WeRead Powered by ReaderPub
Mindennapi problémák cover

Mindennapi problémák

Chapter 25: Civakodó házastársak
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

The collection presents a series of witty sketches that satirize everyday social mores, especially urban courtship and manners. One essay enumerates ironically the traits of a fashionable young woman—gestures, speech, dress, and café slang—mocking affectation and modern gendered performance. Another piece considers professional matchmakers, weighing romantic anxieties against pragmatic matchmaking, tracing how brokerage became businesslike and offering a measured defense of its usefulness. Throughout, the tone is humorous and observational, pairing playful prescriptions with skeptical commentary on contemporary social customs.

Civakodó házastársak

Két ember összevész és nagyon szeretne kibékülni egymással, de mindegyik sokkal büszkébb, semhogy a kibékülést kezdeményezné. Ugyebár, ez igen könnyen megoldható probléma? Amelyik okosabb – és kétségtelen, hogy mindakettő okosabb – az egyszerüen odalép a másikhoz és igy szól hozzá:

– Vigyen el az ördög, ne bolondozz, hanem nyujtsd ide a kezedet, vén kutya!

Ez volna a leghelyesebb megoldás, ha nem volna egy sulyos bökkenője a dolognak: a két haragos fél ugyanis nem két jó barát, hanem – egy ur és egy hölgy, vagyis röviden szólva, egy házaspár. Igy már sokkal bajosabb a helyzet. Mert két jóbarát közt még csak elképzelhető az ilyen egyszerü kibékülési jelenet, de egy házaspár közt – soha! Azok közül egyik se lép oda a másikhoz ilyen rövid uton, mert mindegyik meg van győződve róla, hogy véres igazságtalanság esett rajta. Hiszen ha nem ezt gondolná, ugy az összeszólalkozásnak bizonyára nem lett volna harag a vége. „Csak nem alázkodhatom meg akkor, amikor igazam van!“ – mondja magában a férj is, a feleség is. És igy történik, hogy néha napokig, sőt hetekig lehorgasztott orral ül az asztalnál két ember, aki tulajdonképpen ugy szereti egymást, mint a galamb a tiszta buzát, sőt néha szótalan haraggal át is öleli egymást – persze csak a diszkrét sötétség leple alatt – hogy aztán, mikor az öreg nap ismét elárasztja sugaraival a világot, ott folytassa a haragot, hol tegnap este abbahagyta.

– Mi itt a teendő? – kérdezi tőlem levelében az egyik fél, aki nagyon lelkemre köti, hogy óvatosan kezeljem az ügyet, mert a férje még rá talál jönni, hogy ő fordult tanácsért a vén világcsavargóhoz, s oktalan elbizakodottságában azt hiszi, hogy ő az, aki a kibékülést forszirozni akarja.

Édes gyermekem, én koros, tehát udvarias ember vagyok, s igy föltétlenül meg vagyok győződve róla, hogy Kegyed egy szelid és ártatlan bárány, az ura pedig egy rabiátus fenevad. Efelől egészen bizonyos vagyok és mégis azt mondom: Kegyed épp oly hibás a dolgok idáig való fejlődésében, mint az a brutális és kiméletlen fráter… Egy öreg, immár fogatlan diplomata tanitott meg engem egy igen nagy bölcseségre, valahol egy kairói hotel terraszán, februárban, mikor a fekete kávénkat szürcsöltük s mindenféle haszontalanságokról beszélgettünk… Arról volt szó, hogy néha a legszerelmesebb házaspárok is teáscsészéket vagdosnak az egymás fejéhez (persze csak jelképes értelemben) s hogy ostoba félreértésekből némelykor véres tragédiák születnek… A fehérhaju diplomata, aki a szerelmi kérdésekben is elsőrangu szakember volt, egy darabig elgondolkodva szivta a szivarját, aztán igy szólott:

– Van egy biztos mód arra, hogy ezeket a csunya jeleneteket minden házaspár kikerülje, de csak abban az esetben, ha a férj is, a feleség is azt a hatszázéves, öreg kabalát alkalmazza, amely – ugy emlékszem – még a boldogult Kis Pipintől ered… Ez a kabala abból áll, hogy a megsértett házasfél, mielőtt a sértésre illendően válaszolna, előbb elmondja magában háromszor egymásután a Miatyánkot…

Ezt mondta az öreg diplomata és én épp oly csodálkozva néztem rá, mint Kegyed most énreám, de azzal a különbséggel, hogy én csakhamar megértettem az ő bölcseségét… Mert bizonyos, hogy a legtöbb összeveszésnek a hirtelen harag az oka, mely bizonyosan elpárolog, vagy legalább is megenyhül, ha a vér ismét visszatér a fejünkből a szivünkbe… Erre jó a Miatyánk, sőt jó az egyszeregy és a Garay János Kont vitéze is, minden jó, amivel az ember a meggondolatlan válasz veszedelmét elkerülheti…

Ezzel tehát meg lehetne akadályozni a házastársak összekoccanását, de mivel a Kegyetek esetében már nem arról van szó, hogy egy készülő összekoccanást megakadályozzunk, hanem arról, hogy egy már megtörtént ostobaságot elsimitsunk, ideirom azt a másik bölcseséget is, amire a sivatagban tanitott engem egy bronzarcu törzsfőnök, aki a sátorát vendégszeretőleg megosztotta velem.

– Édes fiam, – mondta a százhusz éves aggastyán, aki reggeltől másnap reggelig sohase ejtette ki a szájából a nargiléja szopókáját, – a haragosok kibékülésének legbizonyosabb módját egy ismeretlen próféta hagyta ránk, aki kétezer évvel ezelőtt halálozott meg, háromszázesztendős korában… Ez a próféta szigoruan meghagyta az ő hiveinek, hogy két haragos fél közül mindig annak kell előbb megalázkodnia a másik előtt, akinek kettejük közül – igaza van…

Kedves gyermekem, a szivem egész melegével azt ajánlom önnek, függeszsze ki a régi próféta tanitását a hálószobája falára. És fügeszsze ki a többi millió házas is, akivel – ugyebár? – annyi keserü jogtalanság történik. Ha a tanitást követik, nem lesz egy asszony és egy férfi se ebben az egész országban, aki készséggel meg ne alázkodnék a hitvestársa előtt. Mert a két millió ember közt egyetlenegy se akad, akinek ne lenne igaza…