Házasságközvetitők
A kérdés, melyet ma döntés céljából elibém terjesztettek, annyira kényes, hogy még én is, aki nem tartozom épen a gyáva legények közé, egy pillanatig szinte habozom a válaszszal… Egy fiatal leány titokban levelet ir nekem (ceruzával, mert minden pillanatban rajtakaphatják) s a felől kéri nagybecsü véleményemet, vajjon egy uri kisasszony, aki gyermekkorától fogva comme il faut-nevelésben részesült, férjhezmehet-e házasságközvetitő utján? Az apropos-t az adta meg ehhez a kérdéshez, hogy ő, a gyöngéd és érzékeny fiatal leány, a minap kihallgatta titokban a szülői beszélgetését, s rájött, hogy az a nagyszakállu, öreg bácsi, aki több izben megfordult a házukban, tulajdonképpen azért olyan gyakori vendég, mert őt végre hozzá akarja juttatni a főkötőhöz. A tiszteletreméltó aggastyán ugyanis közönséges házasságközvetitő. „Elképzelheti – irja az én bájos ismeretlenem – mennyire lesujt engem a szülőim összeesküvése; hiszen mindeddig csillogó álmokat szőttem arról, hogy egyszer, ha későn is, csakugyan megérkezik az a mesebeli lovag, aki engem a fehér leányszobámból elrabol… Hogy ugy adjanak el, mint egy mángorlót, vagy egy parádés lovat, ez a gondolat egyszerüen kétségbeejt.“
Szivesen kacérkodom a vénségemmel, gyakran hivatkozom hófehér szakállamra, de annyira mégsem vagyok öreg, hogy ennek a szép és melegszivü kisleánynak a nagy bubánatát meg ne érteném. Hiszen talán az egész világ kifordulna sarkaiból, ha még ezeknek a naiv fiatal teremtéseknek a szive se nyujtana édes otthont a mindenünnen kiüldözött romantikának. Egy házasság, mely közvetitő utján jön létre: ugyan, hol az az álmodozó leány, akit ez a gondolat meg ne borzongatna? A házasság az égben köttetik, – mondja a régi közmondás – mily iszonyu lehet hát az a tudat, hogy az ő napfényes szőke hajkoronáját, csillogó, fekete szemét egy öreg, kiszáradtszivü üzletember veszi az ajkára valamelyik kávéházban?
Beismerem, hogy ez a csunya próza engem is felháborit, – és mégis azt mondom: szép kisasszonyom, ne haragudjék azokra a jótékony tündérekre, akik magukat ridegen házasságközvetitőknek nevezik. Mert ha jobban meggondoljuk a dolgot, rájövünk, hogy ez a mesterség már talán a bibliai korban is a népszerüek közé tartozott, hogy ne is szóljak ősapáinkról és ősanyáinkról, akik – igaz, hogy iparjogositvány nélkül – mindannyian szivesen foglalkoztak a házasságközvetités mesterségével. Az asszonyok, főképp az öregasszonyok, minden időben valami perverzus gyönyörüséget találtak abban, hogy a fiatalokat egymás karjaiba vezessék, s ha a régi házasságokat megvizsgáljuk, akárhány olyat találunk közöttük, mely a Miska bácsi, vagy a Cenci néni atyafiságos gondosságának köszönheti a létrejöttét. De ma már se a Miska bácsik, se a Cenci nénik, nem érnek rá arra, hogy az Ámor istenke dolgaiba kontárkodjanak; Miska bácsi uj jelzálog-kölcsönökön töri a fejét, Cenci néni pedig a cselédszerző kifutójának udvarol, hogy a derék Samu egy jó mindenesleányt szerezzen neki. A dilettáns házasságközvetitő helyébe tehát a hivatásos házasságközvetitő lépett, vagyis az a férfiu, aki józan kenyérkereset céljából vette föl a törvényes szerelmet az ügykörébe. A mestersége tehát prózaibb, mint a régi urabácsiké és néniké, de annyiból talán megbizhatóbb, hogy – mivel az ő üzleti renomméja is kockán forog – ő jobban és alaposabban belemélyed a házassági ügyletet kötő fiatalok egyéniségébe. És van még egy, bizonyára nem kicsinylendő előnye: száz és száz olyan urat és hölgyet ismer, aki mind készen áll arra, hogy a házasság sulyos keresztjét magára vegye. Vagyis: minden módja megvan hozzá, hogy az egymáshoz illő karaktereket kiválaszsza. Igaz, hogy mindennek kissé üzleti ize van, de ki biztositja Kegyedet afelől, hogy ő nélküle rá fog találni az igazira, s hogy tisztán a romantika alapján nem lesz százszorta boldogtalanabb, mint igy, hogy köhögő öreg bácsi veszi a kezébe a sorsa intézését? Hány fiatal teremtés van, akinek a vénleánysága határáig sincs alkalma ahhoz, hogy hozzáillő urakkal megismerkedjék, s hogy azt a tökéletes férfi-ideált feltalálja, akiről leányszobájában álmodott? Hiszen a mai házasság kizárólag a véletlen alapján áll, a vak és szeszélyes véletlen alapján, mely néha, zsarnoki kegyetlenségében, épp azokat boronálja össze, akik örökös és elviselhetetlen gyötrelmeket okoznak egymásnak. Az a vén bácsi tulajdonképpen egy merész ujitást képvisel: ő háborut üzen a vak és megbizhatatlan véletlennek, s a logika, a pszikhologia és az emberismeret alalpjára helyezi az emberi intézmények leghatalmasabbját: a szent házasságot. Hátha éppen ő fogja megtalálni a Kegyed számára azt a csinos, derék és szerelmes legényt, akit az égiek már ötezer évvel ezelőtt arra szántak, hogy Kegyedet boldoggá tegye? A pajkos Ámortól – igy olvassuk a mitologiában – minden huncutság kitelik, miért ne telnék hát az is ki, hogy kopottcilinderes, tubákoló öregekkel képviseltesse magát ebben a kései évezredben?