Levelezés
A nagy svájci, olasz és egyéb nemzetközi hotelekben könnyen megy az ismerkedés. Diner után, amikor a hall fényes csillárai kigyuladnak, s a sok dekolletált, estélyruhás szép asszony és a sok jókedvü, viruló, fiatal leány a frakkok tömegében elvegyül, a hangulat villamos szikrái gyorsan lángra lobbantják a kezdődő barátságot, sőt a parázs módjára pislogó szerelmet is. A bájos és nyilttekintetü amerikai hölgyek, utazásaik közben, nem ellenségei a könnyed flirtnek és a fiatal ladyk és fraulein-ok kedves és mulatságos epizódnak tekintik, ha a pálmagruppok közt minél több olyan gavallérjuk akad, akivel, lefekvés előtt, pompásan agyon tudnak ütni egy órácskát… De nem csak itt, a szállodák milieujében, kedves ez a rohamosan fejlődő barátság, hanem mindenütt, ahol gondtalan, vidám és előkelő emberek kerülnek együvé. A nagy, óceánjáró hajók fedélzetén, mikor a stewardok elszedték a virágbokrétákat az étterem asztalairól, odafenn, a kormányos bódéja körül, néha késő éjfélig se szünik meg a terefere és a kacagás… A hallgató, csillagfényes tenger közepén száz vonzalom és barátság születik meg, melynek néha akkor is folytatásuk van, amikor a hajó már rég befutott a kikötőbe. Nem mindig komoly folytatásuk – ezek a női globetrotterek nem gondolnak folyton a házasságra, mint a mi fiatal hölgyeink, – hanem olyan, mely nálunk csak az egynemüek közt szokásos: meleg és gyakran évekig tartó jó pajtásság… Az amerikai leány, amikor a gőzös Plymouthban kiköt, férfiasan megrázza a gavallérja kezét és igy szól hozzá, minden furfangos mellékgondolat nélkül:
– Nagyon megörvendeztet, ha ir nekem Londonba, a Carlton-szállodába… Majd én is megirom, hogy hol találhat meg bennünket juliusban vagy augusztusban…
A nagy kulturnemzetek hölgyei ugyanis nem találnak semmi különöset abban, ha idegen férfiakkal leveleznek. Sőt ez a szokás mindjobban tért hódit: a hall-, hajó- és fürdőbeli barátkozásnak rendesen nincs vége az elválás után, mert mindkét fél szükségét érzi annak, hogy még ezután is hirt halljon egymásról. Azok a boldog emberek, akik nem a hétköznapi élet ördögmalmában töltik az idejüket, hanem a világ minden szép taván hajóznak, minden valamirevaló hegyét megmászszák és minden előkelő szállodájában végigülnek nehány dinert: többnyire állandó levelezésben állanak azokkal a fiatal leányokkal, akikkel utazásaik közben megbarátkoztak… Az ilyen levélváltás kedves és pikáns füszere e szomoru életnek, s igazán nincs reá semmi ok, hogy holmi hazug és affektált illendőségi smokkságok miatt az okos emberek lemondjanak róla. Miért ne beszélnénk szivesebben egy bájos és frisslelkü fiatal leánynyal – ha csak levélileg is – mint egy unalmas és nagyképü férfivel? Föltéve, hogy nem üres és frivol léhaságok kerülnek szóba köztük, még a legóvatosabb mama se találhat kivetőt abban, ha a jólnevelt leánya egy komoly és értékes emberrel levelez. Annak a fiatal teremtésnek tehát, aki ma kérdésével hozzám fordul, bizvást azt válaszolnám, hogy semmi oka sincs megvonni magától ezt az ártatlan élvezetet, – és mégis azt mondom: hogy a mi viszonyaink között az ilyen intimitást nem helyeslem. Én, mint apa, nem engedném meg, hogy a leányom idegen férfiaktól levelet kapjon, de nem azért, mintha általánosságban helytelennek tartanám ezt a szokást, hanem azért, mert a mi fiatal uraink még nem érték el azt a műveltségi szinvonalat, mely e kiváltságra kvalifikálná őket. Az a férfi, aki nálunk egy fiatal leánynyal levelez, már a harmadik levelében okvetetlen szerelmi célzásokkal hozakodik elő, mert valami különös virtust lát abban, hogy minden nőt, aki a barátságával kitünteti, hamarosan magába bolonditson. Önzetlenül, jó pajtás módjára egyáltalában nem tud beszélni egy fiatal leánynyal, s igazi elemében csak akkor érzi magát, ha léha, kétértelmü és haszontalan megjegyzésekkel hozakodik elő. Ez, fájdalom, annak a jele, hogy a nyugateurópai, internacionális műveltség még meglehetősen ritka vendég nálunk. A mi ifju gavallérjaink nem a kedves, finomlelkü, diszkrét jó barátot látják a fiatal hölgyben, hanem a szerelmi hóditásaikra alkalmas médiumot. És ezért: a leghatározottabban ellene vagyok annak, hogy a mi hajadon leányaink egy idegen ur levelét elfogadhassák. Ennek az ideje csak akkor fog elérkezni, ha az általános gondolkodás nálunk is nemesebbé és magasabbrendüvé lesz. Sajnos, nincs reményem hozzá, hogy én, a fehérhaju öreg, ezt a boldog időt megérhetem.