Tavaszi gondok
Kedves barátaim, azt mondom nektek, hogy az ilyen fehérhaju, gyékényen guggoló magánbölcs élete se mindig olyan fenékig tejfel ám, ahogy ti, a láthatatlan messzeségben, hiszitek… Lám, ma reggel a posta – ajánlott, express-levélben – egy sereg sulyos gorombaságot hozott a ti szegény, vén szolgátoknak, aki bizonyára nem adott még okot arra, hogy ilyen szigoruan bánjanak vele. Van bennem annyi hiuság, hogy az egész levelet nem árulom el nektek, de egyet-mást mégis kiszedek belőle, hogy az együgyü reflexióimat nyilvánosságra hozhassam.
„Bölcs kádi – mondja a levél – én szédületesen el vagyok ragadtatva a te hatalmas eszedtől, de engedd meg azt az alázatos megjegyzést, hogy a tanitásaid nem érnek egy fabatkát. Összegyüjtött müveidet meg nem érdemelt figyelemmel olvasom minden nap, de olyan bölcseségre, aminek én is hasznát vehetném, még nem akadtam az irásaidban. Mit akarsz folyton-folyvást a szerelemtől, s azoktól a rejtelmes, lelki processzusoktól, amiket csak a dologtalan novellisták találtak ki? Te is azt hiszed, hogy az egész világ csak a szerelem körül forog? Nem akarlak kiábránditani, öreg világcsavargóm, de hidd el nekem, hogy ez mind csak olyan smonca, ahogy ti, pesti irók, oly bájos közvetetlenséggel mondani szoktátok. Nekem például, aki e sorokat irom, százszor, sőt ezerszer több gondot okoz az a probléma, hogy miből fogom előteremteni a családom fürdőzési költségeit, mint az, hogy miféle viharok játszódnak le a Tusznelda grófnő szivében. Ezt a problemát oldd meg bölcs kádi, s akkor én, a józan pesszimista, is le fogom emelni előtted tönkrezüllött borzalino-kalapomat. Hagyj nekem békét a szerelemmel, de mondd meg magyarán és értelmesen: honnan keritsek elő junius végéig nyolcszáz forintot, mert legalább is ennyire van szükségem, ha nem akarom, hogy tisztelt nőm ő nagysága az egész nyaramat megkeseritse.“
Ime, száraz magva a „józan pesszimista“ levélnek, melynek egyes kifejezéseiért még a VI. ker. kir. járásbiróság is habozás nélkül megállapitaná a becsületsértést. Én azonban nem fogom föl a dolgot nagyon érzékenyen, hiszen jól tudom, hogy a pénztelen ember nem szokott pályázni a középeurópai udvariassági rekordra. Sőt azt is elismerem, hogy a haragos levélirónak némileg igaza van, mert azokban az esetekben, mikor üres az erszényünk, csakugyan nem szoktunk érdeklődni a Tusznelda grófnő szerelmi problemái iránt. De ha én ilyen nemeslelkü és konciliáns vagyok, viszont névtelen levélirómtól is megkivánhatom, hogy ne engem okoljon azokért a bajaiért, melyeknek előidézésében igazán nincs részem. Tovább megyek: még módom sincs hozzá, hogy legalább a tanácsaimmal segitsek. A gyékényen ülő remeték ugyanis feltétlenül bölcs férfiak, de mint váltógiránsok nem tartoznak a legjobbak közé. Kornfeld Zsigmond is, Lánczy Leó is gondolkodás nélkül ajtót mutatnának az öreg Diogénesnek, ha mint jótálló vagy készfizető kezes akarná a jóakaratukat megnyerni. Igy tehát – bármennyire szeretném – nem ajánlhatom fel a gondbaborult családapának szerény girómat, sőt még azt se tanácsolhatom neki, hogy a szövetkezetekhez forduljon, mert, ha a klienseimtől hallott hirek megfelelnek a valóságnak, akkor a szövetkezeti vezérigazgatók mostanában adósak maradnak a főpincérnek a kávéjuk árával. Gyakorlati utbaigazitást tehát nem adhatok, de egy tényállást mégse hallgathatok el: azt, hogy ezek a különleges tavaszi gondok tisztára a mi szép hazánk specialitásai. A külföldön minden középsorsu polgár már októberben számolni kezd a nyaralás kérdésével, s jövedelmeiből pedánsul félrerak egynehány százalékot, hogy aztán junius végén, vagy julius elején elvihesse a családját a nagyvárosból. A fürdőköltség rendes, szigoruan respektált rovata a német, francia, vagy angol háztartás budgetjének. Nálunk, nehány komoly hivatalnok-családtól eltekintve, a fürdőzés problemája csak akkor kerül felszinre, mikor a fürdők nagyhangu prospektusai megjelennek az ujságokban. Ilyenkor aztán megered a futkosás: a véres hajsza a pénz után, a szégyenkezések, megalázások és megőszülések korszaka, amikor a bankok előszobái mindig tele vannak verejtékező uri emberekkel, s amikor az államnyomda fokozott üzemmel nyomatja a váltókat és az adósleveleket. Mindenki a bank pénzéből akarja meghozatni szerető családjának a sárgadinnyét, ahelyett, hogy ahoz az összeghez nyulna, melyet – a viszonyaihoz képest – az egész év folyamán félrerakott. Ez a baj, tisztelt atyámfia, nem pedig az, hogy én szerelmi smoncákat irok. Mert nekem nem az anyagi ügyek elintézése a resszortom, hanem a lelki problémák földeritése. Az anyagi kérdéseket az okos ember mindig a saját eszével oldja meg, s nem fordul miattuk öreg remetékhez, akik boldogok, ha sóskát és salátát ehetnek, s ha a finom és illatos dohány naphosszat ki nem fogy a pipájukból…