A szép férfi
Az a kérdés, melyet egy olvasóm ma hozzám intéz, eszembe juttatja a hires anekdótát, melyet a zsidó talmud-bölcsek ma is gyakran emlegetnek: az anekdótát az eleven és a holt csukáról. A levél ugyanis, mely természetesen négyoldalas (az emberek nem tudják megtanulni nálunk a rövidséget), abban a kérdésben konkludál: miért van, hogy a legtöbb szép asszony és szép leány nem szereti a nagyon is szép férfiakat? Mielőtt a problémával foglalkoznám, elmondom a nagyszakállu zsidó bölcs esetét, akihez hivei egy napon azt a kérdést intézték: miért sulyosabb a holt csuka, mint az eleven csuka? A bölcs bezárkózott a szobájába, két hétig bujta a könyveket és a szentirásokat, aztán kijelentette, hogy a meglepő sulybeli differenciának a vér elváltozása az oka. A hivek megnyugodtak a magyarázatban, de egy akadékoskodó hitsorsos ekkor hirtelen közbeszólt:
– De vajjon igaz-e, hogy a holt csuka sulyosabb, mint az eleven csuka?
A talmudtudós meghőkölt, s a hivek erre megmérték a csukát: és ekkor kiderült, hogy az árnyékvilágból elköltözött csuka egyáltalában nem sulyosabb, mint az eleven. A bölcset tehát egyszerüen felültették.
A levél, mely a mai problemát elibém terjeszti, élénken felidézi bennem a régi anekdotát s én is azt kérdezem, amit amaz izgága hitsorsos kérdezett:
– De vajjon igaz-e, hogy a szép férfiut kevésbbé szeretik az asszonyok és leányok, mint a csunya férfit?
Az én alázatos nézetem ugyanis az, hogy ez az egész probléma hamis, mert hiába filozófálunk, kedves atyámfiai, hiába hozakodunk elő a szép emberek közmondásos ostobaságával, a dolog, fájdalom, ugy áll, hogy ezeknek a délceg, csinos bajuszu férfiaknak sokkal nagyobb a szerencséjük a nőknél, mint nekünk, elmésségtől sugárzó legényeknek. Az átlag-nő (tehát a többség) bizony szó nélkül ott hagy bennünket a faképnél, mikor egy ilyen ragyogó külsejü, szép fiu a látóhatáron feltünik, s hiába a mi francia esprit-nk és egyéni szeretetreméltóságunk, egy karcsu termet, egy domboru mellkas, s egy szabályszerüen megkonstruált arc mindig többet nyom a latban, mint a mi legjobb és legfrappánsabb ötleteink. Ne tartsuk mi az asszonyt különbnek, mint a férfit: az első, ami a nőt megkapja, mindig a külső megjelenés, aminthogy – terringettét, valljuk csak be! – mi se a szép lelket keressük a korzón és a Váci-utcában, hanem a gyönyörü alakot, a bájosan pisze orrot, s nevető buzavirágszin vagy éjfekete szempárt. A szép nőnek (hiába a nagy bölcseségünk és elmésségünk) már a legelső pillanatban nyert ügye van nálunk, amint hogy a nők se az én ragyogó szellememmel fognak kokettálni a verőfényes tavaszi délelőttökön, hanem a mulandó, de formás testi mivoltommal. A csunya férfinak, ha érvényesülni akar, előbb diadalmasan meg kell küzdenie azzal a kellemetlen impresszióval, amit külső megjelenése okoz. Nem mondom, hogy ez lehetetlen: hiszen csakugyan elég példa van rá, hogy egy rosszabb külsejü férfiu, a szellemi felsőbbségével, le tudja győzni azokat a vetélytársait is, akik nála, testi megjelenés dolgában, beszámithatatlanul különbek. De ez először is mindig sokkal nagyobb időbe kerül, mint amennyit az ugynevezett szép emberek az átlag-hóditásaikra rendesen forditanak. Másodszor: a csunya emberek csak a szellemileg nagyon kiváló nőknél arathatnak igazi szerelmi sikert. Az a leány, vagy asszony, aki az esztétikai érzés rovására a csunya férfiut jobban kitünteti, mint a szépet: föltétlenül csak finom, előkelő gondolkodásu, tartalmas nő lehet, akinek lelkében épp oly antipátiát kelt a szép emberek nevetséges parvenü-gőgje és affektált szerénysége, mint amennyire őszinte rokonérzésekre hangolják az igazi férfi nemes és imponáló belső tulajdonságai. Hála isten, ilyen nő is elég van, s ez éppen a legmeggyőzőbb cáfolata azoknak a frivol pszichológusoknak, akik az asszony lelkét alábbvalónak mondják a férfiénál. A csunya, de elmés férfiak szerencséje gyönyörü bizonysága a női lélek finomságainak, s annak az igazságnak, hogy a magasabbrendü gondolkodás sohase a nemtől függ, hanem az ember egyéni diszpozicióitól.