A snájdig leány
Mivel, fájdalom, nem tartozom azok közé, akiknek nevét az ujságok a legtöbb adót fizetők listájában közölni szokták, s a jószágkormányzóm (aki a holdban él) becstelenül elhanyagolja a befolyó pénzek elküldését, viharos mult után, fehér hajjal, mint hites tanácsadó keresem a mindennapi Graham-kenyeremet. Hogy ez nem könnyü életpálya, ma is tapasztaltam, amikor egy szende, falusi kisasszony arra kér: magyarázzam meg neki, hogy mikép lehet valaki ugynevezett snájdig leánynyá, mert neki a környéken lakó fiatal urak valamennyien azt mondták, hogy a huszadik században csak a snájdig leányok hatnak a serdültebb ifjuságra. Akármi a véleményem erről a különös kérdésről, köteles vagyok eleget tenni az óhajtásnak, mert ha valaki – mint e sorok szerény irója – tanácsadásból él, hát nem szabad fitymálnia semmiféle problémát se. A kisasszony tudni akarja, hogy mik a snájdig leány kellékei, – nincs hát jogom hozzá, hogy holmi unalmas morálprédikációkkal hozakodjam elő, hanem rezonirozás nélkül eleget kell tennem a nyájas olvasó parancsának. Ezennel pontozatokba foglalom tehát azokat a kellékeket, amelyekkel a huszadik századbeli kisasszony a snájdig jelzőt megszerezheti magának.
A) A snájdig leány ugy viselkedik a társaságban, mintha kabaré-énekesnő lenne, s a pódiumon énekelne valami kétértelmü, vagy nagyon is egyértelmü kuplét. Vagyis: a szemei állandóan körutazást tesznek a férfiak arcán, a kezeivel feltünő gesztusokat csinál, s mindig olyan hangon beszél, hogy a távolabb ülők is kényelmesen meghallhassák.
B) A snájdig leány, ha ülő helyzetben van, az egyik lábát mindig átveti a másik lábán. Ez ugynevezett fius fesztelenséget kölcsönöz neki.
C) A férfiakat a snájdig leány mindig a keresztnevükön szólitja, akkor is, ha először látja őket életükben.
D) Szenvedélylyel használja a budapesti, kávéházi tolvajnyelvet. A beszélgetésében tehát sürün fordulnak elő az eféle kifejezések: „Maga nekem ilyen fiatal!“ – „Ezt a froclit jól beszopta, öregem!“ – „Maga is Montiba rulettezne most, ha elegendő dohánya lenne!“
E) Olyan szük szoknyát hord, hogy az összes járókelők megfordulnak utána.
F) Merészen szakit azokkal a régi hagyományokkal, amelyek a fiatal leányoktól holmi szüzies szemérmetességet követelnek. Lehetőleg ugy beszél, hogy a fiatal urak – mint a snájdig leányok mondani szokták – minél jobban „ugorjanak“. Tehát abszolute nem riad vissza attól, hogy az udvarlóinak eféle elmésségeket mondjon: „Hány évig vállalkoznék értem a juhászkutyuska szerepére?“ – „Mit gondol: lenne-e bennem bizonyos helyzetekben elég temperamentum?“ – „Nem haragudnék, ha egy kicsikét megbolondulnék, ugy-e?“ Stb. stb.
G) Kijelenti, hogy ha férjhez megy, teljes szabadságot ad az urának, de viszont teljes szabadságot is követel tőle.
H) Légyottokat ad, de nem megy el, hanem egy barátnőjével titokban kilesi a türelmetlenül föl- s alájáró fiatal urat.
I) Tüntet vele, hogy mindenről ép ugy informálva van, mint a vele egykoru férfiak.
J) Kijelenti, hogy ha egyszer férjhez megy, okvetetlenül a két gyermek-rendszer hive lesz.
K) Szenvedélyesen cigarettáz és pezsgőzik, s a szupé-csárdást ugy járja, hogy a legöregebb botokudnégerek is bizonyára elszédülnének, ha meglátnák.
Ime körülbelül ezek a kellékek szükségesek ahhoz, hogy valaki a snájdig leány cimét és jellegét megkapja. Aki buzgón és ambicióval fog a dologhoz, bizonyára hamarosan elsajátithatja a felsorolt kvalifikációkat.
A falusi kisasszony remélhetőleg meg lesz elégedve az előzékeny felvilágositással. Ha szerény szolgálataim révén sikerül most már snájdig leánynyá lennie, én szivemből gratulálok neki, de egyet óvatosságból kijelentek: ha nekem egy leányom lenne, aki a snájdig jelzőre pályáznék, én bizonyisten gondolkozás nélkül leütném a derekát.