A szatirikus esszék és rövid jelenetek a városi kávéházi kultúrát figurázzák ki, bemutatva művi büszkeségét és kicsinyes hiúságait. A szerző kigúnyolja a tizéven aluliak kávéházból való kitiltását követelő mozgalmat és a kávéházat a városi élet természetes színhelyeként védelmezi; túlzó metaforákkal, törzsvendég- és személyzetkarikatúrákkal, valamint telefonos félreértésből fakadó anekdotákkal tárja fel képmutatást és illemet. A humor az önjelölt szakértőket, modort és polgári rutint kritizálja, miközben az abszurd egységét is kiemeli a kávéházi társadalomnak.