II. RÉSZ.
CSATÁK KÖZBEN.
1. A nagy tusák lélektani eredete.
A háború közvetlen okai csak másodrangú érdekűek. A távoli okok árjába kell merülni, hogy felfedjük a háború eredetét.
Az észszerű elemek rendesen csak kevéssé fontos szerepet játszanak a történelmet betöltő viszályok eredetében.
Az észnek az az egyedüli szerepe, hogy szolgálja az érzelmi, misztikus és kollektiv erőket, amelyek a nagy viszályok igazi mozgatói.
A háború megindításában a leghatékonyabb érzelmek: a gőg, a nagyravágyás, a bizalmatlanság és a gyűlölet.
A bizalmatlanság s még inkább a gyűlölet volt ötven év óta az európai népek viszonyán uralkodó érzelem. Ez vezette őket olyan fegyverkezésre, amelynek túlsága kikerülhetetlenné tette a háborút.
A világtörténelmi nagy tusakodásokat kisszámú okra lehet visszavezetni. Ilyenek: 1. Biológiai okok: pl. az éhség ösztöne, amely egykor a római művelődést lerontó germán betörésekre indított. 2. Érzelmiek: pl. a féltékenység, gyű lölet, mohó vágy és különösen a nagyratörés. A 100 éves és a 7 éves háború az ambició háborúi. 3. Misztikusok: pl. annak a hitnek a befolyása, hogy felsőbb hatalmak rendelik híveiknek a világ meghódítását. Ezek irányították a mozlim-betöréseket, a keresztes hadakat, a vallásháborúkat, a 30 éves háborút és a mostani világháborút. 4. Gazdaságiak: pl. az ipari túltermelés, amely kereskedelmi vetélkedéseket keltett föl.
A katonai hatalom közömbösen szegődik szolgálatába a biologiai, érzelmi, misztikus és gazdasági okoknak.
A német intézőköröknek azzal sikerült a háborút népszerűvé tenni, hogy okául elfogadtatták a következőt: a védekezés szükségét a régóta félt orosz betörés, a franciák föltételezett revanche-vágya s Anglia fenyegető gazdasági versengése ellen. Az orosz betöréstől való félelem volt a fő-fő és határozó oka a németek egyértelmű csatlakozásának. Egyedűl vezéreik ismerték eléggé Oroszország dezorganizációját, hogy tudják, mennyire nem félelmetes ez a betörés.
Ritkaság, hogy a népek elkeseredetten harcoljanak merőben gazdasági érdekekért. A ma harcban álló legnagyobb nemzetek, kivált az Egyesült-Államok, elvekért küzdenek.
2. A csaták lélektani elemei.
A népek története, főleg csatáik történetéből tevődik össze. A béke korszakai csak tünékeny mellékjelenségek.
A háborúk anyagi fegyvereket használnak, de igazi motoraik a psychologiai erők. Minden ágyút, minden szuronyt körülvesz légköre a láthatatlan erőknek, amelyek a küzdők érzéseit és tetteit irányítják.
Napoleon azt mondta Szent Ilona szigetén, hogy az országok sorsa sokszor egyetlen naptól függ. A történelem megerősíti ezt az állítást, de azt is megmutatja, hogy rendesen sok, sok év kell ennek az egyetlen napnak az előkészítésére.
Vezérlő eszme nélkül nincs hatalmas sereg. Róma szeretete a légiókban, a zsákmány ingere a középkor zsoldosaiban s minden kor germánjaiban, a dicsőség szomja, Napoleon katonáiban, a kötelesség vallása az angol önkéntesekben s a haza szeretete a mostani franciákban.
A seregeket mozgató indítékok változtak a különböző korok szerint. A zsákmány reménye és a büntetéstől való félelem – az egyedüli lelki tényezők, amelyeket a hajdani vezérek kihasználtak – manapság már csak olyan fajokra hatnak, amelyek civilizációja még nem törölte ki az ösztönöket.
A tömegakciók, amelyek társadalmi szerepe már olyan nagy volt előbb is, azt az irányzatot követik, hogy túlnyomó befolyást gyakoroljanak a modern háborúkban. Így pl. a Marne-i csata kollektiv csata volt.
Egy sereg ereje főkép azon fordul meg, hogy a tömegben lévő ember elveszítse önös érdekét s a kollektiv érdekbe olvadjon.
Az értelmi ragály, amely nagy hatalom a társas életben, a katona magatartásának is egyik legbiztosabb alapját képviseli.
Ez teremti meg valójában a sereg tömör szervezettségét.
Valamely nép ellentálló ereje végtelenül növekszik, ha könyörtelenül pusztító ellenség áll vele szemben, amely a gyengéket reménység nélküli szolgasággal fenyegeti.
Nem ismerni a háborúban sem törvényt, sem szerződést, kétségtelenül pillanatnyi előnyt jelent a berontó ellenség számára, ámde a legyőzöttekben a gyűlöletnek oly mérvű fölhalmozódását teremti meg, amelynek egy győztes sem tud ellentállni.
A tapasztalat amellett szól, hogy a modern lövészárok-háborúkban a seregek már a defenziva egyedüli ténye által is lassan-lassan felőrlődnek. Teljes felhasználódásuk jelentené a vereséget.
A vereség semmit sem tesz, ha a legyőzött nem esik kétségbe. Joggal mondhatták, hogy nem volt nép, mely annyi vereséget szenvedett volna, mint a római. De szívós akaratára támaszkodva, végül mindig mégis csak győztes maradt.
A háború elsősorban az akaratok harca.
A hosszúra nyúló és eldöntetlen csatákban, amikor az erők egyenlősége az elfáradás egyenlőségét is okozza, a győzelem szükségszerűen azé, aki csak néhány pillanattal is tovább tud kitartani a küzdelemben, mint ellenfele.
A háború fölfedte, hogy az előrelátás és merés tulajdonsága hiányzott leginkább a közepes tehetségű tábornokokban.
3. A nemzeti géniusz és a haza eszméje.
A faj lelke intézi a faj sorsát. Sok nemzedék szükséges, hogy megteremtse, s néha elég egy néhány év, hogy elveszejtesse azt.
A tömeg kollektiv lelke sokban eltér a faj kollektiv lelkétől. Az előbbi átmeneti, az utóbbi állandó.
A mai nagy nemzetek különböző fajok összetevődése, amelynek lelkét egységesítette a közös élet, az érdek, hit és érzelmek azonosságának hosszú multja.
Minthogy a fajok lelki alkata eltérő, ugyanazok a dolgok is különböző benyomást gyakorolnak reájuk. S minthogy eltérőleg éreznek és cselekesznek, nem lehet hozzájuk férkőzni ugyanazokkal a nyilvánvaló okokkal s nem is tudnák egymást megérteni.
Ősi lelkének fölénye különbözteti meg a polgárosult embert a barbártól. A nevelés tehát nem tudná őket egyenlősíteni.
A faj az a sarokkő, amelyen a nemzetek egyensúlya nyugszik. A legállandóbb valami a nép életében. Ismételt kereszteződés szétrombolhatja, minélfogva az idegenek befolyása nagyon veszedelmas. Az efféle kereszteződések tették tönkre egykoron Róma nagyságát. Lelkét vesztvén, hatalmát is elvesztette.
A nemzeti hagyományok a népek lelkének fő-fő rögzítő elemei. Nélkülök minden nemzedéknek ujra, fáradságosan kellene keresni a viselkedését irányító vezetőket.
Ha az egyéni s mulandó lélek, nemzeti nagy veszély hatása alatt, beleolvad a faj állandó lelkébe, ez nagyon erősíti a nép lelkivilágának egységét.
Ha a faj érdeke egészen elfoglalja az egyéni önfentartás ösztönének helyét, ennek a népnek ellenállása támadóival szemben végtelenül megerősödik. Az ilyen népet szét lehet verni, de nem lehet leigázni.
A hazaszeretet a faj lelkének leghatalmasabb megnyilatkozása. A kollektiv fentartási ösztönt jelenti, amely nemzeti veszély esetén rögtön helyébe lép az egyéni önfentartás ösztönének.
A hazaszeretet béke idején kissé elmosódott absztrakció. Hatalma csupán akkor jelentkezik, ha veszedelem fenyegeti. Ilyenkor levetvén a misztikus fátyolt, amely beburkolta, realitássá válik, amely elég erős ahhoz, hogy a nép egész viselkedését átalakítsa.
A hazát nemcsak a föld teszi, amelyen élünk, hanem az ősök árnyékai is, akik tovább élnek velünk s hozzájárulnak sorsunk kimunkálásához.
A hazát védeni – ez egy népnek azt jelenti: védeni multját, jelenét, jövőjét.
A hazafiság minden értékét misztikus voltából meríti. Aki csak észszerűségből hazafi, az csak igen kis mértékben az.
Az a nép, amelyben a haza misztikus fogalma meggyöngül, oly gyorsan tűnik el a történelemből, hogy ideje sincs hanyatlása minden stációját befutni.
A háborúk a nemzeti lélek összekovácsolásának legbiztosabb tényezői.
Az Egyesült-Államok már elérték ipari és kereskedelmi hatalmuk tetőpontját, de nemzeti lelkük még nem volt nagyon megállapodott. A háború bizonyosan végleg kialakítja majd.
Az amerikai németek összeesküvései megmutatták, mily nehezen szívja föl egy nép az idegen elemeket. Ha az élők összeolvaszthatják nyelvüket, szokásaikat, érdekeiket, a holtak, akik őket vezérlik, csökönyösen lázonganak az egyesülés ellen. Nem változtathatjuk a fajunkat azzal, hogy a szélességi fokot változtatjuk.
A fajok lelkének megvannak a maga határai, amelyeket nem lehet átlépni.
A hazát csupán ősi tulajdonságokkal lehet jól megvédeni. Angliának elég volt egy ügyes szervezet, hogy két év alatt jól fölszerelt sereget teremtsen meg, de hogy ezt a sereget a szívós kitartás és bátorság tulajdonaival itassa át, amely képes volt az ingadozó önkénteseket rendíthetetlen veteránokká átalakítani: ehhez a faj befolyása kellett. Ezredeket, ágyúkat lehet néhány hónap alatt is teremteni. Ámde századok kellenek ahhoz, hogy kikovácsolódjanak a szivek, amelyek az ezredeket s ágyúkat irányítják.
A háború a népeknek föltárja gyöngéiket, de erényeiket is.
A háborúk bizonyos népeket oly mértékben alakítanak át, hogy történelmük egész jövendő folyama megváltoznék, ha a békében csak egy kis részét is megtudnák őrizni a háborúban megnyilvánult jó tulajdonságaiknak.
A fajok gyűlölete által fölidézett háborúkat el lehet odázni, de nem lehet végkép kikerülni.
4. A holtak élete és a halál filozófiája.
A nemzeti nagyságot kitevő jellemsajátságok az ősök művei. Az élők lelkét a holtak lelkei formálják.
A nagy viaskodásokban, amelyek egy nép egész sorsát eldönthetik, a holtak láthatatlan serege vezeti a harcolók mozdulatait. A Marne-i csatát a holtak nyerték meg. Sokkal számosabbak voltak ők ott, mint az élők, ott voltak ők: Tolbiacum, Bouvines, Marengo, minden múlt dicsőség harcosai, hogy meggátolják Franciaországot a feneketlen mélységbe merüléstől, amely felé a balvégzet sodorni látszott.
Az élők akarata nem vív könnyű harcot a holtakéval.
Angliában a holtak véleménye hatalmasabb az élőkénél. Az angol kormány tapasztalhatta ezt a háború első évében, s ez volt a legnehezebb feladata: meghódítani a holtak lelkét az élők lelkén keresztül.
Az öntudatlannak birodalma, ahol sok tettünk indító oka fejlődik ki, az elődök lelkének összesűrűsítését képviseli.
Kell, hogy a halottak szerepet kapjanak a társadalom irányításában, de nem szabad engedni, hogy hatalmuk túlságosan zsarnokivá váljék, mert a haladásra képtelenek lévén, az az irányzatuk, hogy megbénítsák a haladást.
Ha az ember faja lelkét hallja, a halál új értelmet nyer előtte. Akkor megérti, hogy a tünékenység alatt tartósság rejlik s hogy az örökkévalóság, amely az egyéntől megtagadtatott, meg van adva a fajnak, amelynek ő egy töredékét képviseli.
A halál nem egyéb, mint az egyéniségek áthelyezése. Az átöröklés ugyanazokat a lelkeket hozza körforgásba, ugyanannak a fajnak egymásra következő nemzedékei során.
Cselekedeteink csak látszólag tünékenyek. Visszahatásuk azonban sokszor évszázadokra nyúlik. A jelenlegi idő élete szövi a jövőét.
Átmeneti formáink örök hatalmat rejtegetnek. Minden lény, hosszú múlt örököse, pillanatnyilag fölbukkanva az idők szintjére a nemzedékek végtelen számát foglalja magában, mely várja az órát, amelyben az ideiglenes semmiségből kirebbenjen.
5. A személyiség háború-okozta változásai.
A faj alapvető psychologiai elemei állandóak maradnak. Másodrendű elemei azonban, a fajt alkotó különböző egyénekben, mozgékonyak. Kombinációiból új egyensúlyok erednek, új személyiségek nemzői.
Mindaz, amit a minket környező lényekről tudunk, s amit ők önmagukról tudnak, csak egyikét képviseli az ő lehetséges személyiségeinek.
Mindennapi lelkünk, amelyet határozott mederbe terel a szokás és a környezet állandósága, csak keveset változik. Ennélfogva lehetetlen előrelátni a személyiségeket, akik az előre nem látott kürülményekhez való alkalmazkodás parancsoló szüksége következtében életre fognak kelni.
Minden lény magában hordozza a jellem rejtett lehetőségeit, miket különböző ősei hagytak rá s amiket az események ébresztenek föl.
Az ember rendesen többet bír, mint gondolja, de nem mindig tudja, mit bír; csupán a körülmények hozzák napvilágra ismeretlen képességeit.
A beszéd nem árulja el az igazi személyiségünket. Egyedül a tettek leplezik azt le, sokszor tulajdon szemeinknek is.
Amidőn a lelki szervezet egyensúlya roppant izgalmak hatása alatt módosult, az ember oly mértékben megváltozhat, hogy önmaga sem ismer már magára. Egykori személyisége helyét egy előre nem látott más személyiség foglalta el.
Hogy új személyiségek születhessenek, kell, hogy a lelki szervezet rendes egyensúlyát szétbontsák olyan események, amelyek erőszakosan megzavarják az egyén és környezete viszonyát.
A háború minden – jó és rossz – energia hatalmas felidézője. Egyszerre ösztökéli az erényeket, bűnöket s az észt.
A háború kifejlesztette erények emelik az embert önmaga fölébe: a hősiesség, szívósság, az áldozatkészség, a bátorság s különösen a folytonos fáradozás.
A mindennapi ember életét rendesen egyéni önzése vezeti. A csaták emberét faja kollektiv érdekei.
6. A bátorság formái.
A bátorság: ellenállás a veszélyokozta félelem természetes érzésével szemben. Ha a veszély fenyeget ugyan még, de már nem közvetlen, a bátorság kitartást követel.
A katonai bátorság sokat fejlődött a történelem folyamán. Az antik hősöktől a hűbérurakig egy harcos sem mert szembeszállni ártatlan dárdákkal és bizonytalan nyilakkal, nehéz vértezet védelme nélkül. A golyózápor, amelynek a mai kor katonája védelem nélkül kiteszi magát, az akkori harcost megborzasztva futamította volna meg.
Egykor a hősiesség egyetlen pillanata is elég volt a halhatatlanságra. Manapság pedig egy lövészárok elfoglalása is a bátorság oly folytonosságát követeli, amely ismeretlen volt Homeros harcosai előtt. Achilles háromezer év óta világhírű oly vitézi tettek révén, amelyek napjainkban még egy hadi keresztet sem szereztek volna neki.
A mai háborúk a szakadozottan és vaktában nyilvánvaló bátorság helyébe a folytonos és megfontolt bátorságot léptették. Sokkal hasznosabb az előbbinél, de sokkal bajosabb is megteremteni.
A mai háború földalatti tusáinak s a végtelen levegőégbe vesző repülőnek néma hősiessége jóval fölülmúlja az egykori háborúk zajos, de pillanatnyi hősiességét.
A meg-megszakított bátorságot a szokás csak akkor változtatja át folytonos bátorsággá, ha a megismétlődő veszélyek hasonlók. Aki hősnek bizonyul a szuronyrohamban, esetleg megborzadva hőköl vissza valamely ismeretlen hadigéptől.
A váratlan veszéllyel szembenálló biztosság az akarat s az idegek olyan igénybevételét követeli, amelyet nem lehetne soká meghosszabbítani s amelyet csak hosszú nyugalom tud helyrepótolni.
Ha megszokássá tudtuk átalakítani a veszélyt, a fáradságot, az unalmat, ezzel könnyebben elviselhetővé tettük.
A figyelmet nem lehet megosztani, de le lehet vezetni. A katonával hasznosan lehet gondjait felejtetni változatos és folytonos gyakorlatok révén.
Minden katonai csoport végezetre szert tesz a tömegbátorságra; de ehhez mindig bizonyos idő kell.
A vitéz ember, ha kiemelik a maga csoportjából s áthelyezik egy másik csoportba, ahol nem ismerik, gyakran sokat veszít a bátorságából.
Ugyanaz a katonai csoport ide-oda ingadozhat a félelem és hősiesség érzései közt a parancsnok személye szerint.
Ha egy csapatot meggyőzünk a fölényéről, ezzel beleoltjuk az állandó bátorságot, a diadal nemzőjét.
A defenziva egyik lélektani hátránya az, hogy lefokozza a bátorságot, amelyet az offenziva föltüzel.
A lövészárok bebizonyította, hogy a harc értéke oly tulajdonságokon (szívósság, kitartás, kezdeményezés, bátorság, akarat, ítélet) fordul meg, amiket nem lehet könyvből megtanulni s amik egyedűl a jellemtől függnek.
A hősiesség nem ismer kasztot.
7. A rábeszélés és parancsolás művészete.
A parancsnok lelke egyszersmind a katona lelke is. Ennélfogva, ha egy csapat elveszti parancsnokát, aki tudta vezetni, egyszersmind elveszti a maga cohaesióját is s nemsokára összefüggés nélkül való tömeggé sülyed.
A vállrojt és zsinór megkönnyíti a parancsnoklást, de nem adja meg a parancsnoklás művészetét.
A rangfokok csak mesterséges hierarchiát teremtenek, amelyek háború esetén gyakran illuzóriusokká válnak. Csak az erkölcsi érték teremtheti meg az alárendeltekben az engedelmességet, tekintélyt és odaadást.
A parancsolás művészete nem teljes, ha nem támaszkodik a rábeszélés művészetére. A retorika kézikönyvei megadják a beszéd szerkesztésének szabályait, de sehogysem tanítanak meg a rábeszélés művészetére.
A szózatokban, amelyekkel egy gyülekezetet vagy csoportot akarunk valamire rábeszélni, használhatunk észokokat is, de mindenekelőtt az érzéseket kell rezgésbe hoznunk.
Az ész néha meggyőz egy-egy percre, de nem cselekedtet. Ezért élnek vele oly ritkán a tömegek kitanult vezetői.
A tömegeket vezető psychológiai törvények kezelése nélkül nem lehet a kollektivitásba a testületi szellemet beoltani.
Roppant növeljük a csapat értékét, ha megteremtjük a testületi szellemet. Ennek köszönhető, hogy a háborúban némely ezred annyi tekintélyre tett szert, hogy mindig segítségül lehetett hívni olyan helyzetekben, amidőn soha meg nem tántorodó emberekre volt szükség.
A testületi szellemtől eltöltött csapatban a dicsőség és a vetélkedés is kollektiv érzelmek. Ezek az érzelmek lelki ragály útján terjednek a csapatba ujonnan bevezetett egységekbe, ha csak nem túlságos nagy a számuk.
A katona értékének egyik legfontosabb eleme bizalma parancsnokaiban.
A parancsnoknak, aki lelke révén benső összeköttetésben van embereivel, nincs szüksége a szóra: elég neki egy intés, egy pillantás.
Egy parancsnok sem vetheti meg azt a művészetet, amellyel a haláltól minden percben fenyegetett katonáiban fentarthatja a jó kedvet.
Bizonyos szavak növelik a katona energiáit s győzhetetlenné teszik. De már nagy vezérnek kell lennie, aki ezeket a szavakat ki tudja gondolni és mondani.
Könnyű az elszigetelt emberekre hatnunk azzal, hogy érdekeikre, azaz önzésükre hatunk. Minthogy azonban a tömegek nem önzők, más indítékokkal kell őket elcsábítani.
Az erősítgetés, ismétlés, tekintély és lelki ragály a rábeszélés nagy tényezői, de ezek hatása az alkalmazójuktól függ.
Rábeszélés céljára a körülményekhez képest az érzelmi, misztikus vagy kollektiv befolyásokhoz kell folyamodni, nem pedig az emberek eszéhez.
Az ellenmondás ritkán jó eszköze a rábírásnak. Pörbe szállni egy véleménnyel, többnyire annyit tesz, mint erősíteni. Az ellenfél eszméi úgyis módosulnak, miközben ez önmagát meggyőzni iparkodik a szuggesztiók és megfontolások sorával, amelyek azután a tudattalanban lassan kicsiráznak. A nők, ösztönszerűleg ismervén ezt az eljárást, igen könnyen tudnak valamire rábírni…
A szónok könnyen változtatja meg hallgatói véleményét. Befolyása azonban csak rövid ideig tart, ezért kevés hatással van viselkedésükre.
Valamely gyülekezet szavazatai nagyban különböznek aszerint, hogy valamely beszéd után közvetlenül adják-e le, vagy csak másnap a beszéd után.
Ha leigáztuk a sziveket, könnyen uraivá válunk az akaratnak is.