ILLATOK.
Volt egyszer egy legény és egy leány, egymásnak termettek, de erről még nem tudtak.
A legény az egy pékmunkás volt, dolgos, ifjú, az éjszakában serény, ami annyit jelentett, hogy a teknőstészta dagasztása után, a frissen piruló kenyerek érlelése közben, a verejtékig fűtött kemencéknek lehelő szája alatt, alvásra alkalmasan lassanként elbágyadt. Ilyenkor a pékmunkás az elkéső hajnalban hazament, éneklő levegőben, a gyárkürtök már tütültek, búgtak, riogtak mindenfelől.
A kvártélyszobában, a matrácokon, lócákon és másfajta pihentető helyeken mozgolódtak az emberek, akik között bizony volt olyan, hogy morogva eszmélt a kürtbúgásra és gőggel, dühösen fölmordult:
– Kuss…
az ilyen haragvónak nem volt munkája. A péklegény benyított a szobába és állt az ágyak között, a további spekulációkra ébredező szegény ördögök fölött és nem lehet azt pontosan, jól megmondani, hogy az emberek a rosszul bélelt matrácokon mért forgolódtak ekkor még izgatottabban. Az egyik megrándult és oktalan indulattal, gondolat és cél nélkül mérgelődött, a másiknak álmos szeme hökkentősen kitisztult s ami csak később következnék, a gyárudvarokra belátott, ahonnan könnyed közlésekkel újra és újra kiküldték, a harmadiknak, a hetediknek a torka csuklással megszorult, a gyomra és szíve megdobbant, a barátságtalan meleg legyintette meg az eszüket, a fáradt kezük dühödten ugrott föl az álomrendező matrácon, a nem invitált izgalom, az ismeretlen idegeskedés csipte, költögette, kába józanságra ingerelte őket és a péklegény csak állt az ágyak fölött, könnyű gúnyáját az alvás örömére már nyitogatta, állt, guggolt, hajladozott és a fejéről, a melléről, a kezéről, az arcáról illant és repkedett, gyanútalan ágyrajárók fölé ellebegett a kenyérszag… Ez a hajnali összeütközés azért volt szövevényesebb, mert a péklegény nem tudhatta, hogy mibe is gonoszkodik, a matrác lakói pedig ádáz kedvüket érezték, de nem ismerték.
Ám volt a kvártélyon egy ember, aki nem volt ilyen kesernyés kedvű és tudatlan rejtelemmel ugyan, de borzongós örömmel fogadta mindig a péklegény hajnali beérkezését. Ágnes, a napszámosleány ilyenkor útnak indult a munkába, városi mezők gyomlálására, parkok, virágágyak szépítő forgatására és a friss álommal a csillogó szemén, a pihenés mámorával a piros arcán, új erőre kapott rugalmassággal a himbálódzó fiatal testén, ellépdelt a vetkező péklegény mellett és bár nem volt kacérabb természetű, mégis, mikor a pékmunkáshoz ért, melléje fért s mellette elhaladt, a meleg szája megnyilott, húsos vonalain az édesizű mosoly bujkálva mutatkozott. Igy, derült érzéssel, derült lélekkel került kiljebb az utcára, a fojtott mosoly teljes nyilással feltűzött az ajakán, örömmel gondolt a harmatos rétre, mely mokány lábait megcsiklandozni fogja, a muskátli, a pénzecskevirág, a jácint hajnali szagosságára, ami az első napsütésben vastagon fölszáll, a vonzalom kötöző titkai az álmos péklegény mellől azért el nem eresztették és ment, bandukolt előre, a ligeti erdők irányában, jól fujtató, egészséges orra körül kedves illatok futkároztak, örült, áradva örvendezett s szilaj vágyakozással, pompás kis testének viharzó kívánságaival az evésre gondolt. Éhes volt…
Ágnes egész nap sarlózott, gyomlált, kaszált, kapált, a péklegény otthon aludt s mire jött az este, a dolgos zsellérleány, a kihasznált derekában, karjaiban már érezte a nyájas lankadást, szíve sóhajokkal az álomra gondolt és nagy keszkenőjét frissen ejtett fűvel jól teliszedte. Mendegélő hazatérőben, mosolyos némasággal csüngette a nyakában a batyúra duzzadt keszkenőjét, mosolyos és vágyas volt a fortélyos ravaszságtól… estére megjavítja a kvártélyos rossz fejealját.
E fűvel, sarjuval telített keszkenős batyúban azonban más titkok is meglapultak. Barna alkonyat volt, amikor Ágnes bependerült a kvártélyra, a péklegény ilyenkor indult munkába. Az árnyékos úton, az asztal és ágyak között összetalálkoztak. Az álnok incselkedés most a péklegényt zavarta, elhaladt a tétován lustálkodó, hálni készülő leány mellett és a tüszkölő orrát idegen illatok tágították, ismeretlen borzongások a lapos mellét megfujtatták, izgatott, frissült lett az álmos eszétől a csukló lábáig és mire az utcán volt, konyult fejében képek panorámáztak… a lángos kemencét már messziről érezte, de arra gondolt, milyen jó volna most fel-alá járkálni a májusi levegőben… a műhely zárt forróságától már tikkadt a szája padlása és mezőre gondolt, ahol két lábát szétnyítva, a két karját szétdobálva heverészni lehetne… a petróleumlámpák vaksi világa már beleszúrtak a szemébe és ömlött a meleg napsütés a viszketős arcára…
Két szegény ember így bolondította egymást, a Rendező, aki őrködik a játékok fölött, nem hagyott nyugtot nekik.
Hajnal és este összehajoltak… Ágnest megölelte a kenyérillat, csámcsogó gyomra, éhes íze, patakzó egészséges vére dús látomásokat érzett, enni, enni, falánk teljesedéssel mindig csak enni és jött az alkonyat, az elfonnyadt, kisütött péklegény megszagolta Ágnest… s határ, erdő, minden mezők elindultak és rámentek a kemencéktől nyomott árva fejére.
Szerették, kívánták egymást, de még nem tudták. Egyszer az egyik hozta magán az illatot és a másik ekkor kopár volt, mikor pedig a dísztelen kiszagosodott, akkor a társa volt csak emberszagú; a suttyomban szőtt szövetséget azonban ernyedetlenül szőtték s csak a szíves alkalom kellett, hogy a szívüket egymásnak általadják. Ez is megérkezett.
A péklegény egyszer este jött haza; elcsapták? kimenője volt? mindegy.
A szobában találkoztak és mivel a
lámpával a kvártélyosék gazdálkodtak, az esti homály jól bújtatott s Ágnes meghökkent, amikor a szobába lépett.
A péklegény és a napszámosleány egymás mellett álltak, az orv zavarodottsággal, induló érzésekkel és a bujtogató ajándékkal, amit a ruhájukról, a hajukról, a húsukról rálebbentettek egymásra.
Két proletár csak állt a rejtelem-kertben és a rossz kabátjuk, mint az elvarázsolt kehely, virágosan kifeslett a nyűgös, verejtékes testük körül és lassú fuvalomban, amit ármánynak neveznek, fűszeres gyönyörrel összehajoltak.
Ki tudná megmondani, mi volt az ölelésükben?… amint az egyik szívéhez vonta a kenyérhegyet, amint a másik két kitárt karjával megkarolta a napot?…
Szerelem?