Akiknek mindenki tetszik
Egy korrekt, udvarias és mindeddig kifogástalan férjről aki különben szolid, polgári foglalkozást üz, (a magyar állammal áll üzleti összeköttetésben) a minap hirtelen kiderült, hogy távolról se olyan filiszter, amilyennek látszik: a felesége rájött, hogy két év óta rendszeresen megcsalja – mindössze három éve, hogy házasok – még pedig nem ugyanazzal a nővel, hanem bármelyikkel, amelyik éppen hajlandó rá, hogy a szerelmi ajánlatait meghallgassa. Vagyis: nevelőnőkkel, elárusitó kisasszonyokkal, kávéházi pénztárosnőkkel, sőt csinos szobalányokkal is, ha ezek bizalmasan rámosolyognak. Mindez kétségtelenül kitudódott – és ekkor a feleség, aki mindeddig azt hitte az uráról, hogy egyedül csak őt szereti, minden viharosabb jelenet fölidézése nélkül csupán ennyit mondott:
– Költözz el egy szállodába, – én egyelőre itthon maradok a gyerekekkel. A válópört még holnap délelőtt be fogom adatni a törvényszékhez.
Igy szólott a vérig sértett asszony – és a férj nagyon különösen válaszolt neki: egyszerüen sirva fakadt, mint valami alsóosztályu gimnázista. És később, mikor a könyei nagynehezen felszáradtak, a következő vallomást tette a feleségének:
– Esküszöm neked, a két kis gyermekem életére, hogy egyedül csak téged szeretlek… Jobban szeretlek, mint bárkit a világon – és ha csakugyan beváltanád fenyegetésedet, minden habozás nélkül főbelőném magamat… Nem tudnék élni nélküled – és mégis megcsaltalak; minden nővel megcsaltalak, aki az utamba akadt. Nincs erőm hozzá, hogy az ilyen pillanatnyi szerelmi kalandokról lemondjak, – de el kell hinned nekem, hogy ezek a hitvány gerjedelmek még csak föl se érnek ahhoz a tiszta és szent érzéshez, amivel te irántad viseltetem… Amaz csak állati szomjuság, – de téged jobban szeretlek, mint ahogy valamikor az édesanyámat szerettem… És látod, azt is előre tudom, hogy a jövőben épp ugy meg foglak csalni, ahogy a multban megcsaltalak, mert oly nyomorult a természetem, hogy nem tudok ezeknek a rossz nőknek ellentállni… De az istenre kérlek, ne vedd komolyan a piszkos kalandjaimat, hiszen most még jobban imádlak, mint amikor az oltár elől eljöttem veled… Hunyj szemet és sajnálj: hidd meg, hogy igazán sajnálatraméltó vagyok…
Mindezt most a feleség hosszu levélben megirja nekem s levelét ezzel a kérdéssel fejezi be:
– Csakugyan szemet hunyjak? Ön is azt hiszi, hogy igy járok el a legkorrektebbül? Kérem, irja meg, mert az a szándékom, hogy követni fogom a tanácsát…
Kedves, okos és hidegvérü asszonyom, a Kegyed kérdését épp oly kevéssé tartom komolynak, mintha például egy királytigris az iránt érdeklődnék nálam, vajjon helyesen cselekszik-e, ha ezentul véres hus helyett tejberizskását fog vacsorázni esténként? Mert az a feleség, aki a férje apró gazságai fölött szemet huny, még sokkal nagyobb természeti ritkaság, mint a tejkurára átpártolt ragadozó állat. Még az a feleség se huny szemet, aki maga is megcsalja az urát; mert ha a szivét nem is érinti a hitvestársa hütlensége, a hiuságát okvetetlen megsebzi az a tudat, hogy egy más asszony diadalmaskodik rajta. A pszichológusok akárhány csapodár feleségről tudnak, aki vitrióllal boszulta meg az ura legelső ballépését.
Ezt a módszert tehát nem ajánlhatom Kegyednek, mert nemcsak balga és lehetetlen, hanem egyenesen ellene van a természet törvényeinek. Sokkal célravezetőbbnek tartanám, ha Kegyed – a helyett, hogy a váláshoz ragaszkodik – egyszerüen igy szólana a t. férjének:
– Kedves barátom, meggondoltam a dolgot és belátom, hogy tökéletesen igazad van. Csakugyan bünt követnék el akkor, ha a pillanatnyi, érzéki fellobbanásaidat az irántam érzett szerelmeddel összetéveszteném. Az alkut tehát ezennel elfogadom; a jövőben, mint jó feleség, készséggel szemet hunyok a kalandjaid fölött, de csupán egyetlen föltétellel: ha te is ugyanilyen szempontból fogod megitélni az én elkövetendő ballépéseimet. Vagyis: nem fogsz kázust csinálni abból, ha néha-napján én is megcsallak valakivel. Biztositlak róla, hogy erre nem is lenne okod, mert elhiheted, hogy szeretni csak téged szeretlek igazán. Az az érzéki kaland nem fogja érinteni a szivemet, amely kizárólag csak te érted dobog. Remélem, hogy igy mindaketten nyugodtak, jókedvüek és boldogok leszünk.
Igy kell, hogy válaszoljon az urának, mert ez az egyetlen mód, hogy az ő ajánlata abszurd, kegyetlen voltát megértesse vele. Meg fogja látni, mekkora szemeket mereszt majd, ha ezt a kis monológot elszavalja neki; és mint fog vérbenforgó szemekkel felugrani, ha elhiszi, hogy Kegyed komolyan hiszi is, amit mondott. Mert bár igaz, hogy teméntelen férj van, akit a felsége iránt érzett szerelme nem gátol abban, hogy piszkos kalandok után futkosson, az bizonyos, hogy egy sincs, aki a megoldásnak ezt a módját ne találná egyenesen vérlázitónak. Az ilyen ember csak akkor látja be a maga viselkedésének gazságát, ha a felesége az ő saját, alávaló logikáját forditja ellene. A szép szóra, vagy a viharos jelenetre nem reagál; de ugyancsak elmegy a kedve a könnyü portyázástól, ha a maga házatáját veszedelem fenyegeti. Mihelyt el tudja hitetni vele, hogy a legelső hütlenségét hasonló hütlenséggel fogja viszonozni, már meg is fosztja őt attól, hogy léha kalandokra disponálva legyen. Aki joggal fél attól, hogy a felesége egy idegen férfi karjaiba siet, annak bizonyosan nincs kedve ahhoz, hogy pillanatnyi hóditások után szaladgáljon.
Ha a t. férje csakugyan szereti Kegyedet, akkor ez a módszer százszor biztosabb, mint a válópörrel való fenyegetődzés.