Múlt és jövő

1. A népek lelkének alakulása.

A néplélek ősi elemek fölhalmozódása és az évszázadok által való állandósulása. E szilárd szikla körül hullámzanak a mozgékony elemek: a nevelés és környezet teremtette egyéni lelkek.

A népek csak azután állandósulnak, ha már megszerezték a kollektiv tudatot. Ez a megszerzés sokszor századok műve.

A nép élete, intézményei, hite, művészete, küzdelmei képviselik a látható formáját az őt vezérlő láthatatlan erőknek.

A nép eszejárásából ered viselkedése, következéskép történelme is.

Valamely nép lehető visszahatásait csak úgy lehet előre megéreznünk, ha tanulmányoztuk tetteit történelme nagy helyzeteiben.

A nép lelkét nagyon jól ki lehet olvasni tetteiből, de csak nagyon rosszul könyveiből és beszédeiből.

Elég néhány év, hogy valamely nép értelmét kiműveljék. De évszázadok kellenek a jelleme kiművelésére.

A lelki világ átalakulásai rohamosan maguk után vonják az anyagiak átalakulását is.

Sok nép anyagi haladása lerombolta erkölcsi haladását.

A népek nem másolják meg ősi lelküket, azonban alá vethetők új irányításoknak, amelyek diadalra vagy katasztrófára vezetnek. Igy váltott irányt a németek lelki világa három tényező: a militarizmus, a politikai egyesítés és a technikai nevelés hatása alatt.

A népek átalakíthatják művelődésüket azáltal, hogy átidomítják egy más nép nyelvét, intézményeit, művészetét. Azért lelkük nem változik meg. A normann hódítás után az angolok sokáig franciául beszéltek, de angolok maradtak. Róma ellatinosította a gallokat, de nem változtatta meg jellemüket.

A japán az íjj és nyíl használatáról néhány év alatt áttért a modern fegyverekre és iparra. Hogy az új civilizációt felszívja, egyszerűen csak a türelem, szívósság, fegyelem tulajdonait kellett hasznosítania, amelyet ősei hagytak rá. Megváltoztatta műveltségét, de nem a lelkét.

A nemzetiség négy különböző elemből tevődik össze, amely ritkán egyesül ugyanabban a népben: a faj, a nyelv, a vallás, az érdekek.

A népek, amelyeknek nincs eléggé megállapodott ősi lelkük, hiába élnek s csak igen lassan haladnak. Azok, akiknek a lelke túlságosan megállapodott, egyáltalában nem haladnak. A mai korban az oroszok képviselik az elégtelen stabilizációt, a khinaiak pedig a túlságosan teljeset.

Történelme bizonyos korszakaiban a nép gondolkodási, jellembeli, itéleti s következéskép viselkedési hibái gyógyíthatatlanokká válnak. Nemzőivé lesznek azoknak a kérlelhetetlen végzetszerűségeknek, amelyek súlya alatt nagy birodalmak is bukással végzik sorsukat.

Ha egy nép tettei indítékául már nem az egyéni dicsőség, hanem a kollektiv dicsőség szolgál, az a nép már hatalmas erkölcsi haladást tanusít.

A nemzetek csak a lelkek fejlődésével formálódnak át. Minden népnek magában s nem magán kívül kell keresnie nagysága vagy hanyatlása okait.

A történelem sok súlyos helyzetében a népek gyakran élesebben látnak, mint kormányzóik. Ilyenkor halottaik szemével látnak.

A nép lelke sokkal inkább szabja meg a neki lehetséges politikai irányt, mint kormányzói akarata.

A kormányzás művészetének egyik alapföltétele ahhoz érteni, mint kell a népek lelkében bizonyos érzelmeket és hiteket életre kelteni, nőttetni vagy eltüntetni.

Valamely nép lelki világát átalakítani sokszor hasznosabb, mint hadi felszerelését szaporítani.

Nem elég meghódítani valamely nép területét. Csak úgy uralja a győzőt, ha a ez lelkét is legyőzte.

2. Néhány nép összehasonlított lélektana.

Minden népnek van bizonyos számú közös jellemvonása, de mindegyiküknek vannak őket megkülönböztető sajátságaik is. Ilyenek pl. az angolok szívóssága és az oroszok határozatlansága.

Az, hogy egy nép mint látja a dolgokat, inkább függ lelki temperamentumától, azaz jellemétől, semmint értelmiségétől. Ez a jellem határozza meg, mi módon hat vissza a külső világ ingereire.

Minden népnek megvan a maga eszménye a jogról, erkölcsről, igazságról, ami annyira személyes, hogy más nemzetek nem fogadhatják be. Ennek a lélektani törvénynek nem-ismerése okozta több gyarmat lesülyedését.

A népeknek szabadságukban áll vezérlő alapelveiket halhatatlanokká minősíteni, de nincs joguk, azokat eltérő lelki világú egyéb nemzetekre tukmálni. A politikai metafizikák époly tiszteletre méltóak, mint a vallásiak, az alatt a feltétel alatt, hogy nem lépnek fel az erőszakos rátukmálás igényével.

Ámbár a balkáni népek lelke nagyon egyszerű és kevés számú elemtől vezérelt: ez a háború kezdetén rejtély volt a legtöbb európai diplomata számára, mert makacsul fejükbe vették, hogy a maguk logikája szerint itélik meg azokat.

A mostani háború ismét igazolja azt a történelmi törvényt, hogy valamely nép egy más faj intézményeit, művészetét, nyelvét, vallását csak úgy tudja átvenni, ha gyökeres átalakításokat végez rajtuk. Még az istenek is alá vannak vetve ezeknek a változtatásoknak. A hindu Buddha Khinába átvíve csakhamar a khina istenség jellemvonásait vette föl. Angliába érve a biblia Jehovája angol istenné alakult, aki a világot Anglia előnyére kormányozza. A keresztények kegyes és szelíd istenéből a germánok vad és véres istenséget formáltak, akiben nincs irgalom a gyengék iránt, de annál több a tekintet az erősek irányában.

A háború előtt Németország elárasztotta a világot iparcikkeivel, de nem árasztotta el gondolataival. A nagy bölcselők, nagy írók kora ott már régóta bezárult.

A német ember még elszigetelve is kollektiv lény marad. Csak úgy van értéke, ha egy csoportba olvad. Minden polgár a nagy szervezet, az állam sejtje.

A német ember lelkiismerete az államtól irányított kollektiv lelkiismeret, az angol és amerikai emberé ellenben egyéni lelkiismeret, amely az államnak csak igen csekély részt enged át önmagából.

Poroszország több mint félszázadot fordított arra, hogy Németország lelki világát az iskola és kaszárnya segítségével megformálja, de ez a lelki világ természetellenes volt és így mesterséges maradt. A németek bizonyosan ráeszmélnek végtére, hogy az a dicsőség, hogy majdnem egyesegyedüli védői az erőszakos abszolutizmusnak, sok áldozatba kerül és kevés hasznot hajt.

A mély szakadék, amely Angliát és Németországot észjárásra nézve elválasztotta, már a háború előtt megnyilvánult a meghódított népek iránt tanusított maguktartásában. Anglia szabadságot adott a legyőzött Transvaalnak. Amerika megszerezte Kuba szigetét, de azután önkormányzatára bízta. Ellenben a németek Lengyelországban, Elsassban s minden gyarmatukon nem ismertek más politikai uralmat, mint az erőszakot s ellenségükké tették a népet, amelyet kormányoztak.

Az angol nem sokat törődik az elméletekkel s a logikával; csak a realitást nézi s igyekszik ahhoz alkalmazkodni.

A népek, amelyeknek erkölcseit túlságosan megszelidítette s amelyeknek jellemsajátságait megbénította a művelődés, mindenkor nehéz harcot vívnak a fajok ellen, amelyek tulajdonságai: az öntudatlan bestialitás, a szigorú fegyelem, a hódításvágy és a zsákmány szeretete.

Bizonyos népek egyik főjellemvonása, hogy nincs bennük semmiféle állandóság, ami lehetetlenné teszi, hogy bizalmat vessenek beléjük. Erészt általánosítani lehet reájuk az egykori Reichstag egyik képviselőjének, Vetterlé apátnak lengyel honfitársairól tett megfigyelését: «Valamennyien jó pajtások és társaságban kellemes emberek voltak, de mily állhatatlanok és bizonytalanok! Láttam, mint mennek át a legforradalmibb ellenzékből a legvadabb mamelukságra, még pedig egy szempillantás alatt, látható ok nélkül. Egy nap azzal fenyegetőztek, hogy bombákat raknak a kancellár széke alá, másnap lelkesedve szavazták meg a reakciós törvényeket. Sohasem lehetett föltétlenül számítani ezeknek a színtváltó személyeknek közreműködésére».

A népek viselkedésének magyarázatában sok hibának tesszük ki magunkat, ha elfelejtjük, hogy minden lelket nem lehet ugyanazzal a mérővesszővel mérni.

3. Miért nem értik meg egymást a különböző fajok?

Azért uralkodik a megértetlenség a különböző fajú, nevelésű és nemű lények közt, mert ugyanazok az ingerek, sőt ugyanazok a szavak is teljesen eltérő eszméket és érzéseket váltanak ki bennök. Hitük, itéletük, életnézetük mind-mind különbözik.

A háború ismét megmutatta mily kevéssé ismerik egymást a népek. Németország nem ismerte Franciaország és Anglia lelkét; s a franciák époly kevéssé ismerték Németországot.

A népek a mostani küzdelemben megtanulták, mennyire változik a fajok szerint bizonyos elvont szavak értelme, aminők: a jog, szabadság, emberiesség, erő stb. A bölcselők már előbb is jól tudták ezt.

Hogy a különböző fajok fiai közt mily nagy a megértetlenség, ennek meglepő példája az a tény, hogy a német és francia szocialisták sok kongresszuson találkoztak, anélkül, hogy csak sejtették volna, mily eltérőek az eszméik, érzelmeik, sőt még elméleteik is.

A nemzetköziség lehetséges az érdekek világában, de lehetetlen az érzelmek világában.

Az idegen vagy kihalt népek eszméihez gyakran nem tudunk hozzáférni. Ez azért van, mert csak a magunk lelki világán át tudjuk őket megítélni. Igy pl., hogy tudnók megérteni manapság a régi rómait, aki istenné tette a császárt, a városokat, sőt egyszerűen az elvont fogalmakat is, mint például az egyetértést («Concordia»).

Lehetetlen egy nép lelkébe hatolnunk, ha túlságosan távolesik a mienktől s különsen akkor, ha még nincs megállapodva és szüntelenül változik a körülmények szerint. Ezért nem birjuk megérteni az orosz néplélek kirezgéseit és színváltozásait.

Hogy az eltérő lelki világú népek el tudják egymást viselni, kerülniök kell egymást. Mihelyest sűrűbben érintkeznek, lelki eltéréseik harcra vezetnek.

Arról az emberről, aki nem úgy ítél, mint mi, hajlandók vagyunk azt mondani, hogy egyáltalában nincs itélőképessége.

4. Az illuziók szerepe a népek életében.

Az illuziók az ember lelki világának meg nem szüntethető szükségletei közé tartoznak; befolyásuk a történelem minden szakában uralkodónak bizonyult. Minden korban millió és millió ember volt kész életét áldozni érettük. Az illuziók nevében romboltak le nagy birodalmakat és alapítottak másokat.

Hogy a népek életében az észszerű befolyások szerepe olyan gyenge, ez egyik ok, amely bajossá teszi a történelmük folyását megsejteni. Ha a históriából kiküszöbölnők az illuziókat és délibábokat, a históriának vége volna.

Sok gondolkozó a mi korunkat a pozitivizmus korának tekintette, amely már csak az ész szavának engedelmeskedik. A tapasztalat azonban ép a közelmultban amellett tanuskodott, hogy a világot ma is a legcsalókább utópiák vezetik. A németek hegemoniájuk küldetésének délibábos hite nevében pusztították el Európát, míg az országok, ahová betörtek, ismét másrendű illuziók áldozatai voltak, mint például a pacifizmusé és nemzetköziségé, amelyek szükségkép vezettek romlásukra.

A teljes hiszékenység, nem pedig a szkepszis az egyének, de kivált a népek rendes lelkiállapota.

Ha a hallucinációk rabjai nem játszanak vala olyan főszerepet a történelemben, az események folyama egészen más lett volna. De nem bizonyos, hogy a világ nyert volna ezzel. A tévedés ugyanis gyakran erősebb ösztönző, mint az igazság.

A népek könnyebben vannak el kenyér, semmint illuziók nélkül. E megszédítő fantomok rabigájában elfelejtik legdrágább érdekeiket.

Az ész az illuziók ellen folytatott örökös harcban csak az idő segítségével tud diadalt aratni.

Csak a tapasztalat tudja gyorsan lerontani az illuziókat, de ez is csak akkor, ha katasztrofális formát ölt. Ilyenkor egy szempillantás alatt láthatóvá teszi a tévedést, amint a villám bevilágítja az éjszakát.

A kollektiv illuziók csak a kényszerűségnek engednek, de sohasem az észokoknak.

Amit az eszmék haladásának hivunk, sokszor nem egyéb, mint az illuziók átalakulása, amelyeket ezek az eszmék ébresztenek.

Minthogy a tévedés rendesen nagyobb benyomást tesz, mint az igazság: a politikusok szívesebb élnek a tévedéssel, mint az igazsággal.

Az anyagi erők, amelyek ellen ma küzdünk félelmetesek, de az illuziók, amelyek ezeket az erőket nemzették, még sokkal félelmetesebbek.

Az illuziók szülik a reményt s következéskép a boldogságot; ezért mindig csábosabbak lesznek, mint a valóság.

A tévedés lerontására több idő kell, mint megalkotására.

Az illuziók kezelése ép oly szükséges dolga a hódítóknak, mint az ágyúk kezelése.

Az irreális a reálisnak nagy nemzője.

5. Az egyéni vélemény és magatartás.

Értelmi tekintetben az ember értéke először itélőképességétől, azután ismeretei számától és szabatosságától függ. Viselkedése szempontjából pedig jellemétől.

Egyének és népek igazi személyiségét nem annyira értelmük, mint jellemük határozza meg.

Az értelmes, de jellem nélküli ember mindig csak vezetett marad s nem lesz sohasem vezér. Csak ritkán ura a viselkedésének.

A nézetek, amelyeket vallunk, rendesen édeskevés befolyást gyakorolnak tényleges magatartásunkra.

Sok ember joggal emlegeti nézetei állandóságát, de kár azzal dicsekednie. Mert csak azt bizonyítja ezzel, hogy semmit sem tanult attól a naptól fogva, hogy nézetei kialakultak. A tudatlanság vagy bárgyúság ilyen nyilvánvaló bizonyítékát nem kell dobra ütni.

Ritka az a szellem, amely nézeteit személyes reflexióira tudná alapítani. A faj, a társadalmi csoport, a környezet, a mesterség, az ujság a leggyakrabban elegendők az eszmék irányítására s a beszéd táplálására.

A kollektiv gondolkozás a szabály. Az individualis gondolkozás a kivétel.

Valamely véleménynek rendesen nem igazsága kölcsönöz értéket, hanem annak a személynek tekintélye, aki nyilvánítja.

A legtöbb ember a vélemények, előitéletek és tévedések hálójában marad, amely elfátyolozza előlük a valóságot. Átélik az életet, anélkül, hogy mást is észrevennének benne, mint álmaik látomásait, vagy könyveik leírásait.

A nagy társadalmi kataklizmákban az egyéni lélek annyira uralja a kollektiv lelket, hogy még a legkiválóbb szellemek is elvesztik itélőképességüket s képtelenekké válnak bármely nyilvánvaló dolgot is tisztán látni.

Egyének, de különösen népek elég könnyen felejtik érdekeik megsértését; ámde önszeretetük sebeit nem tudják megbocsátani.

A lelkiismeretfurdalás egyéni érzelem; a kollektivitások nem ismerik. A nemzetek legnagyobb bűnei ugyanannyi védelmezőre találnak, mint erényeik.

Önmagát nem ismerni sokszor jobb, mint ismerni.

Önmagunk igazi ismerete általában igen szerénnyé tenne bennünket.

Sokszor találkozunk emberekkel, akik folyton a szabadságról szavalnak, de ezek közt ritkák az olyanok, akik életüket ne annak szentelték volna, hogy rabláncokat kovácsoljanak enlelkükre.

Erényeink sokszor bizony gyenge lábon állanának, ha jutalom reményének híján nem támaszkodnának hiúságunkra.

Az ember a sorsának igazi kovácsa. Tévelygő lesz az életben, aki nincs erről meggyőződve.

A gyenge akaratot a beszéd árulja el, az erőset a cselekedet.

Hogy megpróbáljuk belső életünket átalakítani, ez jobban előmozdítja a boldogságot, mintha erőnket abban használjuk el, hogy külső életünket alakítsuk át.

6. A kollektiv vélemény.

A kollektiv vélemény annyira elhatalmasodott, hogy a legnagyobb autokraták sem tudnának vele szembehelyezkedni. Nemsokára a népek s nem mások diktálják majd a háborút s a békét.

A közvélemény tekintélyes erőt képvisel, de ritkán fakad önkéntes forrásból. Vezetőknek kell megteremtenie vagy irányítania, különösen nagy bonyodalmak esetén.

Valamely csoporthoz csatlakozni annyi, mint fölvenni annak a csoportnak kollektiv lelkét és véleményeit. A világos körvonalú tömörülésekben, mint a katonai, tisztviselői, tanítói csoportokban a foglalkozások azonossága s különösen a lelki ragály a csoport minden tagjában szomszédos kollektiv véleményt ébreszt.

A tömeglogika láncolatai nem azonosak az észszerű logikáéval. Ezért amaz könnyen fogadja el az ellenmondásokat, amiket ez nem tudna elviselni.

A tömegek keveset okoskodnak, de annál élénkebben éreznek és reagálnak. Az izgalom és a visszahatás közé az egyén be tudja iktatni a megfontolást, amire a tömegben levő ember nem képes.

Szavaknak, képeknek nagyobb hatalmuk van a tömegek lelkére, mint minden érvnek.

A tömegérzésekre alapított vélemény lehet szabatos, de az értelemnek rendszerint semmi szerepe nincs eredetében.

Joggal állapították meg, hogy Oroszországban a tömegek nem eszmékhez, hanem a jelszóhoz csatlakoznak. Néhány perc alatt lelkesedve tapsolnak más és más szónokoknak, akik egymással szöges ellentétben álló nézeteket fejtenek ki. Ugyanezt a megfigyelést sok más országra is lehet alkalmazni.

Ha az az ember, akire valamely ügy elintézését bízni akarjuk, azt javasolja, hogy küldjenek ki mellé még egy bizottságot is, azonnal le kell mondani arról, hogy ő bizassék meg az üggyel.

Ha a tévedés kollektivvé válik, oly erőre tesz szert, mint az igazság.

7. Az eszmék a népek életében.

Minden civilizáció intézményei, bölcselete, irodalma és művészete egyetemével csekély számú vezéreszméből származik. Ezek rányomják bélyegüket ennek a műveltségnek minden elemére.

Valamely nép eszméit átalakítani annyit tesz, mint megváltoztatni viselkedését, életét s következéskép történelme folyását.

Ámbár a mostani európai háború látszólag csak anyagi erőket működtet, valójában eszmék állnak harcban: az abszolutizmus küzd a demokratikus aspirációk ellen.

A népek sorsa sokkal inkább függ a tényektől, amelyek őket vezetik, semmint uralkodói akaratától.

A modern német még veszélyesebb eszméi, mint ágyúi miatt. Az utolsó teuton is megvan győződve faja és kötelessége felsőbbségéről, amelynél fogva uralmát ki akarja terjeszteni a világra. Ez a fölfogás azonos azzal, amelyet a törökök egykor oly soká vallottak a keresztényekkel szemben s nyilván nagy erőt ad. Talán csak egy új sorozata a keresztes hadjáratoknak tudná lerombolni.

A népek, amelyek csak észszerű eszméktől akarják magukat vezettetni, katonailag mindig alacsonyabb rendűek lesznek, mint azok, amelyeket tömegfanatizmussá erősödő politikai, vallási vagy társadalmi hitek vezetnek.

Az eszme politikai vagy társadalmi értékét nem igazságának foka szabja meg, hanem az odaadás, amelyet föl tud kelteni. A multak és a jelen háború tanulságai szerint gyakran a leghamisabb eszmék hatnak legmélyebben a lelkekre.

Hogy az eszme terjedjen és cselekedetek rugójává váljék, érzelmi vagy misztikus támasztékra van szüksége. A tisztán észszerű eszme nem ragadós és hatástalan marad a tömegek lelkére.

A ködös és elmosódott eszme, amely azonban a titok leplébe van burkolva, könnyen lelkesít, míg a tiszta és szabatos eszme sokszor nem indít semmi tettre.

A népek életét fölforgató események gyakran a szavak fölidézte eszmék tartalmát is megváltoztatják. A régi és kissé elkopottnak tartott kifejezések, mint pl. «a haza», hirtelen élesen kidomborodnak; ellenben mások, amelyekhez egykor annyi remény fűződött, mint pl. a «pacifizmus» és «a nemzetköziség» minden tekintélyüket és súlyúkat elveszítik.

Valamely nép addig dicsekszik olyan erényekkel, amelyek nincsenek meg benne, míg végezetre az a meggyőződés tölti el, hogy csakugyan meg van velök áldva.

Hogy a népet vezethessék, az eszméknek nincs szükségük arra, hogy igazuk legyenek; elég, ha van tekintélyük.

A nagy események néha olyan eszméket nemzenek, amelyek homlokegyenest ellenkeznek azokkal, amelyek őket szülték. A német elméleteket az erő jogáról kétségtelenül egészen átformálja a mostani háború.

Az eszmék is, mint az élő lények, alá vannak vetve az evolució folyamatának, amely a világot átalakulásra kényszeríti. A vezérlő eszmék, amelyek igazak valamely korban, már nem azok egy másik korban. Ennek az elvnek az elfelejtése a háború kezdetén sok katonai tévedésünknek volt a szülőoka.

Az optimizmus, épúgy, mint a pacifizmus, bizonyos lelki állapot következménye. Az optimizmus boldogabbá, a pesszimizmus előrelátóbbá teszi az embert. Ha Franciaország jobban készült volna a háborúra, amelyet egy pár pesszimista előre bemondott, de amelyet a pacifizmusba burkolt optimisták tagadtak, jó sok romlást kikerülhetett volna.

A hamis ideák a történelem nagy romboló erői. Csupán anyagi fegyverekkel nem is lehet lebirni őket.

A téves eszmének nem kell számolnia sem a valósággal, sem a valószínűséggel; ezért rendesen sokkal csábosabb, mint a való eszme.

A téves eszme könnyen talál ezer meg ezer embert, akik védelmezik. A való eszme rendesen csak nagyon keveset.

Ha téves eszme foglalja el az értelem terét, a legerősebben bizonyító tapasztalat is hatástalan maradna.

Hamis eszmét oltani a tömegek lelkébe annyi, mint gyújtogatni, aminek pusztításait senki sem tudja előre meghatározni. A német birodalom mai vezetői kell, hogy belássák már ezt. Ha a háborúk története csupán azokat lajstromozná, amelyeket igaz eszmék idéztek föl, ez a történet igen rövid lenne.

A hamis eszmék szívósságát és veszélyét nyilvánvalóvá tették a háború alatt tartott szocialista kongresszusok. Ott láttuk a javíthatatlan elméleti embereket, akik ernyedetlenül ismételték tévedéses szólamaikat a pacifizmusról és nemzetköziségről, a mi balsorsunk okozóiról.

Amikor majd a katonai harcok véget értek, bizonyos, ma még néma eszmék, újra csatázni fognak egymással. A való és a hamis eszmék közt támadt e küzdelem eredményétől függ a népek jövője. – A legvérengzőbb hódító sem pusztít annyit, mint a hamis eszmék.

8. A népek öregkora.

Nincs a történelemben példa arra, hogy a nemzetek mindig csak előrehaladtak volna. A nagyság bizonyos korszaka után hanyatlanak és eltünnek, sokszor csak elmosódott nyomokat hagyva maguk után.

Ha a történelem ciklusainak ismétlődniök kellene, minden nemzet, épúgy, mint a múlt nemzetei, arra volna kárhoztatva, hogy elöregedjék és eltünjék. A homok betemette Ninive nyomait. Róma dicsősége már csak emlék.

A népek tönkremennek, de műveik néha túlélik őket. A halálból azonban csakhamar új élet fakad. A piramisépítő fajok porából új fajok születtek, gazdagok oly igazságokban, amelyek a hajdani civilizációk előtt ismeretlenek voltak.

A népek öregkoráról inkább lelki világukra vonatkozólag lehet beszélni, semmint biológiai szempontból.

A nép öregkora akkor kezdődik, amikor a jóléttől elpuhulva s erőfeszítésre képtelenül az egyéni önzést lépteti a kollektiv önzés helyébe; a nyugalom maximumát iparkodik elnyerni a munka minimumával s nem tud már alkalmazkodni az új szükségletekhez, amelyek a civilizáció haladásából újra meg újra támadnak.

A népek nem nőnek többé nagyobbra, ha életük túlságosan megkönnyebbül. Róma csak küzdelmei korszakában haladt előre. A béke s az anyagi jólét már hanyatlása kezdetét jelölték.

Vannak a népek történetében idők, amidőn az erő kultusza, a nyereség szenvedélye s a rosszhiszeműség a siker tényezői lehetnek, de oly sikeré, amely nemsokára a hanyatlást vonja maga után. Hajdan ezt tapasztalta Karthago. Minden gazdagsága, seregeinek hatalma ellenére is eltünt a történelemből s nem hagyott egyéb nyomot, mint a népek megvetését a «pún hűség» iránt.

Az öregek, – állítja Bacon – túlsok ellenvetést tesznek, túlhosszasan tárgyalnak, keveset kockáztatnak, nagyon hamar megbánják a dolgokat, ritkán cselekszenek az alkalmas percben s megelégszenek közepes sikerekkel. Hasonló hibákat figyelhetni meg az oly népeknél, akiknek energiái különböző okokból megbénultak.

Az elhatározás képtelensége, a tétlenségre való hajlam és a felelőségtől való félelem az aggság jellemző tünetei egyéneknél s népeknél egyaránt.

Úgy látszik, hogy a népek, létük bizonyos korában, már nem tudnának előhaladni, ha nagy válságok föl nem forgatnák életüket s nem hajtanák tettre. Ezek a válságok nyilván szükségesek arra, hogy megszabadítsák őket egy túlságosan rájok nehezedett múlt, az előitéletek és megrögzött szokások lidércnyomásától.

Valamely nép gyorsan öregszik, ha nem tudván alkalmazkodni az új szükségletekhez, tűri, hogy más népek túlszárnyalják. Az ipari, hajózási és kereskedelmi statisztika szerint bizonyos népeket már a háború előtt sok hosszal megelőztek már más népek. A mostani küzdelmek talán felkeltik majd az elszunnyadt aktivitásokat.

Ha egy katasztrófa nyilvánvalóvá teszi a régi társadalmi szervezet elhasználódását, következéskép elégtelenségét, beáll az átalakulásának szüksége. Ha jól irányítják ez a nehéz művelet a megrendült társadalomba új életet önt. Ha ellenben rosszúl vezetik, – s ez a leggyakoribb eset – anarkhiát szül, amely nem egy nép történetének záróköve lett.

A nagyon öreg civilizációkat fenyegető leromlás okai közt szerepel a társadalmi életet szabályozó rendeletek felhalmozódása. Ezek megbénítják a szabadságot, a kezdeményezést s végül a cselekvés akarását.

Bizonyos foglalkozások minden korban ugyanazokat a lelki elkorcsosulásokat teremtették meg. Már Macchiavelli panaszkodott az ő vezérkaruk irka-firkájáról és sablonjairól.

Ha a pacifizmus oly népnél fejlődik ki, amelyet hódításra éhes nemzetek vesznek körül, ez megbontja aktivitása segédforrásait és gyorsan szolgaságra vezeti a népet.

A nagy mult majdnem minden nemzet számára súlyos, nem egyszer leroskasztó terhet jelent.

A különböző népek életképességének foka sokkal nyilvánvalóbbá válik majd a béke másnapján, mint a háborúban.