne oldva, ha a döntvénynyel kapcsolatban nem merülne föl egy másik, égető kérdés: honnan vegye az okos feleség azokat az összegeket, amelyekből a toilette-költségeit fedezheti? Mert a toilettek, a finom toilettek, veszettül drágák és a férjek – miért ne vallanók be magunk között? – semmitől se irtóznak annyira, mint hogy az édes és szeretett nő ruhaszámláit kifizessék. Még az is, aki nincs ráutalva a takarékosságra, akut idegrohamok közt intézi el ezt a kinos és kellemetlen ügyet; hát még a megszámlált pénzből élő nyárspolgár, akinél egyenesen katasztrófaszámba megy, hogy egy nagyobb összeget egyszerre kifizessen. Hiszen már a történetirók is megállapitották, hogy a családi viharok legnagyobb részét a feleség ruhaszámlái okozzák. Az okos nő tehát kikerüli ezeket a veszedelmes szirteket s tudván, hogy a gaz férfiak csak az idegen hölgyekkel szemben gavallérok, ama bölcs pénzügyminiszterek példáját követi, akik az ugynevezett indirekt adórendszer segitségével szivják ki a vért a szegény polgárok testéből. Amit e ravasz államférfiak a szesz, a dohány, a kártya, a bélyeg utján vesznek ki a zsebünkből, azt ő nagysága, szeretett nőnk, a konyhapénz törvényes cimén szerezheti meg a legkönnyebb és a legkényelmesebb módon. Ne mondja nekem senki, hogy a férfiak a konyhapénz dolgában se bőkezüek. Igaz, hogy a legtöbben e téren is becstelenül fukarok, de mivel a sárgarépa, a kelkáposzta és a nullás liszt tekintetében még a legfurfangosabb férfiu se tartozik a kipróbált szakemberek közé, a praktikus asszony mindig talál rá módot, hogy háztartási budgetjét, drága férje lóvátételével, fölemelje. Akinek nincs pénze, az sikkaszt a konyhapénzből, – mondja egy ismeretlen bölcs, aki jól ismerte a huszadik század férjeit s bölcsen tudta, hogy a meg nem vásárolt sárgarépa néha szenzációs selyembluzokká és pompás kalapokká változik. A fukar bestia legfölebb éhesen kel föl az asztal mellől, de mi ez ahhoz a másik éhséghez képest, amely a csinos, jólöltözött, elegáns felesége megpillantásakor elfogja?